(Alice szemszöge) 

Emmett kopogtatott az ajtómon, és én nem tudtam hirtelen, hogy be akarom-e egyáltalán engedni a szobámba. Nagyon haragudtam rá, amiért egy darab szövetnek merte nevezni a leendő menyasszonyi ruhámat. Ez a legfontosabb öltözék egy nő életében.

• Hé, hugi. Engedj be, légy szíves. Tudod, hogy nem akarlak megbántani. Tényleg sajnálom – mondta Emmett bűnbánóan.
• Gyere be – sóhajtottam fel.
• Szia – lépett be halványan mosolyogva.
• Szia – néztem rá morcosan.
• Nézd, én nem vagyok egy túl hozzáértő személy, hogyha anyagokról és ruhákról van szó. Nem fogok neked hazudni, mert még mindig nem érzem át, hogy egy még nem készruhát miért nem láthat bárki, hiszen a babona csak a menyasszonyi ruhára vonatkozik. Az én olvasatomban pedig ez a ruha az, ami már készen van az arára öltve, de mindenesetre bocsánatot kérek, és többet nem szólok egy szót sem, hogyha valamire azt mondod, hogy nem láthatja még Jasper – magyarázkodott Emmett.
• Tudom, hogy nem szándékosan bántottál meg, Emmett. Azt is értem, hogy mire gondolsz, a ruhával kapcsolatban, csak tudod Jasper túlságosan is jól ismer engem, úgyhogy ha meglátná akár csak az anyagot is, akkor is képes lenne, hogy elképzelje a ruhát. Nem szeretném még csak véletlenül sem kockáztatni, hogy zátonyra fusson a házasságon valami ilyen ballépés miatt – mondtam komolyan.
• Alice, te akkor sem tudnád Jaspert levakarni magadról, hogyha minden erőddel azon lennél – nevetett fel a bátyám.
• Ezt hallottam – kiáltott fel Jasper.
• Miért nincs igaza Emmettnek? – kérdeztem le kissé csalódottan.
• Nincs – termett mellettem szerelmem. – Hogyha meg akarnál szabadulni tőlem, akkor akármilyen nehéz is lenne, de megtenném, mert szeretlek annyira, hogy elengedjelek, hogyha ezt akarod – magyarázta kedvesem a helyzetet.
• Jaj, mindjárt elolvadok – omlott Emmett kuncogva a kanapéra. – Jasper, nem is tudtam, hogy ilyen reménytelenül romantikus fickó vagy. Még a végén én is beléd szeretek.
• Emmett – csattantunk fel mindketten.
• Mi az? Hagyjam magára a gerléket? Csak vigyázz, nehogy meglássa a ruhádat az ágyon – mutatott fivérünk az ágy felé, ahol az agyag hevert, ráadásul már kiterítve.
• A francba – kiáltottam fel. – Jasper, azonnal csukd be a szemed, és kivezetlek a szobából – mondtam idegesen.
• Kicsim, ez már tényleg túlzás – sóhajtott fel szerelmem. – Kimegyek magamtól úgy, hogy nem nézek az ágy felé. Ilyen egyszerű.
• Nem, még a végén odapillantasz, és oda lesz az örök boldogságnak. Kérlek – néztem rá boci szemekkel. Ez egy nagyon fontos dolog volt a számomra.
• Rendben – sóhajtott fel Jazz és becsukta a szemét.
• Köszönöm – nyomtam egy csókot az ajkaira. Majd megfogtam a kezét és kivezettem a hálóból.
• Segítsek lemenni az emeletről pincsi testvér? Vagy itt már kinyithatod a szemed? – kérdezte Emmett hahotázva.
• Emmett – csattant fel Rosalie a földszintről.
• Mi a baj, Baby? – kérdezte értetlenül.
• Ha én kérném tőled ezt, ezek szerint te nem tennéd meg? – termett Rose előttünk. 
• Tudod, hogy bármit megteszek érted, hiszen te vagy a világ legjobb csaja – mondta Emmett komolyan.
• Akkor mostantól hívjunk csak pincsi testvér kettőnek? – kérdezte Jasper morcosan.
• Ez nem vicces – morgolódott Emmett.
• Az előbb még annak találtad – vigyorogtam a bátyámra.
• Oh, értem én, mindenki ellenem fordult. Ha harc, hát legyen harc. Követelem, hogy megvédhessem a becsületemet – mondta fivérünk határozottan.
• Rám ne is nézz. Nem fogod eltépni egyik ruhámat sem egy jó kis birkózás miatt – mondta Rose határozottan. – Majd valaki mással levezeted az ilyen típusú energiáidat.
• Hát ha már energia levezetésről van szó, azt máshogy is megtehetném – húzta magához Emmett a szerelmét, és belecsókolt a nyakába.
• Nocsak, még a végén romantikus fiatalember leszel? – húzta fel Rosalie a szemöldökét.
• Mindig is az voltam kedvesem – suttogta Rose fülébe, mire nővérem megmerevedett.
• Nem mintha nem tetszene ez az új helyzet, de azért megkérdezem. Szem elől tévesztettétek az én pajkos mackómat akár csak egy pillanatra is? Mert szerintem kicserélték valaki másra – nézett ránk kérdőn Rosalie.
• Miről beszélsz, Édesem? Mindig is ilyen voltam, csak jól titkolom – mondta Emmett áhítattal.
• Na jó, ez már kezd egy cseppet nyálas lenni, Emmett – húzódott el Rose a szerelmétől. – Mi van veled?

