– Hogyan?! – Rosalie éles, szinte már sikító hangjára mindenki az ajtóban ácsorgó két lányra kapta fejét.

Edward szeme megvillant, miközben fenyegető morgással újból Félixre nézett. Kihúzta magát, jobb karját előre nyújtotta, majd így szólt:

– Bella, kérlek, gyere ide hozzám! – kérte őt halkan.

Hangjából kihallatszódott a düh, illetve a féltés is, ami miatt kissé megremegett.

Bella kitágult szemekkel bámulta még mindig Félixet, aki szintén nem tudta levenni szemeit a lányról. Azonban a férfi nem annak tekintetét vizslatta, sokkal inkább testét.

Edward újból halkan felmordult, mire Bella észbe kapott. Odasuhant Edward mellé olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudott, mire a fiú karjai védelmező  pántként fogták közre testét.

Bella észrevette, hogy Edward kissé maga mögé tolja őt, míg ő előrébb lép egy apróbbat, dühös szemeivel Félixet méregetve. Mintha arra várna, mikor támad rá a férfi bármelyikükre is.

Rosalie közben szintén dühösen méregette a jövevényt. Karba tett kézzel indult el Emmett mellé, aztán szembe fordult Félixszel.

– Hogy gondoltad ezt? Csatlakozni akarsz? Volterrában talán már nem annyira jó a kínálat?

– Rose! – szólt rá erélyesen Carlisle és Esme egyszerre.

A szőke lány morogni kezdett az orra alatt, aztán felfutott a lépcsőn. Már csak azt hallották, amikor bevágja maga mögött az ajtót.

Emmett feszengeni kezdett. A lépcső fele pillantott, arra, ahol Rosalie az előbb eltűnt.

Pillantását Carlisle is észrevette.

– Menj csak, fiam.

Emmett biccentett egyet, aztán már ott sem volt.

Bella értetlenül nézett fel Edwardra, akinek minden izma megfeszült testében - ezt a lány jól ki tudta már venni rajta. Azonban meg szerette volna tudni, mit keres Félix újból náluk, illetve miért akarna pont hozzájuk, egy vegetáriánus családhoz tartozni.

Így kitolta pajzsát, bekapcsolta gondolatolvasói képességét, és kérdőre vonta fejben Edwardot.

– Edward, mi történik itt? Miért vagy ilyen ellenséges? Egyáltalán miért akar Félix csatlakozni hozzánk?

Azonban Edward ahelyett, hogy válaszolt volna, csak összerezdült, karjaival még szorosabban tartotta a lányt.

– Bella, kérlek, bízz bennem! Nagyon szépen kérlek, legalább most hallgass rám, és tedd azt, amit mondok! Ne használd a képességed egyik részét sem mindaddig, míg meg nem magyarázom, miért kérem ezt tőled. Most pedig tedd fel a kérdésedet hangosan is, kérlek!

Bella döbbent arcot vágott, amit Félix is észrevett. A férfi nem tudta, miről maradt le, mivel gondolatban folytatott párbeszédüket rajtuk, kettőjükön kívül senki sem hallhatta, így nem is tudta, miről van szó.

Azonban Bella ebben az esetben úgy látta helyesnek, ha eleget tesz Edward kérésének. Így kikapcsolta képességét, pajzsát visszahúzta, aztán szólásra nyitotta száját, hogy újból feltegye Edwardnak kérdését - immár mindenki számára hangosan.

– Valaki beavatna abba, mi is történik itt tulajdonképpen?

Edward egy pillanatra lehunyta szemeit, aztán nagy levegőt vett. Úgy tett, mintha ő is először hallaná a kérdést.

– Kicsit bonyodalmas a történet, Bella – válaszolt Alice.

– Azt veszem észre – ráncolta össze szemöldökét.

– Azt javaslom, foglaljunk helyet! – szólt közbe Carlisle, még mielőtt bárki bármit mondhatott volna.

Edward rögtön megindult, és a lehető legtávolabb Félixtől leült, ölébe húzva Bellát is.

Bella arccal Edward felé  fordult, aggodalmasan fürkészve őt. Erre a fiú is ráfordította tekintetét, másodjára azóta, hogy Rosalie-val beléptek a házba. Szemeiben kusza érzelmek uralkodtak, de mikor Bellára nézett, és annak aggodalommal és könyörgéssel teli szemeibe, fejét belefúrta annak nyakába.

A lány haja függönyként zárta el a velük szemben ülők szemei elől Edward arcát. Bella simogatni kezdte szerelme hátát, míg másik kezét gyengéden végighúzta fejétől kezdve térdéig, ahol aztán megállapodott.

