Bella szemszöge 

Már csak arra eszméltem, föl hogy Rose mérgesen levágja a telefonkagylót.  
- Ki volt az? – kíváncsiskodtam. 
- Tanyácskával kellett bájcsevegést végeznem. – fintorgott Rose. 
- Rosalie én sajnálom… - kezdtem bele. 
- Ugyan, Bella miről beszélsz? – nevetett nővérem. 
- De hát most mondtad, hogy…. 
- Bella, én alapjáraton gyűlölöm azt az átkozott kígyót. 
 
Rose kijelentésére elmosolyodtam, az „átkozott kígyó” még csak enyhe kifejezés Tanya lelkére vonatkozóan. 
A nap hátralevő részét a szobámba töltöttem a plafont bámulva, Rose a TV-t nézte… és Emmettel telefonált. Vajon Renesmee már otthon van? Edward, és a család többi tagja biztonságban van?  
Próbáltam elhessegetni az ilyesfajta gondolatokat, de akaratom ellenére is a tudatomba férkőztek, egyre több vízió miben Edward elhagyja a családot Tanya miatt, és Alice vissza akarja tartani szerelmem, de Tanya eltöri Alice törékeny testét, mintha csak labdával kidobna egy üvegablakot.  
 
- Jól vannak. – lépett be szobámba Rose hatalmas mosoly kíséretében. 
- Minden rendben?  
- Minden a legnagyobb rendbe – mosolygott Rosalie. 
 
Majd „kitáncolt” a nappaliba. Nem értettem mi ez a felhőtlen jókedv, de nem zavart, legalább ő legyen boldog. Fejemet vissza ejtettem a piha-puha párnára és egyetlen szerelmemre, és lányomra gondoltam. Nekem ők jelentik az életet, Edward hiánya kettészakította a szívem, és a fájdalom nem akart múlni, mindennél jobban hiányzik szerelmem. És mint minden anyában, megvan az az ösztön, hogy mindenáron védelmezzük a gyermekünk, néha bennem túlteng ez az ösztön. Renesmee számomra a világ legcsodálatosabb ajándéka, és senki, semmi nem árthat neki.  
 
- Bella. – szólt Rose az ajtóból. – Szétnézek kicsit a városban, gondolom nincs kedved velem tartani.  
- Sajnálom. – nyögtem. 
- Nem sokára jövök. – mosolygott Rose. 
Majd kiviharzott a szobámból, és már el is tűnt a lakosztályunkból. 
Erőt vettem magamon, és kisétáltam az erkélyünkre, hogy szívjak némi frisslevegőt. A sok-sok illat egy pillanatra elbódított. Rég vadásztam már, és a torkom égett, de tudtam senkinek nem tennék jót azzal, ha most szabadjára engedném törni a lényem.   
Mikor alaposan körbenéztem megpillantottam Emmettet. Hát ő meg mit keres itt? – tettem fel magamban a kérdést. 
 
- Hé kislány! – Mutatott a jobb oldalára Em.  
Értetlenül néztem rá, hiszen nem láttam semmi szokatlant. Emmett a szemeit forgatta, és a fejét fogta, még jobban koncentráltam, és jobban kutattam a szemeimmel. Mikor már feladtam saját magam mellé pillantottam. 
- Edward! – ugrottam szerelmem nyakába. 
- Már azt hittem soha nem veszel észre. – nevetett. 
- De hogy? – kérdeztem. 
- Tanyat elintéztük, Carlisle közölte vele a tényeket..  
- Miszerint? – kérdezősködtem. 
- Ha nem hagyja békén a családunk, megöljük. – mondta megfeszülve Edward. 
- Renesmee??? 
- Minden rendben szerelmem- simított végig arcomon. – Jacob vele van… szerettem volna hogyha Nessie is velem jön meglepni téged, de a házörző nem engedte, ragaszkodott Nessiehez.  
- Az a lényeg hogy jól van.  
- Tudom – mondta a kedvenc féloldalas mosolyomat felöltve. – De néha már tényleg nagyon utálom ezt az egész „lenyomatos” herce-hurcát. – Mondta fintorogva Edward. 
- Meg kell értenünk…. 
- Jacobnak is, hogy néha nekünk is szükségünk van a lányunkra.  
- Igazad van. – adtam be a derekam. 
Edward közelebb hajolt arcomhoz, hogy ajkai súrolják bőrfelületem.  
- Hiányoztál. – nyögtem. 
- Te is, szerelmem.  
 