Már én sem értettem semmit sem, de aztán hirtelen Jasper hatalmas hahotázásba kezdett mellettem. Nem igazán értettem, hogy minek is örül ennyire, de amikor Emmett dühösen felmordult már megértettem a helyzetet, és hangos nevetésben törtem ki.

• Elmondanátok, hogy mi folyik itt? – kérdezte Rosalie értetlenül. – Én is nagyon szeretnék nevetni.
• Csak egy kicsikét manipuláltam az érzelmeit, és ez lett belőle – kuncogott Jasper.
• Te – morgott rá Emmett. – Ez egyáltalán nem volt vicces.
• De, nagyon is az volt, és ezt te is tudod, csak nem tetszik neked, hogy rajtad csattant az poén – nevetett kedvesem továbbra is.
• Gyere ki, ha mersz, Jasper W. Hale – mondta Emmett dühösen.
• Nyugi, nagyfiú – érintette meg szerelmem a vállát, mire teljesen lehiggadt.
• Jasper, légy szíves ezt ne csináld a családon, ez egyenesen félelmetes – mondta Rose kikerekedett szemekkel. – Olyan volt, mintha nem is Emmett lenne az.
• Ne haragudjatok, csak dühös voltam rá – mondta szerelmem lehajtott fejjel.
• Ugyan, egyszer vicces volt, csak ne állandósítsd, ha lehet – mondta Rose békülékenyen.
• Rendben, viselkedek, hogyha Emmett is viselkedik. Lehet, hogy ez egy kicsit gyerekes, de már idegesít az állandó piszkálódása néha – ajánlotta Jasper.
• Oké, türtőztetem magam – nyújtott neki kezet Em. Szerelmem azonnal viszonozta a gesztust, mire bátyánk a vállára kapta kedvesemet és kiviharzott a házból. Mindezt néhány pillanat alatt. A következő pillanatban már hallottuk is az első hatalmas csattanást. Már megint harcolnak.
• Szerinted miért csinálják ezt? – néztem kérdőn Rosalie-ra.
• Valószínűleg azért, mert eltérő nézeteket vallanak az érzelmek kinyilvánításának terén. Tudod Emmett, amolyan vagány típus, aki inkább csak négyszemközt mutatja meg a gyengéd oldalát. Ellentétben Jasper mindenhol, és mindenkinek kimutatja, hogy mennyire fontos vagy neki. Ugyanúgy imádnak minket mindketten csak mások a hogy is mondjam kimutatási módszereik.
• Ezt értem, de eddig is összefértek, erre most állandóan ölik egymást – mondtam idegesen.
• Ugyan már, csak az esküvő szervezés során mindenki máshogy reagál. Emmett bohókásabb, mert nagyon boldog, és Jasper több poénját veszi most magára. Ennyi az egész – nyugtatgatott Rosalie. Végül is volt abban igazság, amit mondott. – Tudod mit? Majd én szétszedem és lenyugtatom a fiúkat, te pedig zárkózz be és kezd el megalkotni az menyasszonyi ruhádat, mert még meg is kell varrnunk – mosolygott rám nővérem kedvesen.
• Köszönöm – öleltem meg hálásan. – Mindjárt neki is látok – mondtam boldogan, majd bezárkóztam a szobámba.