Közben a többiek is helyet foglaltak.

Jasper furcsán méregette Félixet, mégsem olyannyira ellenségesen, mint Edward. Mellette Alice ült, míg kettejükkel szemben Carlisle, illetve Esme.

Tőlük balra pedig Félix ücsörgött egyedül, szemben Bella és Edward párosával. Furcsa fintort vágott, mikor Edward odahajtotta fejét Bella nyakához, amit aztán mérges pillantásokkal is megtoldott, mikor Bella keze annak térdén pihent meg.

Esme egy aggodalmas pillantással vette szemügyre Edwardot, aki még mindig elrejtette arcát a többiek elől.

Carlisle a szeme sarkából figyelte párosukat, aztán végül Félix felé fordult.

– Először is elnézést Rosalie előbbi kirohanásáért. Nem szereti azt, ha új családtaggal bővül a családunk.

Félix megértően elmosolyodott.

– Fátylat rá.

– Köszönjük. Nos, megkérhetünk arra, hogy elmeséld nekünk, hogyan is jutott eszedbe az, hogy csatlakozni kívánsz hozzánk?

– Természetesen – bólintott – Tudjátok, mikor pár hónapja kötelességszerűen kiküldtek engem hozzátok, hogy megnézzük Dimitrijjel és Jane-nel, valóban törvényt szegtetek-e, bennem legbelül megindult valami. Mint mikor egy fagyos téli hónap után a jeges patak megolvad. Ilyesmi érzést keltett bennem ez a látogatás. Bocsánat, de nem tudom rendesen szavakba önteni érzéseimet.

– Semmi baj – szólt mosolyogva Carlisle.

Félix felsóhajtott, gondterhelt arccal folytatva monológját.

– Amióta vámpíri eszemet tudom, mindig csak emberi véren éltem. A Volturi szó már önmagában megköveteli ezt. Különben sem lett volna más választásom… legalábbis az elmúlt éveimben így gondoltam. De aztán aznap, mikor az a Victoria nevű nőstény jött hozzánk, hogy feladjon titeket, miszerint egy ember tudja a titkunkat, amit ti mondtatok el neki… Eleinte szörnyű dühös voltam rátok. Elmebetegnek hittelek titeket – mosolygott félszegen, mire Alice Jasperrel együtt felkuncogott.

Esme, Carlisle és Bella csak elmosolyodott, míg Edward meg se moccant.

– Mindazonáltal kíváncsi voltam rátok, a családotokra, az életmódotokra. Hogy hogyan vagytok képesek úgy élni a mindennapjaitokat, hogy korlátok közé szorítjátok vámpíri éneteket. Mikor elmentünk tőletek, jöttem rá, mennyire is érdekel ez engemet. Addig volt, hogy a Volturis énem próbált észérveket felhozni az ellen, amit ti csináltok. Hogy egy igazi vámpír nem ilyen.

Rövid szünetet tartott, mialatt tekintetét Bella kíváncsi tekintetébe mélyesztette.

– De aztán valami végérvényesen megváltozott a gondolkodásmódomban. Vágytam valamire, sokkal jobban, mint azelőtt bármikor bármire is, ám ezt még önmagamnak sem vallottam volna be, nemhogy a többieknek ott, Volterrában. Végül annyit rágódtam ezen, hogy az egyik küldetést elrontottam. Hibát vétettem. Aro magához hívatott, és kérdőre vont efelől. Én pedig nem szóltam neki egy szót sem, csupán odaléptem elé minden bátorságomat összeszedve, eldobva megmaradt józan eszemet, és megmutattam neki mindent, ami az elmúlt időszakban gyötört.

Aro eleinte nem volt túlságosan elragadtatva attól, amit megtudott. Nekem pedig megfordult a fejemben, hogy véget vet az életemnek. Azonban mivel még mindig fogta a kezemet, így ezt is meghallotta. Felnevetett, végül pedig megengedte, hogy felkeresselek benneteket. Azt mondta, hogy ha Eleazarnál, illetve nálad, Carlisle, kivételt tett, engedte, hogy kipróbáljátok ezt az életmódot, akkor nekem is jár egy esély. Így igazságos. Én pedig nem győztem hálálkodni neki, amiért ennyire könnyen elengedett.

– Semmi feltételt nem szabott? – kotyogott közbe kíváncsian Bella.

Félix elmosolyodott.

– Ami azt illeti, egyet igen. Megkért, hogy valamely időközönként értesítsem őt, hogy hogyan is állok a vegetáriánus életmóddal, illetve tetszik-e vagy sem. Gyakorlatilag a véleményemet szeretné hallani – mondta, majd rákacsintott Bellára, aki erre zavartan kapta pillantását Edwardra, aki halkan felmordult.

