Az agyam valamiféle elfeledett része érzékelte, ahogy valaki óvatosan lefektet egy ágyra, és betakar. Jóízűen aludtam tovább, és próbáltam elnyomni az émelygést, meg a hányingert, amit tudtam, hogy azonnal visszatér, ha felkelek.

Sokáig aludtam, egyrészt féltem felkelni, másrészt a kimerítő éjszaka után nagyon jót tett. Egy kicsit gondolkoztam Edwardon, Elizabethen, Archibaldon és Margareten.

Őrjítően jó érzés volt, hogy olyat csináltam, ami Edward szerint rossz és felesleges. A történtek után ez nagy elégtétel.

Mikor már sehogy sem bírtam visszasiklani az öntudatlanságba, rászántam magamat, hogy kinyissam a szememet. Vettem egy nagy levegőt és felültem. Ekkor összerándult a gyomrom, és öklendezni kezdtem. Beszaladtam a fürdőbe és hagytam, hogy a gyomrom kiürüljön a nyelőcsövemen keresztül.

Miután jobban lettem, lementem a földszintre, és egy szó nélkül az asztalra hajtottam a fejemet. Pár pillanat múlva hallottam Margaret cipőjének a kopogását.

Amikor felnéztem rá, láttam, hogy megpróbálja elfojtani a mosolyát. Semmi kétség – látta, hogy este milyen állapotban voltam.

- Csak egy teát kérek – mondtam a lehető legméltóságteljesebben.

- És valami pékárut is – egészített ki egy hang mögöttem.

Hátrafordultam, és megláttam Archie-t, amint felém tart. Leült velem szemben egy székre, és rám mosolygott.

- Tisztázzuk, most nem szeretsz, amiért bevittelek? – kérdezte komolyan.

A homlokomra tettem a kezemet, és úgy támaszkodtam meg az asztalon.

- Nem – mosolyogtam fel rá – úgy értem nem baj. Már vágytam egy ilyen… kalandra.

- Sejtettem – forgatta vigyorogva a szemét – és hogy vagy?

- Szédelgek… és fáj a fejem… hánytam reggel egy kiadósat… úgyhogy nem túl jól.

Archie bölcsen bólogatott, majd kissé bűnbánóan felém hajolt.

- Emma, megtennéd, hogy nem mondod el ezt Edwardnak?

Hangosan felnevettem.

Margaret gyorsan letette elém az ételt, majd elment. Hang nélkül enni kezdtem, és mikor néha-néha felpillantottam, megláttam, hogy Archibald élesen fürkészi az arcomat. Leküzdöttem egy falatot a torkomon, és dühösen néztem vele farkasszemet.

- Oké, mi a baj? – kérdeztem szigorúan.

Elgondolkodtatóan összecsücsörítette a száját, majd egész halványan elmosolyodott.

- Tegnap este, hogy hogy mondjam… elég beszédes lettél… - mondta óvatosan.

Megmerevedtem, és szabályosan remegni kezdtem.

- Mit mondtam? – kérdeztem mereven.

Felvonta a szemöldökét.

- Lényegében mindent… - bólintott párszor, mint aki összeszámolná őket.

Azonnal felálltam, és az arcomat a kezembe temettem.

- Nem, nem, ez nem lehet igaz! Emma, hogy lehettél ennyire buta? – motyogtam magamban.

Archibald elkapta a vállamat, és lefejtette a kezemet az arcomról.

- Nyugi, ez meg esik az emberekkel… - mondta megnyugtatóan.

- De mi van, ha másnak is elmondtam?

- Egész végig fogtam a kezedet, konkrétan egy pillanatra sem vesztettelek szem elől. Esélyed sem volt bárki másnak kikotyogni a titkaidat!

- Mit tudtál meg? De mindent, ne kertelj!

- Csak egyél még egy keveset! – kérte a tányéromra mutatva.

Vadul megráztam a fejemet.

