32. fejezet
(Alice szemszöge)
Nagyon boldog voltam, hogy mindenki megbocsájtotta a súlyos kitöréseimet, és azt is, hogy állandóan átrendeztem mindent. Nem akartam bántani őket, de annyira vágytam rá, hogy a mi esküvőnk legyen a világ legszebb menyegzője. Már nincs sok idő hátra és örökre egymáséi leszünk hivatalosan is.
Hirtelen látomás tört rám, és mikor véget ért, boldogan kiáltottam el magam. Mert már csak néhány perc, és megérkezik Charlotte és Peter, azután pedig jönnek a Denalik is.
(Alice szemszöge)
Nagyon boldog voltam, hogy mindenki megbocsájtotta a súlyos kitöréseimet, és azt is, hogy állandóan átrendeztem mindent. Nem akartam bántani őket, de annyira vágytam rá, hogy a mi esküvőnk legyen a világ legszebb menyegzője. Már nincs sok idő hátra és örökre egymáséi leszünk hivatalosan is.
Hirtelen látomás tört rám, és mikor véget ért, boldogan kiáltottam el magam. Mert már csak néhány perc, és megérkezik Charlotte és Peter, azután pedig jönnek a Denalik is.
- Mindjárt ideér mindenki – kiáltottam fel boldogan. Jasper, azonnal izgatottan lerohant a szobánkból a nappaliba, én pedig követtem. – Három… kettő… egy… - számoltam vissza, majd hirtelen kopogtatás törte meg a pillanatnyi csendet. Carlisle azonnal az ajtóhoz sietett és szélesre tárta. Jasper pedig ott volt a nyomában.
- Helló – mosolyodott el Charlotte. – Az esküvőre jöttünk – pillantott rám mosolyogva.
- Gyertek be – mondta fogadott apánk kedvesen. – Én Dr. Carlisle Cullen vagyok, de szólítsatok csak Carlisle-nak.
- Köszönjük – mondta Peter vigyorogva. – Én pedig Peter vagyok, és ő pedig a kedvesem Charlotte.
- Nagyon örülünk a találkozásnak – mondta Charlotte udvariasan. Majd nem bírta tovább és egy ugrással Jasper nyakában termett. – Úgy hiányoztál – mondta boldogan.
- Én is örülök nektek – kuncogott fel Jazz. Miután Charlotte elengedte szerelmemet elém szökkent.
- Te is nagyon hiányoztál – mondta őszintén, majd megölelt.
Éppen volt időnk bemutatni barátainkat mindenkinek, amikor betoppant a Denali klán is. Pontosan olyanok voltak, mint amilyennek láttam őket a látomásomban, bár ez nem túl meglepő. Az család egyetlen férfitagja azonnal Carlisle-hoz sietett.
- Jó újra látni, barátom – nyújtott kezet fogadott apánknak.
- Én is nagyon örülök nektek, Eleazar – viszonozta Carlisle a gesztust.
- Ők lennének az új családtagok? – nézett rám és Jasperre kedvesen.
- Igen, ők azok. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Alice-t és Jaspert, családunk legújabb tagjait – mutatott ránk boldogan. – A másik két vendégünk pedig az új barátaink Charlotte és Peter – mutatta be apa a barátainkat is.
Miután mindenki megismerkedett egymással, mi lányok felvonultunk az emeletre, míg a fiúk a nappaliban maradtak. Charlotte kézen ragadott és azonnal a gardróbom felé kezdett el húzni. A többiek pedig lelkesen követtek minket.
- Na, Alice mutasd már meg, légyszí. Úgy szeretném látni a menyasszonyi ruhádat. Biztosan gyönyörű. Vedd fel a kedvünkért – kérlelt boldogan. – Nem voltam igazi esküvőn már… - gondolkodott el. – Már nagyon-nagyon régen. Olyan jó, hogy igazi, nagy esküvőtök lesz. Ráadásul egy boldog család vesz körül.
- Igen, én is nagyon boldog vagyok – mondtam vidáman. – Viszont a ruhám természetesen nem itt van. Tudjátok még véletlenül sem akartam, hogy Jasper meglássa a ruhámat, mert az balszerencsét hoz. Úgyhogy Esme volt olyan kedves és megengedte, hogy ott legyen a ruhám az ő szekrényében, amíg el nem jön a nagy nap.
- Te Jasperrel akarod tölteni az esküvő előtti utolsó éjszakát? – kérdezte Carmen döbbenten.
- Hát ez volt a tervem, mivel minden éjszakát vele töltök – néztem rá értetlenül.
- Lehet, hogy minden éjjelt igen, de ezt most nem. Az esküvő előtti éjjelt nem tölthetitek együtt.
- De hát… - kezdtem volna bele, de hirtelen látomás tört rám.
„Esme és Carlisle szobájában voltunk, csak mi lányok, és elmélyülten beszélgettünk. Valaki kopogtatott az ajtón, én pedig kiszóltam, hogy szabad. Szerelmem dugta be a fejét bátortalanul, majd rám mosolygott.
