Az esküvőt megelőző  nap már minden meghívott vendég a Cullen házban tartózkodott. Egytől egyig kíváncsiak voltak Edward Cullen választottjára, hogy kit is vezet oltár elé. Tekintve, hogy a Cullenek barátainak mondhatták magukat, mindegyiküknek ismerték a történetét, így azt is, hogy Edwardnak majd’ száz évig nem volt társa.

Bella eleinte még szörnyen zavarban volt, főleg akkor, mikor az egyiptomi klán az ír klánnal egyetemben, közösen érkezett meg. Míg az egyiptomiaknál négy kíváncsi vörös szempár, név szerint Amun, Benjamin, Tia és Kebi, addig az íreknél Siobhan, Liam, valamint Maggie faggatta őt kíméletlenül. Emmett Jasperrel együtt többször is nevetett Bella zavartságán, valamint szemmel látható kényelmetlensége miatt. Nem egyszer üzent gondolatban Edwardnak is, hogy valahogy mentse ki őt a beszélgetés alól, ám szerelme csupán féloldalasan elmosolyodott és ölébe vonta őt mindannyiszor. Bár a lány nem éppen erre gondolt, azt el kellett ismernie, hogy Edward közelsége valamelyest megnyugtatta őt.

Bella ráadásul attól is tartott, hogy esetleg nem fogják őt elfogadni, vagy - okulva Tanya példájából - ellenségeskedni fognak vele. Ám hatalmas megkönnyebbülésére és egy kis értetlenkedésére is, de mindannyian hamar elfogadták, illetve megszerették őt. Még az is megfordult a fejében, hogy ez netán abból adódhatott, hogy Jasper rájuk erőltette ezeket az érzelmeket. Azt viszont elfelejtette, hogy Edward most már tisztán hallja minden gondolatát, így mikor ez megfordult a fejében, a fiú nevetése töltötte be hosszas perceken keresztül az egész házat. Edward azonban valódi úriembernek bizonyult most is, mint mindannyiszor; hiába kérdezgették, mi volt olyan vicces, semmit sem volt hajlandó elmondani, Bella nem kisebb örömére.

Mint utólag kiderült, nem Bella az egyetlen, akinek különleges képessége van. Maggie-nek, az ír klánból, és Benjaminnak, az egyiptomi klánból is megadatott egy-egy „tehetség”. Maggie pontosan meg tudja mondani, hogy igazat mondanak-e mind a vámpírok, mind az emberek. Benjamin pedig fizikálisan befolyásolni tudja az elemeket. Ez annyit jelent röviden, hogy képes szabad akaratából mozgatni a tüzet, vizet, földet, levegőt. Igaz, még mindig tanulnia kell némely dolgot, de Amun, a vezetőjük, sokat segít neki, foglalkozik vele.

Alice az utolsó napokban egyre többször rángatta el magával Bellát, akár hosszabb órákra is. Ugyan Bella is tisztában volt vele, hogy a mennyasszonyi ruhájára sok időt kellene fordítania saját magának is, mégsem volt kedve mindig Alice-szal tartani, hogy aztán Alice, Rosalie, Esme és Kate megvitassák, min kellene még javítani, hol lehetne beljebb vágni, vagy éppen feljebb. Igyekezett nem kimutatni arcán, sem hangjában azt az unalmat, amit érzett. Igaz, az első próbát még ő maga is élvezte, hiszen akkor először láthatta azt a ruhakölteményt, amit most már egy nap legalább hatszor, ha nem többször. Ugyan nem minden ötlet volt a sajátja, ami a ruhát alkotta, mégis első látásra beleszeretett. Ám azzal nem számolt, hogy mivel Alice és Rosalie keze is benne van a dologban, így ennyi próbát kell tartani...

Olyan is volt, hogy Alice és Rosalie is felvette a saját koszorúslány ruhájukat, hogy megnézzék, valóban passzol-e egymáshoz a három ruha. Kate és Esme sugárzó  mosolyából azonban rögtön kiderült, hogy semmi kétség, mindannyian kiváló munkát végeztek a ruhák varrása közben.

Valamint az sem elhanyagolható  dolog, hogy ugyanezen a napon Alice befogta Rosalie-t, Esme-t, Kate-t, Carment, Emmettet, Jaspert, Carlisle-t, Petert, Charlotte-t, hogy segítsenek neki a ház, illetve a szertartás helyszínének a feldíszítésében. Eleazar is próbált segíteni nekik, azonban Alice nem engedte; helyette megkérte, hogy nézze át a szövegét. Így a férfi eleget téve Alice kérésének többször átolvasta, és itt-ott bele-belejavított.

Edwardot azonban nem szerette volna Bella közelében tudni mindaddig, míg az oltárnál nem találkoznak. Így már két nappal az esküvő előtt elküldte őt Benjaminnal és Tiával vadászni, még ha hármuknak más is volt a vadászat szó mögött az értelem. Ezúttal azonban nem Edward, hanem Bella bizonyult kettőjük közül a ragaszkodóbbnak és önzőbbnek. 

– Alice, ennek semmi értelme! Különben sem küldheted el Edwardot, ha ő nem akarja!

Bella szabályosan fogva tartotta Edwardot a szobájukban, még az ajtót is saját testével védte, nehogy a pöttöm lány be tudjon nyitni.

Edwardot mindeközben szorosan ölelte magához, ragaszkodóan, jelezve neki is, hogy nem áll szándékában elengedni őt. A fiú csak mosolyogni tudott szerelme harciasságán és védelmezésén, azonban neki is felettébb imponált ez a helyzet.

– Ugyan, Bella! Ne gyerekeskedj! Te is tisztában vagy vele, hogy hiába próbálsz hátráltatni, úgysem fog sikerülni. És állj el az ajtótól! – hallatszódott Alice hangja az ajtó túloldaláról.

– Nem! – jött a kissé durcás válasz Bellától.

– Bella, ne csináld már ezt! – kezdett kijönni Alice a türelméből.

– Mi értelme lenne annak, ha Edwardot elráncigálnátok innen? Nagyon jó helyen van itt! Nincs igazam, Edward? – nézett szerelmére.

– Dehogyisnem, édesem – simította meg arcát mosolyogva Edward, közelebb hajolva nyakához, hogy mélyen beszívhassa illatát.

Bella szusszantott egyet, miközben ő is szorosabban ölelte magához a fiút. Ujjaival lágyan cirógatni kezdte a tarkóját, egyre lejjebb haladva, míg másik kezével továbbra is a kulcsra zárt ajtót fogta elővigyázatosságból.

