(Bella szemszöge)
 
Pakolás közben gyorsan eltelt az egy óra. Éppen amikor a konyhába indultam vacsorát csinálni Nessienek és Bennek, akkor szólalt meg a csengő. Indultam volna, de Edward megelőzött. Edward figyelj rá. Hahó, hallasz? Biccentett. Gyorsan csinálok valamit az ikreknek és már megyek is. Gyorsan csináltam nekik néhány szendvicset és már mentem is. Ahogy a nappaliba értem már mindenki helyett foglalt. Alice, Rosalie, Jasper és Emmett a kanapén ültek. Esme az egyik fotelben ült, aminek a karfáján Carlisle ült. Esme ölében Nessie ült, Ben pedig Rosalie ölében ült. Edward a másik fotelben ült én pedig odamentem hozzá és a karfára ültem.
-         Tehát – néztem Esme-re – mit kell megbeszélni?
-         Csak azt, hogy reggel mikor indulunk. – jött a kérdés Esme-től
-         Nem tudom. Mondjuk 7 körül? – kérdezte Edward
-         Rendben úgy jó lesz. Melyik autókkal megyünk? – érdeklődött Carlisle
-         Rose, gondolom ti Emmettel külön mentek a te autóddal? – kérdeztem
-         Igen. – válaszolt
-         Alice ti?
-         Erre nem válaszolok. – játszotta a sértődöttet Alice.
-         Nem is kell. – mondtuk egyszerre Edward-dal
-         És ti Bella? – kérdezte tőlem Esme
-         Szerintem Aston Martin és négyen. – felelte Edward.
-         Na, mi most megyünk, mert van még pár dolog, amit el kell intéznünk. – mondta Esme.
Mindenki fölkelt és már el is mentek.
-         Szerintem a vacsora most kimarad. – állapítottam meg. Ugyanis Nessie már alig állt a lábán. Ben pedig nem látszott fáradtnak.
-         Én megyek aludni. – jelentette be Nessie és meg is indult föl. Edward is elindult utána.
-         Ben irány az ágy. – mondtam neki
-         Nem vagyok álmos. – mondta és leült mesét nézni.
-         Ben alvás. – mondtam neki, de mintha a falhoz beszéltem volna
-         Az alvás szó melyik része nem érthető? – kérdeztem.
-         És a nem vagyok álmosnak? – feleselt.
-         Benjamin ne feleselj és indulj meg aludni. – kezdtem mérges lenni.
-         Nem.
-         Benjamin Cullen. Most azonnal megindulsz a szobádba és lefekszel aludni! – emeltem fel a hangom. Nem ordítottam csak fölemeltem a hangom. De megint nem reagált rá.
-         Benjamin Cullen. Ha kettő percen belül nem vagy ágyban, akkor nem lesz jó vége. – de ez már nem én voltam. Épp idejében érkezett a „felmentő sereg”. És úgy látszik hatásos volt, ugyanis Ben megindult föl. Bekapcsoltam a gondolatolvasást és levontam a pajzsomat az elmémről. Ilyen nincs. Nekem könyörögnöm kell. De még akkor sem csinálja meg. Ha felemelem a hangom, akkor sem érek el vele semmit. Neked meg elég, ha határozottan rászól, és már csinálja is. Ezt nem hiszem el. Edward csak mosolygott a gondolataimon. Ezt nevezik apai szigornak. Ezen meg én mosolyogtam. De most pajzs vissza, gondolatolvasás ki. Bementem Nessie szobájába. Már majdnem elaludt. Odaléptem hozzá és megigazítottam a takaróját. Lehajoltam hozzá és puszit adtam a homlokára.
-         Jó éjszakát kicsim. – mondtam neki és kimentem. Átmentem Ben szobájába is. Kisfiam a szoba közepén ült törökülésben. Valamit épített.
-         Benjamin Cullen. Sokadszorra mondom el. Alvás. – mondtam neki. Megint nem reagált. Hmm. Váltsunk taktikát. gondoltam és leültem mellé.
-         Mit csinálsz? – kérdeztem tőle tetetett kíváncsisággal.
-         Várat építek. Segítesz?
-         Ben már nagyon késő van, és holnap fáradt leszel. Szerintem jobb lenne, ha aludnál. – kértem.
-         Csak összepakolok. – mondta és elkezdte pakolni a kockáit. Miután ezzel elkészült áthúzta a pizsamáját és befeküdt az ágyába. Odaléptem az ágyához, betakartam. Megpusziltam a homlokát.
-         Jó éjszakát Ben. – mondtam és megindultam ki. Már nyitottam az ajtót, amikor megszólalt.
-         Neked is. Szeretlek.
-         Én is szeretlek.
Lementem a nappaliba. Szerelmem a kanapén ült. A tv nem ment. Leültem mellé. Átkarolt és közelebb húzott magához. Még mindig feszült voltam. Nem volt kedvem a Denali klánhoz menni.
-         Valami baj van? Feszült vagy. – állapította meg szerelmem.
-         Nem nincs. – hazudtam.
-         Még mindig pocsék színésznő vagy. – kuncogott. – Van valami köze ahhoz, hogy holnap a Denali klánhoz megyünk? – tapintott rá a lényegre.
-         Van. Carmen-nel, Eleazar-ral és Kate-tel semmi bajom nincs. Irina-val nem vagyunk puszipajtások, de jóban vagyunk. – és itt elakadt a szavam. -         Tanya-val viszont nem vagytok jóban. Az ő féltékenysége már beteges. Sejtem mit érzel. Frusztráló. Én nem tudok vele semmit csinálni. Rengetegszer mondtam már neki, hogy téged szeretlek. De olyan mintha, a falnak beszélnék. Neked kell ezt megoldanod. – mondta.
-         Szerinted én, hányszor próbáltam? – kérdeztem. – Nekem sem megy.
-         Akkor két választásod. Vagy nem veszel tudomást róla, vagy megkérsz valakit, hogy beszéljen Tanya-val. – adta meg a lehetőségeket.
-         Szerintem először megpróbálom az elsőt. Ha nem megy, akkor beszélek valakivel.
-         Helyes. – mondta és ajkai az enyémre vándoroltak. Nyelvein vad táncot jártak.
Egész éjszaka a nappaliban ültünk. Nem beszéltünk sokat. Csendben élveztük egymás közelségét.