Visszaült mellém, és közelebb hajolt, hogy valamit a fülembe súgjon.

- Most nagyon figyelj rám, és ne ellenkezz, bármit kérek tedd meg és ne aggódj minden rendben lesz, nem engedem hogy bajod essen, és Bella, miattam ne aggódj! – nagyon komolyan nézett rám. Mikor elkezdtem volna pánikolni éreztem, hogy nagy nyugalom lep el.

- Köszönöm. – mondtam és megszorította óvatosan a kezem.

- Kezdődik - halkan ejtette a szót, hogy csak én halljam, a többit szerintem már csak magának megnyugtatás képpen – nem tehetsz semmit, őt mentsd meg!

Én csak értetlenül ültem, és figyeltem mi történik körülöttem, minden olyan gyorsan történt.

Egyszer csak elkezdett rázkódni a gép mire védelmezően az ölébe vont és azt hajtogatta, hogy - nyugalom, nem lesz semmi baj, bármi történik te biztonságban vagy. - Mindenki elkezdett sikoltozni kinéztem az ablakon és vészesen közeledtünk az óceán felé. Gyorsan behúzta a függönyt, de már késő volt észrevettem. Óriási sikoltozás és pánik tört ki a fedélzeten. Jasper felnyögött – ehhez kevés vagyok – próbált mindenkire hatást gyakorolni, de túl nagy volt a káosz így csak rajtam tartotta az erejét.

Innen már csak homályos összemosódott dolgokra emlékszem.

Még utoljára hallottam a sikoltozást utána nagy csapódás következett és éreztem az erős védelmező testet körülöttem.

Nagy fájdalom lepte el a testem, utána már csak az rémlik, hogy fut velem valaki. Már egy ideje halottam a külvilágot, de nem érzékeltem és válaszolni se tudtam, de felismertem a hangokat. A világ legmegnyugtatóbb 3 hangot.

-Bella hallasz minket! Már minden rendben van, Jasper kimenekített most egy réten vagy, én Carlisle vagyok , Emmett is itt van, csak elment egy elhagyatott házat keresni, ahol biztonságban megvizsgálhatlak csak tarts ki , tudom hogy fáj de nem lesz semmi baj, hallod! Csak maradj velünk, KŰZDJ!!

Minden megint kezdett elhomályosodni, de éreztem, hogy megint fut velem valaki. Aztán megálltunk és érzékeltem, hogy már nem tűz úgy rám a nap, de nem volt kellemetlen mert legalább megszáradtam.

- Bella Bella. – hallottam, hogy valaki vészesen mondogatja a nevem, és éreztem, hogy lettetek valahova gondolom egy ágyra vagy egy asztalra és mellettem elkezd valaki matatni.

- Ne aggódj fiam, te mindent megtettél, nem lesz semmi baj.

- Ez most lehet, hogy fájni fog kedveském, de muszáj, hogy megvizsgáljalak. – halottam Carlisle megnyugtató hangját.

Nagyon jól eset a hűvös keze , de kellemetlen volt ahogy a fájó pontokat kitapintotta.

- Most egy kis szúrást fogsz érezni. Sajnálom. – éreztem a, hogy csöveket vezet belém.

- Ne aggódjatok, jól van, de kevés lesz a vér, mert túl sokat vesztett maradjatok vele. Én mindjárt jövök és szerzek még valamelyik közeli korházból, de most lehet, hogy nehezebb lesz, mert nagy a fennforgás.

- Te pedig próbálj meg pihenni, hogy minél hamarabb felépülj. - Nem tudtam beszélni a csövektől a számban, de szívesen meg tudtam volna kérdezni, hogy hogyan aludjak ilyen pityókásban, ami a mellettem lévő gépből jött. Gondolom az életjeleimet vizsgálta.

Nem tudom hány óra telhetett el, de végig mellettem maradt mind a 2 fiú és egy percre se ált be a szájuk, legalább nem unatkoztam, de a szememet még mindig nem tudtam kinyitni, de mindent érzékeltem.

Egyszer csak elkezdet zúgni a fejem és éreztem, hogy süllyedek és hogy a hangok egyre távolodnak.

- Bella hallassz? Maradj velünk! Most mit tegyünk a szíve egyre lassul hallottam Emmett aggodalmas hangját és éreztem ahogy a simogatása amit azóta csinált mióta elment Carlisle, átváltott rázogatásba.

- Nem tudom, mit tegyünk, de valamit muszáj!

- Emmett! Lélegeztesd. Én addig adok neki egy injekciót. - éreztem, ahogy a bőröm alá hatol a tű.

- Jazz egyre romlik! Már a szívmasszás se segít.

- Emmett tedd meg! Nem várhatjuk meg Carlisle-t, meghalni úgyse engedjük. Tedd meg! Te képes vagy rá. Ha kell, majd félre löklek

- Félek! Hogy……