Renesmee szemszög

Reggel vidáman ugrottam ki az ágyamból. Ma elmegyünk a La Push-ba.  
Rosaline-t meg sem várva lerohantam a konyhába, és megreggeliztem. Müzli tejjel. Rolsaine is lassan leballagott, és leült mellém az asztalhoz. 
- Látom be vagy sózva. Akkor egy éjszaka alatt mégsem jött meg a józan eszed? 
- Elakarok menni a La Push-ba. Tudod… anélkül a farkas nélkül, úgy érzem magam, mintha hiányozna egy részem.  
- Ez durva… nem hittem volna, hogy ez a te részedről is ennyire intenzív. 
- Ezt hogy érted? – kérdeztem bambán. 
- Hát, hogy nem csak a farkas lesz fülig szerelmes beléd, hanem te beléd is. 
- Nem vagyok fülig szerelmes belé – pirultam el. – Csak tudni akarom, hogy ki ő. Ezzel nem teszek semmi rosszat. 
- Igen, és ha találkoztok, onnantól nem tudtok majd egymástól elszakadni. pompás lesz. 
- Csak nem féltékeny vagy? – vigyorodok el. 
- Nem! Dehogy is. és hogy lásd, nem vagyok az, veled megyek.  
- Rendben. Akkor induljunk is. 
- Nincs egy kicsit korán? 
- Nincs.

Felvettük a cipőnket, Rosaline pedigindult volna ki a kocsi kulccsa, de kikaptam a kezéből. 
- A-a-a – ráztam a fejem. – Én vezetek.  
- Mindig te vezetsz – puffogott Rosaline. 
- Ilyen az élet – vigyorodom el, és elindulok a kocsi felé. Rosaline mellettem táncikál.  
Mire én beülök a kocsiba, ő is elfoglalja a helyét. 
- Renesmee, te tudod merre van a La Push? 
- Igen. Amikor jöttünk Forks-ba, láttam egy táblát kirakva. 
- Akkor indulhatunk. 
Beindítottam a kocsit, és elindultam a La Push felé. 
Az út unalmasan telt. Rosaline-nel egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én a vezetésre koncentráltam, ő pedig a rádióban most szóló számot énekelte. Gyönyörű hangja volt, imádtam hallgatni. Otthon mindig én kísértem zongorán. Anya mindig dúdolt nekünk egy altatódalt. Azt mondta, apa énekelte ezt neki. Persze ő ezt nem tudja olyan jól (saját bevallása szerint), de a hangok nagyjából egyeztek. Rosalie tudott zongorázni és mindig, amikor elmentünk hozzájuk, tanítgatott engem. Végül már nagyon jól ment, és lekottáztam az altatódalt. Amikor anyának eljátszottam, a végén elsírta magát. Aztán megkérte, játsszam el neki még egyszer. Annyira megtetszett nekünk, hogy Rosaline-nel írtunk hozzá egy dalt. Nem sikerült olyan jól, de anyának tetszett. 
Bekanyarodtam egy erdős örvényre, aztán hirtelen megállt a kocsi. 
- Mi történt? – kérdezi Rosaline. 
- Azt hiszem, innentől gyalogolnunk kell – mutattam rá a mérőre, ami jelente, hogy a tartáj teljesen üres. 
- Remek. Igazából úgy is régen futottam. És útközben talán vadászhatnék is.  
- Ja. Összekötöd a kellemest a hasznossal – vigyorogtam rá testvéremre. 
- Valami olyasmi – válaszol nekem mogorván. neki semmi kedve nem volt ehhez az úthoz, én vettem rá azzal, hogy féltékenynek állítottam be. tudtam, hogyha ezt mondom neki, úgy is el fog jönni velem.  
- Út közben tényleg elejtett egy szarvast, de nekem nem kellett vadásznom. Örültem, hogy száguldozhattam. Sokkal gyorsabbak voltunk, mint az alaszkai klán bármely tagja, vagy épp anya. Szerintük ezt az apánktól örököltük. Ha találkozunk a Cullenekkel, mindenképpen ki kell majd hívnom egy versenyre. Erre a gondolatra elmosolyodtam, de aztán meghallottam Rosaline segélykiáltását. Jócskán lehagytam magam mögött, most pedig eszeveszett rohanásba kezdtem. 
- Rosaline! – kiáltottam bele az erdő csöndjébe. 
- Ne! Hagyj békén! Nem akarlak bántani!- hallottam testvérem kiabálását. 
Amikor közelebb értem láttam, hogy Rosaline-nek egy karmolás nyom van az oldalán, amiből csak úgy folyik a vér. 
- Hagyd békén a testvérem! – kiáltottam, és rávetettem magam a farkasra. Nekivágtam a legközelebbi fának, majd miután földet ért, eszméletlenül feküdt a fa mellett. Gyorsan odarohantam Rosaline-hez, aki az oldalát szorította. 
- Mit csináljak? – kérdezem tőle, kissé hisztérikus hangon. Ennyire még egyikünk sem sérült meg. 
- Nem tudom. Kórházba nem vihetsz. 
- Miért támadott meg ez a farkas? 
- Ez egy alakváltó – nyöszörögte. – Azt hitte, hogy ellenség vagyok. Érezte a vámpír szagot rajtam.  
