Renesmee szemszög

Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet anyával. De jobb volt így, a végén még nekiesek Jacobnak. Hogy volt képes velem csókolózni, közben pedig elfelejtette elmondani, hogy egy időben szerelmes volt az anyámba? Mi van, ha legközelebb Rosaline-be lesz szerelmes, és végig megy az egész családon? Tudom, a bevésődésnél ez nem lehetséges, de sosem lehet tudni.  
Egy pillanatra megálltam, és homlokon vágtam magam. Ilyen hülye gondolataim nem lehetnek! Hogy gondolhatok ilyeneket Róla? Mi lenne ő, trófeagyűjtő? Csak az én meglódult fantáziám képes ilyeneket kitalálni. és azt is mondta, hogy szeret. 
Még csak egy napja ismerem… honnan tudjam biztosra, hogy tényleg szeret, és nem csak azért mondja, mert hallani akarom? 
De állj… ő honnan veszi, hogy én ezt akarom hallani?  
Talán ő is ezt akarja hallani? 
Áhh… megőrülök a saját gondolataimtól. Inkább megyek tovább. Majd otthon megbeszélem Rosaline-nel, és ha anya jobb állapotban lesz, rákérdezek erre a csókolózós-szerelmes dologra.

A nappaliban mindenki letargikus állapotban volt. Főleg apa. Csak ült a kanapén, és meredt maga elé, mint egy élő hulla.  
Odaszaladtam Rosaline-hez, és elhúztam magammal a konyhába. 
- Miért fest úgy mindenki, mintha citromba harapott volna? 
- Te sem festesz jobban. Történt valami Jacobbal? – Mindent észrevesz… 
- Majd később. Most mond el, hogy itt mi történt. 
- Hát anyáék veszekedtek. Vagyis anya kibukott, amikor megtudta, hogy járt itt a Volturi. Utána apa azt mondta neki, hogy nagyon megváltozott. Anya pedig mondta, hogy azért változott meg, mert meg kellett neki. Végül sírásban tört ki, és elrohant… - hadarta el egy szuszra. 
- Ácsi… anya sírt? – kérdeztem, az utolsó szót megnyomva. 
- Igen. – A szám is tátva maradt a meglepetéstől. – De hát… de… egy vámpír nem tud sírni! – fakadtam ki. 
- Eddig én is ezt hittem. 
- Mikről nem maradok le… és mindez egy hülye séta miatt, ami nem is végződhetett volna rosszabbul. 
- Mostanában minden mondatodban szerepel a hülye szó. Ez olyan idegesítő… 
- Ne most akard a jó kislányt játszani. Ha te is kibuksz egyszer, akkor rájössz ennek a szónak a fontosságára. Sőt, ennél talán még csúnyább szavak… 
- Jó, most nem a csúnya szavak listájáról volt szó, a te szótáradból, hanem, hogy mi történt Jacobba? 
- Hát… - mivel kezdjem? – Megcsókolt. 
- Hogy mi?! – kérdezi sipítozva Rosaline. – Alig ismered, és máris megcsókolt? 
- Igen de… 
- Mesélj el mindent! 
- Azt tenném, ha nem szólnál bele minden egyes mondatomba! – rivallok rá, talán egy kicsit túl erősen is. 
- Oké, sajnálom. Hallgatlak – mondja megbántott hangon. 
- Köszi, és bocsi. Csak… én szerelmes vagyok belé. De attól félek, hogy ezt csak a bevésődés teszi. 
- Legalább jól csókol? 
- Túlzottan is jól, azt hiszem. Bár nincs összehasonlítási alapom. De a lényeg, hogy kiderült, régebben szerelmes volt anyába. 
Testvérem tátott szájjal meredt rám.  
- Tehát most te vagy a soros? – kérdezi enyhe gúnnyal a hangjában. 
- Nekem ugyan ez jutott eszembe hazafelé.

Ajtónyitódást hallottunk, majd meghallottam Jacob hangját az előtérben. 
- Nessi hol van?

