Bella szemszöge

Rohantam az erdőn keresztül, könnyeim pedig közben hullottak, mint a záporeső. És ha már itt tartok… az eső is rákezdett. 
Nem tudom elhinni. Most békültünk ki, és máris megbántott. De talán én reagáltam túl. Vagy én nem is tudom… Meg itt van az is, hogy sírok. Hogy vagyok én erre képes, amikor a vámpírok nem tudnak sírni?

Futottam tovább az erdőben, és nem tudtam hova menjek. Aztán eszembe jutott. Rosaline úgy is a Cullen házban van, Renesmee nincs otthon, úgyhogy a ház üres.  
Amint odaértem azonnal felmásztam a fán, és az ablakomat lazán kinyitva beugrottam a szobámba, majd rávetettem magam az ágyamra, és ott sírtam tovább. Jól esett itthon lenni. Régen voltam itt, és főleg a saját szobámban. Eszembe jutottak azokaz idők, amikor Edward miatt ugyan így sírtam az ágyamon. Csak akkor ő hagyott el engem, és nem fordítva.  
A könnyeim nem akartak apadni. Lehet, hogy ez volt az utolsó csepp, és az eltelt időszak alatt felhalmozódott feszültség és fájdalom most tört ki belőlem.

Alice szemszöge

Rohantam Bella után. Az erdőben egyre jobban éreztem az illatát, ahogy közeledtem a Swan házhoz. Ezek szerint hazament.  
Nem tudom elképzelni, miért viselkedett úgy ahogy. Vagyis érthető, hogy félti a lányokat. De abba nem gondolt bele, ha fenyegetésnek éreznénk őket, akkor szóltunk volna? 
Amikor a múltkor itt voltak, akkor sem akartak mást, csak Bella iránt érdeklődtek, hogy túlesett-e már az átváltozáson. Amikor viszont bejelentettük, hogy elment, kifejezték sajnálatukat. Főleg Felix és Dimitri. Az idétlen vigyort le sem lehetett vakarni a képükről, hogy egy emberlány képes volt így kijátszani minket. Akkor persze ez cseppet sem érdekelt. Csak a fájdalommal voltunk elfoglalva, nem nagyon vettük magunkra a gúnyolódást. Később távoztak, de lefogadom, hogy megpróbálták megtalálni Bellát. Csak hát Dimitri képessége befuccsolt, hiszen egyik mentális képesség sem fog rajta. Mondjuk távozás előtt engem és Edwardot is megpróbáltak bevenni. Edward majdnem nekiesett Aro-nak. Gyászoltunk, de mégis felajánlotta, hogy csatlakozzunk. Neki nem jelentene igaz nagy bajt, ha a felesége meghalna, hiszen ő egy Volturi. Mint tudniillik, a Volturi-nak pedig nincsenek érzéseik. Ha vannak is, csak mélyen elrejtve magukban. De Edward-ban elpattant valami. Alig bírta Em és Jasper lefogni. 
De ezek az idők szerencsére elmúltak. Már csak ezt a két hős szerelmest kéne összehozni, és akkor minden rendben lenne.

Odaértem a Swan házhoz, és sírást hallottam. Bella szobájából jött. felmásztam a szoba mellett lévő fára, és beugrottam az ablakon. Az ajtós megoldást szívesen választottam volna, de miután Charlie elköltözött, elvette a kulcsot az eddigi titkos rejtekhelyéről. Ezt is Edward-tól tudom, aki egy időben sűrű látogatója volt Bella szobájának.

