Utálom ezt az egészet. Szerintem én vagyok az egyetlen, akiből ilyen heves ellenérzéseket vált ki ez az egész dolog. Nem akartam farkas lenni. Mindent elrontott ez a hülye átváltozás. Bella már kezdett megszeretni és ami a legfontosabb kigyógyulni abból a fájdalomból, amit az az őrült vérszívó okozott neki. Persze, most már másként látom a helyzetet, mégis…örökké átkozni fogom azt a napot, amikor minden kezdődött.

Már napok óta nem éreztem magam jól, de nem hagyhattam, hogy Bella az ostoba Mike Newtonnal kettesben menjen el moziba. Csak rontotta volna az esélyeimet. Most már nem tagadom, kezdtem szerelmes lenni Bellába.

Így utólag inkább otthon kellett volna maradnom. Mi lett volna, ha ott változok át? Mi lett volna, ha valami baja esik Bellának? Azt sosem éltem volna túl.

Szóval, hazafelé már nagyon nagyon rosszul voltam…és nagyon nagyon mérges is voltam. Mike Newton elszúrta az egész estét. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire felkapnom a vizet. Akkor lett volna még pár nyugodt napunk Bellával.

Habár azt mondtam Bellának, hogy haza tudok menni egyedül is (nem vallhattam be, hogy nem), ez mégsem sikerült.

Valahol félúton lehetett, amikor meg kellett állnom. Forgott velem az egész világ és hányingerem volt. Kiszálltam a kocsiból, hátha a friss levegő egy kis életet ver belém, de ezzel csak rontottam a helyzeten.

Meg sem bírtam állni…vagyis mint utólag kiderült…átváltoztam. Mert négy lábon már teljes biztonsággal álltam. Időm sem volt megérteni az egészet, hangokat hallottam a fejemben.

Megőrültem. – gondoltam magamban.

Nevetés, majd egy Paulra hangjára hasonlító gondolat.

A fene.

Majd egy Embry-hang.

Mondtam, hogy erre fog gondolni. Jössz nekem 5 dollárral.

Hagyjátok már abba. Jacobnak épp elég problémája van most. – Sam.

Megőrültem. – ráztam a fejem. Újabb nevetés.

Nem őrültél meg. Átváltoztál. – nevetett Embry a gondolataimban.

Jacob! – hallottam újra Samet. – Farkas lettél. És most már a falkához tartozol.

Falka? Farkas? Mi van? Álmodok? Megőrültem? Mi van velem?

Jajj, Jake, hagyd már abba. Ébren vagy, nem vagy őrült és farkas vagy! Tök jó. Most már te is közénk tartozol.

Mindjárt odaérünk hozzád. Addig ne mozdulj.

Nem mozdulok. – gondoltam bizonytalanul. – Hogy is mozdulhatnék…

Mondjuk úgy, hogy az egyik kicsi mancsodat a másik után teszed. – morogta Paul.

Nagyon vicces. – hallottam a magam gondolatai mellett további kettőt.

A fák közül három megtermett (értsd: óriási) farkas kocogott elő. Én csak néztem egy nagyot, majd lenéztem, majd megpróbáltam hátra nézni….ami nehezen ment, ugyanis hátrafelé belőlem is egy ilyen szőrös izé nőtt ki.

Üdv Jacob. – morgott a legnagyobb farkas. Ő volt Sam.

Most akkor farkas lettem.

Igen. És ne haragudj, de nem árulhatod el senkinek. Tényleg senkinek. Még… - a másik két farkasra nézett – Bellának sem.

Hogy találta ki mire gondolok?

Minden gondolatodat halljuk. – válaszolt azonnal Sam.

Huh. Remek. – végignéztem hármukon. – Hárman…vagyis négyen vagyunk? És…miért?

Nem. Öten vagyunk. Jared is közénk tartozik. De ő most… - a mási kettő olyan hangott adott ki, mintha nevetnének, de hát egy farkasnál ezt elég nehéz megállapítani - …randizik. Egyébként nem értem mi olyan vicces ebben…

Amióta Jared bevésődött, olyan mintha nem a Földön járna. – magyarázta Embry.

Vagy mintha rózsaszín felhőcskék úsznának a feje fölött. – toldotta meg Paul.

Csak vigyázzatok, nehogy ti is szerelmesek legyetek… - morogta Sam, majd folytatta – Szóval, jobb lenne, ha egy ideig nem találkoznátok Bellával.