Félix Carlisle felé  fordult.

– Válaszoltam a kérdésetekre. Most ti is válaszolnátok az én kérésemre?

Ám még mielőtt Carlisle kinyithatta volna száját, Edward felkapta fejét, és követelőzőn nézett rá.

– Előbb nem szeretnél elmesélni nekünk még valamit?

Félix először értetlenül bámult Edwardra.

– Mire gondolsz?

– Megosztanád velünk, mit keresett erre fele Victoria?

– Victoria?! – kiáltott fel döbbenten Bella.

Szemeibe rémület szökött, miközben igyekezett szemkontaktust kialakítani Edwarddal.

Ezt ő is észrevette, így szerelme felé fordult, megsimítva arcát.

– Ne aggódj, Victoria többet nem jelenthet veszélyt rád nézve.

– Igen, tudom, hogy vámpír vagyok, de…

– Nem, Bella. Victoria halott. Félix ölte meg őt – szólt közbe Alice.

– Tessék? – döbbent le Bella, szemeit Félixre kapva – Mégis miért? Vagy egyáltalán hogyan? Én azt hiszem, kicsit összezavarodtam… – ráncolta homlokát.

Edward kissé elmosolyodott, és egy apró puszit adott nyakára, mire érezte, hogy Bella izmai elernyednek.

Diadalittasan nézett Bella szemeibe, aki immár őt nézte.

– Valóban én végeztem Victoriával. És azt kérdezted, miért, igaz?

Bella ismét ránézve bólintott.

– Nos, azért, Bella, mert már Aro is végezni akart vele, amiért hamisan vádaskodott. Ám Victoria addigra már valahogy eltűnt Volterrából és annak környékéről, mire mi visszaértünk. Aro kerestetni kezdte, de nem járt sikerrel, még úgyse, hogy Félixet is bevetette. Eltűnt előlünk. Most pedig, mikor újra találkoztam vele itt, ahol nem is gondoltam volna, egyszerűen elöntött a méreg. Volturishoz méltón vetettem véget életének – tette hozzá halkabban.

– Ez mit jelent? – kérdezte suttogva Bella, előre félve a választól.

Edward közelebb hajolt Bellához, pontosabban annak füléhez, és a lehető leghalkabban belesuttogott.

– Ne akard tudni.

Bella megremegett, és az a keze, amivel eddig Edward térdét fogta, feljebb csúszott combja közepére.

Edward lassan hozzáérintette ajkát a lány nyakához egyszer, kétszer, végül háromszor is…

Bella szemeit lehunyta, ködösen érzékelve, hogy Carlisle-ék valamit kérdeztek Félixtől. Aztán végül már nem bírt magával, és kifordítva felső testét, csókolni kezdte Edward ajkait.

A fiú sem volt rest visszacsókolni. Kezeivel rögtön Bella hátát fogta meg; egyik kezét becsúsztatva finoman pólója alá, míg a másikkal gerince mentén simogatta.

Bella halkan felsóhajtott, beletúrva a fiú hajába, ezzel is közelebb vonva magához.

Ám még mielőtt csókjuk elmerülhetett volna, Jasper megkocogtatta Edward vállát, nyugtató hullámokat küldve felé.

A fiú kissé kába tekintettel pillantott fel testvérére, míg Bella morgolódva vette tudomásul, hogy megint megszakították őket.

Edward kuncogni kezdett, látva Bella arcát.

– Ne feledd, édesem, hogy te szeretted volna már látni őket!

Bella erre belebokszolt mellkasába, aztán ő is prüszkölve felnevetett.

Jasper megköszörülte torkát, felhívva magára a figyelmüket.

– Ha nincs ellenetekre, Carlisle szeretné, ha ti is részt vennétek a családi kupaktanácson.

– Most?

– Igen.

– Rendben.

Bella felállt Edward öléből, maga után húzva a fiút, akinek cseppet sem tetszett az ötlet, amit Jasper fejében látott arról, Carlisle mit is szeretne megbeszélni velük.

Azonban rendületlenül követték a fiút, aki végül az étkezőbe vitte őket.

Rajtuk hármójukon kívül már mindenki más ott volt.

Rosalie karba tett kézzel, sötét pillantással szemrevételezte jelenlétüket, amitől Bella egy pillanatra megtorpant. Félve nézett Edwardra, aki viszont először  észre sem vette ezt, annyira el volt merülve gondolataiban.

De mikor leültek, Bella felé  fordult.

