Már lassan 3 napja „új életet kezdtem” és már készülünk a családomhoz. Mert Carlisle már úgy gondolja készen állok.

Már várom, hogy újra lássam az életemet, de félek is és mindnyájan félünk, mert mindenki fél Edward reakciójától. De megkértük Alicet, hogy senkinek ne szóljon, mert telefonon nehéz lenne elmondani a történteket.

- Bells nem jössz be a házba? –kérdezte az én életmentőm. - Te ugye most nem „sírsz” vagyis most azt tennéd, ha ember lennél.

-  Kérlek Em most…….

- Mi a baj?

- Kérlek, egyedül szeretnék lenni.

- Vagy elmondod, vagy kibokszolom belőled.

- Lehet, hogy….

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Semmi baj nincs, csak félek, hogy megutál. Mindig is mondta bármilyen nehéz is volt neki szerette, hogy ember vagyok.

- Ne félj, max az én nyakam fogja kitekerni.

- Na, látod ez is zavar, hogy miattam az én hibám miatt téged fog megölni.

- Induljunk, mert lekéssük a gépet – jött Jazz hangja bentről – De ha akartok, futhatnk is.

- Két államon keresztül??? Jaj, ne! – sajnálkozott Em és már ráncigált is befelé.

A reptér fele vezető út nagyon csendes volt. Csak  a repülőn törte meg a csendet Jazz, én Emmett és Carlisle között ültem Jazz pedig mögöttem, hogy az érzéseimet figyelje, és ha bármi baj lenne közbe tudjanak szólni. Én még mindig nagyon ideges voltam, hogy szerelmem mit fog ahhoz szólni, hogy én is vámpír vagyok, remélem nem fogja úgy érezni hogy ráerőltetem magam. Carlisle még a reptéren felhívta őket hogy öt óra múlva ott vagyunk , de csak Alice tudja úgy hogy én is megyek.

Mikor leszálltunk a gépről már nagyon ideges voltam.

- Ne izgulj. – fogta meg a vállam apám, és beléműtött a felismerés hogy most már olyan vagyok mint ők.

- Itt vannak. – suttogta Jazz csak úgy, hogy mi haljuk

- Mi? – kérdezte Em és  elénk ált, hogy ha kell, megvédjen minket

- Nyugi! A család van itt.

- De az hogy lehet? Valamiért nem tudta titkolni a dolgot. – válaszolta saját kérdésére Carlisle

- Boldogok, és izgatottak és  gondolom, Edward értetlenkedik. – mondta Jass, ki felé menet az ajtón.

Mikor megpillantottam Őt, ha vert volna még a szívem most biztos kiugrott volna a helyéről.

Jazz suttogta, míg feléjűk sétáltunk, a legtávolabbi helyen álltak ahol senkinek nem voltak feltűnőek. – Még nem jött rá, hogy…. , de már csak pár másodperc.

Mikor ki mondta elkezdet felém jönni aztán látszót az arcán az értetlenség, a felismerés, aztán dühösen nézet Emettmre és elkezdet felé szinte rohanni. Carlisle elé állt és meg fogta a vállát.

- Edward először hallgass meg minket! – kérte nyugodtan az apánk.

- Megölted őt! – szegezte bátyánknak.

- Nem volt más választásunk, de ezt már te is tudod.

- Jazz, Carlisle kérlek. – kérte őket Edward, hogy emlékezenek vissza erre a pár napra.