Miért? Pedig már olyan közel voltam… - Pfff….ezt is hallották. Na most már rajtam is röhögni fognak. És már hallottam is azt a bizonyos farkas nevetést.

Megkérhetlek benneteket, hogy menjetek innen? És változzatok vissza emberré. Így nem lehet normálisan beszélni. – szólt kissé nyersen Sam.

Mintha parancsra engedelmeskedtek volna, Embry és Paul elindultak vissza az erdőbe. Még az utolsó gondolatokat hallottam, mielőtt visszaváltoztak volna emberré.

Szerinted hány nap lesz neki? – Paul…

Tuti, hogy kevesebb, mint neked.

Ne is foglalkozz velük. – mondta Sam, miután Paul és Embry gondolatai eltűntek a fejünkből.

Szóval miért nem találkozhatok Bellával?

Sam nem válaszolt, csak egy képet küldött a fejembe Emilyről. Rögtön megértettem miért is nem olyan jó móka ez a farkasosdi, mint ahogy azt a fiúk gondolják. Belegondoltam mi lett volna, ha pár perccel korábban változok át…mi lett volna Bellával? Megtámadtam volna? Vagy lett volna annyi önuralmam…?

Reméljük, ezt sosem kell megtudnunk. – hallottam Samet. – De most a legfontosabb, hogy megtanulj visszaváltozni.

Azt tanulni kell.

Hát általában…csak annyit kell tenned, hogy olyan valakire gondolsz, aki nagyon szeretsz.

Ezen nem kellett sokat gondolkodni, de nem akartam, hogy Sam lássa kit szeretek igazán, ezért apámra és a testvéreimre gondoltam. Persze nem is sikerült a visszaváltozás. Egyre jobban koncentráltam és egyre jobban kezdtem elveszteni a türelmemet. Tudtam mit nem csinálok jól, de azt is tudtam, hogy nem akarom magam égetni Sam előtt.

Három teljes órán keresztül próbálkoztam, de nem sikerült. Az agyam már olyan volt, mint egy felmosórongy. Nem bírtam már gondolkodni sem. És a legbosszantóbb az volt, hogy tudtam mit rontok el.

Sam nem szólt semmit, csak türelmesen figyelt és ez elég idegesítő volt. Nem szidott le, hogy nem ment, de nem is segített, csak várt. Végül feladtam.

Sam! Ez nem fog menni.

Dehogynem, csak kitartás kell hozzá.

Mondom, hogy nem fog menni! – csattantam fel. – Nem is értem, miért kell ezt az egészet csinálnom. Én ezt nem akartam.

Senki sem akarta. – válaszolt csendesen Sam. Ő nem volt dühös.

Azért úgy látom, a többiek élvezik. – mondtam gúnyosan.

Ők sem mindig. Jake! A többieknek nem részleteztem, de úgy látom nálad meg kell tennem. – Összeszedte a gondolatai és folytatta. – Gondolom ismered a legendáinkat?

Hát persze, hogy ismerem. És eszembe jutott életem egyik legszebb napja, amikor megismertem Bellát.

Na igen…pontosan amiatt a legenda miatt vagyunk most itt. A vámpírok léteznek, és a te barátnőd összeszűrte velük a levet.

Mi van? Cullenék tényleg vámpírok?

Igen. mi azért változtunk át, hogy megvédjük a törzsünket a veszélytől, vagyis a vámpíroktól. Mostanában elszaporodtak errefelé.

Bella tudott erről? – kérdeztem, de tudtam rá a választ. – Hát persze. Azért mert én elmeséltem neki. Jajj, olyan hülye vagyok.

Szerintem ez most nem lényeges. Cullenék elmentek, de úgy néz ki nem szabadultunk meg a vámpíroktól. Néhányan a környéken garázdálkodnak és veszélyt jelentenek. Segítesz megvédeni a szeretteinket?

Ez nem volt kérdéses…

Hát persze.

És gondolj már arra a szerencsétlen lányra, mert itt alszunk egész éjszaka.

Pár hete lehettem farkas, amikor Sam baráti látogatást tett nálunk. Vagyis csak azt hittem, hogy egyszerű baráti, mert kiderült, hogy komoly hátsó szándéka volt.

-Lehet, hogy hibát követtem el és már az elején beszélnem kellett volna erről veled, Jacob. – kezdte. – Kérlek, ne gondold, hogy önző vagyok vagy hatalomra vágyom. Egyszerűen csak meg akartam várni, hogy belemelegedj ebbe az egészbe.

