(Esme szemszöge) 

A két nap, amit Edward vadászattal töltött, hamar elszállt Carlisle karjaiban, úgyhogy igazság szerint bármennyire is szégyellem magam, de be kell vallanom, hogy észre sem vettük, amikor fiunk megérkezett, így elég kínos szituáció kerekedett ki a dologból. Ugyanis Edward elkövette azt a hibát, hogy csak úgy benyitott, anélkül, hogy figyelte volna a gondolatokat. Nem haragudtunk rá, hiszen nem az ő hibája volt, ami történt. Nekünk kellett volna figyelnünk, hiszen tudtuk, hogy ma érkezik haza, de Carlisle karjaiban nehéz másra koncentrálni. Mindenesetre egy kis ideig feszélyezve sétáltam lefelé, immár felöltözve a hálószobánkból, Edward pedig a kanapén ült, és kínosan feszengett. Amikor odaértem hozzá azonnal leültem mellé, és megfogtam a kezét, hogy végre a szemembe nézzen.

• Én nagyon sajnálom, nem kellett volna csak úgy rátok törnöm, de nem is gondoltam volna, hogy ti éppen… - kezdett bele a magyarázkodásba, de leállítottam.
• Ugyan már, Edward – simogattam meg a kezét. – Ez a kis baleset, vagy hogy is mondjam, nem a te hibád volt. Tudtuk, hogy ma érkezel, csak túlságosan is… - kerestem a szavakat.
• Egymásba feledkeztetek? – segített ki a fiam.
• Igen, ez azt hiszem, hogy megfelelő kifejezés – mondtam elgondolkodva, mire Edward halkan felkuncogott.
• Legközelebb azt hiszem, hogy inkább kopogok – mondta kedvesen mosolyogva.
• Ez jó ötlet – bólintottam rá, és az arcom bizseregni kezdett. Most biztos, hogy rendesen elvörösödnék, hogyha képes lennék rá. Még soha nem történt velem ilyesmi, és remélem, hogy többet nem is fog. Azt hiszem, hogy nem ártana beszereznünk egy zárat is az ajtóra biztos, ami biztos.
• Majd intézkedem – nevetett fel Edward a gondolataimra válaszolva.
• Köszi – nevettem el magam, most már én is.
• Nincs mit – bólintott komolyan, majd magához ölelt.

A következő  percekben teljesen megnyugodtam a hirtelen sokk után, hogy a fogadott fiam elég félreérthetetlen helyzetben talált ránk. Aztán rám tört a felismerés, hogy a legfontosabb hírt, még el sem mondtuk. Már alig vártam, hogy Carlisle és én elmondjuk. Hol van már? Itt lenne az ideje, hogy lejöjjön. Még néhány vánszorgó perc után végre megláttam kedvesemet a lépcső tetején.