– Mi a helyzet, Alice? – hallották meg mindketten odakintről Emmett hangját, amiből csak úgy sütött a vidámság.

– Bella nem enged be a szobába, pedig Edwardnak már el kellett volna indulnia Benjaminékkal – panaszkodott a lány, dobbantva egyet lábával, mire Belláék kuncogni kezdtek.

Emmett hasonlóképp nevetésbe kezdett a másik oldalon.

Alice azonban cseppet sem találta mulatságosnak a kialakult helyzetet, így csípőre tett kézzel fordult ismét az ajtó felé, és határozottnak, fenyegetőnek szánt hanggal beszélni kezdett újból.

– Edward, ha nem győzöd meg Bellát, hogy jobb helyed lenne a vadászat során, akkor én Isten bizony lefújom az egész esküvőt!

Odabent Edward megmerevedett, torkából morgás tört fel. Bella hátrébb húzta fejét, hogy szemügyre vehesse a fiú arcát. Arról a bosszúság csak úgy sütött.

– Talán mégis csak jobb lenne, ha hagynánk érvényesülni Alice akaratát – sziszegte a fogai közt.

Bella ebbe ahelyett, hogy belegyezett volna, még szorosabban préselődött Edwardhoz, orrát annak torka mentén végighúzta, majd lassú csókokat kezdett adni felsőtestére - már amennyi szabadon maradt az ing miatt.

Edward megremegett, és hirtelen már nem is volt olyan fontos számára, mivel is fenyegetőzik Alice. Ölébe kapta Bellát, a lány hátát az ajtónak döntötte, míg az összekulcsolta lábait derekán. Edward a csuklójánál fogva az ajtónak préselte a kezeit a lánynak, hogy aztán ajkai felfedezőútra indulhassanak annak mellkasán.

Bella behunyt szemmel élvezte Edward kényeztetését, miközben Alice odakint már szinte toporzékolt idegességében, míg Emmett az egyik fülét az ajtóra tette, kaján vigyorral arcán hallgatózva.

Jasper azonban Kate és Zafrina kíséretében felment az emeletre, hogy utánanézzenek Alice idegességének, valamint, hogy merre van Edward.

– Alice? Mi történt, miért érzem azt, hogy mindjárt felrobbansz idegességedben? Nyugodj meg, kicsim – ölelte magához fél kézzel a lányt Jasper, nyugalmat árasztva felé.

Alice kifújta a levegőt.

– Mit csinálsz, Emmett? – kérdezte zavarodottan Zafrina.

Emmett vihogni kezdett.

– Te, ezek ott bent nagyon belelendültek!

Jasper ránézett bátyjára, majd Alice-ra, végül pedig megállapodott a tekintete az ajtón.

– Oh! – kiáltott fel, mikor mindent megértett – Edward nem akarja itt hagyni Bellát?

Alice halkan morogva válaszolt.

– Nem, ez most inkább Bellára jött rá. Egyszerűen fogta magát, magukra zárta az ajtót, és nem akarja kiadni Edwardot! – fakadt ki újból.

Jasper döbbent arcot váltott. Ám döbbentsége csupán pár másodpercig tartott. Széles mosoly terült szét arcán, és egy pillanatig elmélyülten koncentrált, lehunyva szemeit.

Közben Belláék oldalán Edward egyik keze már önálló életre kelt a lány hátán, felhúzva annak felsőjét. Azonban mikor megérezte Jasper gondolatai közt annak szomjasságát Bella egykori vére után, hirtelen a szoba másik végébe szaladt.

Bella későn reagált, így vámpírhoz nem éppen szokásos módon leesett a földre. Edward közben zihálva meredt rá. A tény, hogy már több, mint egy hete nem vadászott, és az, hogy Jasper mennyire erősen szuggerálja őt a képzelgéseivel, őrült iramban kezdte felemészteni őt.

Bella ugyan hallotta Emmett és Jasper hangos nevetését az ajtó másik oldaláról, mégis mit sem sejtve, értetlenül indult el Edward felé.

– Bella… – hörögte Edward, ahogy a lány egyre közelebb ért.

– Minden rendben? Mi történt? – értetlenkedett.

Edward lassan felállt, száját  összeszorította, ugyanúgy, ahogy ökleit.

– Csak Jasper cselesen taktikázik – szűrte fogai közt.

Bella felvonta fél szemöldökét, míg bekapcsolta a Jaspertől szerzett képességét. Rögtön felmérte Edward feszültségét, zihálásának okát, majd amilyen gyorsan és hatékonyan csak tudta, elkezdte csillapítani őt. Megpróbálta ugyanazok az érzelmek alá vetni őt, mint amelyek hatása alatt volt Jasper csínye előtt. Tevékenysége pedig sikeresnek bizonyult.

Edward először döbbent arcot vágott, ám mikor Bella sugárzó mosolyát látta, rögtön tudta, hogy az ő keze van a dologban.

Jasper odakint azonban megérezte ezt, így nevetésével rögtön felhagyott.

– Bella! Ez így nem fair!

– Jasper, az nem fair, hogy ezt tetted Edwarddal! – szólt neki vissza a lány.

– Én nem tettem vele semmit sem – válaszolt ártatlan hangnemben, mire mellette Emmett ismét felnevetett, míg Zafrináék elmosolyodtak.

– Ez gyakran megesik velük? – bökött Zafrina az ajtó felé, kérdőn nézve Alice-ra.

– Csak akkor, ha valami okból kifolyólag pár órát külön kell tölteniük – mondta direkt hangosan Alice – Gyerekes dolog, de tényleg.

– Csak szerelmesek – vigyorgott Kate, aki felettébb mókásnak találta a helyzetet. Majdnem annyira, mint Emmett.

– Köszönjük, Kate – hallották mindannyian Bella hangját.

– Bella, mond csak, nem lenne egyszerűbb, ha kijönnétek a szobából, és megbeszélnénk? Nehezebb ajtón keresztül kommunikálnunk, nem gondolod?

Azonban most nem érkezett semmi válasz.

– Bella? – kérdezett rá  újból Alice.

Ám a kérdezett nem igen tudott válaszolni, mert éppen Edward kötötte le őt. Az ágyon keresztben, egymáson fekve csókolták a másikat szenvedélyesen. Bellának egyik oldalán már valamelyest cafatokban lógott ruhája, ám Edward inge sem volt teljesen ép.

Alice-nak hirtelen víziója támadt. Mikor visszatért a jelenbe, Jasper kérdőre vonta a látomásáról, ám ő csupán ennyit mondott:

– Emmett, kérlek, engedj be minket a mi kis párosunkhoz!