Tényleg bántotta valami és nem tudtam rájönni mi lehet az. Én vártam türelmesen, hogy elmondja, mi nyomja a szívét.

-Te is tudod, hogy a régi falkában a dédapád, Ephraim Black volt az alfa. Szóval, ez a cím természetesen téged illet.

Szólásra nyitottam a számat, de Sam nem figyelt rám.

-Megértem, ha dühös vagy. Én is az lennék a helyedben. El kellett volna mondom, de ismétlem, csak a te érdekedben nem szóltam előbb.

-Sam…

-Nem, tényleg, egy önző alak vagyok.

-Nem! Sam figyelj már rám! Nem. Nem kell. Nem akarom. Én nem akarok vezető lenni. Ez neked jobban megy. Sokkal jobban, mint ahogy nekem menne. Én hülye bunkó lennék, de te tényleg törődsz velünk és jól csinálod. Én nem lennék ennyire jó. Kérlek, ne szidd magad, mert tényleg igazad van. Bele kellett jönnöm és teljesen egyetértek veled abban, hogy ennél korábban nem is kellett erről tudnom. Úgyhogy hagyd ezt abba, kérlek és vezesd tovább a falkát. Nem akarok vezető lenni.

Nem akartam felelősséget vállalni. Ez volt az igazság. Alfának lenni felelősség. Én vezetnék a többieket és talán a biztos halálba mennénk. Sosem lehet tudni. Nem tudtam volna a szülők, az emberek vagy a többiek szemébe nézni, ha valaki meghal, miközben én vagyok az alfa. Egyébként biztos voltam benne, hogy Sam is előbb hal meg, minthogy bárkit is elveszítsen, mégis, ő felnőttebb, érettebb és talpraesettebb.

Így nem vállaltam el az alfaságot, bár lehet, hogy az én kötelességem lett volna. Lehet, hogy le kellett volna vennem a terhet Sam válláról.

 ~o~o~

Egyszer ennek is be kellett következnie. Pedig mennyit nevettünk Samen, Jareden és amikor fakrassá vált már Quilen is. Mennyire el voltak varázsolva. Most már tudom, hogy természetes az egész és nem lehet tenni ellene. Néha a legváratlanabb teremtményekbe vésődünk be. Igen, sikerült egy félig ember, félig vámpír lányt választanom életem szerelmének. Immár biztosan kijelenthetem: Reneesmee Cullen az enyém és senki nem veheti el tőlem. Na jó…Bellának néha odaadom…és talán annak a vérszívó apjának is…meg a Cullen családnak (mert igazából, úgy általában jófejek). De egyébként az enyém. Én pedig az övé vagyok. Örökké.

Szerelem első látásra. Igazából Quilen röhögtünk, aki egy három éves kislány. Erre én megdöntöm a fiatalsági rekordot. Tíz perc. Huh. Elég durván hangzik. De az egész nem olyan, mint ahogy sokan gondolják. Nem úgy szerettem bele. Csak meg akartam védelmezni, magamhoz ölelni, gügyögni neki és a karomban tartani. De ott volt a dolog másik oldala is: meg kellett védenem magamtól.

Mert mit várhat az ember, akarom mondani a farkas, egy vámpírokkal teli házban? Sosem lehetett tudni, mikor fogok átváltozni. De a bevésődés, az bevésődés. Nem lehet ellene semmit sem tenni.

Nessie tündéri kisbaba volt. És hogy bizonyossá váljon, hogy a bevésődés tényleg működik, a kislány is kötődött hozzám. Méghozzá nagyon erősen. Imádott a karomban lenni (megjegyzem talán azért, mert én meleg voltam, melegebb az átlagosnál, a többiek meg mind hidegek, hidegebbek az átlagosnál), és legtöbbször ott aludt el.

Aztán kicsit nagyobb lett (rövid idő alatt, ami elég megdöbbentő volt számomra) és jöttek a bajok. A Volturi bekavart és bennem megerősödött a védelmező ösztön. Nem szabad, hogy Nessie-nek baja essen. Bármit megtettem volna, hogy megállítsam azokat a vámpírokat, akik ezt a kislányt bántani akarják.

De végülis, hogy mondani szokták, minden jó, ha a vége jó. Nessie gyorsabban növekszik, így gyorsabban is érti meg, én mennyire szeretem és hamarosan már ő is viszont fog szeretni. És onnantól kezdve elkezdem élni életem egyik legboldogabb időszakát.