Dél körül lehetett már, amikor Esme és én, még mindig az ágyban feküdtünk. Meztelen testünk szorosan simult egymáshoz és állandóan egymásra mosolyogtunk.
A kezemmel éppen kedvesem hátát cirógattam, miközben ő a kezemet fogta és apró csókokkal halmozta el.
- Szeretlek.– súgta szerelemtől elvakultan.
- Én is szeretlek. – válaszoltam és megcsókoltam.
( Carlisle szemszöge )
Dél körül lehetett már, amikor Esme és én, még mindig az ágyban feküdtünk. Meztelen testünk szorosan simult egymáshoz és állandóan egymásra mosolyogtunk.
A kezemmel éppen kedvesem hátát cirógattam, miközben ő a kezemet fogta és apró csókokkal halmozta el.
- Szeretlek.– súgta szerelemtől elvakultan.
- Én is szeretlek. – válaszoltam és megcsókoltam.
- Ideje lenne, hogy felöltözzünk. Alice direkt neked rendezte ezt a partit, mi meg jól megszöktünk. – mondta kuncogva.
- Igazad van. Menjünk le hozzájuk. – egyeztem végül bele, majd gyorsan felöltöztünk és lesétáltunk a földszintre.
A négy gyerek sokatmondó pillantásokat váltott, mi meg hirtelen nagyon zavarba jöttünk.
A kínos csöndet végül Jasper törte meg.
- Akkor elmegyünk vadászni? – kérdezte.
- Tényleg. El is felejtettem. – mondta Esme kissé szégyenlősen – Jazz és én, még tegnap megbeszéltük, hogy rendezünk, egy közös családi vadászatot.
- Kitűnő ötlet. Akkor induljunk. – mondtam, majd felhúztam a cipőmet.
Rosalie az ajtóban állt és az erdőt kémlelte.
- Valami baj van? – kérdeztem tőle, és a kezeimet a vállára tettem.
Ő megfordult, megremegett, - talán megijesztettem, túlságosan is elmerült a gondolataiban – ,és bosszúsan nézett rám.
- Családi vadászat? Csak nekem szúrja a szemem, hogy a családunk már régóta nem egységes?
- Ezt nem egészen értem. – próbáltam kitérni a válaszadás elől.
- Jaj, Carlisle! Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Edward nincs itt. Nem mintha nélküle nem tudnánk vadászni, de akkor is! Ez a Bella Swan, még így láthatatlanul is szétzilálta a Culleneket. Minket!
- Rose. Kérlek próbáld megérteni, hogy milyen helyzetben van Edward. Szerelmes.
- Egy emberbe! Hah. – szörnyülködött a lány.
- Mindketten tudjuk, hogy te vagy az egyik olyan családtag, aki nem ítéli el az embereket! Sőt. Ha megtehetnéd most rögtön visszaváltozná emberré! – csúszott ki a számon.
Rosalie csak sóhajtott.
- Átlátsz rajtam. Nincs mit tagadnom.-mondtavégül.
- Kérlek, légy egy kicsit megértőbb!
- Nem! Edward kihagyta a születésnapodat azért a lányért! Számomra ez megbocsáthatatlan!
- Nem értem, hogy miért zavar ennyire? Hiszen én sem haragszom rá. – szóltam méltatlankodva.
Rosalie sértődötten vonogatta a vállait.
- Indulhatunk? – kérdezte Jasper, és a szemében izgatott csillogást láttam.
- Nos részemről rendben. Rosalie? – kérdeztem a lányomtól.
- ÉN nem rontom el a születésnapodat! ÉN kiveszem a részem ebből a napból! – mondta végül, majd belekarolt az éppen érkező Emmettbe és kimentek az udvarra.
- ÉN – ÉN- utánozta Jazz, és a szemeit forgatta – Hú de kibírhatatlan szegény.
- Jasper! – szóltam rá.
- Jó. Bocsánat.– vonakodott a fiú – De már alig bírom az érzelmeit. Hullámzóak és szörnyű ellenségesek. Először még én is azt akartam, hogy Bella … - inkább nem mondott semmit – Szóval tudod. De most már nem! Azt akarom, hogy Edward boldog legyen! Komolyan! De így… - tekintetét Rosalie-n nyugtatta, és a fejét rázta.
