Edward szemszög

Ahogy egyre közelebb hajoltam Bellához, egyre boldogabb lettem. Már épp elértem az ajkait, amikor hirtelen kifutott a karjaim közül, és megállt nekem háttal az ablak előtt. Kezeit maga előtt összekulcsolta, én pedig elveszítettem minden reményem. Hogy is hihettem, hogy ennyi idő után még szeret? Csak egy kósza ábránd volt. Visszajött, de nem miattam. A lányaink miatt. Ők az egyetlenek, akik még összekötnek bennünket, és az emlékeink.  
- Sajnálom 
Nem tudtam többet mondani, lehajtottam a fejem, és el akartam indulni, amikor Bella megfogta a kezem.

Bella szemszög

Edward ajkai vészesen közel voltak az enyémekhez. Hogy képes még ezek után is szeretni? Nem bírtam… nem neki akartam fájdalmat okozni, de nem tudtam volna ennyi idő után csak úgy megcsókolni. Annyi fájdalmat okoztam neki. Nem szabadna ilyen könnyen visszafogadnia.  
Elszaladtam az ablakhoz, és ott folytattam vitát továbbra is az érzelmeimmel. Hogy lehet ilyen kedves mindenki velem? Én mindenkit itt hagytam… a szerelmemet is. Nem szóltam a lányaimról sem! Ők mégis tárt karokkal fogadtak.  
- Sajnálom. – Hallom meg magam mögött Edward megtört hangját. Most biztos azt hiszi, hogy nem szeretem. pedig ez nem így van! 
Odaszaladok hozzá, és még mielőtt el menne megfogom a kezét, és az álla alá rakva a kezem kényszerítem, hogy rám nézzen. A szeme csalódottan csillog, mégis szerelmesen. Igen, csalódott bennem, a szerelmében. Legalábbis azt hiszem, még szeret. 
- Nem miattad van. Magam miatt. Nem érdemellek meg benneteket. Azt sem, hogy ilyen könnyen visszafogadtatok.  
Edward válaszra sem méltatott, kezei közé fogta az arcom, és szenvedélyesen megcsókolt. Emberi életem alatt is imádtam, ha megcsókol, és szinte majd elolvadtam, vámpírként pedig még elképesztőbb és észveszejtőbb volt. Ezután már nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Még a saját bűntudatommal sem. Ráérek még vele foglalkozni. Most csak a pillanatnak akarok élni, és persze Edward ajkainak. Amennyire nem akartam az előbb megcsókolni, most annyira akartam. Hirtelen az ölébe kapott, és elindult velem az erdő felé. Közben még mindig csókolóztunk, tehát nem tudom, hogy tudott figyelni a környezetünkre. Végül megállt, és óvatosan leült, hátának egy fa törzsének vetve. Amikor megszakadt a csókunk, szaporán kapkodtuk a levegőt. Hiába, emberi reakciók… pedig még bírtam volna csókolni.  
Szemünkkel egymást tartottuk fogva, végül mégis elszakadtam Edward pillantásától, de csak annyira, hogy körbe tudjak nézni. A réten voltunk. Ez a mi helyünk. De valami mégis megváltozott. Oldalt egy keresztet láttam, rajta egy írással: „Isabella Cullen emlékére.” Halott szívem összeszorult. A kereszt aljában friss virág. Ránézek Edwardra, aki szintén a keresztet nézi. Amit eddig hittem, hogy átélt fájdalmakat, rá kellett jönnöm: sokkal rosszabb volt, mint amit én valaha is el tudtam képzelni. Odament a kereszthez, és kihúzta a földből, majd elém sétált, és oda adta a kezembe. 
- Ha úgy gondolod, ezentúl nem kell majd rád emlékeznünk, és itt maradsz velünk, akkor kérlek, törd össze ezt a keresztet. De ha nem akarsz itt maradni, akkor… 
- Szeretnéd, hogy itt maradjak? – teszem fel a kérdést Edwardnak, aki úgy néz rám, mintha a világ legnagyobb marhaságát kérdeztem volna. 
- Hát persze. Mindennél jobban – majd a karjaiba zár, és újra megcsókol. A kezeimet erősebben fonom a keresztre, és érzem, ahogy molekuláira morzsolódik a kereszt. 
Edward újra elenged, és a kezeimbe néz, amikben nem talál már semmit. Látszik az öröm a szemében, és én is elmosolyodok. Mindennél boldogabb vagyok, és most úgy érzem, ezt a boldogságot nem ronthatja el semmi. Szerelmem a karjaiba kap, és úgy kezd el velem forogni a rét közepén. Végül letesz, és a szemembe nézve ezt suttogja: 
- Szeretlek Isabella Cullen. Mindennél jobban. 
- Én is téged, Edward Cullen. Az életemnél, és mindennél jobban. Persze a lányok esetében vitatható –nevetem el magam, és Edward is velem együtt nevet. 
- Igen, az ő esetükben vitatható – mondja beleegyezően, és kézen fogva visszamegyünk a villába, hogy elmeséljük mindenkinek: újra együtt vagyunk. 

Renesmee szemszög

Miután anyáék elmentek, mindenki találgatott, vajon mi lehet anyáékkal. Aztán hirtelen látomásom lett – gondolom Alice-nek köszönhetően -, és örömujjongásba kezdtem. De nem csak én, hirtelen Alice is táncra perdült. Miután egymásra néztünk, elfogott minket a nevetés. Gondolom ugyan azt láthatta, mint én. 
- Meséljetek már, had örüljünk mi is. A szaftos pletykáknak pedig előre örülök – vigyorog Emmett. Alice odament, és fejbe vágta. Mindenkiből kitört a nevetés, csak Emmett durcizott egy kicsit.  
kopogtak az ajtón, majd be is nyitott. 
- Kop, kop. Van itthon valaki? – kérdezi, de amit meglátja a családot a kanapén, elmosolyodik. Én csak mereven bámulom őt, és azon álmélkodok, milyen szép a mosolya. 
- Hé fiatalok. Nem akartok elmenni az erdőbe sétálni? Érzelmileg kikészítetek – ez volt Jasper. Én csak elnevettem magam, majd kérdőn néztem Jacobra. 
- Kérésed számunkra parancs – mondja Jacob, majd felém nyújtja a kezét.  
- Jobb is, ha elmentek. Nem bírom a kutyabűzt a lakásban. 
- Miről beszélsz Rosalie? – nézek rá kérdőn.  
- Ne mond, hogy te nem érzed – néz rám meglepődötten Charlisle, és mindenki más. 
- Pedig így van. 
- Tehát a bevésődéssel együtt, te nem érzed a szagát. 
- A kis mázlista – morogja Rose. Jacob elneveti magát, majd visszavág. 
- A te parfümödnek sincs jobb illata elhiheted. Megmondanád hol vetted? Mert akkor nagy ívben elkerülöm azt a boltot… 
- Menj innen te rühes korcs, és játssz a bolháiddal! 
Jacob éppen vissza akart szólni, amikor közbevágtam: 
- Elég legyen! Menjünk inkább. Rosalie, te pedig úgy viselkedsz, mint egy dedós. – Erre a mellettem lévő vigyorogni kezdett. – Ez neked is szólt – majd hirtelen lehervadt az arcáról a mosoly. Mindenki nevetni kezdett, csak a két érintett nem. 
- Van spiritusz a kiscsajban – mondta Emmett röhögve. Én is elmosolyodtam, majd magammal húztam Jacobot az erdőbe.  Lesz egy kis beszélgetnivalónk…