Emmett először furcsán méregette Alice-t, ám mikor látta, hogy az felettébb sincs jókedvében most, vigyorogva eleget tett kérésének.

Miután pedig Emmett betörte az ajtót, Alice-nak Jasper segítségével ugyan, de sikerült jobb belátásra bírniuk Edwardot, de még Bellát is valamilyen szinten, így végül Edward csakugyan elment Benjaminnal és Tiával vadászni.  

A ház díszítésében azonban Bella is szeretett volna segédkezni, hiszen ahogy ő fogalmazott „úgysincs jobb dolga”. Viszont Alice megtiltotta neki, mert azt szerette volna, ha meglepetés lesz a lány számára. Így végül Bellának vissza kellett vonulnia Alice hatalmas fürdőjébe, amit erre a napra kineveztek egy csakis az ő számára berendezett „előkészületi szobának”. Itt csinálták meg a haját, a sminkjét, de még a ruhát is itt vette fel. Ám még mielőtt visszatért volna, mindenkinek a lelkére kötötte, hogy ha meghallják vagy meglátják, hogy Edward visszatért Benjaminékkal, akkor rögvest szóljanak neki.

Alice Rosalie-val együtt szintén visszavonultak az említett helyiségbe, hogy időben elkezdhessék Bella haját. Úgy gondolták, hogy az egész haját behullámosítják, viszont nem hagyják csak úgy hanyagul lógni. Helyette készítenek egy felső lazább kontyot, valamint a bal oldali részénél a haját szabadon hagyják. Igaz, hátul is és elöl is csupán pár szálat, de azokat jobban behullámosítva.

Épp a hajának utolsó részével munkálkodtak, mikor kopogtak.

– Gyere csak! – szólt ki izgatottan Bella.

Az ajtó résnyire kinyílt, és Zafrina dugta be rajta fejét.

– Szervusz, Bella – mosolygott rá – Csak azért zavarok, mert megígértetted velünk, hogy szóljunk, ha Edward megjön. Nos, megérkezett.

Bella felpattant a székből, szemében izgatott csillogással.

Alice és Rosalie egyszerre hördültek rá Bellára gyors mozdulata miatt.

– Bella!

Zafrina szélesen elmosolyodott. Bella viszont most nem törődött nővéreivel, helyette a nő  felé fordult.

– Hol van most?

Zafrina hátranézett, majd újból vissza rá.

– A lépcsőnél várja, hogy mikor láthat.

Bella szélesen elvigyorodott, majd hirtelen Alice-hoz ment, megfogva kezeit, könyörgőn nézve rá.

– Kérlek, kérlek, kérlek, Alice! Csak egy kicsit! Kérlek, kérlek! – könyörgött neki mézes-mázos hangon.

Alice mellett Rosalie halkan felnevetett.

– Bella, még egy csomó dolgunk van! A hajad sincs kész, épphogy behullámosítottuk, a sminkről nem is beszélve! Pontosan még nem is tudom, milyen smink legyen rajtad, és…

– Kérlek, Alice! Na, csak egy kicsit! Kérlek szépen!

Alice sóhajtott egyet, és lehajtotta fejét. Szája szélében azonban mosoly bujkált.

– Éreztem, hogy ezt fogod majd kérni, hogy láthasd Edwardot, de ez balszerencsét jelent…

– Nem, csak az jelent azt, ha mennyasszonyi ruhában lát. Szerintem az, hogy egy egyszerű felsőben és nadrágban vagyok még nem jelent semmi rosszat – hadarta ellenérvét Bella.

Zafrina és Rosalie vigyorogva váltottak egy gyors pillantást, míg Edward odakintről halkan felmordult.

– Jól van, Edward, ne morogj rám! – emelte fel fejét Alice – Nem bánom, legyen. Egy öt percet kaphattok, de csak ötöt! – emelte fel mutatóujját.

Bella örömében felsikkantott, majd Alice nyakába vetette magát.

– Köszönöm, Alice! Úgy szeretlek!

Alice nevetni kezdett.

– Az jó, azonban ha Edward idejön, akkor magunkkal kell vinnünk, Rose, a ruhát.

Rosalie egy bólintás kíséretében óvatosan magához vette azt, és halkan kisurrant vele Alice-ék szobájába. Zafrina is kiment, így már csak Alice volt ott. Elengedte a hálálkodó  Bellát, hogy szemébe nézhessen.

– De tényleg csak öt perc. Ne feledd, hogy ha mi késünk, akkor az egész késni fog. Öt perc után visszajövök!

– Rendben, Alice, értem.

– És ne legyen még egy olyan magánakciótok, mint két nappal ezelőtt, valamint ajánlom, hogy a hajadnak se legyen semmi baja! – figyelmeztette őt utoljára, aztán ő is kisurrant.

Alig, hogy Alice kilépett az ajtón, Edward már a karjai közt tartotta Bellát, aki készségesen simult hozzá.

– Szia – suttogta halkan Edward, közelebb vonva magához.

– Szia. Hiányoztál – fúrta be fejét Edward nyakába Bella, átkulcsolva egyik kezével annak nyakát.

– Te is nekem. Hiába mókás dolog amellett a Benjamin mellett lenni, a hiányodat senki sem tudja pótolni – csókolt bele nyakába Edward.

Egy hosszabb pillanatig csupán  ölelték egymást, miközben Edward Bella hátát simogatta.

– Izgulsz? – kérdezte halkan Edward.

Bella nyelt egy apróbbat, mielőtt válaszolt.

– Ha két nappal ezelőtt kérdezted volna meg, akkor rögtön rávágtam volna, hogy igen.

– Na, és most?

– Most nem tudnám rögtön rávágni, mert inkább arra koncentrálok, hogyan kell állva maradni. Félek, hogy összeesek az izgalomtól vagy a félelemtől…

Edward csöndesen felkuncogott, aztán hátrébb húzódott Bellától, két keze közé fogta arcát, s vele egy szintbe ereszkedett, hogy tekintetével bilincsbe verhesse Belláét.

– Nem kell tartanod semmitől sem, Bella. Ez csupán egy esküvő… az pedig nem olyan veszélyes dolog, még ha Alice is a főszervezője – mosolyodott el féloldalasan, mire egy szobával arrébb Alice sértetten felmordult.

– De ott az a sok vendég… mi van akkor, ha legurulok a lépcsőről? Vagy nem tudom majd kimondani az „igen-t” akkor, mikor kell? Ha… ha egyáltalán nem bírok majd megszólalni? Vagy ha esetleg az idegességtől nem figyelek oda és orra bukom abban a halálcsapdában, amit Alice és Rose készül rám adni magas sarkú álnéven? – hadarta idegesen – Miért nem szólalsz meg?

