8. fejezet
( Edward szemszöge)
Reggel hét óra előtt öt perccel az ikrek már az Aston Martin hátsó ülésén ültek a gyerekülésekben. A táskák már a csomagtartóban. Már csak Bellát vártuk.
- Bella kész vagy? –kérdeztem. Már tíz perce toporogtam a garázsban.
- Igen. – jelen meg a garázsajtóban. Kaptam egy kiengesztelő puszit. – Mehetünk. – mondta és beült az autó anyósülésére.
( Edward szemszöge)
Reggel hét óra előtt öt perccel az ikrek már az Aston Martin hátsó ülésén ültek a gyerekülésekben. A táskák már a csomagtartóban. Már csak Bellát vártuk.
- Bella kész vagy? –kérdeztem. Már tíz perce toporogtam a garázsban.
- Igen. – jelen meg a garázsajtóban. Kaptam egy kiengesztelő puszit. – Mehetünk. – mondta és beült az autó anyósülésére.
Én pedig beültem a kormány mögé és a gázra léptem. Kettő perc előtt a ház előtt álltam. Megnyomtam a dudát. Ekkor megjelent Rose BMW-je, mögötte Alice Porsche-ja. Mögöttük jött Carlisle a Mercedes-sel. Edward, ti mentek elől üzent gondolatban Carlisle. Én pedig megindultam az ösvényen. Kifordultam, a főútra és ráléptem a gázra. Mivel még nem értünk ki Forks-ból, ezért a 90-et nem léptem túl. Miután elhagytuk Forks-ot ráléptem a gázra. 180 alatt nem nagyon mozgott a mutató. Fél órán keresztül csöndben ültünk, amikor egyszer csak Ben gondolataira lettem figyelmes. Na, mindjárt jön az, hogy anya megszólal, hogy apa ne menjen ilyen gyorsan. Volt benne valami. A visszapillantóból a fiamra néztem. Miközben vezettem azon gondolkoztam, milyen szerencsés vagyok. Azzal a három emberrel –jelenesetben vámpírral- élhetek együtt, akit szeretek. Belegondolni is rossz volt, arra az időszakra, amikor le akartam beszélni Bellát a szülésről. Még szerencse, hogy nem hallgatott rám. Mi is lenne, velünk az ikrek nélkül. Visszagondoltam az első közös vadászatra, az ikrek első szavaira, az első lépéseikre. Jó érzés volt látni, ahogy megismerik a világot. Amikor még kisebbek voltak és bejártunk hozzájuk megnézni, hogy minden rendben van velük, akkor, ahogy aludtak, szuszogtak úgy visszahozták azokat az érzéseket, amiket Bella váltott ki belőlem még ember korában. Az elmélkedésemből Bella hozott vissza, miközben a karomat rázta.
- Igen? – kérdeztem felé fordulva.
- Azt hittem már, hogy elaludtál nyitott szemmel. – viccelődött. – Amúgy már vagy tíz perce csörög a telefonod. A rezgésével már darabokra aprítja a pohártartót. – folytatta a poénkodást. Rápillantottam a kijelzőre. Ismeretlen szám.
- Fölvennéd? – kértem meg szerelmem. Sejtettem kié a szám.
- Isabella Cullen. – szólt bele.
- De ez Edward száma. – hallottam Tanya hangját a telefonból.
- Én is örülök neked Tanya. – folytatta szerelmem cinikusan.
- Szia, Bella! Oda tudnád adni Edward-nak a telefont? – kérdezte mézes-mázos hangon.
- Sajnálom, de nem. Most éppen nem ér rá. – felelte Bella higgadtam.
- Mi olyan eget rengetően sürgős, hogy nem tud beszélni? – kérdezte ingerülten.
- Tudod, éppen vezet. – világosította fel még mindig nyugodtan.
- Mióta akadály neki, hogy vezetés közben telefonáljon? Meg tudja osztani a figyelmét.
- Tudod, mióta van két gyerekünk az óta nem szokott vezetés közben telefonálni.
- Jól van, majd ha ideértek, akkor beszélek vele. – és kinyomta.
- Neked is, szia. – köszönt el a kinyomott telefontól kedvesem.
És visszakerült a telefon a pohártartóba. Ez után Nessie kezdte el mesélni, hogy merre voltak legutóbb Alice-szel futni. Utána Ben mesélte, hogy este milyen várat épített. Jó volt hallani őket. Egész nap a kocsiban ültünk. Hét óra utazás múlva Nessie kezdte el.
- Ott vagyunk már? – kérdezte.
- Még nem. – adtam meg a választ.
Ben nemsokára elaludt. Nessie is elaludt volna, de valami nem volt jó neki.
- Anya hol van Penny? – kérdezte majdnem sírva.
- Nincs melletted?
- Nincs.
- Akkor a csomagtartóban lehet. – szóltam közbe. Tisztán emlékeztem Nessie plüssmacijára.
- Akkor álljunk meg és vegyük ki. – javasolta a lányom.
- Nessie apa most nem tud megállni. – győzködte Bella. Gondolom ő is minél előbb oda akart érni.
- De nekem kell! – eddig tartott. A mécses eltört.
- Reneesme eddig is elvoltál nélküle. – érvelt szerelmem.
- Mert eddig nem aludtam. – hüppögte.
- Akkor most az egyszer próbálj meg nélküle aludni. – javasoltam. – De ha nem megy, akkor egy óra múlva már lehet, hogy meg tudok állni.
- Nem tudok. Nekem most kell.
- Én viszont nem tudok most megállni. – zártam le a vitát. Bella sem szólt hozzá. Nessie abbahagyta a sírást, viszont tovább duzzogott. A telefonom megint rezegni kezdett. Bella most kérdezés nélkül fölvette.
- Mondjad Jasper. – szólt be.
- Szia, Bella. Nessie-nek mi a baja. Mert érzelmei elég, hm, furcsák.
- Csak annyi, hogy a macija a csomagtartóba került és most nem tudunk megállni és kivenni.
- Jól van. Remélem elég hamar meg tudunk állni, mert a hiányérzete már kikészít. – ezen jót kuncogtam. Szerelmem letette a telefont. Lassan Nessie is elaludt.
- Érdekes. Tud a maci nélkül is aludni. – vettem észre.
- Szerintem, elfáradt. Szóval most még jobban ráléphetsz a gázra. Nem hinném, hogy este tíz óra körül bárki is lenne az úton.
Nekem sem kellett több. A mutató 180-ról 220-ra ugrott. Alice is felvette a tempót mögöttem. Gondolom Rosalie is a gázra lépet, és Carlisle is hasonlóan cselekedett. Reggel nyolc órakor álltam meg a Denali klán háza előtt.
|