Már órák  óta rajzolgattam, és már három ruhám is el volt kezdve, de nem tudtam dönteni. Próbáltam látni is a ruhámat a képességem segítségével, de egyszerűen nem sikerült. El kéne határoznom magam, de nem tudom eldönteni, hogy ujjatlan legyen, vagy a szövetből legyen-e az ujja, vagy inkább csipke legyen, bővülő és félhosszú. A dekoltázsa inkább V alakú, vagy inkább köríves, a szoknyája felvágott, vagy húzott, esetleg az alsószoknyák lehetnének eltérő hosszúságúak is, úgy, hogy a ruhának önmagában legyen erős tartása. Soha nem szoktam bizonytalan lenni, de most mégis az vagyok, és így nehéz meglesni, hogy milyen is legyen pontosan. Annyira izgulok, hogy tökéletes legyen. Talán pont ez a baj. Sokkal jobban járna mindenki, hogyha egy kicsit ellazulnék, és hagynám szárnyalni a fantáziámat. Véglegesen is úgy határoztam, hogy egy időre kiürítem az elmémet, és várok, hátha eszembe jut a tökéletes terv.

Eldőltem az ágyon, és lehunytam a szemem, majd megpróbáltam elképzelni, hogy milyen ruhában is szeretném kimondani az igent. Néhány perccel később pedig egy csodálatos kép jelent meg a szemem előtt. Egy fehér esküvői ruhában álltam. A ruha nyakpántos volt és ujjatlan. A felső részén szolidan díszítve volt a csipkével. Középen mélyen dekoltált és a köldökrészétől egészen a dekoltázsa tetejéig vékony rétegben húzott anyag takarta az idomaimat. A szoknyája egyszerű volt, és csak egy alsószoknya volt a felső réteg alatt. Fantasztikusan nézett ki. Rövid hajam csinos frizurába volt feltűzve, és egy nagyon aranyos kis kalapfejdísz volt rátűzte. Igazán rám jellemző összeállítás volt. Olyan, amitől elállt még a lélegzetem is.

Boldogan pattantam fel, és azonnal rajzolni kezdtem. Végre elhatároztam hát, hogy milyen legyen életem legfontosabb kompozíciója. Már alig vártam, hogy nekiláthassak a megvarrásának nővérem, és anyám segítségével. Tökéletes ruha lesz. Biztos voltam benne, hogy még soha nem láttam ehhez foghatót életem során. Miután már tudtam, hogy mire vágyom gyorsan elkészültem a tervekkel. Egy ideig gondolkodtam, hogy a ruha hátulja fűzős legyen, vagy inkább apró gombok díszítsék, de végül a fűző mellett döntöttem. Mindig is szerettem ezt a fajta megoldást a ruháknál. Remekül kiemeli egy nő előnyeit, hogyha szépen megkötik a lányok hátán.

• Esme, Rosalie készen van – sikkantottam boldogan, amikor befejeztem a rajzolást. A következő pillanatban pedig már ott is voltak mellettem, és mindketten tanulmányozni kezdték a rajzomat.
• Ez csodálatos – simított végig Rose a rajzon.
• Hihetetlenül szép – csatlakozott hozzá Esme is. – Biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan fog állni rajtad, Kicsim.
• Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik. Ráadásul az is biztos, hogy sikerülni fog megvarrni, mert már láttam is magamon – mondtam büszkén.
• Akkor lássunk is neki – mondta Esme boldogan. – Vegyük le rólad a méretet, aztán rajzoljuk meg a szabásmintát, és már kezdhetjük is megvarrni – adta ki az utasítást anyánk.