Hirtelen valami irtózatos bűz csapta meg az orrom. Eddig is éreztem, de most még erősebbé vált. Mozgást hallottam a fák között, és védekező állásban a testvérem fölé magasodtam, majd morogni kezdtem. Meg kell védenem őt! 
Az erdő sűrűjéből több farkas is kibontakozott, legelőször a vörösesbarna farkast láttam meg. Abbahagytam a morgást, és kiegyenesedtem. Valamiért úgy éreztem, nem fognak bántani. 
- Renesmee ezek mind alakváltók. És a legelső farkas, ő az alfa. Azt hiszem, őt keressük.  
- Tudom Rosaline – suttogtam, és megbabonázva néztem a farkast. Egy pillanatra eltűnt egy fa mögött. megint azt csinálja velem, mint a múltkor?! De most nem. Amikor újra előjött, egy bronzbőrű srác állt a helyén, és ugyan azokkal a barna szemekkel nézett rám, mint az előbb a farkas. Izmos felsőtestét nem takarta semmi, csak egy rövidnadrág volt rajta. Így még gyönyörűbb, mint farkasként.  
- Nem akarunk titeket bántani – szólalt meg mély hangján. – Csak azt hittük, hogy betolakodók vagytok. 
Hirtelen megmordult a farkas. 
- Vigyázz a gondolataiddal! – kiabált rá Rosaline.  
- Te is gondolat olvasó vagy? - kérdezi megdöbbenve a fiú. 
- Igen. Mint látod… - válaszol neki nyöszörögve Roslaine. Hirtelen észbe kapok. Itt fekszik a testvérem, nagyon vérzik. Össze kellene varrni a sebét, hogy könnyebben gyógyuljon, én pedig itt beszélgetek egy farkassal. 
- Öhm… elmehetnénk? A testvérem, mint látod eléggé megsérült. 
- Embry-t is jól helybenhagytátok – megy oda a fiú, a farkashoz, aki a fa mellett fekszik.  
- Megtámadta Rosaline-t. Mit kellett volna tennem?!  
- Nem azért mondtam, hogy felelősségre vonjalak – mosolyog rám. – Gyertek velünk, ismerünk egy nagyon jó orvost. Történetesen vámpír. Charlisle Cullen. Furcsa, hogy nem mondta, hogy idegen vámpírok vannak errefelé – gondolkodott el a fiú. 
- Mert még ők sem tudják.  
- Akkor most majd megtudják. Mind a kettőjüket elvisszük hozzá. Ő tudja mit kell tenni. 
Felvettem Roslaine-t a karjaimba, és már épp indultam volna, amikor a fiú ismét megszólított: 
- Ne vigyem a hátamon a testvéredet? – Az egyik farkas megint morogni kezdett, de amint ránézett az alfa, azonnal abbahagyta. 
- Nem kell köszönöm.  
- Akkor induljunk.  
A fiú ment elöl, a társai pedig Embry-t hozták. Rosaline közben elveszítette az eszméletét, ezért egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam, és oda mentem a vörösesbarna farkas mellé. ha meglátom a Cullen házat, akkor azonnal odarohanok, hátrahagyva a farkasokat. 
Megláttam egy fehér, magas építmény körvonalait, és biztos voltam benne, hogy célba értünk. A farkasokat magam mögött hagyva odarohantam az ajtó elé, és bekopogtam. Azonnal ki is nyitotta, egy gyönyörű, göndör barnahajú nő. Én köszönésre sem méltattam, és bementem a nappaliba kezemben eszméletlen testvéremmel. 
- Dr. Cullen itthon van? – kérdezem gyorsan. 
- Charlisle! Siess! Hozd a táskád is! – szól a nő egy kicsit hangosabban. A lépcsőn azonnal leszalad egy szőke hajú férfi. Tehát ő Dr. Cullen. Közben a farkasok is befutnak, és az alfa bejön kezében másik társával. Mostanra már emberi alakot öltött.  
- Jacob?! Mi történt Embry-vel? 
- A lány – közben jelentőségteljesen rám nézett -, nekivágta egy fának. 
- Csak a testvérem védtem! 
- Nyugi. Csak felvázoltam az esetet.  
Akármennyire is belém vésődött, egy kicsit idegesített Jacob… De a neve… az viszont gyönyörű. Tökéletesen illik hozzá. Mivan?! Megint rám telepedett ez a rózsaszín köd. Csak őt látom…  
- Charlisle, mi folyik itt? – jön le az emeletről, egy rövid, fekete hajú, alacsony lány. – Hirtelen mindenkinek eltűnt a jövője, és Jasper is elég… khm… furcsán viselkedik.  
Meg akadt a szeme rajtam és Rosaline-en, és szinte tátva maradsz a szája.  
- Ez nem lehet… - suttogja még sápadtabb arccal, és mögötte megjelennek a többiek is. Ott van egy nagy, mackó-szerű férfi, egy gyönyörű, szőke hajú nővel az oldalán. Megjelenik egy göndör, szőke hajú férfi is, aki hátulról átöleli a fekete hajú lányt. Végül leghátul megjelenik egy bronzhajú férfi. Igen, Ő, akit a képen anya mutatott: az apám, Edward Cullen.