- Ha bármire szükséged van, szólj Margaretnek! – mondta vagy úgy ezredszerre Elizabeth.

Az egész Masen család a kirándulásra igyekezett, kivéve engem. Én amolyan kis búcsúztatónak álltam ott, aki addig integet, amíg el nem tűnnek az utca végében. Jobban belegondolva nagyon is tetszett a szerep.

- Drágám, indulnunk kell, különben elkésünk – mutatott rá Apa.

- Mindjárt jövök, ne siettess! Nem fogsz unatkozni, Emma? – kérdezte vívódóan Elizabeth.

Mosolyogva megráztam a fejemet.

- Semmi baj sem lesz. Aztán úgyis áthívtam Archie-t!

- Archibald, igen… jól van. Akkor… mehetünk!

Elizabeth egy szó nélkül magához ölelt, én meg azt hittem, hogy ott helyben elsírom magamat.

- Vigyázz magadra – suttogta a fülembe, mire bólintottam.

Edward is odajött és meghajolt előttem. Viszonoztam.

- Nem sokára hazajövünk. Légy jó. – mondta kimérten, majd kiment az ajtón.

Idősebb Edward csak rám mosolygott, majd sietve a kocsihoz ment. Megálltam az utcán, és figyeltem, ahogy beülnek.

Elizabeth nem hazudtolva meg magát azonnal kidugta a fejét a kis ablakon, és egy utolsó félő pillantással ajándékozott meg.

- Ha bármilyen baj van, írj nyugodtan, és mi azonnal megfordulunk! – ígérte bólogatva.

- Ez nem fog megtörténni! – nyugtattam meg – jó utazást!

- Köszönjük! Négy nap múlva itthon leszünk! Viszlát, Emma! – mosolygott rám, majd a kocsi elindult.

Viszonylag sokáig néztem őket, majd bementem a házba. Margaret úgy nézett rám, mintha a cinkosom lenne, csak azt nem tudom miben. Fogalmam sincs mit várt tőlem.

- Egy teát kaphatok? – kérdeztem tőle, mire bólintott, és el is sietett a konyhába.

Minden háznak egy fura szokása, hogyha egyedül maradsz benne, egy másik oldaláról ismered meg. Valahogy személyesebb lesz. Ez történt akkor is. Végigsétáltam néhány szobán, és az enyémnek éreztem. Persze nem ilyen fenyegető módon, hanem egyszerűen kedvesebb lett az egész hely. Olyannyira, hogy bemerészkedtem Apa dolgozószobájába.

Még soha nem voltam bent, de mindig is érdekelt, hogy milyen helyen tölti az ideje nagy részét.

Aztán ott volt még egy könyvespolc, telis tele gazdasági könyvekkel és szakkönyvekkel. Száraz, unalmas téma. Végigsimítottam néhánynak a gerincén és elolvastam, ami rajta áll. A mutatóujjamra eközben vastag por ragadt.

Hirtelen kinyitódott az ajtó, és én ösztönösen elugrottam a polc mellől, mintha rosszat csináltam volna. Archie jött be, és amikor meglátta a riadt arcomat, elvigyorodott.

- Nyugi, nem bántalak! – mondta és közelebb jött hozzám. – reméltem, hogy még itt lesznek, de úgy tűnik sietős volt a dolguk. Te hogy vagy?

- Jól… - feleltem tétován és célzatosan az ajtóhoz mentem.

Archibald mosolyogva követetett, majd leültünk a szalonban.

- Hány napig is lesznek ott? – kérdezte csevegve.

- Négy… ó, köszönöm – mondtam, mikor Margaret behozta a teámat. – Kérsz valamit? – néztem Archie-ra.

Megrázta a fejét és közelebb hajolt hozzám.

- Megmondanád miért kérte Edward, hogy tartsam rajtad a szememet? – kérdezte zavartan.

Dühösen forgattam a szememet.

- Sajnálom, megtiltotta, hogy elmondjam. – sóhajtottam.

Azt hittem, hogy Archie szó nélkül elfogadja a dolgot, de ehelyett felnevetett.

- Kérlek, Edwardnak a legnyilvánvalóbb dolog is államtitok! Szóval?

- Nem tehetem… ez tényleg nagy titok!

Archibald csüggedten lebiggyesztette a száját, majd megadóan bólintott egyet.

- Akkor sétálni megyünk. – közölte és felállt.

- Én szerintem maradok…

- Dehogy maradsz – sóhajtott türelmetlenül.

Felvontam a szemöldökömet, mire ő is ugyanezt tette. Végül ő nyert. Látványosan kelletlenül felálltam, mire elvigyorodott.

- Margaret, most elmegyünk. Vigyázzanak mindenre. – mondta Archie a nőnek, mire ő meghunyászkodva bólintott.

- Miért vagytok ilyen gonoszak a cselédekkel? – kérdeztem miközben kimentünk a házból.

- Ez ilyen nemes-dolog… minket így neveltek.

Az ilyen megjegyzésektől mindig is borsódzott a hátam, ezért válaszra sem méltattam. Ők gazdag körökben forognak, én nem.

- Gyere, megmutatom a város legjobb részét… vagyis nem egészen a városban van, de én imádom! – mondta lelkesen Archie, és mielőtt még bármit mondhattam volna, intett egy kocsisnak, aki azonnal megállt előttünk.

