Hónapok teltek el azóta mióta a szívem összetört. 
Azóta csak az ágyamon sírok és kórosan lefogytam mert nem eszek. Az arcomat kiscípta a sírás és tiszta piros.A szemeim” vérben” forognak Egyszóval rémesen éreztem magam és kb. így is néztem ki. 
 
Még most is az ágyon feküdtem amikor kopogtatott valaki. 
-Bejöhetek? –kérdezte a női hang 
 
Én nem válaszoltam. Nem akarok válaszolni. Túl rosszul érzem ahhoz magam. 
Rose volt az. Odaült mellém az ágyra. 
- Idejöhetek?-kérdezte halkan 
 
Én csak bólogattam. 
Hoztam neked valamit. Majd elővett egy ajándékdobozt. 
- Ez a tied! Ez egy igazán neked készített ajándék! Hidd el nagyon jó,bontsd ki! 
- Köszönöm, de nincs kedvem az ajándékokhoz.- közöltem vele 
- Ehez biztosan lesz kedved! Naa bontsd ki! Addig naggatlak amíg ki nem bontod! Meglátod ez lesz a kedvenced! 
- Na jó! De csak hogy abbahagyd!-ez egy kis mosolyt csalt az arcomra. Pedig egyáltalán nem volt kedvem semmilyen ajándékokhoz 
 
Kibontottam közben nézve Rose arckifejezését .  
Egy nagy tál Spagetti volt a tálom rajta egy cimkével.: „Esme és általam készített spagetti CSAK NEKED!” 
Ettől megint csak mosolyra húzódott a szám.Imádtam az Esme által készített spagettit. Tényleg ez volt a kedvencem. 
Mivel már nagyon régen ettem és nagyon éhes voltam ezért nem bírtam megállni hogy neki ne essek a kedvenc kajámnak. 
Rose is mosolygott és megöleltük egymást. 
-Tudtam hogy nem bírsz ellenállni neki!-mondta 
 
Én csak bólogattam mert tömtem magamba a kaját. 
-Tudod el kellene mondanom valamit! Van egy képességem de ezt senki sem tudja. Nem igazán szeretném hangoztatni, de azt hiszem tudok gondolatokat küldeni másoknak és ők hallják azokat. 
És azt hiszem ez most hasznos lehet számunkra. 
Tudod mikor Edward elhagyta Bellát ugyanez volt a helyzet. Alice látta Bellát hogy nagyon szomorú volt és ettől Edward is ugyanúgy szenvedett. És nem tudtunk mit tenni. 
De most más a helyzet. Rájöttem a képességemre és ezt kihasználhatjuk. Küldjünk üzenetet Edwardnak. Mit szólsz? 
- Hát nem tudom…és ha mégsem jó a képességed?De amúgy jó ötletnek tűnik. 
- Kételkedsz bennem??! Próbáljuk meg!! Olyan rossz látni hogy szomorú vagy. 
-Najó próbáljuk meg.! De akkor sikerüljön! 
-Már csak meg kell fognod a kezem és gondolatban el kell küldenünk neki az üzenetedet! Készenállsz? 
-Igen. – majd megfogtam Rose kezét. 
 
(Ne kövesd el mégegyszer ugyanazt a hibát.Hiányzol!Én várok rád és örökké szeretni foglak.Emlékszel? Még te montad mikor először megcsókoltuk egymást. Hát ha nem jössz vissza akkor emlékezz az együtt töltött időkre, arra a varázslatos csókra amely éppen akkor csattant el mikor bealkonyodott) 
 
- Érzem…hogy elküldtük a gondolatot. Igaz nem akartam kihallgatni..de remélem hogy olyat mondtál amitől visszatér. Mi is nagyon szomorúak vagyunk. 
- Nem maradnál itt velem? –kételkedtem 
- De szivesen.- majd oda raktama fejem az ölébe és elaludtam hónapok óta először.