– Ne aggódj Rose miatt. Nem rád haragszik. Mással van problémája.

– Jól sejtem, hogy Félix áll a dolog mögött?

Edward csak komoran bólintott. Tekintetét apjára fordította, aki éppen akkor emelkedett fel ültéből.

– Nos, szerintem ti is tisztában vagytok vele, miért is van szükség erre a kupaktanácsra. Félix megkért minket, hogy szeretne csatlakozni a családhoz. Én egyedül viszont nem dönthetek, mivel ti is a család tagjai vagytok. Kérlek benneteket, hogy szavazzatok belátásotok szerint! Esme?

– Én igennel szavazok.

– Rosalie?

– Természetesen nem a válaszom. Nem kockáztathatunk. Félix Volturis volt, ezt ne feledjétek! Neki nehezebben menne az állatvérre való áttérés, mint bármelyikünknek.

– Rosalie, elfelejtetted, én mit műveltem még mielőtt találkoztam volna Alice-szel? – kérdezte Jasper.

– Nem, persze, hogy nem. De az teljesen más dolog. A te múltad… most különben sem ez a kérdés. A válaszom nem, és kész! – zárta le a témát.

Bella Edwardra pillantott.

– Egyszer azért elmesélitek nekem Jasper múltját? – kérdezte halkan, mivel Rosalie szavai nem kicsit keltették fel érdeklődését.

– Egyszer – válaszolt neki Edward feszülten.

– Emmett, te hogy döntesz? – kérdezte fiát Carlisle.

Emmett vetett egy oldalpillantást a dühös Rosalie-ra, aztán az asztalt fürkészte mindaddig, míg beszélt.

– Részemről sincs különösebb akadálya. Legalább lesz még valaki, akivel lehet bunyózni – vigyorodott el a végére.

Rosalie halkan morogni kezdett, mire Emmett lesunyta fejét.

– Bella?

– Öhm… nos… én is egyetértek… Esmével – nyögte ki végül.

– Tehát akkor még egy igen szavazat. Edward?

Edward belenézett Rosalie várakozó tekintetébe.

– Én pedig Rosalie véleményét osztom. Nemmel szavazok. Nekem roppant furcsának tűnik, hogy hirtelen egy küldetés miatt ennyire megváltozott a véleménye állítása szerint. Ráadásul a gondolatai is furcsák néha. Nem.

Carlisle arcán különféle érzelmek voltak.

– Nem lehet, Edward, hogy csupán féltékenységből beszélsz? – nézett testvérére Jasper, előrébb hajolva, hogy Alice-tól jól lássa őt.

– Nem – nézett rá Edward, karba tett kézzel.

– Féltékenység? – kérdezte összezavarodva Bella.

Jasper kérdőn felvonta szemöldökét, továbbra is Edward arcát fürkészve.

– Pedig kifejezetten féltékenynek érezlek. Ennek a tüneteit produkálod, még ha tagadni is próbálod…

– Nem vagyok féltékeny, jó? Inkább hallgassuk meg Alice véleményét! – ajánlotta mély hangon, mire Bella csak felvonta egyik szemöldökét.

– Nem látom, hogy bármi rossz történne, ha befogadjuk őt. Tehát a válaszom igen.

– Jasper?

– Nem tudom, Carlisle. Bellának már csak pár hete van hátra, hogy leteljen az újszülött korszaka… ám még az sem biztos, hogy azután is könnyen veszi az akadályokat, mint most. Ha befogadjuk Félixet, akkor majdnem ugyanúgy kell vele bánnunk, mint egy újszülöttel. Az se lenne hátrány, ha ő is egy ideig nem menne emberek közé. Így jobban meg tudná szokni az állatvért.

– Ez megoldható, mindazonáltal az ő döntése is számít ez ügyben.

– Igen. De ha belemegy, akkor igen a válaszom.

– Rendben. Én magam is igennel szavazok.

Rosalie egyszerre szisszent fel Edwarddal.

– Tehát akkor hat igen, kettő nem. Ez esetben Félixet családtaggá fogadjuk. Ha megengeditek, behívom – mondta, azzal kisietett.

Bella kihasználva az alkalmat Edward fele fordult, aki dühösen szuggerálta az asztallapot. Kezével végigsimított annak még mindig karba tett kezén, mire a fiú rá nézett.

– Kérlek, ne haragudj rám… – suttogta nagyon halkan, lehajtva fejét.

Edward szemei ragyogni kezdtek, arca rögtön ellágyult. Közelebb hajolt Bella felé, két tenyere közé véve arcát. Mikor Bella felnézett rá, csak akkor szólalt meg.

