„Apja lánya” 
 
 
(Nessie szemszöge) 
 
Minden kislánynak van egy álma az életben. Én nem mondanám magam kislánynak, hiszen a koromhoz képest gyorsan fejlődök. Még is van egy álmom, egy álomvilágom. Egy hely mely csak az enyém. Ahol nem létezik a jó- és a rossz. És csak azok vesznek körül, akik szeretnek. Az álmom, hogy a családom boldog legyen. Még ha ennek az ára az én végzetem. Féltem belegondolni a valóságba, féltem élni az életem, hiszen annak perceken belül vége lehet. Féltem, hogy elveszítek mindenkit, akit szeretek. Féltem a mától, a holnaptól, a jövőtől. Anya végre boldog volt, igazán boldog, én pedig elfeketítettem a boldogságát. Bár csak kiradírozhatnám magam a világból, mint egy rajzlapról, bárcsak meg se születtem volna. Akkor most nem rettegne senki, hogy a család darabokra törhet, mint egy jégüveg.  
 
- Ezt most verd ki a fejedből – szólt rám apa – Kicsim – apa a mellkasára vont – Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben, anyáddal együtt. Ti vagytok az én életem. Ha elveszítenélek, a levegőt vonnák el tőlem, a földet melyen járok, vagy a nap tűnne el az életemből, mely melegíti fagyos lelkem- és fényének sugara nyaldossa gyémánt testem. 
Szemem könnybe lábadt, nem tudtam apának hinni, hiszen ez képtelenség… 
 
- Renesmee – itatta fel egy hajtincsemmel könnyem – Igazat beszélek. 
Szorosan átöleltem apát, nem akartam őt elveszíteni, ő az én szívem egyik fontos alkotó eleme. Csak reménykedni tudtam, reménykedni, hogy eljön a holnap, és bevilágítja életem, a viharfelhők pedig messze elkerülnek.  
A szív fáj, ha nem hagyod érvényesülni, kibontakozni. Én lehetőséget sem adtam magamnak arra, hogy éljem az életem. Minek?! Semmi értelme.  
- Nessie – szólt rám Jasper.  
Egyik szemöldököm, felvontam, nem értem miért szólt rám. 
- Túl negatív vagy – súgta apa a fülembe. 
- Bocsánat – néztem Jazz-re nagy boci szemekkel. 
- Jasper – kiabált Alice sajátos, csilingelős hangján.  
- Megyek.. – sóhajtott Jazz 
Emmett besétált emberi tempóban a nappaliba, és lehuppant mellénk a kanapéra. 
- Mi a helyzet gyerekek?- vigyorgott az én mackó bácsim.  
A fáradtság kezdett eluralkodni elmémen. Szemem alig bírtam nyitva tartani, apa mellkasára hajtottam fejem, és hagytam, hogy egy álomtengerbe kerülhessek. 
 
 
 
- Neeeeeeeeeeeeee – sikítottam.  
Fekete köpenyes alakok közeledtek felénk. Apa- és anya elvált egymástól, és mindenki harcba kezdett. Jake farkas alakban volt, az orrával megbökte kezem, jelezve, hogy nekünk mennünk kell.  
Nem voltam képes családom így itt hagyni.  
- Renesmee menj!!!!! – kiáltott anya.  
Felmásztam Jacob hátára, szemeim elhomályosodtak. Nem értettem mitől vagy hogyan, de egy hisztérikus hangot is meghallottam. A felsőm csupa víz volt.  
„Mi a fene” gondoltam. Mikor rájöttem, hogy a homály, a víz, és a hang forrása én vagyok. A könnyeim patakokban ömlöttek, egész testemben remegtem a zokogástól.  
„A családom, a családom, a családom…neeeeeeeeeeeeeee!!!”- üvöltöttem magamban.  
- Jake, vigyél vissza!! – rimánkodtam.  
Jacob csak megrázta fejét.  
- Kérlek – könyörögtem. 
De Jacob, mintha meg se hallotta volna kérlelésem, tovább futott.  
Már messze járhattunk, amikor megláttam az erdőben egy fekete füstöt, és szúrós szaga égette torkom.  
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem !!!!!!!!!!!!!!!!!!! – kiáltottam hangosan. 
 
 
 
 
Egész testem rázkódtam, amikor felkeltem. 
- Sssh.. Nessie..nincs semmi baj – ringatott ölében apa előre- és hátra. 
Belekapaszkodtam ingjébe, és mellkasába temettem arcom.  
- Szeretlek – suttogtam száraz hangon 
- Én is- mosolygott apa 
- Kérlek – néztem szemébe – Legyetek mindig velem – motyogtam 
- Mindig- ismételte meg apa. Majd egy csókot nyomott homlokomra. 
 
The End : )