- Ha nem tévedek, akkor ez Ő – suttogja Rosaline. Én csak egy aprót bólintottam.

- Ki az a Nessie? – hallom Rose hangját a nappaliból. 
- Renesmee lenne – szól közbe apa. Végre feleszmélt.  
Nagy csend, majd egyszer csak apa kiabálását hallom a nappaliból: 
- Hogy merted te korcs?!

Bella szemszöge

Alice mindig ki tudott húzni a letargiámból. Miután Edward elhagyott és megjelent a házban, akkor is sikerült neki egy kis vidámságot csalni a szívembe. Tudtam, hogy akármikor elmehet, de a tudat, hogy ott volt velem, nagyon jó volt. Most pedig úgy néz ki, már el sem kell engednem.  
Közeledünk a házhoz, és látom, ahogy Jacob bemegy az ajtón. de ő nem Renesmee-vel ment el? Egy kicsit gyorsabban kezdtem el futni, ezáltal Alice is, és szinte azonnal a ház előtt álltunk. 
Hirtelen Edward ordítására lettem figyelmes: 
- Hogy merted te korcs?! 
Nem tudom mi folyik odabent, de lehet, hogyha azonnal nem megyünk be, az a bizonyos dolog a vér lesz.  
Szinte feltéptem az ajtót, és beálltam Jacob és Edward közé. Edward támadó állásban, Jacob pedig csak szimplán állt vele szemben bűnbánó arccal.   
- Itt meg mi a jó ég történt? – kérdezem egy kicsit mérgesen. Az előbb mi veszekedtünk Edwarddal, most meg ő Jacobbal. 
- Csak annyi, hogy egy a korcs megcsókolta a lányunkat! – ordibálta Edward kikelve magából. 
A vállam fölött hátra sandítottam Jacobra. Hogy merte megcsókolni az én kislányom? 
- Ajaj srácok. Ennek nem lesz jó vége – mondja Jaz.  
- Végre megnyúzzák a farkas komát – röhögi Em. – Hajrá gyerekek. Szülőkben az erő! 
Jaz is elneveti magát egy pillanatra, de nem tart sokáig. Edward mellé állok, és én is támadóállásba ereszkedek. Nem fogom tűrni, hogy még egyszer hozzáérjen Renesmee-hez!

- Elég legyen! – rohan be közénk Renesmee, és Jacob előtt megáll széttárt karokkal.