Mi pedig azonnal nekiláttunk a munkálatoknak. Alig néhány óra alatt mindennel végeztünk. Levettük a méreteimet, elkészítettük a sablonokat a ruhához, majd kiszabtuk a darabokat is. Elégedetten ültünk le az ágyra, és beszéltük át még egyszer, hogy pontosan hogyan is legyen tovább. Észre sem vettük, hogy már későre jár az idő, mert nagyszerűen szórakoztunk miközben előkészítettük a ruhámat. Vidám beszélgetésünket halk kopogtatás szakította félbe.

• Ki az? – kérdeztem, hiszen Jasper nem jöhet be még.
• Az örömapa, hogyha élhetek ilyen kifejezéssel – hallottam meg Carlisle mosolygós hangját. – Bejöhetek?
• Igen, te bejöhetsz – mondtam nevetve. Tetszett az örömapa kifejezés.
• Sziasztok – köszönt nekünk vidáman. – Hogy haladtok? Emmett már nagyon hiányol téged Rosalie, azt mondta, hogy egész nap itt voltatok jóformán.
• Az egész nap azért túlzás, de jó ideje itt vagyunk – válaszolta Rose. – Akkor én megyek is, és megnézem, hogy mit szeretne – mondta nővérem mosolyogva, majd felpattant és el is tűnt.
• Szia, Drágám – szökkent Esme Carlisle elé.
• Szia, minden rendben volt ma? – csókoltam meg Carlisle, én pedig diszkréten elfordítottam a tekintetem.
• Igen, Alice ruhája csodálatos lesz – mondta Esme boldogan.
• Azt elhiszem, mindig nagyon szép ruháitok vannak – mondta Carlisle komolyan.
• Szívesen veszem, hogy a Denalik is eljönnek az esküvőre – mosolyogtam fogadott apámra.
• Oh, nos, ez remek – mosolygott rám Carlisle. – Tudod ők nagyon jó barátaink, és minden jeles eseményen részt vettek eddig. Tudom, hogy még nem igazán ismeritek őket, de majd most megismerkedhettek.
• Nagyon jól ki fogunk jönni egymással, ebben biztos vagyok. Holnap ki is küldhetjük a meghívókat, mert már csak meg kell írni őket.
• Nagyszerű, akkor nem is zavarom tovább a női szakaszt – mondta Carlisle kedvesen. Majd távozott a szobából.

Esmével még egy ideig dolgoztunk a ruhán és a kiegészítőkön, és közben Rosalie is visszajött segíteni, majd mindenki megkereste a párját. Persze csak azután, hogy a ruha minden apró kis darabját gondosan elrejtettük, hogy Jasper nehogy megláthassa. Egy újabb fantasztikus nap volt ez az esküvő előkészítésében. Amikor lementem a nappaliba azonnal megláttam szerelmemet, aki széles mosollyal az arcán várt rám a kanapén heverészve.

• Minden rendben ment ma? – kérdezte miután befészkeltem magamat az ölébe. – Hogy haladtok?
• Remekül. A ruhám talán már holnap készen lesz, a meghívókat már csak szét kell küldeni, és a díszítés is elő van már készítve. Már csak a parkett van hátra, azt még meg kell szervezni – mondtam boldogan.
• Mi lenne, hogyha azt ránk hagynád? Szívesen elintézném a táncparkettet – mondta szerelmem és megpuszilta a fejem búbját.
• Igazán? – néztem fel rá.
• Igen, nagyon szeretnék én is segíteni neked.
• Rendben, akkor holnap intézhetitek a parkettet. Köszönöm – csókoltam meg lágyan.
• Nincs mit, én is szeretném, hogyha tökéletes esküvőnk lenne – válaszolta.

Még egy kicsit beszélgettünk, majd felmentünk a szobánkba. Egész éjszaka egymás karjaiban feküdtünk és tervezgettük a közeli jövőnket. Különös tekintettel a nászutunkra.