• Milyen volt a vadászatod? – kérdezte miközben lefelé sétált.
• Találtam három oroszlánt – mondta Edward elégedetten. – Elképesztően jó volt végre megint a kedvencemre vadászni.
• Ennek örülök – mondta szerelmem boldogan. Mindig is akkor volt a legelégedettebb, amikor mi is boldogok voltunk. – Szeretnénk neked mondani valamit – mondta Carlisle boldogan.
• Halljuk – mondta izgatottan Edward. Mintha nem tudná, hogy mit akarunk bejelenteni. Hiszen láttam, hogy már észrevette a jegygyűrűt az ujjamon, de hagyja, hogy az apja elmondhassa neki személyesen is.
• Drágám, idejönnél? – kérdezte szerelmem, és én már pattantam is a karjaiba. – Fiam, Esme és én összeházasodunk – jelentette be boldogan.
• Ez nagyszerű – ugrott fel Edward, mintha meglepődött volna. – Gratulálok – ölelt meg mindkettőnket.
• Köszönjük.
• És mikor lesz a nagy esemény? – kérdezte kíváncsian.
• Ezt még nem beszéltük meg. Meg akartunk várni vele téged is. Gondolom, hogy csak hárman leszünk, tehát nem lesz nehéz összeegyeztetni a dolgot – magyaráztam.
• Kedvesem, emlékszel, már meséltünk neked a Denali klánról – nézett rám Carlisle. – Ha nem lenne gond, akkor örülnék, hogyha bemutathatnálak, és esetleg őket is meghívhatnánk az esküvőre.
• Rendben, nagyon szívesen megismerkednék velük – bólintottam rá azonnal. Már sokat hallottam Tanyáról, Irináról, Kate-ről, Carmenről és Eleazarról. – Akkor nyolcan leszünk – állapítottam meg. – Mikor legyen a szertartás? – kérdeztem kíváncsian.
• Amint mindent előkészítettél. A te tehetségeddel azt hiszem, hogy nem kell semmiféle szervezőt segítségül hívni.
• Nos, csak beszélnem kell a pappal, hogy egyeztethessek egy időpontot és kész – mondtam határozottan. – Oda bármikor elmehetek. Út közben pedig veszek valahol egy kosztümöt.
• Minek neked kosztüm? – kérdezte Carlisle meglepetten.
• Azért, mert valami csinosban szeretnék hozzád menni – vágtam rá azonnal. Lehet, hogy új ruha sem kell? Azt hittem, hogy örülne neki. Mindegy, majd felkapok valamit.
• Miért nem akarsz menyasszonyi ruhát? – kérdezte szerelmem, azt hiszem, hogy csalódottan.
• Én már nem vagyok lány, nem mehetek hozzád hófehérben – mondtam lehajtott fejjel. Szívesen viseltem volna egy csodálatos ruhát, de ilyenkor már nem illik.
• Szerintem viszont nagyon is felvehetsz egy igazi menyasszonyi ruhát – mondta Carlisle határozottan.
• Én nem is tudom – bizonytalanodtam el. Hiszen nagyon is szeretném, de én már nem vagyok ártatlan, ráadásul már gyermekem is volt.
• Ha úgy vesszük, akkor vámpírként még alig múltál el egy éves, és ebben a formában ez lesz az első esküvőd – segített be Edward is az apjának.
• Rendben, akkor viszont egy kicsit több idő kell – mosolyogtam rájuk.
• Időnk van – mondta Carlisle és magához húzott. – Szerintem, tűzzük ki az időpontot és aztán küldjük el a meghívókat a Denali családnak. Utána pedig elintézünk minden mást is.
• Rendben – egyeztem bele boldogan. – Holnap be is megyek a városba, hogy intézkedhessek. Vagy esetleg ismertek valakit, aki összeadhatni minket? – kérdeztem kíváncsian.
• Szerintem Eleazar megfelelne a feladatra – vetette közbe Edward. – Ő összeadhatna benneteket. Vezetett már le szertartást.
• Ez nagyon jó ötlet, Edward – bólintott rá Carlisle.
• Akkor legyen úgy – mondtam lelkesen. Nem ismerem Eleazart, de hogyha a fiam és a vőlegényem ennyire megbízik benne, akkor biztosan gyönyörű szertartást fog tartani nekünk. – Akkor csak a ruhámat kell beszerezni és a virágokat – mondtam mosolyogva.
• Segíthetünk valamiben? – kérdezte a családom.
• Nem, már megvannak az ötleteim. Pontosan tudom, hogy mit hogyan fogok megoldani – lelkesedtem. – Most pedig, ha megbocsátotok, már megyek is. Még rajzolnom kell – mondtam vidáman.

