Renesmee szemszög

Miután a Volturi tagjai túl voltak a jelenlegi meglepődésükön, jött a második. Az ablakon ugyan is az én példámat követve Rosaline és Jacob is beugrott. Gyorsan mind a kettőjük köré kiterjesztettem a pajzsom, és addig fenn is tartottam, ameddig oda nem értek mellém. Jacob megölelt, Rosaline pedig odament anyához, és megfogta a kezét. 
- És bennük kiket tisztelhetek? – tette fel az újabb kérdést Aro. Egy pillanatra elkuncogtam magam. ha megtudják, hogy Rosaline a testvérem, és Jacob – aki nem mellesleg egy alakváltó-, az én szerelmem. 
- A fiú a lányom… szerelme, Jacob. A másik lány pedig Rosaline, és ő is az én lányom – mondta el nyugodtan apa az egészet. A Volturi tagoknak szintén leesett az álluk, Aro pedig elmosolyodott. 
- Mégis hogy lehet az, hogy egy vámpírnak gyereke szülessen, egy másik vámpírtól? – kérdezte Aro kíváncsisággal a hangjában. 
- Bella ember volt, amikor teherbe esett. Miután visszajöttünk a nászútról ő megszökött… mert… mert… - Apa valamiért nem tudta tovább mondani, de végül erőt vett magán, és Rosaline-re és rám függesztette a pillantását. – Bella elszökött, mert a lányokat el akartuk venni tőle. Nem tudtuk, hogy mi lesz Bellával, és hogy a lányok milyenek lesznek. Ezért Bella életét akartuk menteni. Ezért szökött el tőlünk. – Amint apa befejezte lehajtotta a fejét.  
Rosaline-re néztem, és az ő arcán is ugyan azt láttam: meglepődöttség és megbocsátás.  
Gondolom ugyan azok az érzések kavarogtak benne is, mint bennem. Akármennyire is haragudnunk kellett volna apára, nem tettük. Megbocsájtottunk neki, mert a lehetséges következményekkel tisztában volt, mégis elmondta nekünk. Megfogtam testvérem kezét, Jacobot pedig elengedtem, és oda álltunk anyáék elé. Megöleltük apát mind a ketten, és két oldalról megpusziltuk. Erősen magához szorított. 
- Köszönöm – suttogta bele a fülünkbe, mire mi is még erősebben szorítottuk őt. 
- Gyönyörű családi idill – gúnyolódott a szöszi kiscsaj. – Mindjárt könnyezni kezdek. 
- Ha megkóstoltatom veled a saját főztöd, akkor tuti – morogtam neki vissza. Elengedtem apát, és visszaálltam Jacob mellé. 
- Hogy értetted azt, amit az előbb mondtál? – kérdezte mohó tekintettel Aro. 
Én csak sejtelmesen elvigyorodtam. Ránéztem apára és Charlisle-ra, és úgy tettem fel a kérdést: 
- Ha nagyon szeretnéd Aro, akkor szívesen megmutatok, hogy értettem. 
Mindenki helytelenítő pillantást lövellt felém, kivéve Rosalie, anya és testvérem. Na meg persze Alice. Még Esme is dorgálón nézett rám. Akármennyire is Volturi a Volturi, Esme-nek a szemében mindenki „egyenlő” és senkit sem szeretne bántani, ha nem muszáj. 
Ránéztem a Volturi tagokra is, és észrevettem, hogy az egyik srác nagyon méregeti Rosaline-t. A szőke kislány szemében, pedig mintha a félelem egy szikráját fedeztem volna fel. Fél a saját képességétől? 
- Mi az szöszi, félsz a sajt képességedtől? Márpedig ha te is félsz, akkor el tudod képzelni, mit élhet át, akin használod? 
- Van nevem is! – csattant fel. – Jane vagyok, nem szöszi. 
- Bocsi, de a bemutatósdi elmaradt – válaszoltam gúnyosan.  
- Anyja lánya – nevetett fel Aro. – Demetri, Alec, Michael, Jane – mutatott sorba mindenkire. – Az én nevem pedig már tudod, tehát fölösleges bemutatkozni, de azért megteszem: az én nevem Aro Volturi. 
Tehát Michael a tűzgyújtó – elmélkedtem magamban. 
- Aro, rátérhetnénk a lényegre, amiért jöttetek? Mert ahogy eddig észrevettem, te őszintén meglepődtél rajta, hogy Bella és a lányok itt vannak. 
- Már annyira nem lényeges, amiért jöttem. Azóta változtak a terveim – mondta azzal a mohó éllel a hangjában. – Feltennék egy kérdést a két lánynak. – Apa hirtelen morogni kezdett, és Rosaline is felszisszent. Megfogtam a kezét, és gyorsan fejben megkérdeztem: 
„Ugye tudod, hogy mit akar?” 
„Igen. Meg akarja kérdezni, hogy akarunk-e csatlakozni a Volturihoz.” 
- Nem! – csattantunk fel hirtelen Rosaline-nel, még mielőtt Aro feltehette volna a kérdést. 
- Csak nem gondolatolvasók vagytok ti is? 
- Csak Rosaline. Én képesség felismerő-másoló vagyok. Egyetlen egy képességet nem tudok lemásolni, és ez a gondolatolvasás. 
- De akkor te honnan tudtad meg? – tette fel a kérdést az a fiú, akit Alec-nek hívtak, és aki még mindig Rosaline-t vizslatta. 
- Mivel ikrek vagyunk – akármennyire is nem látszik rajtunk-, tudunk gondolatban üzenni egymásnak. – Igazából magam is meglepődtem milyen könnyedén kifecsegtem neki mindent, de ez biztos azért volt, mert Jasper egy óriási adag nyugtatóhullámot küldött mindenkire, és ez rám is elég nagymértékben hatott. 
