Ó édes istenem mióta hiányoltam én egy ilyen ölelést, nem mintha ebben a pár hónapban olyan sok mindenkit öleltem volna meg. Valamiért a Cullen családba rászoktam az ölelésekre, nem mintha ezt a személyt olyan sokat öleltem volna.

Már legalább 3 perce öleltük egymást, mikor nagyon óvatosan felemelt és elkezdett örömében körbe- körbe forogni velem, és ha tudott volna sírni most biztos úgy sírt volna, mint ahogy én zokogtam és áztattam tökéletes felső testét.

Már majd nem abba maradt a zokogásom mikor leültünk ugyan arra a fatörzsre, amin ő ült.

Nem tudtam mit mondjak, de láttam rajta, hogy magyarázatot fog adni minden kérdésemre, ezért is szeretem őt oly nagyon ebben a családban mert ő mindig türelmesen megvárta minden kérdésem és ha még néha óvatosan is de válaszolgatott rájuk.

- Jasper. – kezdtem volna mikor a számra tette mutató ujját.

- Várj – szakított félbe

- Minden kérdésedre válaszolok, csak először én beszélek  - mielőtt folytatta volna még egyszer megölelt, Jaspertől nem szoktam meg hogy ennyire közvetlen, mert mindig is félt, hogy véletlenül valami rosszat cselekszik.

- Bella tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem, mert ami most van az mind miattam történt – félbe akartam szakítani, de ő megint számra tette, kellemesen jéghideg kezét.

- Kérlek Bella engedd, hogy befejezzem  – nézett rám bűnbánóan az én bátyám, jaj ha most tudná mennyire örülök!

- Nem érdemlem meg azt a szeretettet amit irántam sugárzol, én kicsi ügyetlen húgocskám - mondta és mosolyogva újra megölelt. Igaz csak fél kézzel, mert ügyelt rá, hogy nehogy elessek.

- Nem is tudom, hol kezdjem.

- Talán az elejével próbálkozz bátyókám – mondtam mosolyogva - Ó istenem azóta a nap óta most nevetek úgy igazából először.

- Hidd el Bella azóta a családom se boldog, amikor elmentünk hetekig csak bolyongtam nem is tudom mi lett volna velem Alice nélkül, sajnos akkor nem foglalkoztam, csak a saját gondjaimmal, hogy tönkre tettem az egyetlen öcsém örömét, hogy majdnem megöltelek és, hogy miattam költöznünk kellet és ezzel mindenkinek fájdalmat okoztam. De egyik nap látomása volt Alice-nek, hogy a családunk kétségbe van esve és egyik viziójábban se látta Edwardot, így haza rohantunk. Csak Esmét találtuk új lakásunkban, „bőgve”. Elmesélte, hogy napok óta keresik, de nem találják Edwardot. 1 hetünkbe került, míg megtaláltuk. Azóta egy percre sem veszi tettűk szemünk elöl, nagyon nehéz volt ez az időszak Alice nem mosolygott, szomorkodott alig beszélt, Rosalie ha nem otthon dühöngött vagy vigasztalta öccsét, vadászott hogy lenyugtassa magát. Carlisle és Emmett csak naponta 1-2 órára hagyták felváltva magára, akkor is legalább 3-man voltunk mellette, de akkor is csak azért hagyták ott, hogy feleségeiket nyugtatgassák. Esme ha nem lettűnk volna mellette szerintem megint elgondolkozott volna újabb öngyilkossági kísérleten - én egyszerűen kővé dermedve hallgattam Jaspert - ezelőtti hétig nem láttam a lyukból a kiutat, úgy gondoltam hogy csak napok vannak hátra már csak egy fekete vászon volt a család. És akkor Alice látta hogy egy levelet írsz nekünk amit nem küldtél el. Utána minden nap, szinte erőszakkal halásztam ki belőle hogy mi van veled. Edwardnak nem mertük mondani nehogy butaságot kövessen el maga ellen, azért amiért ilyen fájdalmat okozott neked, Alice nem hagyhatta ott, mert Edward nagyon kiszámíthatatlan lett, egyik percben zokog és elvan veszve, másik percben erdőket rombol és eszeveszettül őrjöng, és szükségűk van rá hogy felkészüljenek hogy aznap mire számíthatnak tőle. Így én jöttem, mert senkinek se szoltunk. – kicsit sok volt ez így egyszerre, de nem akartam közbeszólni, és egyszer csak minden elsötétült körülöttem.

- Bella Bella - halottam Jasper aggodalmas hangját.

- Mi történt? - kérdeztem kábán

- Elájultál! – mondta komolyan és fájdalommal teli hangon

- Kérlek, ne okold magad a történtekért csak ígérd meg, hogy amíg nem válaszolsz a kérdéseimre nem hagysz magamra

- Soha többé nem szabadulsz meg a Cullen famíliától – mondta mosolyogva

- De most vissza viszlek a rétre mert a többiek már hiányolnak – amíg az ölében ültem és úgy sétált velem vissza a rét felé – ugyanabban a szállodában vagyok amiben ti, amikor elaludtak a többiek, ha szeretnél gyere át és válaszolok az összes kérdésedre…- mondta és letett.

Kisétáltam a sűrű erdőből a ragyogó napsütésbe már indulásra készen volt mindenki.