Jasper beleegyezett abba, hogy tanítani fog engem. Nagyon örültem ennek, bár Jake kevésbé. Folyton, már egy teljes hete azt hajtogatja, hogy nem kellene ezt csinálnom. Hogy nem kellene harcolni tanulnom. Nem tudom megérteni, hogy miért csinálja ezt. Abban nincs semmi rossz, hogy meg akarom védeni magam. Jasperrel eddig még csak átbeszéltük a harccal kapcsolatos dolgokat, ma pedig eljött a gyakorlás napja. Ma lesz az első alkalom, hogy harcolhatok. Be kellett vallanom magamnak, hogy nagyon izgultam.
- Nem kell elmenned! Még vissza mondhatod - figyelmeztetett Jake, mikor épp készültem elmenni Jasperhez.
Visszafordultam, és mérges pillantást vetettem feléje.
- Ezt már megbeszéltük. Ne kezd újra kérlek! Egyszer az életben hadd csináljam azt, amit akarok! - válaszoltam élesen.
Jake furcsa grimaszt vágott, majd mellettem kisétált az ajtón.
- Most meg hová mész? - kiáltottam utána, mert már eléggé messze járt.
- Folytatom a keresést Helena után! - válaszolta rám sem nézve.
Dühösen megforgattam a szemeimet, és utána rohantam. Nem is figyelt rám, még akkor sem, amikor már vagy századjára szóltam neki.
- Jake! Figyelj már rám! - csaptam a hátára tiszta erőből.
Hirtelen megállt, de annyira hirtelen, hogy neki mentem a hátának. Megfordult, és gúnyos mosollyal ezt mondta:
- Pompás! Erősebbet nem tudnál ütni? - gúnyolódott.
Bosszúsan összeráncoltam a szemöldököm.
- Ha gúnyolódni akarsz, akkor gúnyolódj csak, nem érdekel! Csak azt akarom, hogy tudd, tisztára elegem van abból, hogy alig vagy itthon mostanában, mert állandóan Helena nyomában jársz! Ez már kezd nagyon idegesítő lenni! - szidtam le.
- Zavar, hogy meg akarlak védeni? - vonta fel mindkét szemöldökét.
- Kicsit túlzásba viszed, nem gondolod? - gúnyolódtam most én.
Nem válaszolt, csak állt előttem, szeméből csak úgy sütött a düh. Én is hasonló képen néztem rá. Még hogy ő dühös rám? Ő, aki egy cseppet sem törődik velem? Velem, az állítólagos menyasszonyával? Nevetséges!
- Tudod mit? Akkor csinálj azt amit akarsz te önző kis liba! - morogta közül hajolva az arcomhoz.
A levegő szikrázott közöttünk, a feszültség kezdett elviselhetetlen lenni, s ez a mondata csak még jobban felbőszített. Nem is gondolkodtam igazán, azt sem tudtam, hogy mit teszek. Kezemet hátra lendítettem, s teljes erőből pofon vágtam Jake-t. Annyira meglepődött, hogy egy kissé még meg is hátrált.
- Mi a... - motyogta értetlenül, arcán látni lehetett, mennyire meglepett.
- Ne beszélj így velem többé, rendben van?! Önző, nagyképű alak vagy Jacob Black, aki olyan nagyra van magával, hogy azt hiszi, mindig csak ő lehet a legerősebb! Azt hiszed, hogy olyan kis elesett nő személy vagyok, aki nem tesz semmit, mikor valaki a halálát akarja, hanem csak ül a seggén, és várja, hogy egyszer valaki rátámadjon?! Hát, ha ezt hiszed, akkor nagyon nem ismersz engem! - kiabáltam, majd meg sem várva, hogy esetleg válaszol e valamit, hátat fordítottam.
Dühösen bevágódtam a kocsiba, és teljes erőből beletapostam a gázba. Teljes sebességgel száguldottam végig az úton, egészen a Cullen házig. Amint leparkoltam, én abban pillanatban ugrottam ki az autóból, és sebesen kopogtattam az ajtón. Jasper nyitott ajtót, mert gondolom már várt rám.
- Szia Nessie! Valami baj van? - kérdezte, amint megérezte, hogy mennyire feszült vagyok.
- Semmi. Nem fontos - tereltem el a témát, és beléptem a házba.
Mélyeket lélegeztem, hogy egy kicsit lenyugtassam magam, nem akartam még Jaspert is az én érzelmeimmel terhelni.
- Elmondod? - kérdezte, kezét a vállamra téve.