Renesmee szemszöge

Nem hagyhatom, hogy bántsák. Ha most bántani fogják, akkor lehet, hogy anyáék is megbánják egy életre. Én pedig még jobban, mert tudom, hogy nem védtem meg.  
Beléptem a nappaliba, és amikor megláttam az ott uralkodó állapotokat azonnal közéjük ugrottam. 
- Elég legyen! – kiabáltam, mire a nappaliban megfagyott a levegő. Mindenki síri csendben várta a fejleményeket, és anyáék is kezdtek lenyugodni. Mind a ketten kiegyenesedtek. 
- Hagyjátok abba. Ő az én dolgom, és nem a tiétek.  
Jacob hátulról megfogta a vállam, és mögém lépett, majd a fülemhez lépve belesuttogta: 
- Köszönöm, de nem kellett volna. 
- Inkább ne köszönj semmit – Sajnálom Jacob, de most ezt muszáj lesz. – Engedj el, és remélem tudod merre van az ajtó – próbáltam minél bosszúsabb hangot megütni. Most ezt látom a legjobb dolognak, hogyha elküldöm. nem bírnék úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Anyával is meg kell beszélnem a dolgokat. 
- Kérlek Nessie ne! – mondja könyörgő hangon Jacob. Nem nézek rá, hanem elindulok a lépcsők felé.  
Nem tudok a szemébe nézni, mert ha meglátnám azt a két könyörgő barna szempárt, akkor nem tudnék neki ellenállni. 
Még mielőtt fellépnék a lépcsőn, megragadja a karom.  
- Kérlek Nessie, ne csináld ezt velem. 
A háttérben látom, hogy anyáék susmorognak, de nem tudok másra koncentrálni, csak Jacobra. Miért van ez, hogy a közelében szinte megszűnik a külvilág, és alig kapok levegőt? 
- Nem csinálok veled semmit, csak szeretném, ha most elmennél. Gondolkodni akarok. 
- De min? Az csak a múlt. Ez pedig most van, és én szeretlek téged érted? Kérlek, ne tedd ezt velem – néz rám még mindig könyörgő szemekkel.  
- Meddig szeretsz? Ameddig egyik nap azon nem kapom magam, hogy az anyám és én utánam a testvéremmel is csókolózol? 
Megint csend. A háttérben a többiek a susmorgást is abbahagyják, Jacob tekintete is megkeményedik.  
- Te ezt gondolod rólam?  
- Mi mást gondolnék? Mióta is ismerlek… Ja igen, egy és fél nap óta. De mégis beléd vagyok esve, mint egy ólajtó, és nem tudok mit csinálni a saját érzéseimmel!  
Hirtelen megragadott, magához húzott és megcsókolt. Én pedig amint ajkain elváltak a másikétól, lekevertem neki egyet. Egy kicsit meglepődött. Ha más helyzetben lettünk volna, akkor nem csinálom ezt, de most… Itt az egész család szeme láttára, és mellesleg épp az előbb küldtem el. 
Felemeltem a karom, és az ajtó irányába mutattam. 
- Most pedig menj el. 
Még egyszer utoljára rám nézett, elsuttogott egy „sajnálom”-ot, és kiment az ajtón. 
Én pedig könnyekkel küszködve felrohantam az emeltre. Végül is én okoztam magamnak a bajt… minek bőgök? Én küldtem el… én pofoztam fel, én kaptam fel a vizet azon, hogy régen anyával együtt volt. Minden fájdalmat csak én okoztam magamnak. Hülye vagy Nessie!  
Most, hogy így gondolkodom, igaza van Rosaline-nek. Tényleg a hülye a kedvenc szavam.  
Benyitottam egy szobába, ami a ház legtávolabbik sarkában húzódott. Nem tudom kinek a szobája, de leheveredtem a kanapéra, és szabad utat hagytam könnyeim folyásának. Kívülről hangtalanul sírtam, csak a könnyeim folyásából tudhatta valaki, hogy sírok. Ellentétben belül szinte zokogtam.  
Kopogást hallottam, és az illető be is nyitott a szobába, majd leült mellém.  
Meglepetésemre Jasper volt az. Azt hittem, hogy Rosaline vagy anya, vagy esetleg valamelyik msik lány lesz az, de tévednem kellett. Talán nem is baj. Jasper az érzések szakértője. Most jut csak eszembe, hogyha használom Jacobbal szemben a képességem, akkor talán elkerülhettem volna ezt a galibát. De már utána vagyok… jócskán utána.  
- Szeret téged, és te is őt. Csak te félsz az érzéseidtől.  
- Ez nem igaz – szipogtam. Pedig milyen igaz. 
Jasper elnevette magát. 
- Engem nem tudsz átverni. Én még hazugságvizsgálásra is jó vagyok. Maximum magadat tudod átverni.  
- Akkor azt mondod, tényleg szeret? 
- Igen. Nagyon erős a köztetek lévő kapcsolat, akármennyire is veszekedtek. Minden pillanatban, amikor a nappaliban voltatok, éreztem a belőletek áradó szerelmet.  
Ezt valahogy meg kellett emésztenem. Életemben először szerelmes vagyok, és tényleg olyan intenzíven, ahogy Jasper mondja. Csak magamat akartam áltatni.  
Még percekig csendbe burkolóztunk, majd Jasper megszólalt: 
- Én a helyedben gyorsan megkeresném. Az ilyen beszélgetéseket nem jó halogatni. – Aztán felállt, és kiment a szobából. Én pedig ott maradtam egy Hamletbe is beleillő kérdéssel: Menni, vagy nem menni?