– Bella… – kezdte Edward, ám a lány közbevágott.

– Igen, igen, tudom, hogy te ott leszel, és nem engeded, hogy elessek, de akkor nem leszel ott, mikor Carlisle kísér hozzád!

– Bella, én…

– Vagy ha menet közben beleakad a ruhám az egyik székbe, ahol a vendégek ülnek, de nem veszem észre, hanem tovább megyek, és a széket húzom magam után, a vendéggel együtt, amíg oda nem érek hozzád, mialatt mindenki rajtam röhög!

– Bella, kérlek…

– Ne, ne is mondj inkább semmit sem, mert…

Ám mondatát már nem tudta befejezni, mivel Edward megelégelte Bella őrült képzelgéseit, és helyette inkább megcsókolta. A lány szenvedélyesen kapott ajkai után, ám a fiú inkább lassabb tempót diktált. Erre az előbbi homlokráncolva közelebb vonta magához tarkójánál fogva, késztetve arra, hogy ő is gyorsabb tempóra kapcsoljon.

Edward végül elmosolyodva adta meg magát Bella kérésének, és ő is ugyanolyan mohón csókolta.

Egy perc múlva azonban mindketten zihálva váltak el egymástól. Bella Edward vállának döntötte homlokát, míg a fiú annak vállait dörzsölgette.

– Tudod, fogalmam sincs, honnan szedted ezeket a… nos… „ötleteidet”, hogy miféle bajok történhetnek az esküvőn veled, de nem is akarom tudni – sietett gyorsan leszögezni – Azt viszont elárulom, hogy se én, se Alice nem fogja engedni, hogy bármiféle komplikáció vagy zavar lépjen fel az esküvőn. Ez a kettőnk napja, és nem fogom engedni, hogy holmi szék vagy akár az egész zongora is beleakadhasson a ruhádba, és húzhasd magad után…

Bella ijedten kapta fel rá  pillantását, mire Edward ismét gyorsan leszögezte:

– Ne aggódj, az ilyenek még csak meg se forduljanak a fejedben! Semmi sem fog történni, édesem – simított végig arcán nyugtatóan, melynek hatására Bella mosolyogva hunyta le szemeit – A kettőnk esküvője. Csak te és én. Mindenki mást zárj ki. Ne foglalkozz senki és semmi mással. Csak te és én. Ez lebegjen a szemed előtt…

– Csak te és én…  – súgta halkan.

– Pontosan – suttogta fülébe Edward – Azonban most ismét el kell válnunk egy pár órára, ha csak nem akarjuk, hogy megint Emmett törje ránk az ajtót, mint a múltkor. Igaz, ez alkalommal kedves bátyánknak már Jasper, de még Alice is szívesen segítene, ám azért ne adjunk még több okot Emmettnek, a nyelve élezésére rajtunk. Illetve Esme is biztos jobban örülne, ha az esküvő napján nem kellene porrá zúzott ajtókkal törődnie.

Bella felsóhajtott, szemeit újból kinyitotta, mire a mosolygó Edwardot pillantotta meg.

 – Menni fog?

A lány bólintott, majd ő  is elmosolyodott.

– Akkor… majd az oltárnál találkozunk – vigyorgott Edward, és egy utolsó kacsintás, illetve gyors csók után kiment az ajtón.

Alig, hogy kitette a lábát a küszöbön túlra, Alice és Rosalie egy „emberként” rontottak rá Bellára. Ismét visszaparancsolták őt a székbe, ám Bella most már sokkal jobban, könnyedebben viselte a helyzetet. Úgy érezte, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le a lelkéről. Nem a válláról, hanem a lelkéről. Hiszen ő mindig is inkább abba a kategóriába tartozott, aki a lelkére vette a dolgokat. Így volt ezzel most is.

Egészen addig, míg nem jött vissza Edward, illetve nem találkozott vele, hogy megossza aggodalmainak egy töredékét vele, hatalmas terhet cipelt a lelke. Nem csak a közelgő esküvőtől félt, hanem attól, hogy mi lesz akkor, ha Edwardék nem érnek vissza időben, vagy esetleg… de nem. Ezt már többször elhessegette maga előtt, így most se akart foglalkozni vele. Nem bírta volna elviselni még csak a tudatát sem annak, hogy Edward bajba kerül vagy megsebzik, esetleg megölik… nem.

Most más dolgokkal kell foglalkoznia. Hiszen, ahogy Edward is fogalmazott, ez az ő napjuk. Csak ők ketten számítanak. Nekik lett megszervezve ez az egész. A többiek csupán megtisztelik őket azzal, hogy megjelennek az esküvőjükön, gratulálnak nekik és velük együtt örömködnek, ünnepelnek. De nem a vendégekről vagy a család többi tagjáról szól a mai nap. Hanem róluk. Kettejükről. 

Bella idegesen járkált fel-alá  az „előkészületi szobában” immár teljesen készen. Ami azt illeti, Alice és Rosalie kitettek magukért. Igaz, Esme, és valamennyire Carmen és Kate érdeme is az esküvői ruha, mégis a legtöbb dolgot a két nővére intézte el, avagy épp szervezte meg.

A haja ugyebár abba a kontyba lett megcsinálva, mint amit megbeszéltek, bal oldalt szabadon hagyva egy kis részt. Sminknél úgy döntöttek, hogy mivel Edward mindig is kedvelte Bellának azt az emberi szokását, mikor elpirul, így Rosalie ügyesen kifesti Bellát „emberire”, nagyobb hangsúlyt fektetve az arcpirosítóra. Ugyan nem lett nagyon eltúlzott a dolog, lévén, hogy azért mégiscsak Belláról van szó, aki nem szereti az ilyesmi dolgokat, mégis szembetűnő lett a maga természetes hatásával. Ha egy ismeretlen látná így Bellát, bizony elgondolkodna, hogy ő valójában vámpír-e vagy ember. Aztán végül az arany szemszíne mindenképp eldöntené ezt.

Mivel azonban Bella sosem szerette sminkelni magát, így szemhéjára most is csupán leheletnyi szemfestéket raktak, illetve kihúzták azt. Nem olyan erősen, mégis látványosan. Amikor a lány belenézett a tükörbe, egy hosszú pillanatig nem is akarta elhinni, hogy saját magával néz szembe. Neki is elnyerte tetszését a smink és a haj is, hát még az összhatás, amit keltett!

Ugyanis a ruha sem volt egy mindennapi, hétköznapi darabnak mondható.