- Kellemes leánybúcsút, Édesem. Aztán semmi pasizás, mert visszajövök és akkor, jaj lesz neked – intett játékosan.
- Oké, ígérem, hogy jó leszek – néztem rá ártatlanul. - Neked pedig jó legénybúcsút, de aztán csak medvékre és oroszlánokra vadászni, nem lányokra – intettem meg játékosan.
- Ezt nem tudom megígérni – mondta gonoszan elvigyorodva.
- Hé – néztem rá morcosan.
- Lehet, hogy szarvast kérek – nevetett fel. – Vagy azt már nem is szabad? Ma éjjel csak medvét vagy oroszlánt foghatok?
- Oh, hát hogyha szarvast szeretnél, akkor természetesen azt is foghatsz – nevettem fel én is.
- Rendben, szeretlek. Holnap pedig várlak az oltárnál – mondta boldogan, majd meg akart csókolni, de valaki hirtelen elrántotta tőlem.
- Nem, nem gerlicéim. Holnapig semmi, de szó szerint – vigyorgott rám Emmett, miközben Edwarddal lefogták Jaspert.
- Hé, ez igazán nem szép – panaszkodott szerelmem. – Csak egy apró kis puszit akartam neki adni – mondta morcosan.
- Nincs kis puszi sem – mondta Edward határozottan. – Holnaptól két hétig csakis a tiéd lesz, de addig semmi. Reggel visszakapod – nézett rám kedvenc bátyám gonoszan, majd eltűntek a vőlegényemmel. „
- Leánybúcsú, ez nagyszerű – kiáltottam fel boldogan. – Akkor hogyha a fiúk elmentek megmutatom a ruhámat, meg Rose is a koszorúslány ruháját, és esetleg megköthetnénk a csokrokat mindenkinek. Meg kéne vennünk egy adag rizst is, hogy meg tudjatok dobálni majd minket. Na meg persze nem ártana, hogyha becsomagolnánk nekem és Jaspernek, hogy ne kelljen sietnünk majd a repülőhöz. Aztán esetleg… - soroltam az ötleteimet, de befogták a számat.
- Örülünk, hogy tetszik az ötlet – nevetett fel Kate. – Azért abba is gondolj bele, hogy csak egy éjjel áll majd a rendelkezésünkre, úgyhogy annyi programot tervezz, amit meg tudunk oldani – mondta kuncogva.
- Jól van, igazatok van. Akkor ti mondjátok meg, hogy mit szeretnétek csinálni – ajánlottam.
- Beszélgetni, elsősorban, mert jó lenne közelebbről is megismerni téged – mondta Irina kedvesen. – Aztán pedig természetesen szeretnénk látni a ruhádat is, na meg persze a koszorúslány ruhát is, hogyha Rose lenne kedves és ő is felvenné nekünk.
- Nagyon szívesen megmutatom én is – mosolygott Rosalie kedvesen. Ritkán láthattuk ezt a kedves oldalát, pedig igazán többször is megörvendeztethetne minket vele.
- Ez nagyszerű, akkor beszéljük meg a fiúkkal is a dolgot – pattantam fel, de hirtelen elkaptak.
- Nem-nem, te most nem mehetsz Jasperhez – vigyorogtak rám gonoszul.
- De én csak szeretnék elköszönni, mielőtt elmennek vadászni – néztem a lányokra morcosan.
- Sajnálom, de erről már lekéstél – kuncogott fel Tanya.
- Jaj, ne már – nyavalyogtam. – Amióta együtt vagyunk még soha nem váltunk el búcsú nélkül.
- Egy napig csak kibírjátok – forgatta meg a szemét Irina.
A következő pillanatban Jasper kapott az ölébe és elviharzott velem együtt, az ablakon keresztül. Úgy futott, ahogy csak bírt, én pedig hirtelen nem is tudtam, hogy mi történik. Már vagy egy fél órája rohant, amikor végre megálltunk és letett a lábaimra.
- Hát te? – kérdeztem nevetve.
- Nem akarták hagyni, hogy adjak egy búcsúcsókot – mondta elborzadva, mintha legalábbis is megkínozták volna.
- Igen, a lányoknak is ez volt a terve, örülök, hogy jöttél – öleltem át a nyakát. – Hogy sikerült megszöknöd? – kérdeztem nevetve.
- Tudod a katonai gyakorlat néha nagy előny – mondta büszkén. – Nem is volt őket olyan nehéz kicselezni. Csak Edwardot, de azt hiszem, hogy ő most direkt kedvezett nekünk.
- Majd meghálálom neki – sóhajtottam fel, és közelíteni kezdtem az ajkaihoz.
- Lesz rá alkalmad, de egy gyors csókot váltsatok most azonnal, mert mindjárt itt lesz a násznép, hogy szétszedjen titeket – kuncogott fel kedvenc bátyám az egyik fa árnyékában.
Nekem sem kellett több, azonnal szerelmem ajkaira tapadtam, és csókoltam, ahol értem, de csak egy fél percig, mert hirtelen szétrántottak minket.