Nyomtam egy puszit Edward arcára, és egy apró csókot Carlisle szájára, majd letörölhetetlen mosollyal az arcomon rohantam fel az emeletre, hogy elképzeljem az esküvői ruhámat. Tisztára olyan vagyok, mint egy tizenéves csitri. Ez egyértelműen a felhőtlen boldogságom bizonyítéka. Ahogy felértem az eredeti szobámba, leültem az íróasztalomhoz, és egy füzet, meg egy ceruza segítségével felvázoltam először, hogy hogyan nézzen ki a díszítés a házban, azután pedig elképzeltem az esküvői csokromat, és szerettem volna a házban néhány helyen fényes lampionokat is elhelyezni, meg esetleg néhány szalagot. Miután ezekkel megvoltam elégedetten lapoztam végig, a majdnem telerajzolt füzetemben. Észre sem vettem, hogy közben rám esteledett, csak amikor halk kopogtatás szakította félbe az elmélyült nézegetésemet.

• Tessék – szóltam ki boldogan.
• Szia – lépett be Carlisle a szobába.
• Szia – mosolyogtam rá.
• Min dolgoztál egész nap? Edward azt mondta, hogy rád nem jellemző módon ki sem dugtad az orrodat a szobából – lépett oda hozzám.
• Oh, te jó ég. Szegény még csak most ért haza, én pedig teljesen elhanyagoltam – kaptam a fejemben. Rossz anya vagyok.
• Nem vagy az – kiabált fel a fiam. – El voltam. Még volt könyvem, amit eddig nem olvastam ki.
• Mi nem vagy? – fordult felém Carlisle kíváncsian.
• Nem fontos – mondtam lesütött szemekkel. – A lényeg, hogy Edward nem haragszik.
• Rendben, akkor nem faggatózom – bólintott rá szerelmem. – Szóval, elárulod, hogy min dolgoztál? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Persze, hogyha az esküvői ruhádat tervezted, akkor türtőztetem magam, és nem kíváncsiskodom tovább.
• Nem, a ruhával nem foglalkoztam ma, hanem a házzal, és a csokrommal. Szeretnéd látni? – kérdeztem kíváncsian.
• Hát hogyne szeretném – ült le mellém mosolyogva.
• Akkor kezdjük az elején – mondtam elégedetten, és megmutattam az első oldalt szerelmemnek. – Arra gondoltam, hogy a lépcsőkorlátot végigfuttatnám vadvirágokkal, és a ház különböző pontjain is helyeznék el levendula és vadrózsa csokrokat – magyaráztam miközben az illusztrációkon mutattam, hogy mit pontosan hova gondolok. – Az udvarunkon pedig lehetne egy táncparkett és néhány lampion, hogy tudjunk egy kisebb fogadást tartani a szertartás után. Sőt, akár a fogadalomtétel is lehetne odakint
• Ez nagyon jól hangzik és gyönyörű is, Drágám – mondta Carlisle elismerően. – Csak vadvirágot szeretnél? Mert ha akarod, akkor rendelhetünk is virágot, amilyet csak szeretnél – ajánlotta kedvesem.
• Nem, tudod, hogy mennyire imádom a vadvirágokat, mindig is szerettem szedni őket, úgyhogy inkább azt szeretnék az esküvőnkre is.
• Rendben, de ezekhez a tervekhez rengeteg virágra lesz szükséged.
• Nem baj, ismerek néhány remek helyet, ahol van elég virág – mondtam határozottan. – Ráadásul a Denali lányok is biztos szívesen segítenek majd. Hogyha pedig szépen kérem Edwardot, akkor talán ő beszerzi nekem a szükséges lampionokat.
• Szívesen megoldom, csak mond el, vagy mutasd meg, hogy milyet szeretnél – jelent meg fiunk is az ajtóban. – Csatlakozhatom az esküvői kupaktanácshoz? – kérdezte mosolyogva.
• Igen, az nagyon jó lenne, hiszen ez az egész családra tartozik – válaszoltam, majd a harmadik székre böktem, ami az asztal mellett állt. – Szeretnéd megnézni a terveket? – kérdeztem izgatottan.
• Igen, jó lenne látni őket, most már a saját szememmel is. Bár gondolatban is fantasztikusak voltak – mondta fiam mosolyogva. Persze, biztosan leskelődött, amíg rajzoltam.
• Nem muszáj megnézted, hogyha már láttad – ajánlottam.
• Ne butáskodj már, tényleg szeretném látni a rajzaidat. Többször is meggondoltad magad napközben – mondta fiam határozottan.