- Tehát, ha csak azért jöttetek, hogy ezt megkérdezzétek, akkor azt hiszem akár mehettek is.  
Aro, szinte már hahotázva elnevette magát.  
- Felteszem a kérdést, de most már mindenkinek: akar valaki csatlakozni hozzánk? 
- Mert ha nem, akkor mi lesz? – kérdezte apa. 
Aro mélyen hallgatott. Ez így nem jó… nagyon nem jó… 
- Csak nem megölsz minket? – tette fel az újabb kérdést apa, de ezt már gúnyos hangnemben 
- Akár – válaszolt a fő Volturi nyugodt hangon. Mindenki morogni kezdett, Jacob pedig remegni kezdett. Nem értettem mi történik vele, de a következő pillanatban már nem mint ember állt mellettem, hanem mint farkas. Iszonyúan vicsorított a Volturira, én pedig leguggoltam hozzá, és simogatni kezdtem, hogy nyugodjon meg.  
- Régen láttam már alakváltót átváltozni – mélázott Aro. – Neked nem lenne kedved csatlakozni hozzánk? Lehetnél a házőrzőnk. 
Jacob még jobban morogni kezdett, így már muszáj voltam Jasper erejét is bevetni, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy sikerüljön lenyugtatni szerelmem. Nem lenne jó, ha neki ugrana a Volturinak.  
Talán ha más lett volna a szituáció, akkor viccnek is fel lehetet volna fogni a dolgot, de a kérdésben jelen esetben egy csepp humor sem volt. Még Emmett sem röhögött, pedig ő aztán mindenen röhög. 
- Aro, régi barátom, kérlek távozzatok békében. Mi nem ártottunk nektek semmit, és nem is szeretnénk veletek összeütközésbe keveredni. 
- Mi sem akarunk. Eleinte igazából csak azért jöttünk, hogy megtudjuk, hogy vagytok, és hogy mégsem gondoltátok-e meg magatokat. De előkerült Bella és a lányai is, így teljes a család. Gondolom nem nagyon akartok egymástól elszakadni. De amint szétmegy a család, vagy külön utakon akartok járni, szóljatok – kacsintott ránk. - Állunk rendelkezésetekre, és tárt karokkal várunk benneteket.  
Jane felhorkant, majd őt követte Demetri és Michael. Alec meg sem mukkant. Elmerült magában, mintha valamit nagyon mérlegelne.  
- Nem kell ennyire örülni – mondtam Jane-nek címezve. Az a csaj nagyon a begyemben van, de nem tudom megmondani miért. Alapból ellenszenves nekem. 
Éreztem, ahogy megtámadják a pajzsom. Én az anyáén kívül álltam, hiszen magamnak is tudok egyet fenntartani, amibe persze Jacobot is bevontam. Jane-re néztem, és láttam, hogy valamire nagyon koncentrál. Tehát ő támadja a pajzsom! 
Én is rá meredtem, ő pedig megrázkódott, és sikoltva a földre borult, és ott vonaglott tovább. Aro nem tett semmit, a többiek sem. Sőt, Aro inkább mosolyogva szemlélte a tettem. Elálltam Jacob mellől, óvatosan betoltam őt anya pajzsa alá, és magam köré fonva a pajzsom, odasétáltam Jane mellé. Már abbahagytam a kínzást, és ő csak nyöszörögve ült a földön. 
- Ha még egyszer meg akarsz támadni bárkit a családtagjaim közül, vagy akár engem, ennek a dupláját kapod.  
- Jane, sajnálom, de most igazat kell adnom Renesmee-nek. A parancsom nélkül cselekedtél, tehát ezt megérdemelted. 
Az említett csak a fogát csikorgatta. Felállt, majd kiviharzott az ajtón. 
- Mi is mennénk akkor. Örültem a találkozásnak. 
- Viszlát, Aro. Máskor is jöhettek nyugodtan. 
- Óh, afelől kétségem sincs, hogy sokszor fogok jönni. Hátha egyszer beadjátok a derekatokat. De azt hiszem, az majd maximum csak a következő századfordulóban következik be, talán – nevette el magát. Haha… tipikus vámpír. Nekünk könnyű nevetni, hiszen halhatatlanok vagyunk, és előttünk az örökkévalóság. 
Aro-ék kimentek az ajtón, mi pedig ott maradtunk a nappaliban, még mindig egy sorban állva. 
- Most komolyan elmentek, és nem volt bunyó? – kérdezte Em egy kicsit sértődötten, de közben érezni lehetett a hangján, hogy legszívesebben vigyorogna, mint a vadalma. 
Hirtelen nevetésben törtem ki, Roslaine-nel együtt. A többiek is követtek minket. nem tudom miért nevettünk, talán agyunkra ment a stressz, és a halálfélelem, de mi akkor is nevettünk. 
Annyira boldog voltam, hogy megcsókoltam Jacobot. Ez amolyan „újra együtt” csók volt. Hiszen fennállt a veszélye annak is, hogy elveszítjük egymást. 
A többiek is nagyon boldogok voltak. Mindenki a párját ölelte, kivéve szegény testvéremet. neki nem volt senkije. MÉG! De ahogy elnéztem, hódolója már akadt, méghozzá egy Volturi személyében. 
Megöleltem őt is, majd anyáék is odajöttek, és átöleltek minket.