Bella az ágyán feküdt, fejét a párnájába fúrta, és úgy zokogott. Leültem mellé és a hátát simogatva próbáltam nyugtatni. Végül megfordult, és rám nézett. Elég Furcsa volt így látni. Még mindig annál a dolognál tartottam, hogy egy vámpír nem tud sírni.  
- Alice, mit rontottam el? 
- Hol kezdjem? – mosolyodtam el halványan. 
Ő csak sóhajtott egyet, majd ezt mondta: 
- Az elejétől. 
- Nem kellett volna elszöknöd Forks-ból.  
- Muszáj volt… 
- Hagyjuk. Az a múlt, most pedig most van. 
- Igazad van. Szerinted is nagyon megváltoztam? – fúrta bele a sírástól vörös szemeit, az én arany szemeimbe. 
- Igen Bella. De szerintem előnyödre. Ahogy látom a divatérzéked is javult – mondtam neki kacsintva, mire elnevette magát. 
- A lányok hatása. Imádják a divatot, és mindig elrángatnak engem is vásárolni. Ahogy egyre nőttek, napról napra egyre jobban rád és Rosalie-ra emlékeztettek. Képzeld, Roslaine imád balettozni. 
- Komolyan? 
- Igen – mosolygott Bella. – Egészen kiskora óta. Egyszer meglátott a tv-ben egy műsort, és megpróbálta utánozni a mozdulatokat. Utána vettünk egy csomó kazettát, és megtanult balettozni. Sajnos iskolába nem írathattam be őket, úgyhogy maradtak a kazetták. 
Miközben ezt mesélte, végig mosolygott. Most már nem az a Bella feküdt előttem az ágyon, aki egy perccel ezelőtt még  amiatt sírt, amiket a bátyám mondott neki. Ez a Bella más volt…  
- Bella, nem akarsz visszajönni a házba? – tértem vissza az eredeti dologra, amiért idejöttem.  
Idegességében az ajkát kezdte el rágcsálni. Ez az emberi szokása látszólag megmaradt. 
- Hogy tudnék Edward elé állni azok után, amit mondott? 
- Bella Edwardnak igaza volt – láttam, amint az arca elsötétül, de inkább folytattam. – Igaza volt, mert tényleg megváltoztál. És mint én is mondtam, előnyödre. De amiket te érveknek felhoztál, nem mind helyénvaló volt. Már bocsánat, hogy ezt mondom, de senki sem kérte, hogy a lányokat egyedül neveld fel. Amint megszülettek visszajöhettél volna Forks-ba. Elhiheted, mint most is, akkor is tárt karokkal vártunk volna.  
Bella még egy pillanatig mérgesen nézett rám, majd megint sírásra görbül a szája, és zokogva borult a nyakamba. 
- Teljesen igazad van Alice. Senki sem kérte tőlem. De ha most nem történt volna ez Rosaline-nel, akkor nem is lennék itt.  
- Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy itt vagy, visszajöttél. Remélhetőleg pedig már nem akarsz elmenni. 
- Nem áll szándékomban, hacsak a Volturi nem jön vissza. Meg, persze ha a bátyád nem akarja, hogy elmenjek.  
- Elhiheted, ezt nem akarja. 
- Remélem is, mert én nagyon szeretem őt – mondta Bella szipogva, én pedig egy puszit nyomtam az arcára.  
- Akkor menjünk vissza a házba, mit szólsz? 
- Hát oké, de előtte elmondanád, hogy miért volt itt a Volturi? 
- Miattad. Látni akarták, hogy átváltoztál-e már. 
- És mit mondtak, hogy nem találtak itt? Nem akartak titeket bántani? 
- Eleinte mérgesek voltak egy picit, Dimitri és Felix pedig csak kárörvendőek voltak. De végül nem történt semmi, és csak simán elmentek. Meg persze megpróbáltak Edwardot és engem beszervezni. 
- De ti nemet mondtatok. 
- Igen. 
- Szerinted visszajönnek még?  
- Nem hiszem. Ha pedig igen, akkor megvédjük a lányaitokat – mosolygok rá bíztatóan. Ő is visszamosolyog. – Na de akkor, menjünk vissza a házba. – Indítványozom a dolgot, és felállok az ágyról. 
- Rendben – motyogja Bella. 
Ő is felállt, majd egymás után kiugrottunk az ablakon, és elindultunk vissza a házba.

Rosaline szemszöge

Rossz volt látni, hogy anyáék veszekedtek. Főleg az a baj, hogy nem tudom kinek adjak igazat. De talán erre nincs is szükség.  
Odamentem apához, és hátulról megöleltem, majd egy puszit nyomtam az arcára, és a fülébe suttogtam: 
- Nyugi, mindjárt vissza jönnek érzem. 
- Köszönöm, hogy vigasztalni próbálsz – mondta elkínzott hangon apa. 
- De én nem csak próbálni akarlak, hanem azt is akarom, hogy sikerüljön. 
- Köszönöm. De ameddig nem jönnek vissza, nem lesz jobb. 
Sóhajtottam, majd felszaladtam az emeletre, és felhívtam Renesmee-t. Tudom, most Jacob-bal sétálnak, de ha Alice-nek nem sikerülne anyát visszacsábítani, akkor mi jövünk.