20. fejezet - A hold nem ragyog
Bella szemszöge
A repülő út nem volt hosszú, vagy csak én merültem el a gondolataimban. Miért kerülnek mindig szeretteim halál közeli helyzetbe miattam? Ez így annyira nem fair. Jacobnak élnie kell az életet, ha valakinek meg kell halnia az én leszek és nem ő. Hiszen a napnak tovább kell sütnie. A Cullen villában ültünk az ebédlő asztalnál. Családi tanácskozást tartottunk. Edward Nessie-vel folytatott telefon beszélgetése óta nem kommunikált velem. Nem értettem miért, és nagyon bántott. Lányom szemei pirosra feldagadva helyezkedtek el arcán.
Bella szemszöge
A repülő út nem volt hosszú, vagy csak én merültem el a gondolataimban. Miért kerülnek mindig szeretteim halál közeli helyzetbe miattam? Ez így annyira nem fair. Jacobnak élnie kell az életet, ha valakinek meg kell halnia az én leszek és nem ő. Hiszen a napnak tovább kell sütnie. A Cullen villában ültünk az ebédlő asztalnál. Családi tanácskozást tartottunk. Edward Nessie-vel folytatott telefon beszélgetése óta nem kommunikált velem. Nem értettem miért, és nagyon bántott. Lányom szemei pirosra feldagadva helyezkedtek el arcán.
- Nem akarlak elveszíteni – suttogta fülembe lányom.
- Én se – nyomtam egy puszit könnyel áztatott arcára.
Carlisle higgadtan, nyugodtan megszólalt.
- Mindannyian olvastuk Tanya levelét… valakinek valami ötlet?
A hatalmas szobát csönd töltötte ki. Senki nem mondott semmit, tudtam mit kell tennem, fel kell magam áldoznom.
- Bella nem! – kiáltott rám mérgesen Alice, akinek épp az előbb volt egy látomása, elhatároztam magam, így már ő is megtudta mire készülök. – Bella van más kiút. – zokogta könnyek nélkül Jazz mellkasába. – Nem hagyom, hogy elveszítsem a legjobb barátnőm.
- Alice, tudjátok, hogy nincs más ki út, és azért hogy a legjobb barátom életben maradjon, illetve a lányom boldog legyen, én kész vagyok magam feláldozni.
Edward valamit Renesmee fülébe suttogott, majd felállt az asztaltól.
- Holnap megbeszéljük – szűrte ki a fogain keresztül. – Menjünk haza Bella – nyújtotta felém a kezét.
Egész úton egy árva szót sem szólt Edward, egymás mellett futottunk haza, bőre nem érintkezett enyémmel. Csönd volt, idegölő csönd. Mikor beléptünk a ház ajtaján a haló szobánk felé vettem az irányt, Edward követett.
- Te is tudod, hogy nem fogom hagyni hogy bajod essen. – mondta szerelmem.
- Nincs más kiút.
- Bella, már hogyne lenne más kiút, csak adj egy kis időt.
- Edward nincs időnk, Jacob élete veszélyben van – mondtam mérgesen.
- Bella könyörgök! – sütötte le szemit Edward – Nem foglak elveszíteni.
- Értsd meg! – könyörögtem.
- Bella, de Jacob csak egy kutya! – mondta idegesen Ed.
Felálltam az ágyról, és kifutottam a házból.
- Szerelmem, nem úgy gondoltam!!!!!!!! – hallottam meg Edward feszült hangját.
Már mit sem számított ez, nem érdekelt. Ha ő nem tudja megérteni, hogy nekem Jake mennyit jelent, és mennyit köszönhetek neki, az már az ő baja. Meg kell tennem, a családom érdekében.
Már csak egy utolsó helyre akartam eljutni, oda ahol rátalálok a boldogságra. Az önfeledt szerelemre. A mi rétünkre. Tudtam az utat, lábaim olyan gyors tempót diktáltak, mint még soha, éreztem, hogy a szél számtalan illatot az arcomba vág. Nem foglalkoztam vele. Mit sem érdekelt.
Lefékeztem. Hiszen megérkeztem a mi helyünkre. Gyönyörű virágok borították. Lefeküdtem a fűbe, és láttam, hogy a nap nyugovóra tér. A meleg, szeretet teljes nap. A hold felcikázott az égre, de nem ragyogott. Nem volt boldog. És a mi kiscsillagunk se világított. Csak a helyükön voltak.
Könnyek nélkül zokogni kezdtem a fűben. Edwardot megbántottam, meg sebeztem, nem volt értelme tovább élnem. Szemeim viszkedtek, ha tudnék sírni már patakokat árasztottam, volna el. Néztem a holdat, a csillagokat, és az eget. Vártam, hogy történjen valami. Egy alakot pillantottam meg a fák között. Majd eszméletem vesztettem. Mintha egy hatalmas bottal kupán vágtak volna. Csak zuhantam… zuhantam… és zuhantam…
Mikor felébredtem egy hatalmas szobában találtam magam.
- Hol vagyok? – kérdeztem kissé rekedten.
|