Az egész éjszakát  átbeszélgettük arról, hogy pontosan milyen is legyen az egész. Edward előállt néhány igen kreatív ötlettel, amit hozzátettünk az én ötleteimhez, és így létrehoztunk egy tökéletes táncparkett makettet, amit majd felhasználhatunk a megvalósításnál. Carlisle inkább a nappalira, és néhány átalakításra koncentrált, mivel kitaláltam, hogy a volt szobámat kinevezheti irodává, és akkor nagyobb lesz a mozgástere és a könyvei is elférnek. Így viszont csinálhatunk egy szép nagy virágos szobát a régi dolgozószobájából. Az a leghűvösebb szoba az egész házban, úgyhogy szükség lenne rá, amikor a virágokat idehozzuk az esküvő előtt. Szeretném, hogyha minden friss lenne. Így amikor feltettem a javaslatot, hogy mi lenne, hogyha dolgozószobát cserélne, ő azonnal elkezdte tervezni azt, mivel mi Edwarddal ketten nagyon jól kijöttünk a díszítés kialakítása kapcsán.

Másnap neki is láttunk mindennek. Elküldtük a meghívót a Denali klánnak, mindenekelőtt, aztán Edwarddal bementünk a városba, amíg Carlisle dolgozott, hogy megvásárolhassuk a szükséges szalagokat, és lampionokat, én pedig betértem egy esküvői ruhaboltba is. Edward szerette volna, hogyha nyugodtan tudok válogatni, ezért úgy döntött, hogy hazaviszi azt a rengeteg dolgot, amit vásároltunk.

Már az első esküvői ruhaboltban megtaláltam azt, amire vágytam. Egy egyszerű, de mégis elképesztően gyönyörű ruha volt. Az anyaga nem hófehér volt, hanem tört fehér, és önmagában hímzett volt. Gyönyörű virágminta díszítette, az ujjai pedig hosszúak voltak, és csipkéből készültek, ráadásul bővülő fazonban. A szoknya része is hosszú volt, egészen földig érő. A tökéletes ruha volt, amilyenre mindig is vágytam. Még annál is sokkal szebb, mint amit az emberi esküvőmön viseltem, pedig az a ruha is igazán gyönyörű volt, de ennyire nem volt különleges.

• Jó lesz a ruha, kisasszony? – jött oda hozzám a kedves eladónő.
• Igen, ez tökéletes – mondtam boldogan. – Elviszem.
• Nem szeretne másikat is felpróbálni? A kishölgyek mindig legalább tíz ruhát megnéznek, mielőtt eldöntik, hogy melyik az igazi – mondta lágyan. – Szívesen felsegítem bármelyiket.
• Nem, köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy ez a tökéletes darab – mondtam mosolyogva.
• Rendben, akkor mindjárt be is csomagolom. Fátylat nem próbál fel hozzá? Van hozzá egy gyönyörű darab – ajánlotta.
• Örömmel megnézném – bólintottam rá. Ahogy felpróbáltam már láttam is, hogy a hölgynek teljesen igaza van. Ez a fátyol tökéletes kiegészítője a ruhámnak. – A fátylat is kérném – mondtam határozottan.
• Máris, kisasszony – mondta az asszony lelkesen.

Elégedetten, és boldogan sétáltam hazafelé. Minden megvolt az esküvőre, amire csak vágytam, úgyhogy már csak azt volt hátra, hogy másnap elmenjünk virágokért, és feldíszítsük a házat, na meg persze, hogy megérkezzenek a vendégeink, akiket már nagyon szerettem volna megismerni.