Apa jött meg, amilyen gyorsan csak tudtam, elfogadható állapotba hoztam magam és lementem hozzá.

Végre nem telefonált, épp a konyhában készített valamit.

- Szia édesem, remélem nem unatkoztál annyira. -Jött oda hozzám, és adott egy puszit a homlokomra.

- Nem, aludtam, tudod az időeltolódás és az út lefárasztott, szükségem volt egy kis pihenésre. De mit szólnál, ha csinálnék valami finom igaz olasz vacsorát?- Gondolom, amióta itt van, egyedül csak gyorséttermi kaján él, biztos, hogy hiányoztak neki a nagyi készítésű olaszos ennivalók. Szegényt sajnálom, hisz a munkája miatt még az evésre sem marad ideje.

- Jó ötlet, tudod, a munka miatt nem igazán tudtam főzni, meg nem is tudom az ételeket úgy elkészíteni, mint a nagyi és most már te. Csak müzli van itthon, de gondolom azt semmihez sem tudod felhasználni. Kivéve, ha müzli lesz, de az amerikai ennivaló, vagyis inkább reggeli - nevetett, olyan jó volt megint, mint régen. Látszott rajta, hogy a munka teljesen lefárasztotta, de tudom, hogy élvezi amit csinál, látszik rajta. Hiányoztak már ezek a furcsa viccek, sokan csak ilyenkor nézik - akik nem ismerik -, de én értem. Együtt nevettünk, mint régen. Hiányzott már nagyon, hisz körülbelül négy hete láttam utoljára. Jó volt, hogy így együtt vagyunk, csak a nagyi hiányzott. 
 

Még jó, hogy mielőtt elmentem, a nagyi megtanított az olasz ételek csínjára-bínjára.

Jesszus tényleg, elfelejtettem felhívni, mikor leszállt a gépem, pedig megígértem. Biztos már tiszta idegbeteg, hogy mi van velem. Jaj, szegénykém. 

- Úristen, elfelejtettem felhívni a nagyit, biztos már halálra aggódta magát miattam. – Apu csak mosolygott. Szerintem ez marhára nem vicces. Épp szólásra nyitottam a szám, mikor közbevágott.

- Nyugi, mikor leszállt a géped és láttalak jönni, akkor felhívtam, hogy rendben megérkeztél. Valahogy éreztem, hogy elfeledkezel róla. Na akkor elmész a boltba? Jaj, majdnem elfelejtettem, kint van az ajándékod, furcsa, hogy nem is kérdeztél róla semmit. Na de gyere, megmutatom mit kaptál. 

-El is feledkeztem róla. – Az igazat mondtam. Teljesen kiment a fejemből, hogy a cetlin ígért egy ajándékot, mikor ideérek. Az igazság, hogy fogalmam sincs, mit kaptam. Ötlethiány... A kíváncsiságom most a tetőfokára hágott. Mikor kiértünk, nem láttam semmi újat. De apa a garázsba vezetett.  

Ott leesett az állam. Egy fekete Volkswagen bogár fogadott. Erre vágytam már mióta, még a nagyinak mondtam, hogy milyen jó lenne, ha ilyen kocsit kapnék. De apának egy szóval sem említettem… Mami! Köszi, hogy szóltál neki. 
 

Apa nyakába ugrottam, aki egy pillanatra megingott, de utána megtartott, és ott pusziltam, ahol csak tudtam.

- Köszi, köszi, köszi...- folytattam volna, ha meg nem szólal.

- Nincs mit, megérdemled, én köszönöm, hogy mindent otthagytál, és velem jöttél. Sokat jelent nekem, hogy nem hisztizel és veszekedsz, hanem elfogadod a tényt. Mostantól ez az otthonunk. Meg a suliba járáshoz is kell egy kocsi, nem hinném, hogy örülnél neki, ha buszoznod kéne, mert én nem tudnálak bevinni. A kocsikulcs itt van. Tudod hol van a bolt, ugye?

-Igen, tudom. És apa... - Épp szállt ki a kocsiból, de visszatartottam.

-Hm?

-Köszönöm, és nem vagyok szomorú, hogy itt vagyunk, csak a mami fog nagyon hiányozni, meg a többiek. Na de megyek, mert soha sem lesz kész a vacsora. 

Beindítottam a kocsit, valami gyönyörű kellemes hangot adott ki. A rádióban az egyik kedvenc számomat adták. Teljesen kikapcsoltam, egyszerűen imádok vezetni, az valahogy mindig megnyugtat és persze örömet is okoz.  
 

A házunk messze volt minden mástól, egy kicsit még az erdőbe is átnyúlt, de engem egyáltalán nem zavar, hiszen Salernóban is egy birtokunk volt, vagyis van, csak már nem az otthonom. Mármint már nem ott élek.  