– Sose haragudnék rád, most sem. Az, hogy nem egyezik a véleményünk… az még nem a világ vége. Te így tartod helyesnek. Én pedig tiszteletben tartom a te döntésedet is, mindazonáltal, megkérhetlek arra, hogy, ha felmentünk a szobánkba, végighallgatod az én érveimet is ez ellen?

– Meg akartalak volna kérni rá, hogy oszd meg velem őket – mosolyodott el.

Edward arcára szintén mosoly került, aztán homlokon csókolta Bellát, pont, mikor Carlisle belépett, nyomában Félixszel. Kezét lecsúsztatta az asztal alá, ahol aztán megfogta kezeit.

– Nos, Félix, úgy döntöttünk, hogy befogadunk magunk közé.

Félix szemei felcsillantak, elvigyorodott.

– Azonban Jasper szeretne kérni ezzel kapcsolatosan tőled valamit.

Félix kíváncsian érdeklődve nézett Jasperre, aki időközben felállt.

– Csupán annyit szeretnék, hogy amíg meg nem szokod azt, hogy állatvéren élsz, és többé nem emberi véren, ne menj emberek közelébe. Egy ideig legalábbis biztosan nem lenne jó döntés.

– Persze, természetesen. Jogos kérés.

– Akkor megteszed?

– Hogyne – bólintott.

– Na, és hol fog lenni? Melyik lesz az ő szobája? – kérdezte Jasper.

– Az emeleten lenne még egy szoba… bár kisebb a többinél valamelyest, azonban véleményem szerint megfelelő – felelt elgondolkozva Esme.

– Ha szerinted megfelelő, akkor köszönöm – biccentett felé udvariasan mosolyogva.

Esme visszamosolygott rá, szemeiben valami különös csillogott.

– Rendben… akkor Alice, Esme! Megmutatnátok neki a szobáját, illetve, hogy mit hol talál? – kérdezte Carlisle.

Félix zavarodottan nézett körbe.

Carlisle felé pillantott. Először homlokráncolva nézte zavartságát, végül homlokára csapott.

– Ó, elnézést, Félix! Nem hiszem, hogy a múltkori látogatásotok alkalmával olyannyira megfigyelted, kit hogy is hívnak.

Félix megvonta vállát.

– Nem igazán.

– Akkor, kérlek, hadd mutassam be a családom. Ő itt Esme Anne Platt Cullen – mutatott a jobb oldalára.

Esme szélesen elmosolyodott, aztán felállt, és mindenki megdöbbenésére egy visszafogottabb ölelésben részesítette újdonsült családtagjukat.

– Szólíts csak Esmének! – mondta neki, mikor elengedte.

– Rosalie Lillian Hale.

– Rosalie – morgott a lány.

– Hale? Nem Cullen? – nézett zavarodottan Félix.

– Tudod, Félix, ez beletartozik a vegetáriánusok életmódjához. Mi mindeddig úgy mutatkoztunk be a különböző városokban élőknek, hogy Rose és Jasper ikrek, míg Alice-t, Jaspert, Edwardot eddig örökbefogadott gyermekünknek mondtuk. Bella viszont még csak most csatlakozott hozzánk, mint azt már tudod.

– Értem – mondta elgondolkozva Félix, a neki háttal ülő Bellát fixírozva.

– Rose mellett pedig Emmett McCarthy Cullen van.

– Hívj csak Emmettnek! – vigyorgott felé.

Félix szintén elvigyorodva bólintott.

– Isabella Marie Swan Cullen.

– Csak Bella. Az Isabellát nem szeretem – szólalt meg Bella félénken, a fiú felé fordulva.

– Ahogy akarod – kacsintott rá Félix.

Edward megdermedt ültében.

– Edward Anthony Masen Cullen.

– Edward – biccentett a fiú, félszemmel rá pillantva Félixre, aki hasonlóképp cselekedett.

– Mary Alice Brandon Cullen.

– Alice-nak szólíts, kérlek! – táncolt oda a pöttöm lány Esme mellé.

– Jasper Whitlock Hale.

– Jasper – nézett a fiúra.

– Rendben.

– Végül pedig jómagam, Dr. Carlisle Cullen.

– Dr.? – kérdezett vissza döbbenten Félix.

Bella halkan kuncogott Alice-szal annak kidülledő szemein és leesett állán.

– Igen. Főorvos vagyok a Kane Community Kórházban jelenleg.

– Carlisle olyan személyiség, aki vámpír léte ellenére is szeret segíteni másokon, ahol csak tud. Ezért lett orvos. Tulajdonképpen bárhova megyünk, ő orvos valamelyik kórházban – adta tudtára Esme.