- Inkább menjünk. – hallottam Esme hangját.
Mindketten bólintottunk, majd mi is kivonultunk a ház elé.
- Nos? Merre? – kérdeztem a többiektől.
- Edward és Bella, ma a réten vannak. Szóval kelet felé nem mehetünk. Nehogy rá ijesszünk a lányra!- csiripelte Alice, aki habár tegnap már vadászott, szórakozásból és a kedvemért ma is velünk tartott.
- Remek. Már ebben is megakadályoz az a … - dörmögte Rosei.
- Úgy látszik itt mindenki ellenem van! De nem baj! Majd én fogok egyedül kacagni, ha valami baj történik, mert akkor tudni fogom, hogy lám én előre megmondtam.
- Induljunk már! – kérte Emmett, és a lány arcát cirógatta.
- Ez Carlisle születésnapi bulija! Ne rontsuk el azzal, hogy összeveszünk! Menjünk és vadásszunk egy jót. – mondta Jasper.
Mindenkin szétáradt a nyugalom.
- Észak felé megyünk.– jelentettem be végül. – Indulás!
Egyszerre kezdtünk futni, bár általában mindig megelőztük egymást, úgy – ahogy azért együtt maradtunk.
Emmett és Jazz nem bírák ki, hogy ne versenyezzenek, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy a két fiút néztem, amint mindkettejük két, hatalmas fenyőfát emelt ki a fölből, majd eldobták őket, több kilométer messzire.
- Nyertem! Ez az! – kiáltotta Jasper, és büszkén kihúzta magát.
- Visszavágót! Most! – követelte Em.
- Nézzétek egy nagyobb csorda. – mutatott Rosalie a hátunk mögé.
Megfordultam és szarvasbikák tömkelegét pillantottam meg.
- Sehol egy medve! Oh ne! – sajnálkozott Emmett.
- Gyerünk! – hallottam Esme hangját, majd mielőtt elindulhatott volna, megállítottam.
- Biztos vagy benne? – kérdeztem tőle kétkedve – Tudom, hogy szereted ezeket az állatokat.
- Semmi gond, drágám! Elég szomjas vagyok már! Most az egyszer kivételt tehetünk.
- Rendben. – bólintottam- Akkor hajrá!
Mind a hatan egyszerre rontottunk rá a csordára, majd egyenként rávetettük magunkat az állatokra és egykettőre végeztünk velük.
Amikor mindenki kész volt, elmentünk egy patakhoz és lemostuk a felesleges vért.
- Egy darabig bírni fogjuk. – mondtam elégedetten.
- Jó hogy eljöttünk. Elvégre holnap egy ember jön a házhoz. – szólt Alice.
Rosalie már megint a fejét rázta.
Próbáltam nem tudomást venni róla.
- Menjünk haza. – indítványozta Esme – Edward is bármikor megérkezhet.
De nem jött.
Már éjfél is elmúlt, de a nevelt fiunk még mindig nem ért haza.
Nem mertem bevallani, de már kezdtem aggódni.
Mi van ha…
Nem!
Erre még gondolni sem mertem.
Töprengésemből Alice szakított ki.
- Nyugalom, Carlisle. Láttam volna, ha valami baj történik. Ha Edward úgy dönt, hogy megöli…
- Ne mond ki! Ne!- kértem, és a fejemet ráztam.
A lány közelebb jött, és a karját átvetette a vállamon.
- Sajnálom. De hidd el, hogy nem történt semmi baj. Azt láttam volna.
- Remélem, hogy igazad van. Én nem bocsátanám meg magamnak, ha valami történt volna. – suttogtam alig hallhatóan.
- Semmi sem történt!- hallottam Esme hangját.
- Magatokra hagylak titeket. – szólt Alice, és már ott sem volt.
- Esme, én félek… - mondtam.
- Kérlek ne tedd! Ne kételkedj a döntésedben! Edward erős. Mindannyiunknál erősebb. Kivéve talán téged, de minket többieket leköröz az önuralmával!
- Remélem, hogy igazad van. – sóhajtottam nagyokat.
- Üljünk le! – indítványozta a feleségem, és a kedvenc hintaszékére mutatott.
Bólintottam, majd odaléptem mellé és a karjaimba vettem.
