(Carlisle szemszöge) 

Már eléggé  fáradt voltam. Nem testileg természetesen, inkább szellemileg. Nem számítottam rá, hogy pont most fog kitörni egy járvány. Szerettem volna korán hazaérni, mert ha minden igaz, akkor ma érkeznek meg a barátaink, és illő lenne nekem bemutatni Esmét, de sajnos ez a jelek szerint nem fog sikerülni. Még jó, hogy Edward otthon van. Legalább szerelmemnek nem kell egyedül fogadnia a vendégeket. Nem mintha nem lenne tökéletes háziasszony, de azért biztosan feszélyezve érezné magát, hogyha egyszer csak beállítana hozzá öt vámpír és ő azt sem tudja, hogy ki kicsoda.

• Dr. Cullen, új betegek érkeznek – kukkantott be az irodámba a főnővér.
• Azonnal megyek, Sylvia – mosolyogtam rá, mire a szíve meglódult, és sietve elhagyta a szobámat.

Erre az elkápráztatásra kéne, hogy legyen valami megoldás. A fél kórház állandóan utánam néz, és csábosan mosolyog. Nem mintha nem lenne hízelgő, de én már lassan házas ember leszek, végre. Több száz évig vártam, hogy engem is megtaláljon a szerelem, és most, hogy végre itt van meglehetősen nehéz elszakadni tőle. Legszívesebben minden percemet vele tölteném. De ez így is lesz nemsokára. Amint elutazunk a nászutunkra, két hétig kettesben lehetünk, már alig várom. Remélem, hogy Edward nem fog nagyon unatkozni a távollétünkben, bár saját bevallása szerint nyugodtan mehetünk. Felajánlottam, hogy esetleg költözzön addig a Denalikhoz, de azt mondta, hogy inkább kihagyná, hogy két hétig össze legyen zárva Tanyával.

Azt hittem, hogy soha nem jár már le a műszakom. Általában nem sietek haza ennyire, de ez a mai este különleges lesz. Mindenki, aki fontos nekem ott lesz a házunkban. Amint elég mélyen besétáltam az erdőbe már száguldottam is. Még élt bennem a remény, hogy esetleg megelőzhetem a Denali klánt és előttük odaérhetek, de a reményem szertefoszlott, amikor megéreztem az ismerős illatokat az erdő közepe táján. Egy részről sajnáltam, hogy nem tudtam őket fogadni, másrészről viszont nagyon örültem, hogy már ideértek. Nem kellett már egy perc, és már le is fékeztem az ajtó előtt, majd emberi tempóban beléptem rajta. 

• Sziasztok – léptem be mosolyogva. – Már az erdő közepétől éreztem az illatotokat. Korábban érkeztetek. Sajnálom, hogy nem voltam itthon, de a kórházban kiütött egy kisebb járvány, és be kellett segítenem – kértem elnézést azonnal. Általában kifogástalan házigazda szoktam lenni, de a kötelesség most fontosabb volt.
• Ugyan, semmi baj – lépett elém Eleazar. – Örülök, hogy újra találkozunk, barátom. Fantasztikus nő a menyasszonyod, rendkívüli képességgel, úgyhogy becsüld meg – intett játékosan. Az már biztos. Mindig is tudtam, hogy nem akármilyen lány, már akkor is, amikor először megpillantottam. Várjunk csak! Képesség? Én nem fedeztem fel semmi ehhez hasonló jelet.
• Tudom, hogy kivételes nő, ne aggódj, vigyázni fogok rá – mondtam őszintén, mire Esme odalépett mellém, én pedig magamhoz húztam, és egy gyors puszit nyomtam a szájára. Legszívesebben szenvedélyes csókban forrtam volna össze vele, de hát a vendégek előtt nem lett volna túl illendő ilyesmit tenni, és az is visszatartott, hogy tudtam, hogy kedvesem mennyire zavarba jött volna ettől a megnyilvánulástól. – Milyen képességed van egyébként? – kérdeztem kíváncsian.
• Eleazar szerint, határtalan szeretetem van – mondta szerelmem büszkén.
• Oh, sejthettem volna – bólintottam. Igazság szerint én ezt a csodálatos természetet ismerem már az első pillanattól kezdve, úgyhogy természetesnek vettem, hogy ez Esméhez tartozik. – Már emberként is megmutatkozott benne, hogy milyen törődő és gyengéd teremtés – mondtam büszkén.
• Várjunk csak – vágott közbe Carmen. – Ti már akkor is ismertétek egymást, amikor Esme még ember volt? – kérdezte kíváncsian. – Mármint azelőtt, hogy átváltoztattad volna?
• Igen, egyszer találkoztunk – mondta Esme és zavartan lesütötte a szemeit. – Eltörtem a lábam, és Carlisle volt az, aki ellátott engem. Hozzáteszem, hogy nagyszerűen – mosolygott rám. Még soha nem láttam olyan gyönyörűséget azelőtt, mint amilyen ő volt.
• Te voltál a legkedvesebb betegem – simogattam meg az arcát.
• Ez annyira romantikus – mondta Kate meghatottan. – Már akkor beleszeretettek egymásba, igaz?
• Tulajdonképpen, igen – válaszolta kedvesem őszintén. Még mindig alig hiszem el, hogy végül az enyém lett ez a fantasztikus nő.
• Azt hiszem, hogy nagy beszélgetés jön – szökkent szerelmem mellé Carmen és Kate. – Nagyon kíváncsiak vagyunk az egész történetre – ragadták karon, és az emelet felé kezdték húzni, Irina pedig követte őket.