Félix elismerően pillantott Carlisle-ra.

– Akkor hatalmas önuralmad lehet, ha képes vagy vámpírként egy kórházban dolgozni. Hiszen ott annyi a vérző beteg… Egy kicsit se inogsz meg?

– Sok évszázad tapasztalattal a hátam mögött sem.

Félix szemében egyfajta tisztelet és remény kezdett csillogni az elmondottakra.

– Gyere, Félix! Azt hiszem, ideje, hogy megmutassuk a szobádat! Bár, nem igazán van benne bútor…  – kezdte el kifele ráncigálni Alice a megtermett férfit a lépcső felé.

Bella mosolyogva csóválta meg fejét Alice viselkedésére.

– Ha nem bánjátok, én elmegyek dolgozni. Valószínű, hogy csak holnap éjszaka jövök vissza. Addig rendben lesz minden?

– Persze, Carlisle, menj csak. Majd figyelünk – bólintott Jasper.

– Köszönöm. De ha bármi gond lenne, nyugodtan hívjatok.

– Rendben.

– Akkor, sziasztok! – köszönt el.

– Szia!

Amint Carlisle kilépett a helyiségből Rosalie dühösen felpattant, elviharozva a nappali irányába.

Emmett lemondó sóhajt hallatott, aztán egy halk bocsánatkérés elmotyogása mellett felment utána szobájukba.

Jasper kuncogni kezdett, míg Edward csak komoran nézett maga elé.

Bella megsimította Edward arcát, mire annak szemei most ránéztek.

– Rosalie akkor is így viselkedett, miután először szóba álltál velem?

Edward csak nemlegesen megrázta fejét, aztán újfent az asztallapot kezdte bámulni, miközben arcáról mindenfajta érzelem eltűnt.

Bella megdermedt a mozdulata közben, szemeit Jasperre kapta.

A fiú azonban már szintén az ajtó felé indult. Még visszafordulva válaszolt Bella kimondatlan kérdésére.

– Valamire nagyon erősen koncentrál most. Ismerve a bátyámat, illetve az érzéseit, bizton állíthatom, hogy Félix gondolatai közt kutakodik. Egyébként pedig Rose már akkor így viselkedett, mikor Edward legelőször meglátott a menzán. Most viszont a legjobb lesz, ha magatokra hagylak egy kicsit. Elmegyek vadászni.

Jasper kisétált, míg Bella visszafordította tekintetét Edwardra. Kicsit megugrott ültében, mikor a fiú fekete szempárjába nézett, amiben harag dúlt.

– Haragszol rám? – kérdezte nagyon halkan Bella.

Meg sem várta a fiú  válaszát, rögtön folytatta.

– Megértelek… te már az előbb is említetted, hogy zavarosnak érzed a gondolatait Félixnek. Én pedig helyeseltem, hogy csatlakozhasson… Megértem, hogy ha most nem szeretnél látni egy darabig… teljesen jogos a felháborodásod is, és…

Edward nem hagyta, hogy tovább beszéljen a lány. Hirtelen megfogta, és az ölébe ültette őt, szorosan magához húzva.

Bellát váratlanul érintette ez, mindazonáltal készségesen simult bele a fiú ölelésébe. Jó érzés volt számára az, miszerint annak erős karjai az ő derekát, illetve hátát karolják át. Arcát belefúrta annak vállgödrébe, mire érezte, hogy Edward mellkasa gyorsabban kezd hullámzani. Karjaival átfogta Edward nyakát, és egyik kezével finoman simogatni kezdte haját.

A fiú mélyet szippantott Bella hajából, amit aztán megadóan fújt ki. Megnyugtatta őt a lány közelsége, és jelen pillanatban különösen nagy szüksége volt rá. Igaz, már a puszta látványától is békesség honol szívében, mégis sokkalta nagyobb hatást tett rá az, ha a karjaiban érezhette őt.

– Sajnálom – motyogta Bella.

Edward erre felemelte a lány fejét, két keze közé fogva arcát, mélyen belenézve bűntudattól ittas tekintetébe.

– Bella! Nem haragszom… rád nem. Rád nem tudnék haragudni, bármit követsz is el.

– Látom, hogy van benned harag, Edward. Még Jasper képessége nélkül is tudom…

– Cssh! – tapasztotta be tenyerével annak száját, ijedten nézve rá.

Bella maga is megrémült Edward furcsa reakciójától, így még levegőt se véve nézett rá.

Edward pár pillanatig megint Félixék gondolatait hallgatta, aztán kifújva a levegőt leengedte azt a kezét, amivel eddig Bella száját fogta be.

