(Bella szemszöge)  

A kórházban nyugisan telt az egész hetem. Ma pedig szombat van. És még csak ügyeletes sem vagyok.

- Mit csinálunk ma? – kérdezte Jacob reggeli közben.

- Gondoltál valamire? – faggattam

- Ami azt illeti igen. Ma játszik a forksi baseball csapat az olympiai ellen.

- Elmegyünk légyszi, légyszi, légyszi, légyszi! – könyörgött Ashley. Baseball meccs. Mennyi az esélye, hogy összefutunk Cullen-ékkel? Semennyi.

- Mióta szereted te a baseballt? – érdeklődtem. – Elmehetünk. Sam-éket is megkérdezhetnénk. Tudjátok mit? Ti lepakoljátok az asztalt, elmosogattok addig én telefonálok. – mondtam nekik és kimentem a nappaliba a telefonomért. Kikerestem a bátyámék számát, majd tárcsáztam.

- Igen? – szólt bele Emily.

- Szia, Bella vagyok.

- Szia. Segíthetek?

- Azt szeretném kérdezni, hogy nem lenne-e kedvetek eljönni velünk délután baseball meccset nézni? – kérdeztem rá.

- Hát mi Samanta-val biztos nem megyünk, mert a kishölgy lebetegedet, de fiúkat lehet, hogy érdekli. – mondta.

- Mi van Samanta-val? – érdeklődtem.

- Lázas. Figyelj, megbeszéljük a fiúkkal és utána visszahívunk. Most mennem kell. Szia.

- Szia.

Miután letettem a telefont, beleraktam a farmerom zsebébe és visszamentem a konyhába. A kislányom és a férjem ép befejezték a mosogatást. Megszólalt a telefonom.

• Igen? – szóltam bele.
• Szia, hugi. Na, szóval a baseball meccsel kapcsolatban kereslek. Köszi, a meghívást, de nem tudunk menni. Szia. – és letette.
• Ki volt az? – érdeklődött Ash
• Sam. Nem jönnek velünk.

Délután háromkor kezdődött a meccs. Fél háromkor indultunk el a meccsre. A BMW-ben ültünk. A pályánál már sokan voltak. Gondolom sok embert érdekelt a forksi csapat játéka. Miközben elfoglaltuk a helyünket találkoztam Antony-val és Lily-vel, Adam-mal és a mennyasszonyával Angela-val. Valamint Helena-val és a barátnőivel. Elég sok ismerős volt itt. Miközben ismerős arcokat kerestem megláttam három arcot. Próbáltam el menni mellettük, de ez nem egyszerű.

• Bella már nem is köszönsz nekünk? – kérdezte Emmett.
• Menjetek előre, mindjárt megyek én is. – mondtam Jake-nek.
• Szervusztok. És nem vagyok Bella. – mondtam nekik.
• Szerintem majd mi eldöntjük, azt, hogy, hogy hívunk. – kaptam meg Jasper válaszát.
• Nekem mindegy. – vontam meg a vállam. – De ha nekem most mennem kell. Sziasztok. – mondtam és gyorsan megkerestem a kis családom. Amikor megtaláltam őket, leültem Ashley mellé.
• Anya ezek kik voltak? És miért mondták neked azt, hogy Bella? Senki sem szokott rajtunk kívül így hívni. – hiába. Négy éves, de a megfigyelő képessége kitűnő. Látszik, hogy Black. De azért Uley is van benne. Például ugyanolyan makacs, mint én vagy a bátyám.
• Ez egy hosszú és bonyolult történet. Majd ha nagyobb leszel, elmondom. – mondtam neki. Ezzel a témát lezártnak tekintettem. A meccs hosszú volt. Végülis az olympiai csapat nyert.

( Emmett szemszöge)  

A meccs után haza mentünk. Miközben Edward 120-szal hazafelé száguldozott, Bella-n gondolkoztam. Tényleg megváltozott. Határozott. Nem pirul el a megjegyzéseimen.

- Mi lenne, ha abbahagynád Bella elemzését? – kérdezte ingerülten Edward.

- És ha kiszállnál a fejemből? – kérdeztem vissza.

- De ha egyszer ordítanak a gondolatid.

- Hagyjátok már abba. – szólt ránk Jasper. Az további részén csöndben voltunk. Edward beállt a garázsba. Kiszálltunk és bementünk a nappaliba. Mindenki a nappaliban ült.

- Milyen volt a meccs? – kérdezte Esme.

- Egész jó. Ja és találkoztunk valakivel. – mondta sejtelmesen Jasper.

- Kivel? – érdeklődött Esme.

- Bella-val. Ne meg persze a Black családdal. – mondta keserűen Edward.

- Szóval láttátok a kislányt. – mondta Alice.

- Igen. Szerintem nem hasonlít annyira Bella-ra. Látszik rajta, hogy Black. De nagyon aranyos. – mondtam.  

( Edward szemszöge)   

Fölmentem a szobámba. Bella-n gondolkoztam. A lánya tényleg jobban hasonlít Jacob-ra, mint rá. Hihetetlen, hogy milyen rideg. Teljesen megváltozott.