Mi pedig Eleazarral kuncogva néztünk a lányok után. Azt hiszem, hogy nem lesz itt semmi gond. Bár sejtettem, hogy Esme mindenkit el fog bűvölni. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki ismeri, és nem imádja, persze leszámítva azt a nyavalyás Evensont. Bár kitekerhetném a nyakát, de biztos vagyok benne, hogy ezt Esme nem akarná. Ő túl lágy természet ilyen kicsinyes bosszúhoz.

• Gratulálok – ölelt meg Eleazar, ezzel kiszakítva a gondolataimból.
• Köszönöm, barátom – mosolyogtam rá boldogan.
• Elmegyek sétálni – vetette közbe Edward.
• Veled tartok – mondta gyorsan Tanya és már fiam után is eredt.

Miután becsukták maguk mögött az ajtót Eleazarral csak összenéztünk, és halkan kuncogni kezdtünk. Soha nem fogja Tanya feladni. Ebben biztosak voltunk. Illetve, addig biztosan nem, amíg valamelyikük nem találja meg a párját.

• Nem fog megváltozni, igaz? – néztem kérdőn Eleazarra, aki rögtön tudta, hogy Tanyára gondolok.
• Általában nem ilyen makacs, hogyha férfiakról van szó, de Edward valahogy más. Úgyhogy szerintem nem adja fel, amíg van egy cseppnyi remény is.
• Sejtettem – bólintottam rá.
• De most inkább beszéljünk rólatok. Mi történt? Mert azt nem hiszem, hogy csak úgy átváltoztattál volna egy egészséges embert. Márpedig mivel nyilván te változtattad át, ebből arra következtetek, hogy haldoklott. Gondolom balesete lehetett, amiben csúnyán megsérült – gondolkodott el Eleazar.
• Nem éppen. Öngyilkos próbált lenni, miután a gyermekét elveszítette bölcsőhalál miatt – válaszoltam halkan. Nem akartam, hogy fent meghallják. Még nem történt olyan régen, hogy Esmének ne fájjon az emlék. Sőt, szerintem örökké fájni fog, ahogy ismerem.
• Oh, erre nem számítottam – döbbent meg barátom. – Örülök, hogy most már jól van – tette még hozzá. – A jelek szerint jó hatással vagy rá, mert sugárzik a boldogságtól, és ahogy látom Edward is nagyon fontos neki.
• Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyen, mert biztos vagyok benne, hogy számomra ő a tökéletes társ. Edwardot pedig ő is a fiaként szereti, ahogy én – mondtam határozottan. Esme szemén minden pillanatban látszik, hogy mennyire imádja Edwardot. Tényleg olyan számára, mintha visszakapta volna egy kicsit az anyaságát.
• Nagyon szép családod lett, Carlisle. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy ennyire tökéletesen fognak teljesülni a vágyaid – mondta barátom mosolyogva. Látszott rajta, hogy őszintén örül neki, hogy révbe értem.
• Köszönöm. Azért te sem panaszkodhatsz. Gyönyörű feleség, kedves család. Amikor elhagytam Volterrát reménykedtem benne, hogy egyszer a saját utadra lépsz, és messze felülmúltad a várakozásaimat – mondtam elismerően.
• Hát, én sem gondoltam volna, hogy valaha kiválok a Volturiból, majd vegetáriánus leszek, és egy fantasztikus családban fogok élni. Végre értelme is lett a létezésnek – válaszolta Eleazar. – Gondolom, hogy azért a hivatásodat is folytatni fogod. Mármint most, hogy Esme és te összeházasodtok, nem tervezed, hogy abba fogod hagyni, ugye?
• Nem, természetesen nem, és ezt Esme sem várja el tőlem. Az mondjuk tény, hogy kevesebb túlórát vállalok, amióta velem van ő is, és Edward is, de azért véglegesen nem tudnám abbahagyni – mondtam komolyan. Soha nem lennék képes lemondani a gyógyításról.
• Nem is feltételeztem rólad, hogy bármit is feladnál valaha is. Annál sokkal, de sokkal határozottabb és elszántabb természet vagy.
• Mi a helyzet Denali táján egyébként? – váltottam témát. A lányok még nem igazán heverték ki az anyjuk halált, amikor utoljára arra jártam. – Hogy vannak a lányok? Úgy értem lelkileg. Már jobb a helyzet?
• Igen, már határozottan jobb. Az anyjuk elvesztése szörnyű volt, de szép lassan kilábalnak belőle. Úgyhogy mára már minden a normális kerékvágásba került vissza – magyarázta Eleazar. – De beszéljünk inkább vidámabb témákról. Hova mentek nászútra? Vagy inkább itthon maradtok hármasban?
• Nos, őszintén szólva, vettem Esmének egy saját szigetet és oda fogunk menni. Meglepetés lesz – suttogtam, mert nem akartam, hogy véletlenül is meghallják odafent.
• Ez igen. Mindig is tudtam, hogy nem aprózod el a dolgokat, de egy egész sziget. Ez több, mint romantikus – mondta Eleazar elismerően.
• Örülök, hogy végre van kiket elkényeztetnem. Rengeteg fizetést kaptam a praktizálásom óta, és soha nem költöttem semmire egy-egy házon, vagy lakáson kívül, úgyhogy ez a minimum, amit megadhatok a feleségemnek. Egy hely, ahol bármikor elbújhatunk a világ elől. Már építtettem rá egy csodálatos házat is, és be is van bútorozva. Azt hiszem, hogy tökéletes lett. Legalábbis remélem, hogy Esmének is annyira tetszeni fog a sziget, mint amennyire nekem tetszik – magyaráztam boldogan.
• Ebben biztos vagyok. Megjegyzem, hogy veled Esme szerintem egy kis viskóban is boldog lenne – mondta barátom teljes meggyőződéssel.
• Nos, ez nem is lenne meglepő a kedvesemtől, de azért örülök, hogy nem egy viskót nyújthatok csak neki. Esmének a legjobb jár, ahogy Edwardnak is.
• Ez már így igaz. Egészen megváltoztál, amióta családod van – vigyorgott rám Eleazar.
• Tán megkomolyodtam? – nevettem fel. Nem értettem, hogy mire céloz. Én még mindig csak Dr. Carlisle Cullen vagyok.
• Nem éppen. Eddig mindig komoly voltál és jó, hogyha egyszer, vagy kétszer láttalak mosolyogni az ismeretségünk alatt. Aztán jött Edward és jobb lett a helyzet, de most, hogy már a társad is megtaláltad olyan vagy, mint egy boldog családapa, és ez határozottan jól áll neked. Sokkal jobban nézel ki, mint amikor utoljára találkoztunk – mondta barátom komolyan. – Igazság szerint, ilyen kirobbanó boldogságra még csak nem is mertem számítani a részedről. Messze felülmúltad a várakozásaimat.
• Nos, ez nem az én érdemem, hanem csakis az övék – biccentettem.
• Ez is igaz – bólintott rá Eleazar. – Nos, akkor beszéljük meg az esküvő részleteit. Mit vársz pontosan?
• Csupán egy szép szertartást szeretnénk, semmi egyebet. Utána lesz egy kis tánc, és szórakozás, az esküvő utáni hajnalban pedig már indulunk is a nászutunkra Esmével. Hogyha gondoljátok, akkor nyugodtan maradjatok még miután elmentünk, és szórakoztassátok Edwardot, hogyha nincs más programotok az elkövetkező két hétben – ajánlottam a lehetőséget.
• Köszönjük, szerintem még átgondoljuk a lehetőséget – mondta barátom udvariasan.