Lehunytam a szemeim, és nagyot sóhajtva szembe fordultam vele.
- Mondom, nem fontos az egész! - hazudtam - Csak volt egy apróbb kis vitám Jake-l. Minden rendben lesz.
Jasper elgondolkodva nézett engem, mintha kételkedne a szavaimban, és hát megvolt rá az oka. Végül beleegyezően bólintott.
- Azért ha meggondolnád magam, én itt leszek - ajánlotta.
- Igen tudom. És köszönöm - mosolyodtam el.
- Kezdhetjük a gyakorlást? - kérdezte mosolyogva.
Jaspernek a vérében volt a harc, és gondolom örült neki, hogy hozzá fordultam segítségért. Mindig is szeretett harcra tanítani mindenkit, és jelen esetben is örült, hogy taníthat engem.
- Igen, persze! - lelkesedtem be.
Kimentünk az udvarra, onnan pedig ellátogattunk arra a helyre, ahol baseballozni szoktunk. Először csak körülnéztünk, hogy nincs e senki a közelben. Nem szerettük volna, ha valaki megzavar minket tanulás közben.
- Tiszta a terep. Nyugodtan gyakorolhatunk! - jelentette ki pár perc elteltével.
Erőltetetten rámosolyogtam, de igazából kezdtem eléggé feszült lenni. Mi van ha elrontok valamit? Ha nagyon béna leszek? Lehet, hogy lehetetlen lesz engem megtanítani harcolni. Ez a gondolat azonnal elszomorított.
- Vágjunk bele!
- Oké. Nos, akkor először szeretném, ha tudnád, hogy soha nem támadunk rá szemből valakire. Annak semmi értelme nem lenne. Próbálj mindig az ellenfél mögé kerülni, és soha ne legyél vele pontosan szemben. A lényeg az, hogy mindig változtasd a helyed, soha ne állj egy helyben, mert akkor könnyű célpont leszel. Mozognod kell egyfolytában, így összezavarhatod az ellenfeled. Eddig világos? - kérdezett közbe.
- Aha - bólogattam.
- Akkor, most az lesz a feladatod, hogy gyakorolod ezt a fajta mozgást. Tudom, lehet, hogy így hülyeségnek tűnik, de valójában az életed is múlhat rajta, hogy hogy helyezkedsz el. Én leszek most az ellenséged, te pedig igyekezz minél többet mozogni, oké?
Bólintottam, és alap helyzetbe álltam. Jasper velem szemben helyezkedett el, és felvette ugyanazt a pózt, amit én. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hirtelen a földre terít, majd a következő pillanatban mosolyogva mellettem áll.
- Nem figyeltél. Ez nagy hiba. Mindig legyél nagyon éber. Most tudod, hogy én nem foglak megölni, de az ellenfeleid habozás nélkül megteszik. Mindig az ellenséged figyeld, kövesd végig minden mozdulatát. Próbáljuk meg még egyszer! - kezet nyújtott, és felhúzott a földről.
Lesepertem magamról a koszt, és újra beálltam a helyemre. Jasperre koncentráltam, aki lassan közeledni kezdett felém. Én egyre távolodtam tőle, közben oldalra is lépkedtem, le nem véve róla a tekintetem. Jasper hirtelen előre rohant, szinte olyan közel hozzám, hogy a testünk össze ért, mire én el ugrottam előle. Ezt még egy párszor eljátszotta velem. Én mindegyik alkalommal elugrottam a közeléből. Egyszer azt vettem észre, hogy Jaspert nem látom sehol, de a következő pillanatban megéreztem, ahogy közelebb hajol a nyakamhoz.
- Ha hátad mögé kerül az ellenfél, és a nyakad közelébe kerül, könnyedén beléd haraphat. Nem öl meg a vámpír harapás, de nagyon legyengít, főleg téged, mivel te csak félig vagy vámpír. Mindig figyelj a hátad mögé is. És hagyatkozz az ösztöneidre. Fülelj, nézz, szagolj. Ezek nagyon fontosak. Tartsd rajta a szemed az ellenfélen. Közben hallgasd a neszeket, a lépéseinek hangját, azt, ahogy elsuhan melletted, és figyelj a szagára. Tudom, nagyon nehéz mindre figyelni, de ha megtanulsz bízni magadban, már sokkal könnyebben fog menni.
- És ha nem? Mi van, ha nincs hozzá... tehetségem? - bizonytalanodtam el.
Hirtelen minden annyira nehéznek és bonyolultnak tűnt.