- Nem vagyok éhes! – csattantam fel.

Elmentünk a kanapéra, és leültünk rá.

- Rendben, főképp azt magyaráztad, hogy mennyire utálod Edwardot, és hogy vissza akarsz menni az otthonba. Majd elmesélted, hogy hogy törtél be a hivatalba – sorolta bámulattal a hangjában – és persze, hogy mi vett rá erre a lépésre… na meg Sarah-ék történetét…

- O-ó, bizony…

- Szóval azt is tudod, hogy…

- Igen. Ha a szülőkre gondolsz. Mondhatom, eléggé meglepett a dolog.

- De hiszel nekem? – furcsa, hogy mennyire akartam, hogy legalább egy valaki megértsen.

- Emma, hiszek neked, pont, ahogyan Edward is. – felelte békítően – de te nem tudod, mit jelent szembeszállni egy olyan emberrel, mint Gus. Ebben teljes mértékben egyet kell értenem Edwarddal. Nem futhatsz fejjel a falnak!

Durcásan összefontam a kezemet a mellkasomnál. Ez a megfogalmazás valahogy jobban tetszett, mint Edwardé.

- Akkor mit tehetek? – kérdeztem tanácstalanul.

- Az igazság az, hogy a nagy semmit…

Csúnyán néztem rá, de ő könnyedén állta a pillantásomat.

- Csak gondolkodj egy picit… először is, a te szavad áll az övéjével szemben. Aztán Edward apja… vagy a tiéd, nem tudom, hogy hívjam, szóval ő Gus egyik legjobb barátja, és persze az üzleti társa. Na, szóval, ha te itt elkezdesz fenyegetőzni, csak azt éred el, hogy csődbe juttatatod a családodat… megéri? – tette fel a költői kérést Archibald.

Csapdába ejtett. Úgy éreztem, Sarahért a világon bármit meg tudnék tenni, és ha nem tudnám, hogy ezzel Elizabethnek teszek rosszat, minden dilemma nélkül kész lettem volna cselekedni. De az Anyámnak nem akartam ártani.

- Jól van, örülök, hogy sikerült jobb belátásra bírnom téged. Bár elég fontos lehet neked Sarah, ha ennyire megutáltad érte Edwardot. Szerintem még te sem tudod, hogy ennyire gyűlölöd…

- Nem is akarom hallani őket… - morogtam.

Archie vigyorogva megrázta a fejét.

- Én meg nem akarom megismételni őket! Viszont beszélj vele… tudom, hogy azt hiszed, nem való neked ez a világ, de tévedsz. Az a világ végképp nem való neked, ami ott van bent. Ugye tudod? – furcsa volt, hogy Archie ilyen komolyan beszélt. Ő mindig mindenből viccet csinált.

Lehajtottam a fejemet, és elhatároztam, hogy legalább vele őszinte leszek.

- Igazság szerint ebben nem vagyok biztos. Ott minden egy bizonyos terv szerint ment, és minden olyan megszokott volt. De itt… mindig is ezekről álmodtam, és most egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Úgy érzem, nem kellett volna találkoznom Edwarddal. Akkor minden jó lenne!

- Emma! – Archie dühös volt… nagyon dühös – ilyeneket nem szabad mondanod. Se neki, se nekem. És most nem arról beszélek, hogy mennyit kockáztattunk miattad. Te képes vagy megváltoztatni az embereket, de magadat nem. El kell hinned, hogy jó helyen vagy és jó emberek között. És mindenekelőtt türelmet kell tanulnod. Nagyon mohó vagy és persze makacs. Nem éppen egy szerencsés párosítás. Hidd el, hogy minden rendbe fog jönni! Hinned kell!

Csak hallgattam, és kezdtem megemészteni, amit mondott. Fene tudja, hogy így van-e. De abban biztosan igaza volt, hogy türelmetlen vagyok. Mindenkivel.