Az egész éjszakát  átbeszélgettük, ahogy Esme és a lányok is ezt tették. Nagyon jó volt végre újra a régi barátom társaságát élvezni, és annak is örültem, hogy kedvesem és a Denali lányok ilyen könnyedén megtalálták a közös nevezőt. Már javában reggel volt, amikor úgy határoztunk, hogy felmegyünk és megnézzük a lányokat, hogy min csacsognak ennyit. Biztos a ruháról, és a díszítésről beszélgetnek.

• Mit szólnátok, hogyha kirándulnánk egyet délután? – kérdeztük a lányokat, miután beléptünk a szobába.
• Nem mész dolgozni? – nézett rám Esme meglepetten.
• Csak délig leszek bent ma – mondtam határozottan. – Tegnap megint változtattak a beosztáson, és azt mondták, hogy pihenjek én is egy kicsit, mivel mostanában túl sokat voltam beosztva – magyaráztam. Ráadásul meg is akartam lepni Esmét. Tudtam, hogy úgy tervezte, hogy ő maga köti a mennyasszonyi csokrát, de én azért rendeltem neki egy szép csokrot, méghozzá orchideából. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Még azért is el kell mennem.
• Ez nagyszerű – lelkesedett szerelmem. – Amíg hazaérsz, mi mindent előkészítünk – ajánlottam.
• Az remek lesz. Ígérem, hogy sietek, ahogy csak tudok - mondtam komolyan, majd csókot nyomtam az ajkaira, elköszöntem a többiektől és már ott sem voltam. Edwardot útközben még megkértem, hogy délelőtt esetleg intézzék el az utolsó simításokat otthon, hogy holnap minden tökéletes legyen az esküvőnk napján.