Hetek óta először történt velem bármiféle előre el nem tervezett dolog, ezért szinte egy szó nélkül beszálltam vele.

- Hova megyünk – kérdeztem, mikor már bent ültünk.

- Imádni fogod! Az a hely nem a kis begyöpösödött, tunya városlakók szórakozását szolgálja, hanem a felvilágosult, bevállalós városlakókét, mint például én! – mondta roppant büszkén.

Én is elvigyorodtam, a leírás határozottan tetszett. És az is, hogy nem teázni mentünk egy kellemes társaságba…

Érzésem szerint nagyon sokat utaztunk, az elgémberedett végtagjaimnak pont jókor jött a megállás. Archibald kiugrott, majd nekem is segített kiszállni.

Az első reakcióm, ahogy körbenéztem, egy nagyon felvont szemöldök volt, és enyhén kinyitott száj.

Egy nagy terület volt elkerítve kerítéssel, aminek a tetején fáklyák voltak, így elég félelmetes látványt nyújtott. De persze mindez megváltozott, ahogy körbenéztem. Sátorok voltak, és eszméletlenül sok ember. Már látni lehetett, hogy iszonyatosan meleg van bent, sok-sok részeg emberrel vegyítve.

- Na ne mondd, hogy ennyi felvilágosult ember van ebben a városban! – mondtam dorgálón Archie-nak.

Vigyorogva megvonta a vállát, majd a kezét könnyedén a derekamra tette, és húzni kezdett.

Furcsán vonzott az a hely. Nem is tudom megmondani, miért.

- Szia, Bob! – kiáltott a bejáratnál álldogáló embernek Archibald.

Bob felnézett és elvigyorodott.

- Archie, öreg haver, de rég jártál itt! És még partnert is hoztál – mondta és elismerően végigmért – méghozzá egy gyönyörű partnert!

A keze a derekamon ösztönösen közelebb húzott magához, mint aki meg akar védeni.

- Ő nem egészen az, akinek mutatja magát – nevetett Archie, belém meg hirtelen jeges rémület csapott. Megőrült? Elmondja? – mármint ő egy barátom barátja. – fejezte be, mielőtt igazán remegni kezdtem volna.

Bob bölcsen bólintott, majd egy nagy kézmozdulattal szabad utat engedett nekünk.

- Kérlek, nagyon kérlek, ne szakadj el tőlem! Kizárt dolog, hogy rád bukkanjak, ha egyszer elvesztél, és nem minden emberért tudok felelősséget vállalni… van pár… érdekes fazon, hogy hogy mondjam. – kérte Archie a fülembe suttogva.

Én gyorsan bólintottam, és engedtem, hogy a szabad kezével megfogja az enyémet.

- Gyere – intett a fejével egy stand felé – ezt imádni fogod!

- Hat labdát kérek! – mondta az eladónak, és kifizette azokat. Eközben mindvégig fogta az egyik kezemet, esze ágában nem állt elengedni, bár végignézve az embereken, nekem sem állt szándékomban felbontani a testi kontaktust.

- Rendben, annyi a lényeg, hogy azt a piros kört találd el. – mutatott fél méterrel arrébb.

Egy nagy dézsa volt ott, és fölötte egy ember ült egy deszkán. Vizes volt.

- Várj… ha eltalálom, akkor ő…? – kérdeztem gyanakodva, mire Archie felajzottan bólintott.

- Belepottyan a vízbe, úgy bizony. – fejezte be helyettem a mondatot – de van egy másik szabály is… minden próbálkozásnál, amikor nem találtad el, meg kell innod azt – mutatott egy korsóra, amiben egy barnás-sárgás színű folyadék úszkált.

- Az mi?

- Hát… jómagam annyi tapasztalattal rendelkezek, hogy már három üveg megivásakor máshogy látom a világot…

Kissé undorodva néztem rá.

- Még soha nem voltam részeg… egyáltalán Edward ezt szereti?

- Edward? Dehogyis… egyszer hoztam el ide, és azóta nem tette be a lábát… de Emma, kérlek, legyél egy kicsit bevállalós! Csak egyszer… rendben? Meglátod, nem lesz olyan rossz. Vigyázni fogok rád, én nem iszok. Szórakozz! Annyit ültél már abban a házban, teát iszogatva! Ismerd meg a másik oldalt is!

A beszéd túlságosan megtette a hatását. Céltudatosan odaálltam, és elhajítottam a labdát. Nem sikerült.

Az ember, aki a víz fölött ült kárörvendően elmosolyodott, én meg szinte oda se nézve elvettem Archie-tól a poharat, és kortyonként megittam. Nem volt annyira jó íze, de rossz se volt.

Háromszor próbálkoztam még, ami két adag sört jelentett. Utoljára – nem kis örömömre – telibe találtam a piros karikát, és az ellenszenves fickó elmerült a vízben. Archibald belecsapott a tenyerembe, majd néztünk, ahogy a férfi újra feljön, és bosszús képpel kimászik a deszkájára.

Elbűvölő mosollyal integettem neki, de ő csak egy dühös grimasszal válaszolt.

Az est további részére a memóriám sajnos nem igazán tud válaszokat adni…