– Sajnálom, Bella. De… kérhetek tőled egy szívességet? – nézett fel rá.

Bella hangtalanul bólintott.

– Nyugodtan beszélhetsz – mosolyodott el Edward – Azonban egyetlen témában, nagyon szépen kérlek, hogy ne nagyon.

– Miféle témáról van szó? – ráncolta homlokát – Csak nem a képessé…

– De igen – vágta rá gyorsan.

Bella furcsán méregette őt. Közelebb hajolt hozzá, olyannyira, hogy orruk súrolta a másikét, és így vonta kérdőre őt.

– Miért kérsz erre?

– Nem bízom Félixben – súgta halkan – Nem mindig tiszták a gondolatai… de erről majd később, fent, a szobánkban. Esme pillanatokon belül itt lesz. De egyet, kérlek, ígérj meg még előtte: hogy nem mondod el Félixnek, mi is a képességed valójában. Még nem tudhatjuk, mi lenne a vége… kérlek, Bella, ígérd meg ezt nekem!

– Megígérem, Edward. Bár nem tudom, miért kéred pont ezt tőlem…

– Odafent mindent elmondok, esküszöm. De máris jön Esme. Amíg távol leszek, kérlek, mond el ezt a többieknek is, hogy ők se említsék neki. Megkérhetlek erre?

– Igen. De Edward… mit jelent az, hogy… míg távol leszel? – kérdezte akadozó nyelvvel.

Edward féloldalasan elmosolyodott.

Esme belépett az étkezőbe, és hallva Bella kérdését, mosolyogva válaszolta meg azt.

– Azért jöttem, hogy megkérjem Edwardot, menjen el Félixnek segíteni, idehozni a holmijait.

Bella hátrébb húzódott Edwardtól, Esmére nézve.

– Honnan?

– Mielőtt Victoriával összefutottam volna, megéreztem az illatát, így ledobtam a cuccaimat, és utána eredtem. Azok a bőröndök pedig még mindig ott hevernek szerte-széjjel – lépett be Félix is, nyomában Alice-szal.

– Ó!

Edward adott egy puszit Bella arcára, aztán nagyon halkan a fülébe súgott két szót.

– Kérlek. Szeretlek!

– Én is szeretlek – súgta vissza, mikor az eltávolodott tőle kissé.

Edward mosolyogva ment ki a szobából, maga után pedig Félix cammogott.

Mindhárman hallották, amint becsukódik a bejárati ajtó, és a két fiú elszalad az erdő irányába.

Alice odatáncolt Bella mellé, aki immár az asztalon ült.

– Hol van Jasper?

– Vadászni ment. Alice… Esme! Megkérhetnélek titeket valamire? – kérdezte Bella.

– Hogyne, drágám – válaszolt Esme mosolyogva, és ő is közelebb lépett.

Alice csupán várakozón nézett rá.

– Tulajdonképpen nem is én kérném, hanem Edward… engem csupán megkért arra, hogy kérjelek meg titeket, mialatt ő segít Félixnek.

– Bökd már ki, Bella! – forgatta szemeit Alice.

– Persze… tehát arról lenne szó, hogy ne szóljatok Félixnek a valós képességemről egy szót sem. Edward nem bízik benne. Tehát, ha kérdezi, akkor mondjátok azt, amit ő akkor, ott. Hogy már láthatta.

Esme zavartan nézett Bellára.

– Miért kér ilyet?

– Ezt én sem értem igazán…

– Igazából én sem. Azt mondta, ha visszajön, elmagyarázza nekem. De nagyon ideges. Látom rajta. Az a mosoly sem igazi – bökött fejével az ajtó felé – A szemei nem mosolyognak.

– Hát… bármi miatt is kéri ezt… én bízom benne, és igazán apróság. Hiszen nem is hazudunk neki, csupán a féligazságot mondjuk.

– Igen. Én is bízom benne, tehát részemről rendben. Szeretnéd, Bella, ha én beszélnék Carlisle-lal ez ügyben? – kérdezte Esme.

– Megköszönném – sóhajtotta.

– Rendben – bólintott Esme, azzal magára hagyva a két lányt, felment a szobájába telefonálni.

Alice egy ideig még gondolkozott, miért is kéri ezt Edward, mikor Bella lekászálódott az asztalról.

– Szólok Rosalie-éknak is.

– Biztos vagy benne?

– Igen, miért? – fordult vissza szemöldök ráncolva.

– Csak azért, mert Rose most nem igazán van rózsás hangulatban Félix miatt…

Bella csupán vállat vont, aztán megfordult, és elindult Emmették szobája felé.