- Na, de gyerekek – hahotázott Emmett. – Nem egy örökkévalóságra akarunk titeket szétválasztani. Egy estét csak kibírtok egymás nélkül. – Indulás a legénybúcsúra, öcskös – kapta fel Jaspert mackós bátyánk.
- Hé, megyek én a saját lábamon is – morgott szerelmem.
- Aha, aztán meg egyszer csak eltűnsz, mint az előbb is, na azt már nem – mondta Emmett, majd gyors puszit nyomott Rose szájára, és elviharzott morgolódó vőlegényemmel.
Engem pedig a lányok csíptek el, de legnagyobb örömömre nem akartak cipelni a házunkig. Gyorsan Edward felé fordultam, akire rákacsintottam, és gondolatban elrebegtem egy köszönömöt, amiért hagyta, hogy egy kicsit búcsúzkodjunk egymástól Jasperrel. Kedvenc testvérem csak biccentett egyet, majd eltűnt a fiúk után.
Mi pedig visszasiettünk a házba. Azonnal felvettem a ruhámat, amit a lányok nem győztek csodálni. Imádtam ezt a ruhát. Pontosan olyan volt, mint amilyenre mindig is vágytam. Egyszerűen tökéletes. Utánam Rose is felvette a ruháját, ami egy nagyon csinos bordó koszorúslány ruha volt. Az este hátralévő része is fantasztikusan telt. Az egész éjszakát átbeszélgettük, miközben csokrokat kötöttünk, és még több díszítést tettünk a házra, azután pedig a lányok ajándékozásba kezdtek. Charlotte-tól kaptam egy harisnyakötőt, Esme adott kölcsön egy csodálatos gyémánttal díszített nyakláncot, a Denali lányok pedig hoztak nekem egy gyönyörű vállkendőt. Rose pedig adott nekem egy zafírral díszített hajtűt. Így megvolt minden, amire szükségem volt. Valami új, valami régi, valami kölcsön, és valami kék. Csodálatos csajos este volt, amit mindenképpen szerettem volna megismételni. Tényleg olyan volt, mintha kaptam volna egy édesanyát, és fél tucat nővért. Nem emlékeztem a múltamra, de abban biztos voltam, hogy mindig is nagy családra vágytam, amit meg is kaptam. Semmi nem volt, amit ezen kívül meg akartam volna kapni az élettől. Egy szerető férj, és a családunk, akikkel boldogan élhetünk, míg világ a világ. Már alig vártam, hogy hajnalodjon, és elkezdhessek készülődni.
(Jasper szemszöge)
Nem igazán akartam otthagyni Alice-t, bár tetszett az ötlet, hogy menjünk el egy legénybúcsúra. Soha nem képzeltem el még az esküvőmet, vagy éppen egy legénybúcsút, de be kellett vallanom, hogy a családunknak, és a barátainknak hála nem is lehetett volna tökéletesebb életünk ezen szakasza. Amikor átváltoztam nem is gondoltam volna, hogy egyszer még ilyen boldog leszek, és ezt csakis az én kis energiabombámnak köszönhettem. Tökéletes ellentétei voltunk egymásnak, és talán pont ezért volt az is, hogy tökéletesen kiegészítettük egymást.
- Hé, föld hívja, Jaspert. Térj már magadhoz, öcsi – vágott hátba Emmett, ezzel kiszakítva a gondolataimból. – Három maci van innen nagyjából egy kilométerre, délre. Az egyik a tiéd lehet, hiszen te vagy az ünnepelt, de a legnagyobb az enyém. Már régen nem játszottam egy kicsit a kedvenc elemózsiámmal.
- Rendben, akkor gyerünk – vigyorogtam rá, majd futásnak eredtem.
Eleazar még velünk tarott, mert saját bevallása szerint ő is inkább egy ragadozót csípne el. Edward elment Peterrel, mert megéreztek néhány oroszlánt, és mivel Peter nem akart hagyományosan vadászni a mi területünkön, amit azért értékeltünk, inkább valami nagy ragadozót ajánlottunk neki, hogy ne legyen annyira szörnyű íze a számára. Carlisle pedig úgy döntött, hogy ismételten szarvasra vadászik, hogy fent tartsuk az élővilág természetes rendjét. Ő mindig is ügyelt az ilyen dolgokra is. Miután mindenki végzett találkoztunk a táborhelyen. Mindenki jóllakottan tért vissza a sátorokhoz. Egyedül barátom Peter fintorgott egy kissé.
- Azt mondtátok, hogy az oroszlán a legjobb – mondta az orrát ráncolva.
- Mert, tényleg az a legjobb – mondtam határozottan.
- Akkor inkább nem akarom megtudni, hogy milyen lehet a többi – mondta Peter homlokráncolva. – Ez borzalmas volt. Nem is édes a vére. Inkább olyan… nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam. Maradjunk a szörnyűnél.
- Hozzá lehet szokni – legyintettem. Mire családom férfi tagjai büszkén néztek rám.
Az este hátralévő részét beszélgetéssel ütöttük el. Összességében fantasztikus volt a legénybúcsúm, de már alig győztem kivárni, hogy felvirradjon a reggel, és végre feleségül vehessem életem párját.
|