- Olyan nincs. A véredben van, Nessie. Tartsunk egy kis pihenőt? - kérdezte, ahogy végignézett rajtam.
- Igen.
- Akkor menj, és fusd körbe az erdőt ötször! - adta ki a parancsot.
- Ez lenne neked a pihenés? - néztem rá döbbenten.
Jasper szélesen elvigyorodott.
- Nem akarom, hogy megint elgyengüljenek az izmaid. Mozgásban kell maradnom, és különben is, a futás felszabadít. Kitisztítja a fejet, és közben nagyon jól tudsz gondolkodni.
- Van választási lehetőségem? - kérdeztem reménykedve.
- Nincs - rázta meg a fejét mosolyogva.
Szemeimet forgatva elindultam, hogy megtegyem az erdő körül azt a bizonyos öt kört. Fogalmam sem volt, hogy milyen nagy az erdő, de abban biztos voltam, hogy nem valami kicsi. Elég sok időbe fog telni, mire végzek vele. De addig is legalább van időm gondolkozni. Vajon hol lehet most Jake? Még mindig Helenát üldözi, vagy észhez tért végre, és inkább otthon maradt. Úgy döntöttem, hogy felhívom. Megálltam, és előhalásztam a zsebemből a mobilom.
- Vedd fel, vedd fel! - motyogtam idegesen.
A telefon kicsöngött, de végül nagy sípolással bekapcsolt a hang posta.
- Szia Jake, Nessie vagyok. Csak tudni akarom, hogy minden rendben van e. Remélem igen. Tudd, hogy szeretlek, és sajnálom azt a veszekedést. Majd beszélünk! Szia! - mondtam bele az üzenetem.
Remélem meg fogja hallgatni. Vagy még jobban remélem, hogy nincs semmi baja.
- Nessie, nincs pihenő! - szólt a hátam mögül Jasper.
- Miért jöttél utánam? - kérdeztem bosszúsan, egyedül akartam egy kicsit lenni.
- Csak vigyázni akartam rád. Nem akarom, hogy bajod essen! - mosolyodott el.
- Ez igazán kedves, de tudok magamra vigyázni.
- Még nem! - ellenkezett, és mellém lépett - Elmondod végre?
- Már mondtam, csak összevesztem Jake-l - vontam meg a vállam.
- És miért? - kérdezősködött.
Nagyot sóhajtottam. Csak most éreztem meg, hogy mennyire szomjas vagyok. Megnyaltam a szám, mely annyira ki volt már száradva, és könnyes szemekkel néztem Jasperre.
- Annyira furán viselkedik. Megszállottan kutat Helena után. Sosincs otthon, folyton a nyomában van. Már meg sem csókol. Nagyon aggódom érte - vallottam be, és megöleltem Jasper.
Jasper visszaölelt, és rögtön küldött felém néhány boldogság hullámot. Sajnos csak egy kicsit segített.
- Biztosan csak aggódik érted. Ez természetes, hisz szeret - mondta, szorosan ölelve magához.
- De túlzásba viszi! Te szoktál ennyire aggódni Alice miatt? - kérdeztem.
- Még ennél is jobban. Nagyon nem szeretem, amikor nincs mellettem! - vallotta be.
Megráztam a fejem, és elhúzódtam tőle.
- Sajnálom, hogy ennyire kiborultam. Tudom, most gyakorolnunk kellene - töröltem ki a szememből a könnyeket.
- Semmi baj. Szerintem ennyi elég volt mára. Jobb lesz, ha hazamész, és tisztázod a dolgot Jake-l - válaszolta, és útnak indított.
Elköszöntem tőle, és megköszöntem neki mindent. Megbeszéltük, hogy két nap múlva lesz a következő gyakorlás, ami egész napos lesz. Amikor hazaértem, szomorúan vettem észre, hogy Jake nincs itthon. Megpróbáltam felhívni, de mindig csak a hang posta kapcsolt be. A tizedik hívásnál jöttem rá, hogy a telefonja a szobában van az éjjeli szekrényen. Még magával sem vitte. Felhívtam a farkasokat, hogy megkérdezzem, tudnak e valamit róla, de egyikük sem tudott mondani semmit. Senki sem látta. Kezdtem nagyon aggódni, főleg akkor, amikor már egy teljes napig nem jött haza.
- Hol a fenében vagy? - kérdeztem hangosan, nagyon ideges voltam.
A sírás kerülgetett, nem tudtam tovább nyugton maradni. Felkaptam a kabátomat, és rohantam az erdőbe, hogy megkeressem Jake-t.