Ahogy egyre közelebb ment, üvegcsörömpöléseket hallott. Sokat.

Már az ajtajuk előtt állva kúszott be agyába, hogy lehet, mégse jó ötlet most bemenni hozzájuk. Ezt a kérdését viszont elhessegette Edward könyörgő arca, így kopogtatott.

Hirtelen csönd állt be a szobába, aztán ugyanúgy folytatódtak tovább a csörömpölések. Ám Bella még így is hallotta Emmett hangját, ami azt kiáltja, hogy bemehet.

Kinyitotta az ajtót, aztán maga után be is csukta. Szemei kikerekedtek a látványtól, ami elé tárult.

Az üvegcsörömpölések hangjai Rosalie-tól származtak, aki egyik vázát a másik után törte össze, és az összetört darabokat is még kisebbre zúzta szét.

Egy pillanatra felé kapta fejét, hogy megbizonyosodjon abban, valóban Bella jött be, aztán hevesen felé lépett.

Emmett vele párhuzamosan lépett irányába.

– Mit akarsz, Bella? Jöttél, hogy elmond, sajnálod, hogy helyeselted Félix csatlakozását? – dörrent rá.

– Rose! – szólt feleségére Emmett.

– Nem igazán… – válaszolt neki halkan Bella.

– Akkor mit keresel itt?!

– Csak szerettem volna elmondani nektek azt, amit Edward kért.

Úgy látszott, erre valamelyest lehiggadt a szőke lány. Karba fonta kezeit, és várakozóan, szinte már követelőzőn nézett rá.

– Mit kér az öcskös? – kérdezte kíváncsian Emmett.

– Azt szeretné, ha az én képességemet nem mondanánk el Félixnek. Tehát, ha szóba kerülne, csak mondjátok azt, hogy már láthatta a múltkori látogatásuk során – hadarta el gyorsan.

Rosalie morogva ugrott vissza a vázákhoz, összetörve egy újabbat.

– Persze, megint csak hozza a formáját Edward! Le se tagadhatná! Megint Bellát védi… újra érte aggódik… a család persze nem igazán izgatja… de Bella!

Emmett odafordult Bellához, aki lesunyva fejét állt ott.

– Miért kéri ezt?

– Nem tudom. Azt mondta, ha visszajön, akkor mindent megmagyaráz. Nem bízik Félixben.

– Azt nem is csodálom! – lépett újra hozzájuk Rosalie.

– Rose, kérlek!

– Maradj csendben most, Emmett! – dörrent rá olyan hangon a szőkeség, amin Bella még sose hallotta beszélni Emmettel.

Valószínűleg Emmettnek is hasonló gondolatok jártak a fejében, mivel döbbenten nézett feleségére.

– Teljesen egyetértek Edwarddal. Nem kellett volna befogadnunk Félixet. Volturis volt, és ha egyszer valaki Volturis volt, akkor valami megmarad benne abból az időszakból!

– De hiszen Carlisle és Eleazar is azok voltak…

– Azt elfelejted, Bella, hogy Carlisle mindig is az erőszak ellen volt, már akkor is, mikor csatlakozott hozzájuk. Ráadásul ez csupán azért történt, mert egyedül volt, és társaságra vágyott, mint tudjuk. Eleazar pedig szintén olyasmi természetű, mint Carlisle. Neki pedig a szerelem kellett hozzá, hogy legyen elég ereje kilépni a Volturitól. A kettő nem egy és ugyanaz!

– Lehet, hogy Félix is hasonló természetű…

– Azt erősen kétlem! Nem emlékszel az első találkozásra? Illetve a szemei még mindig vörösek! Egyetlen arany csík sincs benne, ami azt jelenti, hogy meg se próbált állatot ölni ember helyett! De azért idejön, és előadja, mennyire elege lett a Volturiból… Na, persze! Én egyetértek Edwarddal. Szerintem sem jó ötlet bízni benne. Az szinte olyan, mintha aláírnánk a halálos ítéletünket… sőt! – hadarta erősen hullámzó mellkassal.

Bella nem bírt megszólalni. A fejében, egészen hátul valamiféle vészcsengő jelzett neki, hogy valóban nem stimmel valami Félixszel. Azonban elnyomta ezt az érzését, ráfogva az újszülöttségére. Ám, ha ez nem lett volna elég neki, legbelül igazat adott Rosalie-nak. És ez megőrjítette őt. Ő szeretett volna esélyt adni Félixnek a vegetáriánus életmódra váltásával…

– Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek… – suttogta halkan, aztán lehajtott fejjel kiment a szobából, át az Edwarddal közös szobájukba.