Cullen karácsony

Néhány nappal ezelőtt, anya felhívott, hogy van-e kedvünk férjemmel az ünnepet otthon tölteni. Természetesen Jacob beleegyezésével igent mondtam. Eddig minden évben otthon töltöttük a karácsonyt, és minden évben elterveztük, hogy na, most akkor mégiscsak kettesben leszünk, de a szívünk mindig hazahúz. Most is épp Forks felé tartunk. Az ajándékok a kocsi hátsó ülésén. Sajnos nehéz volt mindenkinek a megfelelőt kiválasztani, de reménykedünk benne, hogy örülni fognak neki.  
- Renesmee, drágám hamarosan otthon leszünk – mondta szerelmem csillogó szemekkel. Ellátogatunk, majd a La Push-ba is a többi farkashoz. De csak karácsony másnapján, az első estét a Cullen házban töltjük.

Az út, amin a ház felé  lehet eljutni kb. a felétől lámpásokkal volt díszítve. Alice… Mindig kitesz magáért, bár azt nem értem, mire jók a lámpások. A Cullen ház sem nézett ki különbül. Az egész ki volt világítva égőkkel. Amint meghallották a kocsi zaját, kinyílt az ajtó, és megjelentek családtagjaim az ajtóban. Anya és apa odajött hozzánk, és szorosan megöleltek. Jacobot is üdvözölték, majd együtt bementünk a házba.  
A szám is tátva maradt a csodálkozástól. A nappaliban egy hatalmas fenyő állt, ezüst és kék díszekkel teleaggatva, a fa alatt pedig megannyi csomag sorakozott.  
- Ez gyönyörű – suttogtam elérzékenyülten. Jake mögém jött, és hátulról átölelt, miközben ő is a fában gyönyörködött. Mindenki ott állt a fát nézve. 
- Ilyen szép már régen volt – mondta Esme. Ez a karácsony számomra is másabb, mint az összes eddigi. Valami különleges meglepetést tartogatok mindenki számára, remélem ők is épp annyira fognak örülni, mint amennyire én.  
- Nessie – szólalt meg mögöttem anya -, Esmével főztünk nektek. Akármennyire is csak ti vagytok a két ember, akik esznek ebben a házban, a karácsonyi vacsora azért mégsem maradhat ki. Úgyhogy sütöttünk és főztünk nektek. 
- Anya nem kellett volna vele fáradni – öleltem meg.  
- Nem volt fáradság. Hiszen vámpírok vagyunk, és nem mellesleg te vagy az egy szem lányom, akit a világon a legjobban szeretek. Bármit megadnék neked. – Megpuszilta a homlokom, és Esmével belibbentek a konyhába, hogy megterítsenek nekünk. Mindenki leült a kanapéra, és sztorikat kezdtek el mesélni azokból az időkből, amikor még anyát nem ismerték. 
- Az a karácsony volt az eddigi legőrjítőbb, amikor Alice-ék ideköltöztek– kuncogott Emmett, mire az említettől kapott egy taslit. – Héj! Én csak az igazat mondtam. Alice olyan túlbuzgó volt, hogy még a nyakam köré is égősort tekert. Nem vette észre, hogy ott állok, és rám is jutott az égősorból – hahotázott tovább Em, a térdét veregetve. Rosalie is elmosolyodott, és apa is kuncogott. Jasper lovagiasan tűrte az érzelmeket. Csak a szája sarkában néha fel-feltűnő aprócska mosoly mutatta, hogy nem sok kell neki is a nevetéshez. 
- Te már semminek sem tudsz örülni! Jó megmondom őszintén az volt a legelső igazi karácsonyom, amit igazi családban tölthettem. Vagyis inkább úgy fogalmazok: az első, amire igazából emlékeztem.  
Jasper megsimogatta szerelme hátát, és egy puszit nyomott az arcára.  
- Az már igaz. De végül csak jól sült el a dolog. Az égősor lekerült rólam, mert Alice észrevette, hogy valami nem stimmel. Pedig előre kiszámolta, hogy milyen hosszúságú kell. Miután végignézett a soron vette észre, hogy én is ott vagyok.  
- Az sem volt jobb karácsony, amikor ledöntötted a karácsonyfát, olyan szelet csaptál magad után. Emlékszem Rosalie-vel összevesztél, és rohantál utána az emeletre. De olyan gyorsan, hogy feldöntötted a karácsonyfát – nevette Alice. Rosalie is nevetett, csak Em játszotta a durcás kölyköt. Tisztára, mint az ovisok úgy csipkelődtek egymással.  
- Renesmee, Jacob kész a vacsora – szólt ki Esme a konyhából. Az összes Cullen bement a helyiségbe, ami bár sosem azt a célt szolgálja, ami a rendeltetésében áll, de itt van a legnagyobb asztal, ami körül a Cullenek elférnek. Finomnál finomabb ételek voltak felsorakoztatva az asztalra. Hirtelen azt sem tudtam hova kapjam a szemem.  
Leültünk szerelmemmel, és falatozni kezdtünk. Bevallom régebben furcsa volt, hogy mindenki más nem eszik csak mi ketten, de már megszoktam a zavaró pillantásokat.  
- Reméljük ízlett – mosolyogott ránk anya és Esme. 
- Igen! Nagyon finom volt – mondta Jacob, és én is helyeslően bólintottam. Tényleg isteni volt. 
- Na, akkor! – csapta össze apró kezeit Alice. – Jöhet az ajándékosztás!

