- Jaj, Bella, gyere már!- hallottam Alice hangját. - Tök jól nézel ki!
- Alice, biztos vagy benne, hogy én ezeken járni tudok?
- Ne izélj már, csak a lépcsőn kell lejönnöd…
- Te meg akarsz engem ölni-vágott közbe Bella.
Még mindig nem szokta meg, hogy vámpír, és nem esik el-csóváltam meg a fejem.
- Nem fogsz elesni! Maximum Edward elkap. Ó, Jasper, hol vagy?
Magamban mosolyogtam Alice-en. Nagyon beleéli magát az ünnepi hangulatba. És egész végig Bellát szépítgeti, Jasper meg tartja a bevásárló szatyrokat. De az tény és való, hogy nagyon szépen kidíszítettük a lakást. Rosalie odajött mellém, és megkérdezte:
- Minek ennyit főzni, Esme? Csak Nessie eszik…
- Nem csak Nessie -válaszoltam. - Jön Jacob is. És visznek a falkának. Egyébként is imádok főzni!
- Lehet, hogy a te főztödet még én is megenném-lépett mellém mosolyogva Carlisle. -Amúgy hol vannak a többiek?
- Emmett és Edward elmentek „ünnepi ebédre”, ahogy ők fogalmaztak, Nessie a La Pushban van, Alice odafönn készíti ki Bellát testileg-lelkileg, Jasper pedig asszisztál és nyugtat-magyarázta Rosalie.
- Hogyhogy nyugtat?
- Bella eléggé ideges lelki állapotba kerül, ha meglát egy magas sarkú cipőt-toppant be Jasper a  konyhába.
-Hahó, mindenki!- kiabálta Nessie. -Hol vagytok?
-A konyhában.
Nessie szinte ugrált örömében, úgy húzta maga után Jacobot. „Első unokám”  nagyon szereti a karácsonyt.
- Ugye nem baj, hogy megkértelek, hogy főzz a falkának is, Esme? Emily sütője sajnos befuccsolt.
- Semmi baj, örülök, hogy végre főzhetek valakinek-és annak is, hogy már nincs ez az
ellenségeskedés, de ezt csak magamban tettem hozzá.
- Hát, az illatok alapján nagyon finom lesz-mondta Nessie.
- Megjöttünk-hallottam Edward hangját, amit Emmett dörmögő nevetése kísért. Pár másodperc múlva ők is ott voltak a konyhában, így kissé zsúfoltan lettünk.
- Na jó, akkor talán menjünk át a nappaliba - indítványozta Carlisle.
A többiek átmentek a nappaliba, én pedig a konyhában maradtam főzőcskézni, de így is jól
hallottam mindent.
- Bella hol van?-kérdezte Edward.
- Alice épp rajta próbálja ki az aktuális trendet.
- Nem értem, miért morog mindenki, ha egy kicsit szépítgetem a környezetünket?!- táncolt le Alice a lépcsőn.
- Azért, mert nem mindenki szeret egész nap üzletből ki-üzletbe be rohangálni a plázában – morgott Bella.
- Na tessék, látod, hogy le tudtál jönni a lépcsőn? A vámpírlét előnyei…
Lekapcsoltam a hatalmas adag töltött káposzta alatt a tüzet. A pulyka sült, most már én is
mehetek a nappaliba.
- Szóval, kezdődhet az ajándékozás - mondta Edward, amint beléptem. A nappaliban kellemes
fenyő- és mézeskalács-illat terjengett. Odamentem Carlisle mellé, aki bólintott, majd elkezdtük az ajándékozást. Boldogan néztem, ahogy mindenki nyitja ki az ajándékát. Emmett, mint egy nagy gyerek, letépte az övéről a csomagolást és boldogan nézegette. Rosalie csillogó szemmel figyelte a nyakláncot, amit kapott. Alice megpróbált úgy tenni, mint aki meglepődik, de nem sikerült túlságosan, de azért látszott, hogy örül. Jasper inkább őt figyelte, nem pedig az ajándékokat. De ő valószínűleg most jól érzi magát, mert mindenki annyira boldog. Edward pedig Bellát figyelte, aki épp a tőle kapott ajándékot nézegette. Nessie is és Jacob is nagyon örült.
- Ugye tudod, hogy nincs nálad jobb szívű teremtés a világon?- suttogta a fülembe Carlisle.
- Most miért? Te nem örülsz, hogy mindenki boldog, és nincs ellenségeskedés? Ez a lényege a
karácsonynak, vagy nem?
- De igen. Csak te vagy az egyetlen lény, aki inkább azokat nézi, akik boldogan nézegetik az
ajándékukat, és nem a saját ajándékával törődik.
- Te sem a saját ajándékoddal törődsz-emlékeztettem lágyan-, hanem velem.
- Veled eléggé nehéz nem törődnöm - sóhajtotta. - Egyébként meg át akarom neked adni az
ajándékodat.
- Akkor egyezzünk meg, hogy te átadod nekem az én ajándékomat, én meg átadom neked a te
ajándékodat.
- Megegyeztünk.
Kivettem a zsebemből a kis ezüst csomagot, és beleraktam Carlisle kezébe, mialatt ő is odaadta a szívecskés papírba csomagolt ajándékot. Próbáltam nem mohón kinyitni, de ez nem nagyon sikerült. Egy aranyláncot kaptam tőle, amin egy kis kinyitható szív volt. A
belsejében egy kép volt kettőnkről, mellé gravírozna, hogy „Mindörökké!”
Rápillantottam szerelmemre, aki épp a saját ajándékát nézegette. Egy szép órát adtam neki,
mivel a régi tönkrement. A hátába belegravíroztattam, hogy „Mindörökké!”.
Ő is rám nézett, és láttam a szemén, hogy ugyanarra gondolunk:
MINDÖRÖKKÉ!