A ruhájának vége nagyon kicsit súrolta a földet hátul, míg elöl kicsivel, éppen, hogy csak rövidebb volt, mint hátul, mégse nézett ki furcsán vagy bizarrul. A mennyasszonyi ruha szoknyás része lépcsőzetesen omlott lábaira, ám nem abban a tipikus „tapadós megoldásban”. Helyette inkább bővebb volt, és az egyes lépcsőzetes részek végét egy pár centiméteres csíkban vérpiros színű, kifinomult csipke fogta át.

A felső részén azonban látszott, hogy Alice és Rosalie kezei is benne voltak a dologban. Ugyanis míg Bella valamiféle egyszerűbb megoldást keresett, addig nővérei megterveztek számára egy merészebb vágású darabot, ami végül magának a lánynak is megtetszett, miután Alice sebtében megrajzolta neki.

Az egész úgy nézett ki, hogy szív alakú hatást biztosított. Ez a felső része azonban már teljességgel követte a lány vonalait, kihangsúlyozva pont azokat a részeket, melyeket ki kellett. A szív alakú dekoltázst apró gyémántkövek keretezték, míg a felső közepén egy, a többinél jóval nagyobb kő vonzotta oda a tekintetet. Ebből a nagyobból X, illetve plusz jel formában szóródtak szét ismételten az apróbb gyémántkövek.

Ugyan Bella eleinte ellenezte, hogy gyémántkő legyen a ruháján, ám Esme rábeszélte őt, hogy milyen szépen mutatna rajta. Bella pedig tisztelte és szerette a nőt eléggé ahhoz, hogy tudja, nem akarna ő rosszat neki. Így végül átgondolta, és arra jutott, hogy ha nem is gondol arra, hogy miféle kövek, akkor nem lesz vele problémája.

Kiegészítőnek még lett egy pár vérvörös színű kesztyű, ami rendkívüli kézügyességgel készült, hiszen az egész kesztyű aprólékosan kidolgozott csipkéből lett összevarrva.

A cipő pedig egy nyolc centiméter magas fehér cipő volt, mely hátul, a sarok részénél ugyancsak vörös színben, rózsa mintázatú volt.

Bella éppen újból elhaladt a tükör előtt, így idegesen vetett egy oldalpillantást saját magára. Ám nem bírta ki, hogy ne forduljon teljesen szembe a tükörrel és kezdje el vizsgálgatni az apróbb hibákat, melyek nem is léteztek most rajta, hiszen máskülönben Alice és Rosalie addig ott sem hagyták volna, amíg az ő alapos, mindent felderítő szemük észreveszi a legkisebb bakit is.

Éppen a kesztyűjét nézegette magán, mikor mögötte nyílt az ajtó. Megpördült a tengelye körül, és idegesen pislogott a belépő Carlisle-ra.

Mikor a férfi meglátta Bellát, mindent értő mosolyra húzta száját, becsukta maga mögött az ajtót, és ölelésre nyitott karokkal lépdelt felé.

Bella készségesen viszonozta ölelését. Úgy vélte, fogadott apja nincs is teljesen tisztában vele, mennyire sokat jelent ez most neki.

– Csodásan nézel ki, Bella.

– Köszönöm, Carlisle.

Mikor kibontakoztak ölelésükből vette észre Bella, hogy Carlisle kezében ott van a tizenhét vörös rózsából álló mennyasszonyi csokra.

– Alice küldött, hogy hozzam fel neked a csokrodat, illetve azt is üzente, hogy nyugodj le, különben, ha így folytatod, akkor az egész vendégsereget elüldözöd az idegeskedéseddel együtt, Jasperről már nem is beszélve – mosolygott.

Bella egy erőltetett mosolyt küldött felé, miközben az első székre leült.

– Sajnálom. De hogy érti azt Alice, hogy elüldözöm az összes vendéget, na, és Jaspert?

– Tudod, az érzelem befolyásos képességed most szabadon kószál, ha érted, mire célzok.

Bella döbbenten nézett a férfira.

– Azt akarjátok mondani, hogy az összes idegességemet kivetítem rátok még ebben a pillanatban is?

Carlisle csupán bólintott, mire Bella erősen koncentrálni kezdett, hogy kikapcsolhassa ezt a képességét. Pár másodperc után kérdőre vonta Carlisle-t, mire a férfi csupán annyit mondott, hogy „még nem ártana, ha jobban meg tudna nyugodni”. Így a következő másodpercek is ugyanezzel a tevékenységgel teltek. 

Ha bárki megkérdezné  Bellát, hogy mikor rontott be az ajtón Alice - immár ő is teljesen elkészülve -, és rángatta magával őt és Carlisle-t a helyükre, ahol már a szélesen vigyorgó Rosalie várta őket, valószínűleg nem tudná rá a választ. Csak akkor tért teljesen magához, mikor Carlisle karon fogta őt, és Rosalie kérdőre vonta jólléte felől.

– Persze, Rose, minden oké – mosolygott rá ugyancsak erőltetetten.

Most volt alkalma jobban szemügyre venni őt és Alice-t, és el kellett ismernie, hogy mindkét lányon remekül állt a koszorúslány ruha. Titokban remélte, hogy ő  maga is ugyanilyen káprázatosan néz ki, mint ők ketten.

Alice-ék ruhája már valamennyivel egyszerűbb volt, mint az övé. Ez már csak abból is volt nehezebb, hogy a tervezésnél mindig Alice és Rosalie voltak azok, akik több pluszt találtak ki a ruhájukra, míg Bella volt az, aki szinte ellenezte, hogy bármiféle felhajtás legyen a ruhája körül.

Mindkettő ruhájának szoknya része ugyanolyan hosszú volt, mint Belláé, és fazonjára is hasonló volt. Csupán az övékénél nem volt lépcsőzetes rész, helyette teljesen sima, tört fehér színű ruha volt, ugyanúgy, mint a felsője. Bár a szív alakú rész itt is megjelent, mégsem volt annyira kiváltságos, mint a mennyasszonyi ruhánál. Valamint a felsőt kisebb minta is díszítette, ami szintén nem volt hivalkodó jellegű. Míg a válluktól indulva a ruha szív formáját összekötötték egyfajta arany színű csíkok, amelyek az egész ruhát kiemelték.

Ugyanúgy volt nekik is könyékig érő kesztyűjük, igaz, ezek nem vörös színben pompáztak.

Bella mikor elszakította tekintetét Rosalie-ékról, rögtön kikukucskált a fal mögül, hogy lenézhessen. A csodálattól tátva maradt a szája.