*

A következő hetek a búcsúzkodással és pakolással teltek. A Cullen család már elég régóta tartózkodott Forks-ban, ezért mindenkinek kezdett szemet szúrni, hogy nagyapa még mindig ilyen fiatal. Jacob is velünk jön, és átadja az alfaságot Seth-nek, akivel futólag találkoztam. Jacob mutatott be neki, hiszen ő a legjobb barátja. Anya és apa is bejöhettek a faluba, de persze úgy, hogy Charlie ne vegye őt észre. Akármennyire is szerettük volna, nem fedhettük fel előtte a kilétünket. Minden jó úgy, ahogy van. Mi elmegyünk, a többiek pedig meglesznek nélkülünk. Csak Billy-t sajnáltam. Miattam elveszíti az egyetlen fiát. Jacob is nehéz szívvel vált meg szülőotthonától.

- Furcsa lesz elmenni innen – mondta szerelmem, miközben a parton ültünk. Utolsó nap gondoltuk kijövünk ide a partra. Jacob szeret itt lenni, és úgymond elbúcsúzik a tengerparttól.  
- Ha szeretnéd, akkor meggondolhatod magad. Itt maradok veled akkor.  
- Nem, elutazunk a szüleiddel. Apa és a többiek meg lesznek nélkülem, te alig voltál még együtt a családoddal. Nem kérhetem tőled, hogy még alig ismerted meg őket, de máris szakadj el tőlük. Nem. Ezt az áldozatot nekem kell meghoznom, és meghozom, mert szeretlek – nyomott egy csókot ajkaimra. Felálltunk, és kézen fogva visszamentünk a házukba. Az elmúlt napokat itt töltöttük, hogy Jacob még az apukájával lehessen, és össze tudjon pakolni. Nehéz volt a búcsúzás, de végül elindultunk Denali felé. Oda költözünk, a Denali klánhoz. Sajnálatos módon már csak két tagjuk maradt együtt, Carmen és Eleazar. A többiek mind elmentek máshová, meg akarják találni a párjukat, úgyhogy most hozzájuk tartunk. Mindegy, hogy tíz vámpír és egy alakváltó, vagy tizenkét vámpír és egy alakváltó él együtt nem igaz?

Másnap boldogan indultunk el, bár Jacob volt egy kicsit elszomorodva. Biztosítottam róla, hogy egyszer majd visszajövünk ide. Majd ha a Cullenek neve teljesen homályba merül, újra visszatérünk. Az alakváltók remélhetőleg még itt lesznek, hiszen Jacob rendszeresen fogja velük tartani a kapcsolatot telefonon, és nem hiszem, hogy az az alakváltó, amelyik még nem vésődött be, feladja a farkas mivoltát.

Búcsút vettünk Forks városától, egy új élet reményében. Egy olyan élet reményében, ahol együtt a család, és én is együtt lehetek a szerelmemmel. Számomra pedig ez mindent megér.