A várost újra figyelmesen megnéztem, mikor az egyik kereszteződésnél lefordultam, megláttam a boltot. Nem volt kisebb semelyiknél sem, tehát remélem minden hozzávalót megtalálok, amire szükségem van. 

Sok-sok keresgélés után megtaláltam a megfelelő hozzávalókat a rizottóhoz. Rizs, hagyma, fokhagyma, padlizsán, rák, bor, bors és vaj. De mivel tudtam, hogy semmi más sincs otthon, jól bevásároltam. 

Vettem felvágottakat, kenyérféléket, zöldségeket, gyümölcsöket (én imádok enni), joghurtféléket, és persze megajándékoztam magam pár tábla csokival, meg egy elég guszta kinézetű sütivel is. Ezek után a pénztárhoz mentem, bárki, aki ott volt a boltban olyan furán nézett. Van rajtam valami? Mi van, ha letojt egy madár? Remélem nem. Ja de hisz ez egy kisváros, gondolom nem ismernek, és most azon filóznak, hogy ki vagyok. Nagyszerű, ennek igazán örülök.  
 

Mire végre sorra kerültem - nem igaz, hogy egy eladó ilyen lassan húz le egy kódot, mint a reumás csiga-, kifizettem és távoztam.  

Esik az eső! 

Nagyszerű, és még kapucnim sem volt. Gyorsan beraktam a csomagtartóba amiket vettem és beültem a kocsiba.  

Miután hazaértem, kipakoltam és nekiálltam a főzésnek.

Apa nézett valami meccset. Kíváncsi leszek, hogy kinek szurkol, mivel épp egy USA-Olasz labdarúgó-mérkőzés van, vagy valami ilyesmi.

Élveztem, hogy végre főzhetek apára, és meglepetésként a kedvencét csinálom. Egy bő háromnegyed óra múlva készen voltam. Megterítettem és elővettem apának egy jól behűtött fehérbort, mivel ez illik ide. Hogy honnan tudom? A nagyapám bortermeléssel foglalkozott.

Szótlanul ettük a vacsorát, mert nem akartam megzavarni a tévézésben.

- Kicsim ez valami fantasztikus volt! Nagyon hiányzott már az olasz ízvilág. Remélem, máskor is csinálsz majd.

- Örülök, ha ízlik. Persze, sokszor fogok főzni, mert a pizzától előbb-utóbb úgy elhíznánk, hogy az ajtón sem férnénk ki. - Még egy kicsit beszélgettünk miután véget ért a meccs.

Aztán gyorsan elmosogattam, elköszöntem apától, és felmentem a szobámba.

A teraszajtóm nyitva volt, ezért úgy döntöttem, kimegyek. Kaptam kintre egy hintát, pár kényelmes székkel. Kiálltam a szélére és gyönyörködtem tájban. Egyszer csak valami átsuhant a fákon keresztül. Á, biztos csak képzelődtem, hisz senki és semmi sem tud ilyen gyors lenni.

Azt hiszem itt az ideje, hogy lezuhanyozzak és lefeküdjek.

Egy jó frissítő  fürdőt vettem, és már szinte kómásan estem az ágyba. 

* 

Reggel kialudtan ébredtem. Az óra pontosan tizenegyet mutatott.

Gyorsan rendbe szedtem magam és lementem. Apát nem találtam sehol, gondolom elment valahová.

Reggelire egy kis müzlit ettem banánnal. Elmostam a tányéromat és leültem a kanapéra. 

Ekkor esett le, hogy holnap suli. Jézusom, a szívem úgy elkezdett dobogni, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Félek. Nem mertem bevallani még magamnak sem, de féltem. Nem vagyok valami nagy barátkozós ember, mi van, ha mindenki utálni fog? Csak legalább egy emberrel legyek jóban. De aztán leesett, hogy ők biztos évek óta ismerik egymást, ezért nem hinném, hogy befogadnának. Bárcsak itt lennének a többiek, akkor minden könnyebben menne. Nem kellene félnem, hisz ők velem lennének. Nem lehet, tudom. De jó lenne.

Tovább gyártottam az őrültebbnél-őrültebb ötleteket. De inkább abbahagytam, hisz magamat teszem vele tönkre ezekkel. 

Apának pedig se híre, se hamva. Hova tűnhetett?

Mikor már azon voltam, hogy felhívom, betoppant. Úgy nézett ki, mint, aki most futotta le a maratont.

-Jézusom apa, mit csináltál, te?

-Futottam, tudod, mikor hétvégén van egy kis időm, futni szoktam.

-De hát te világ életedben gyűlölted a futást.

-Tudom, de mivel itt nincsen konditerem, vagyis nem tudok róla, ezért futni kezdtem.

-Értem, csináljak ebédet?

-Igen, addig lezuhanyozom.

Gyorsan csináltam egy kis halas salátát.

Az ebéd alatt és a délután folyamán sokat beszélgettünk.

Este hamar elköszöntem, mivel másnap suli...