Odalent a díszítéssel nem spóroltak egy cseppet sem. Minden fehér és vörös színben pompázott, ugyanúgy, mint az ő mennyasszonyi ruhája. Az egész helyiséget betöltötte a rózsák illata, melyek egytől-egyig ugyancsak vörös színben illették magukat. Hosszú, fehér drapériákat lógattak fel az összes ablak fölé, amiket az ablakok két oldalán kötöttek el ízlésesen, bele-beleszúrva egy-két rózsát. A lépcsőket fehér szőnyegekkel gurították le, míg azt a részt, ahol a lépcsők véget értek, rózsaszirmokkal hintették be, a legutolsó négyzetmilliméterig, egészen ahhoz az oltárhoz, ahol Edward és Eleazar váltott most pár szót. A két lépcső közti üres részben volt elhelyezve a zongora, amin leginkább Edward szokott játszani a családból. Ám most e mögül a hangszer mögül Kate mosolygós feje látszódott ki, amint vadul integetett Bellának.

Bella kissé megkésve bár, de visszaintett neki. Erre Kate felmutatta neki hüvelykujját, jelezve, hogy ne aggódjon, mert minden rendben. Bella elmosolyodott, aztán újból visszahúzódott a fal mögé.

Alice és Rosalie szemében izgatottság látszódott, amikor a lány rájuk pillantott.

– Gyönyörűen néz ki minden. Egyszerűen mesés. Alig találok rá szavakat… – nyögte halkan Bella.

– Örülök, hogy tetszik – vigyorgott szélesen Alice.

Carlisle és Rosalie is vigyorogtak, míg Bella egyre idegesebben várakozott.

– Készüljetek fel, mindjárt indulhattok ti is! Miután Rose-zal leértünk a lépcsőn, Kate egy újabb, kissé lassabb dallamba kezd bele, akkor ti is elindulhattok. Jaj, annyira izgulok! – csapta össze kezeit lelkesen Alice.

Rosalie csupán mosolyogva megforgatta szemeit, miközben a pöttöm lány kezébe nyomott egy vörös rózsák szirmaival teli kosarat. Nála szintén volt egy ugyanilyen kosár.

– Ó, és Bella! Légy szíves, tégy a kedvemre azzal, hogy nem nézel lefele! Keress egy pontot és nézd végig azt, vagy akár a vendégeket. Bármi mást, csak ne a földet!

– Rendben, Alice, megígérem.

Alice ismét elvigyorodott, majd odalent megszólaltak az első zongorahangok. Rosalie mellé szökkent, míg Carlisle kissé jobbra kormányozta Bellát.

Alice a szőke lánnyal egyetemben mosolyogva indult lefele a lépcsőn, vörös rózsaszirmokkal hintve be azt.

Bella hangosan nyelt egyet, majd kifújta a levegőt, miközben megszorította Carlisle kezét, mire a férfi rá emelte kérdő szemeit.

– Kérlek, Carlisle, ne engedd, hogy elbotoljak vagy beleakadjon a ruhám a székekbe, vagy bármi egyéb történjen!

Carlisle melegen elmosolyodott.

– Bízhatsz bennem, Bella! És különben sem kell aggódnod: már Alice, Esme, Rosalie és Edward is kioktatott minden téren – vigyorgott, mire Bella őszintén meglepődött.

Ám döbbentsége nem tarthatott sokáig, mivel odalent a gyorsabb dallam egy sokkal lágyabb, dallamosabb és lassabb ütemre váltott.

Carlisle finoman meghúzta Bellát, elindulásra bíztatva őt, mire a lány szinte természetes kecsességgel indult el vele.

Mikor elérték a lépcső  felsőfokát, Bella zavartan lepillantott a földre, ám ezzel a mozdulatával rögvest eszébe jutott Alice kérése, illetve a neki tett ígérete. Így felkapta fejét, és óvatlanul szétnézett a helyiségben.

Utólag jutott csak el tudatáig, hogy nem biztos, hogy jót tesz neki, ha látja, hogy mindegyik vendég megbabonázva figyeli őt.

Először az ír klánt pillantotta meg. Siobhan, mint hatalmas testű vezetőjük, középen foglalt helyet, Liam és Maggie között, akik mosolyogva figyelték Bellát.

Utánuk jöttek az egyiptomiak, akiknél Kebi és Amun, mint egy pár álltak egymás mellett, a másik kezét fogva. Mellettük rögtön Tia és Benjamin volt. Míg utóbbi szélesen vigyorogva intett Bellának, addig Tia félszegen mosolygott. Azonban éjfekete hajukkal és olívaszínnel színezett sápadtságukkal ragyogóan kiemelkedtek a többi vendég közül.

Peter és Charlotte az amazonok mellett álltak, akikkel az eltelt idő alatt nagyon jól összebarátkoztak. Zafrina Charlotte-tal egyetemben szélesen vigyorgott Bellára, miközben szemeikben meghittség csillogott. Senna közvetlen Zafrina mellett állt, míg Kachiri valamivel távolabb tőle.

Bella arcára széles mosoly került, felváltva szorongását és idegességét, mikor a Denali klán mellett meglátta a szipogó Esmét, akinek vállait most Emmett ölelte át. Esme egyik kezével zsebkendőt tartott arca előtt, míg a másikkal aprót intett a lánynak.

Emmett viszont Jasperrel együtt csupán vigyorogni tudtak.

Bella alig észrevehetően idegesen nyelt egyet, aztán összeszedve magát az oltár felé  nézett, ahol már Edward ott állt. Aranyszín szemeiből mérhetetlen nagy boldogság, szerelem és melegség áradt, míg egész arca tündöklött a vidámságtól.

Bella észre sem vette, mikor tűntek el Alice-ék előle és Carlisle elől, csupán Edward szemei lebegtek saját maga előtt.

Kábulatából akkor tért vissza a jelenbe, mikor Carlisle átnyújtotta a kezét Edwardnak, aki azt készségesen, gyengéden vette kézbe. Ezután Carlisle csatlakozott Esméhez, és most már ő karolta át a nőt Emmett helyett.

Bella egyfolytában Edward szemeit figyelte, szinte már megigézve. Nem emlékezett egy olyan esetre sem, amikor még ember létében ennyire megbabonázva érezte volna magát. Az Edward tekintetéből áradó szerelem annyira lekötötte figyelmét, hogy Eleazar szövegére sem figyelt. Csupán csak akkor fordította el tekintetét Edwardéról, mikor a vendégek sorai közül, illetve Eleazar felől is hallotta, hogy a nevén szólítják.