Ajkait végig húzta szemhéjamon, orromon, bejárta arcom mindenegyes négyzetmilliméterét, de ajkaink nem találkoztak. Illata kitöltötte elmém mindenegyes pontját. 
- Hé ez nem éri. – nyafogtam. 
- Még is mi? – ínycselkedett. 
- Elkápráztatsz. – nyögtem újra. 
Ekkor ajkai végre elérték enyémeket és szenvedélyes csókkal jutalmazták egymást. Nem akartam leállni, szükségem volt most Edward szerető, ölelő karjaira, közelségére, illatára és minden testrészére. A szerelmemre. 
- Hééé gyerekek – lépett be a szobába nevetve Em. – Ingyen pornó! Király! – ütötte össze két tenyerét. Mire Rose kupán vágta. 
Edward csak a szemeit forgatta. 
- Igen, mi is szeretünk Emmett! – mondta szerelmem. 
 
A nap hátralevő részét beszélgetéssel töltöttük, Edward és Emmett mindent elmeséltek, még a legkisebb részleteket is elmondták. Meg beszéltük, hogy amint felkel, a nap haza megyünk. Már nagyon hiányzik a lányom. Kinéztem az erkélyen és a nap sugarai már nyaldosták a föld lábát. A ragyogó holdat leváltotta a fényes nap. A hold mint éjjeli lény sötét, de még is hasznos, hiszen ha a hold nem világítana nem látnánk semmit, csak a vakmerő sötétséget. A hold- mely számomra Edwardot jelentette, őt, aki beragyogta az én életem, éjszakáim. A nap – ha nem sütne, nem lenne a földön élet, nem lenne meleg, nem lenne fény – csak komoran bujkálnánk ebben a szürke nagyvilágban. De ha van egy napod, akkor ő segít az életed könnyebbé tenni, segít elfelejteni a fájdalmat- és a nap a te legjobb barátoddá válik, aki nekem Jacobot jelentette. Jacob, az én kedves jó barátom, akire mindig számíthattam, bármit hozott a sors, bármi történt, Jake mindig segített. Én pedig nem tudtam ezt neki megköszönni, örökösen csak csalódást okoztam a szemében. Mindig csak bántottam, pedig ő nem ezt érdemelte volna. A hold erősebb volt a napnál. A hold elnyerte az én örök szerelmem, melyet még senki iránt – soha nem éreztem. A szerelem, ami beragyogta az én életem, és melytől a hold is ragyogott. Ő is ragyogott. Soha nem értettem, hogy a hold hogy tudja szeretni az eget. Hiszen az ég az csak egy egyszerű hétköznapi tény. Az ég mindig, mindenhol megtalálható. Míg a hold nem. A holdnak az ég kellett. Hiszen a hold hogy találhatta volna meg a helyét, ha nincs ég? Hol ragyogott volna? Ragyogott volna? Amikor az ég- és a hold szerelme találkozott egymással megjelent az égen egy fényes kiscsillag, mindegyikközül ő volt a legfényesebb, a legszebb, az ő ragyogását nem bírta senki legyőzni. Amikor a nap felkel, hogy az eget ő vegye, birtokba megütközik a csillagokkal. A napnak megtetszett a hold- és az ég csillaga. És a nap már más szemmel tekintett arra a csillagocskára. 
 
- Szerelmem, indulhatunk? - kérdezte a hátam mögül Edward. 
- Persze. – válaszoltam könnyedén. 
 
A zsebemben motoszkálni kezdett a telefonom.  
- Anya! – szólt bele idegesen a telefonba lányom. 
- Mi az kincsem? 
- Jacob…. – Nessie zokogott a telefonba.  
- Mi az, mi a baj Nessie? Nessie??? – szólítottam újra lányom. 
- Jacob-ot elrabolta Tanya – sírt tovább Renesmee. 
A telefon kiesett a kezemből, és hangos koppanással a földre hullt.  
Edward felvette a földről a telefont.  
- Biztos vagy ebben drágám? – kérdezte szerelmem. 
- Apa, itt a levele – mondta Nessie apjának. 
- Olvasd fel, kérlek. 
-  „Kedves Cullen család! A ti kis kedvencetek a markomban hever. Hm… azt hittétek engem ilyen könnyen le lehet vakarni? Hát tévedtetek… Na szóval.. hogyha Bella nem szűnik meg létezni, akkor a kis házőrzőtöknek vetem véget az életét. Puszika : Tanya” 
Hallottam, hogy Nessie sírása felerősödött. 
- Kicsim, nyugodj meg, megoldjuk, de most mennünk kell, vigyázz magadra, KÉRLEK!! – az utolsó szót külön megnyomta Edward. 
- Ígérem – szipogta Nessie. 
- Szia, Kicsim.

- Sziasztok!  
Majd Edward letette a telefont. Idegesen pislogtam rá.  
- Mi tévők legyünk? – kérdeztem. 
- Először is haza megyünk. - jelentette ki szerelmem.