/Jasper szemszöge/ 

Jeges kezek szorították le szemeimet. Ismeretlen, ugyanakkor mégis ismerős illatok úsztak a fejemben. Orchidea, mentol, eukaliptusz, jácint, mályva, csoki, és némi dezodor szaga keveredett a levegőben. Lágy selyem suhogott az oldalam mellett, és egy kasmír anyag súrolta a kézfejemet. Farmer súrlódott, és éreztem a levegő járását, ahogy lóbálta a mellettem jövő alak a kezét. Mindenki néma csendben volt. Ez egyfelől nyomasztó, mert csak a lépteket hallom, ahogy a cipők halkan csikorognak a kavicson. Ugyanakkor kellemes, hogy nem faggatnak, nem vagyok beszédkényszerben, és tudok rendesen gondolkodni. Bár ez nem feltétlenül igaz. Nem tudom, pontosan milyen képességekkel vagyok körülvéve, tehát nem gondolhatok semmilyen bizalmas információra.

A talaj lejtett, és a levegő  egyre kevesebb lett. Hallottam a szél süvítését, de már nem éreztem olyan erősen, mint az előbb. Valami hideg ért a bőrömhöz, aztán el is tűnt. De ez nem vámpírkéz volt. Annál lágyabb, puhább anyag. Olyan, mint a jég. Éreztem a levegőn, hogy egy zártabb térbe kerültünk. Még meleg volt itt, tehát nem lehetünk messze a felszíntől, de a levegő egyre nehezebb lett. Elkezdett keveredni egy hidegebb légréteggel, ami büdösebb is volt. Dohos szag lengte be a teret, mint egy régi szekrényben, amit több éve nem nyitottak ki.

Éreztem, hogy a mellettem jövő vámpírok kezdenek feszengeni. Zavarta őket a jelenlétem, beengedne a fészekbe, ezzel kockáztatva, hogy felgyújtom azt. Ellenük fordulok, és elárulom őket.

Aztán megállt a menet. Itt állt a levegő, csak a vámpírok mozgatták meg lépteikkel. A dohos szag megmaradt, és keveredett az édes illatokkal. Az előzőek mellett éreztem még kamillát, meggyet, frissen sült rétest, rózsát, fahéj, alma, narancs. Tekinteteket éreztem magamon, apró tűszúrásokat, ahogy éreztem gyűlöletüket, és csodálkozásukat.

A kéz, ami eddig szememre fonódott, most eltűnt, és egy erőteljes lökéssel eltolt magától. Felszisszent, amikor tökéletesen szereztem vissza az egyensúlyom, és precízen megálltam. Direkt csináltam mindent mérnöki pontossággal. Ez egyfajta védekezés, ugyanakkor támadás is. Azt üzeni, hogy veszélyes vagyok. Pontos, halálos. Ez megmaradt a régi életemből, és szinte automatikus reakció erre a szituációra.

Körbenéztem a teremben. Egy sziklába vájt terem volt, vörös homokkőből. A falak tökéletesen zártak, napfény nem jutott be. Ez végülis mindegy volt. A vámpírok látása a macskákéhoz hasonlítható. Ilyenkor kitágul a pupillánk, és tökéletesen látunk. Pont, mint nappal. A vámpírok különböző arckifejezéssel fogadtak. Dühösek voltak, kíváncsiak, tartózkodóak. Egy arcot nem tudtam megfejteni. Viszont Maria arca mindent elárult. Neki boldog arca volt. Szemében csillogtak a remény fényei, egy jobb életet remélt, amit én nyújthatok neki. De vajon a jobb életnek mik lesznek a feltételei? És én mit kapnék cserébe? Mit tenne velem ez az ajándék, amit neki adnék? Valószínűleg boldoggá tenném Mariát, de elveszteném az életemet. Nem abban az értelemben, hogy meghalnék. Akkor egy másik Jasper lenne belőlem. Egy olyan, akit Maria hozott létre.

– Jasper! – mosolygott kedveskedve, nyájasan. Hogyan is volt? Aki mézes-mázosan beszél, az megcsal téged. Lehet, hogy a szó nem éppen legkézenfekvőbb értelmében, de ez igaz. „Megcsal” nem csak egy jelentése van. Megcsal, átvág, hazudik, kicselez. Szép kilátások…

- Régen nem néztél felénk –  morfondírozott – és, nem is szóltál, hogy elmész. Szerinted ez így igazságos? – nézett fel rám – Itt hagytál, és azt hiszem, ennek köszönhetek rengeteg halottat, és kudarcot. Na, de! Drága Jasperem, most itt vagy, végre sikerült megtalálnunk. Leróhatod nekem a körül belül száz éves tartozásodat, életem. – kegyetlen mosoly ült az arcán, az a kaján vigyor, amikor tudja, hogy valakivel kiszúrt. Akkor láttam utoljára ezt az arckifejezést, amikor a Új-Mexikóban sikerült eltüntetnie az összes ellenálló vámpírt. Kétség kívül ugyanaz a Maria áll előttem, mint száz éve. Ő, ellentétben velem semmit sem változott.

– Mira! Vidd el előlem Jaspert! Rakjátok a keleti szárnyba! – utasította az egyik vámpírt.

A lány elém lépett és megfogta a kezem. Borzongás futott végig a gerincén, amit nem tudok hova tenni. Ennyire undorodnak tőlem?

Hirtelen elsötétült előttem minden, a kéz húzott, és mentem Mira után. Nem fognak megölni, mert fontos lehetek. Azt mondta Maria, hogy rosszul alakultak a dolgai miután elmentem. Ezek szerint szüksége van rám. Nem fognak megölni. Vagy mégis?

A feketeség nem akart szűnni, és a nyugodtságom alap pillérei remegtek meg. Ha nem látok nincs esélyem. De mitől lett ez a hirtelen vakság? Megvakultam volna? Nem az nem lehet. Ha a szemem elkezdett volna romlani a véráramomban keringő méreg azonnal meggyógyította volna. Tehát a fizikális vakság ki van zárva. De akkor mi történhetett?

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a Mira nevű vámpírlány okozta az ideiglenes sötétséget. Milyen képessége lehet? Amikor bejöttem, valószínűleg nem volt a terelők között, mert akkor az a vámpír nem ért volna hozzám, hogy eltakarja a szemem. De miért nem volt köztük? Egy csomó energiát megspóroltak volna. Valószínűleg egy kezdő lehet. Vagy, más csoportból kaparintották meg, és még nem bíznak bennem teljesen. Ki lehet ez a Mira?

Nem maradt több időm gondolkodni, mert megállított a lány. Levette rólam a kezét, és körbeszimatolt. Aztán eltűnt rólam a sötétség leple, minden éles, és világos lett.