Kábán nézett Eleazar szemeibe, miközben félszemmel látta, hogy Edward féloldalasan elmosolyodik. Legszívesebben rögtön visszakapta volna rá tekintetét, azonban érezte, hogy nem hiába kezdték el mondogatni a nevét.

– Tehát Isabella Marie Swan! Elfogadod-e hites férjedül az itt megjelent Edward Anthony Masen Cullent? Jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, az öröklét végéig?

Bella számára kissé  furcsán hatottak az Eleazar szerint mondottak, így csupán pár másodperces késéssel tudott rá válaszolni.

– Igen – suttogta, mivel a kábultságból még mindig nem tért magához teljesen.

Edward mellette kifújt egy kis levegőt, aztán újból elvigyorodott.

Bella ezzel egy időben azt is hallotta, hogy Esme felzokog, míg Alice Zafrinával és Kate-tel egyetemben felsóhajt.

Eleazar most Edward felé fordult.

– Edward Anthony Masen Cullen! Elfogadod-e hites feleségedül az itt megjelent Isabella Marie Swant? Jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, az öröklét végéig?

– Igen – vágta rá határozott hangon Edward, majd Bella felé fordult, ugyancsak mosolyogva, mire a lány arcára is mosolyt csalt.

Eleazar a háta mögé  nyúlt, majd újból visszafordult Belláékhoz. Kezeit előre nyújtotta, mire Edward rögtön elvette a szív alakú vörös párnán levő  gyűrűk egyikét, és oda fordult Bellához.

Óvatosan, gyengéden az ujjára húzta a gyűrűt, végig Bella szemeibe nézve. A lány sem tudta elszakítani róla pillantását, így ugyancsak kisebb fáziskéséssel jött rá, hogy ő következik a gyűrű felhúzással.

Miután végül ő  is megtette ugyanazt, mint amit Edward, összekulcsolták egymás kezét.

Tompán hatolt el mindkettejük tudatába Eleazar hangja, mely kijelentette azt, amire már oly’  rég vártak.

– Akkor ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket! Csókoljátok meg egymást!

Mint a fuldoklónak az utolsó  mentsvára, a túlélésre való egyetlen támasz, úgy kaptak egymás ajkai után. Bella átölelte Edward nyakát, miközben egyik kezében ugyanúgy fogta a csokrot, míg Edward a csípőjének két oldalát fogta meg.

A vendégek hangos ovációba kezdtek, felállva tapsoltak nekik. Emmett Jasperrel és Peterrel egyetemben éljeneztek, illetve huhogtak, mikor azok már több ideje falták egymás száját.

Edward végül belemosolygott a csókba, és nagy nehezen, de elszakadt Bellától. Még egy hosszabb pillanatig egymás szemét figyelték, míg végül vigyorogva megszólalt Edward.

– Látod, mondtam én, hogy nem lesz semmi baj!

– Igazad volt – mosolygott rá szégyenlősen Bella, mire Edward boldogan felnevetett, látva kedvese kislányos szégyenlősségét.

Pár másodpercre rá pedig már a közel húsz fős vendégsereg sorba állt, hogy gratulálhassanak nekik.

Alice rögtön Bella nyakába ugrott, és miután csilingelően kacagva megköszönte neki, hogy valóban nem a földet nézte, Edwardot is hasonló érzelemkitörésben részesítette.

Esme boldogan, anyai öleléssel húzta magához mind Bellát, mind Edwardot, akinek suttogva vallotta be, mennyire is boldog attól, hogy végre Edwardnak is része lehet ilyesmiben.

Carlisle hasonlóan Esméhez fejezte ki boldogságát Bella és Edward esküvője által.

Rögtön utána Rosalie és Emmett jött, őket pedig Jasper, aztán pedig a Denali klán követte. És ez így folytatódott tovább…

Miután mindenki gratulált nekik, kezdetét vette az ünnepség, amit Edward és Bella előre begyakorolt tánccal nyitottak meg.

Alice Rosalie-val együtt végig vigyorogva figyelték táncukat, amit kettejükön kívül egyik családtag vagy meghívott vendég sem látott teljes egészében. Rosalie is csupán azért láthatta már korábban is, mivel ő volt Bella amolyan „másodszámú oktatója”, ami annyit jelentett, hogy a csajosabb részeknél, ahol már a csípő mozgások is elkéltek, besegített Edwardnak. Bella pedig emiatt rendkívül hálás is volt a lánynak.

Alice pedig a képességéből kifolyólag már akkor látta a víziót, mikor Edward eldöntötte, hogy megtanítja táncolni Bellát.

Ahogy pedig a táncuk közeledett a végéhez, egyre inkább feledkeztek meg mindketten a vendégekről. Csakis egymás szemét nézték, amiben most színtiszta boldogság és szerelem csillogott. Mindketten akkor eszméltek csak fel, mikor már csak pár centi választotta el őket egymás ajkaitól, a szoros táncuk következtében.

– Egyszerűen káprázatosan nézel ki, szerelmem!

– Köszönöm – sütötte le egy pillanatra pillantását Bella – Te is remekül festesz!

Edward erre csak féloldalasan elmosolyodott.

– Hogy érzed magad? – kérdezte halkan.

– Szavakba se tudom foglalni, mennyire boldog vagyok – válaszolt ugyanolyan halkan Bella.

Edward szélesen elvigyorodott, és lágyan megérintette ajkaival annak homlokát.

– Na, és te?

– Édesem, te el se tudod képzelni, mennyiféle érzelem kavarog bennem!

Bella finoman felvonta fél szemöldökét.

– Csakugyan? Miféle érzelmek?

– Nos, ott van egy részről az öröm. Ami a boldogságom képezi abból kifolyólag, hogy most már hivatalosan is hozzám tartozol, és én is hozzád. Aztán a büszkeségnek is nagy helye van mostan. Ugyanis úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb lény a földön, amiért te az én feleségem vagy, és nem másé. Büszke vagyok rá, hogy mellettem vagy, hogy a feleségemnek mondhatlak, a szerelmemnek. Így azt hiszem, te is könnyedén kitalálhatod, hogy a harmadik legerősebb érzelem, ami bennem van, a lényemet képviseli most már egy jó ideje, az a szerelem irányodba. Nagyon szeretlek, Bella! Ezt sose vond kétségbe! – suttogta, aztán közelebb hajolt, és megcsókolta szerelmét.

Lágy ringatózásuk a zenére a csók miatt megszakadt, és egy helyben állva csókolták egymást. Bella lábujjhegyre ágaskodott, átkarolva Edward nyakát, és ezzel együtt közelebb vonva magához, míg Edward szorosan körbefonta karjait a lány derekán.