Együtt beleültünk a székbe, és ide – oda ringattam magunkat.
Hajnali kettő lehetett már, amikor meghallottuk Alice izgatott hangját.
- Jön! Jön! És semmi baja! Mármint Bellának! Alszik! Láttam!
- De jó.–mondtam megkönnyebbülten, majd a következő pillanatban Edward lépett be a lenti, bejárati ajtón.
- Jó estét! Vagy jó reggelt! Mindenkinek úgy, ahogy gondolja. – kiáltotta a fiú.
- Hát itt vagy! Végre! – mondtam, és megöleltem a fiút.
- Aggódtatok? – kérdezte.
- Csak egy kicsit. – lódítottam.
- Hazudsz! Szép próbálkozás volt, de hasztalan. – mondta, majd kacsintott.
- Úgy látom, hogy jó a kedved. – mondta Esme.
- Az nem kifejezés. Minden rendben volt. Bella és én, igen közel kerültünk egymáshoz.
- Nem annyira, mint ahogy te gondolod! Em! Fogd vissza a perverz gondolataidat. Zeng tőlük a fejem!- kérte a fiú.
Emmett hangosan felkacagott.
- Nagyon örülök, hogy minden rendben ment. – mondtam.
- Én is.– válaszolta könnyedén, majd odajött és a kezét nyújtotta:
- Boldog születésnapot kívánok! Bocsánat, hogy nem voltam itt a bulin. Milyen volt?
- Köszönöm. Főleg a Wagner válogatást.
- Alice kiakadt. Ez jó.– válaszolta meg az egyik gondolatomat.
Nevettünk.
- Vadásztatok is. Szuper. Főleg azért, mert ma reggel elhozom Bellát.
- Kérem a négyszáz dollárom! – harsogta Jasper elégedetten.
- Na nem! Majd csak akkor perkálok, ha konkrétan átlépik a ház küszöbét! Addig nem! Ne is reménykedj.– duzzogott Em.
- Ti fogadtatok? Ezt nem hiszem el! Nem unjátok még állandóan ezeket a nevetséges fogadásokat?
- Naná, hogy nem! – vágták rá egyszerre a fiúk.
- Lehetetlenek vagytok. Ráadásul Alice ellen fogadni! Emmett, te megőrültél!
- Jól van! Hallgass, a neved!- morgolódott a fiú.
- Igazából csak átöltözni jöttem, és már megyek is vissza. Bella, megkért, hogy egész éjszaka mellette legyek. Én pedig nem akarok csalódást okozni neki. Remélem nem baj? Pár óra, és már itt is leszünk.
- Meglepő, de jó értelemben. – hangoztatta Esme.
- Köszönöm. Akkor én megyek is. Felkapok valami frisset és kényelmeset.
- Vettem neked egy új inget, még pénteken. – hangoztatta Alice.
- Te mindenre gondolsz. Köszi, hugi.
- Szívesen. – mosolygott a lány, és szemlátomást nagyon büszke volt magára.
Edward felrohant a szobájába, pár percig elvolt, majd gyorsan visszatért a nappaliba.
- Indulok. Majd jövünk. Legyetek jók.
- Várunk benneteket.
- Előre is köszönöm, Esme.
Már indult az ajtó felé, amikor megtorpant, és a szemeit Jasperre emelte.
- Jasper! Szépen kérlek rá, hogy fegyelmezd magad Bella közelében! Legyen meg köztetek az a jó négy méter távolság! Rendben?
- Nyugodt lehetsz, hogy Jazz semmi esetre sem bántaná Bellát!- mondta Alice.
- Nem baj! Fő az óvatosság!
- Tegnap vadásztunk, úgy hogy nem vagyok szomjas. De ha ez téged megnyugtat, akkor természetesen betartom a kérésedet. – válaszolta a másik fiam, és kissé lelombozódva visszavonult a szobájába.
Alice követte.
- Megbántottam! Sajnálom, de akkor sem kockáztathatok!
- Semmi baj. Majd megbékül. – mondta Esme.
- Akkor majd jövünk. Addig is sziasztok.
- Szia. – köszöntünk el együtt, majd visszamentünk a szobánkba.
***
Jogok
Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.
Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!
AJÁNLOM AZ OLDALT