Mindenki bevonult a nappaliba, és leültünk a kanapéra. Először Alice és Jasper adta át az ajándékokat, utána Em és Rosalie, majd anya és apa. A sort Esme és Carlisle zárta, a maga kis ajándékukkal. A legmeglepőbb viszont mindközül anyáék ajándéka volt. Egy apró dobozt adtak, ami egy kulcsot rejtett.  
- Ez mi lenne? – kérdeztem tőlük a kulcsra mutatva.  
- Nos, ez igazából mindenki ajándéka, mégis mi adjuk át nektek. Mivel elég messze laktok tőlünk, így bátorkodtunk a Cullen villától nem messze egy házat építeni… nektek.  
Egy pillanatra megdöbbentem, és ahogy láttam Jacob is. Egymásra néztünk, és mind a ketten a másik szemében kerestük a választ. Vajon a másik is örülne neki, hogy ide költözzünk? Vagy jó ott, ahol jelenleg vagyunk? Végül óvatosan elmosolyodtam, amit Jake is viszonzott. A lelkemből a boldogság csak úgy sugárzott. Ez azt jelentette, hogy visszaköltözünk a szülővárosunkba. Mind a kettőnknek jobb a saját környezet, a másik egy kicsit idegen.  Még most is, pedig már lassan két éve élünk ott. Rossz, mert nem lehetünk önmagunk, csak egymás előtt. Kellenek az embereknek a családtagok, a barátok, akik előtt a nap minden percében önmaga lehet, és nem kell tartania a szomszédok folyton vizslató tekintetétől. 
- Visszaköltöztök? – kérdezte anya csillogó szemekkel. Apa mosolygott, és puszit nyomott az arcára. Ő már kiolvasta Jake gondolataiból, hogy igen, visszaköltözünk.  
- Ha már a meglepetéseknél tartunk – szólaltam meg, és Jacob felé fordultam.  Eddig mellettem állt, és úgy ölelt. Megfogtam mindkét kezét. Az egyiket az arcomra simítottam, a másikat pedig a kezemben tartottam. – Mit szólnátok egy új családtaghoz? – kérdeztem őket mosolyogva, és Jacob jobbját ráhúztam már egy picit dudorodó pocakomra. Egy pillanatra elakadt a lélegzete. Egy csomó érzelmet láttam átfutni az arcán, de a legutolsó, ami megmaradt: a boldogság. Egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Reméltem is, hogy boldog lesz. Lehúzta a hasamról és arcomról a kezét, majd átölelt. 
- Eddig azt hittem, azon kívül, hogy vagy nekem, a boldogságom nem lehet fokozni. Te mégis megtetted. Köszönöm, hogy vagy nekem Renesmee Black. – Óvatosan szájon csókolt, én pedig szorosan öleltem a nyakát.  
Miután ajkaink elváltak félve néztem szét a többieken. A lányok mosolyogtak. Ha anya és Esme tudtak volna sírni, akkor örömükben biztosan megtették volna, ugyan úgy, ahogy most én is. Emmett és Jasper is mosolyogtak. Sőt, Emmett egyenesen vigyorgott. Ez az arc nem sok jót ígér. Ha belegondolok nekem mit tanított kisebb koromban, akkor majd az én gyermekemnek mit fog tanítani? Carlisle Esmét ölelte. Ő is boldognak látszott. Utoljára hagytam apát, aki még mindig megdöbbent arcot vágott. Lassan odalépkedtem hozzá, és megfogtam az arcát. Felém fordította döbbent pillantását. Lejátszottam neki, mit éreztem mikor megtudtam. Szinte alig bírtam magamban tartani. Sőt, csodálkozom, hogy nem mondtam el senkinek. Megmutattam neki, mennyire izgatott voltam egész idő alatt, hogy vajon mit fognak szólni.  
Végül megfogtam a kezét, és ahogy azt férjemnél is tettem, a kezét ráhúztam a hasamra.  
Lassan kezdett arcáról leolvadni a megdöbbenés maszkja, és elmosolyodott. Átölelt, és megpuszilta az arcom.  
- Örülök nektek. – Ez volt az én legnagyobb karácsonyi ajándékom. Féltem, apa mit fog reagálni. Hiszen ő megmondta: neki mindig is a kislánya leszek, akármi is történik. Lassan kezdtek folyni az arcomon a könnyek. Erősen öleltem apát.

Az este további részében mindenki gratulált nekünk. A család eddig is összetartó volt, de ez a karácsony mindent megváltoztatott. Hiszen megtudtuk, hogy bővül a család egy új taggal. Végre visszaköltözünk Forks-ba, hogy közelebb lehessünk a szeretteinkhez. Kell ezeknél nagyobb ajándék karácsonyra? Szerintem nem. De még ezt a boldogságot is lehet fokozni… 
- Nézzetek ki az ablakon – kiáltotta el magát Alice. Odakint nagy pelyhekben esett a hó, mindent beborítva. Forksban ritkaság, hogy hó esik. Itt inkább az eső dominál. Most mégis. Óriási pelyhek szálingóztak a levegőben. Megcsókoltam Jacobot.  
- Ez a legszebb karácsonyunk. 
- Igen, de jövőre még szebb lesz – mosolygott Jacob, és rátette meleg kezeit a hasamra. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Jövőre, már ezzel a kis lurkóval itt a pocakomban is együtt karácsonyozhatunk.   

Írta: Angyal