Csókjuk nem volt szenvedélyes vagy mohó, helyette sokkal inkább volt mély, bensőséges. Kifejezték egymásnak a másik iránt érzett hatalmas szerelmet, tiszteletet, valamint hálát, hogy vannak egymásnak.

A vendégek pedig tapsban törtek ki, mire mind Bella, mind Edward elmosolyodott. Ezután kénytelenül elváltak egymás ajkaitól, hogy aztán Edward felkérhesse táncolni Esmét, míg Bella Carlisle-lal táncoljon.

Bellának, mint mennyasszonynak, mindenkivel táncolnia kellett legalább egy keveset, így Carlisle után rögtön Jasper kérte fel őt. Táncuk során Bella hálálkodott egy sort Jaspernek, amiért képes elviselni azt a sok érzelmet, ami körbeveszi őt. Erre azonban a fiú csak nevetni tudott, illetve két kacagás között elmesélte, hogy ő már jó párszor túlélte mindezt, és nem hiszi, hogy pont ez ártana meg neki.

Jasper után Emmett következett, aki nem hazudtolva meg önmagát, egyből viccelődni kezdett újdonsült sógornőjével.

– Bella, azt hiszem, tisztáznunk kellene egy-két dolgot, még most.

– Igen? Miket? – kérdezett vissza meglepetten.

– Először is azt, hogy akkor mi most miféle rokonok is vagyunk egymásnak. Ugyanis lehetsz ugyanúgy az én csetlő-botló, most már szinte sohasem szerencsétlenkedő hugicám, vagy lehetsz az új sógornőm. Nos, melyiket viselnéd jobban? – kérdezte vigyorogva.

Bellát váratlanul érte a kérdés, így először csak hebegni tudott.

– Öhm… hát… nos… talán inkább maradjunk a réginél. Az, hogy a húgod lehetek, tökéletesen megtisztelő poszt – mosolyodott el, mire Emmett kuncogni kezdett.

– Hát jó. Akkor itt van az a másik, amit mindenképp tisztázni akarok veled itt és most.

– Hallgatlak.

– Mivel férjhez mentél az én drága bátyámhoz, így nem lehetsz Bella. Kell valami más név is neked. Tehát ezentúl hogyan szólítsunk téged? Mrs. Cullen? Bella Cullen? Mrs. Edward Cullen?

Bella meglepődve pislogott fel Emmettre. Azonban ezt hamar felváltotta az a ravasz mosoly, ami fokozatosan terítette be arcát.

– Nos, Emmett, azt hiszem, hogy maradok a Mrs. Edward Anthony Masen Cullen mellett. Az mégiscsak sokkal jobban hangzik, nem igaz? – nézett rá ártatlanul.

Emmett egy pillanatra döbbenten pislogott, végül nevetve bólintott.

– Rendben, akkor ezt megbeszéltük, Mrs. Edward Anthony Masen Cullen!

Bella mosolya kissé lelohadt, és ijedt fejjel nézett rá.

– Hé, én az előbb csak vicceltem! Ugyanúgy marad a Bella!

Emmett hátralépett egyet, elengedve a lányt, miközben vigyorogva megrázta fejét.

– Azt már nem. Te választottad, ne feledd! – kacsintott rá, aztán átadta helyét Eleazarnak.

– Emmett! – szólt utána Bella, azonban a szólított már régen a helyiség másik felénél járt.

Végül Bella kifújta a levegőt, és elterelte gondolatait a közte és Emmett között folytatott előbbi párbeszédről. 

Még legalább egy óráig táncoltak mindannyian, mikor is egyszer csak Alice Emmett oldalán figyelmet kért maguknak.

– Szeretnénk megkérni Bellát, hogy legyen olyan kedves, és fáradjon ide hozzánk! – csicseregte Alice izgatottan.

Emmett erre megköszörülte a torkát, és értetlenül meredt Alice-ra.

– Már nem azért, Alice… de ki az a Bella?

Erre a pöttöm lány ugyanolyan furcsa pillantással nézett fel rá. Ugyanúgy, akár a meghívottak…

– Hogy érted azt, hogy ki az a Bella? Az újdonsült sógornőd!

– Ez roppant érdekes akkor – vágott elmélázó arcot Emmett.

– Miért is? – kérdezte kissé idegesen Alice.

– Azért, mert én egy új sógornőmről tudok, de őt nem Bellának hívják.

– Hanem hogyan? – döbbent meg Alice.

– Hát Mrs. Edward Anthony Masen Cullennek! Ő maga mondta nekem ezt!

Alice hirtelen megértette, hogy Emmett csak szórakozik vele, mire oldalba bökte őt, melynek következményeképp a nagydarab fiú hangos nevetésben tört ki. Vele együtt nevetett felszabadultan több jelenlévő is, míg Alice csak mosolyogva megforgatta szemeit. Ő már hozzászokott bátyja ilyesfajta viselkedéséhez.

– Nos, akkor őt kérném meg, hogy jöjjön ide!

Bella gyilkos pillantásokat vetett Emmettre, miközben Alice felé sétált, ám szája szegletében neki is mosoly bujkált.

– Megkérnélek rá, Bel…

Emmett hangosan köhintett egyet.

– Vagyis Mrs. Edward Anthony Masen Cullen – javította ki magát Alice –, hogy dobd el a mennyasszonyi csokrodat! A jelenlevő lányokat pedig arra, hogy mindannyian álljanak Bella mögé.

Alice tapsolt egyet, mire Bella kezei közt szorongatta a virágot, a fiúk háttérbe húzódtak, a lányok pedig közelebb mentek Bellához.

–  Rendben, Bella, jöhet! – szólt Alice.

Bella bólintott, megfordult, aztán magában elszámolt háromig, és elhajította.

Izgatottan fordult meg, keresve szemeivel, ki is kapta el, mire vigyorogva látta, hogy Charlotte kezei közt landolt.

Mindannyian tapsolni kezdtek, a fiúk többsége pedig jelentőségteljes pillantással jutalmazta Petert.

Bella boldogan mosolygott, mikor is hirtelen két kar átölelte hátulról, és húzni kezdte őt.

– Kérlek, gyere velem egy kicsit! Túlságosan izgatott vagyok ahhoz, hogy várjak még. Szeretnék neked valamit mutatni – súgta halkan Edward, belecsókolva Bella nyakába.

Bella pedig túlságosan kíváncsi volt ahhoz, hogy nemet mondjon neki, így bólintva hagyta, hogy Edward oda vezesse őt, ahova akarja.