Már csak mindenki várt ránk. Egy kicsit késtünk is, de ezért senki tett megjegyzést. Ahogy beléptünk a házba, apa jelentőség teljes pillantást váltott Jake-l, amit én egyáltalán nem értettem. Ilyen jóban lennének mostanában, hogy Jake hagyja, hogy apa a fejében olvasson?
- Nessie! - Alice vidáman szökdécselt felénk, mintha nem is valami nagyon fontos dologról lenne szó.
- Szia, Alice! - köszöntem neki én is, és barátságosan megöleltem.
Alice Jake felé is biccentett, majd maga után húzott a nappaliba. A többiek már ott voltak. Mind nagyon csendben vagy álltak, vagy ültek, a lényeg, hogy senki sem szólt egy szót sem. Éreztem a levegőben lévő feszültséget.
- Nessie, Jake, már vártunk rátok! - mosolyodott el Carlisle, ahogy beléptünk.
Mindenkinek külön köszöntem, végül helyet foglaltam Jake-l együtt az egyik üresen hagyott kanapén.
- Mind tudjuk, miért vagyunk most itt. Nagyon fontos dologról van szó - kezdett bele Carlisle, majd nagyot sóhajtott.
Láttam, ahogy Jasper a sarokban nagyon koncentrál arra, hogy valamivel elviselhetőbbé tegye a légkört, de szegénynek ez jelen esetben elég nehezen ment, mivel ő is ugyanolyan ideges volt, mint mit, többiek.
- A Volturi vadászik Nessie-re és Jake-re. A mi dolgunk az, hogy megvédjük őket. Valamilyen tervet kell kieszelnünk ellenük - folytatta Carlisle.
Emmett felállt a helyéről, és oda állt, ahol mindenki látja.
- Szerintem nagyon is egyszerű, hogy mit kell tennünk! Szétverjük a mocskos kis fejüket, amint beteszek a lábukat ide! - jelentette ki harciasan.
Hát, igen, ez már csak Emmett. Mindig csak a harc, és a harc.
- Emmett, ez nem jó ötlet... - válaszoltam.
Kis szünetet kellett tartanom, mert a szám kiszáradt, és a gondolataimat is elég nehezen tudtam összeszedni.
- Miért? - vonta fel mindkét szemöldökét.
- A Volturi nagyon erős. Igen... te is az vagy, de nekik vannak a legképzettebb katonáik. Nem lenne esélyünk ellenük! - ellenkeztem.
Apa Emmett mellé állt, és ő is közbe szólt.
- Egyszer már szembe szálltunk velük. Akkor győztünk. Most is győzhetünk. Csak újra segítséget kell kérnünk a többi vámpír klántól.
Megráztam a fejem.
- Nem akarom, hogy miattam meghaljon bárki is! Nem akarom, hogy harcoljatok, hogy megsebesüljetek! Én vagyok az áldozat, és nem ti!
- De mi egy család vagyunk - jelentette ki anya határozottan.
Segítséget remélve néztem Jake-re, de ő csak némán bámult maga elé, nem szólt egy szót sem. Fogalmam sem volt arról, hogy mi járhat a fejében.
- Igen. Egy család vagyunk - folytattam - Pont ezért nem akarlak titeket elveszíteni...
Nem bírtam tovább mondani semmit, mert megeredtek a könnyeim. Ha belegondoltam, hogy nekik bajuk eshet, hogy bármelyikük meghalhat, akkor azonnal elöntött a fájdalom. Megéreztem, ahogy Jasper egy nagy nyugalom hullámot küld felém. Hálásan pillantottam fel rá, de könnyektől áztatott szemeimmel semmit sem láttam tisztán, csak homályos alakokat.
- Nyugodj meg, édesem! - húzott magához Jake, nyugtatóilag simogatni kezdte hátamat.
Mélyeket lélegeztem, és próbáltam minden rosszat kizárni magamból. Olyan megoldást kell találnunk, amely nem veszélyezteti a családomat.
- Bocsássatok meg! Folytassuk! - töröltem ki a könnyeket a szememből és igyekeztem halványan mosolyogni.
Carlisle bólintott, és újra beszélni kezdett.
- Én természetesen a harc ellen szavazok, és egyet kell, hogy értsek Nessie-vel - jelentette ki.
A szobában Emmett és apa felmordultak, anya pedig hangosan sóhajtott. Én voltam szinte az egyetlen, aki megnyugodott Carlisle ezen kijelentésének hallatán. Ő a család feje, így mindenki rá hallgat.
- Carlisle, mi mást tehetnénk? - szólalt meg Jasper is a sarokban.
Biztos voltam benne, hogy ő is a harc mellett szavaz.
- Nem tudom - rázta meg elgondolkodva a fejét Carlisle.
Mindenki bizonytalan volt a szobában, senki sem tudott ésszerű megoldást találni. Még én sem voltam benne biztos, hogy harc nélkül bármit is csinálhatnánk.
- Ha Nessie és Jake nincsenek itt, akkor a Volturi sem tudja bántani őket - felkaptam a fejem Rosalie kijelentésére.
A többiek is kíváncsian pillantottak feléje. Rose eddig nem nagyon vett részt az ilyesfajta tanácskozásokban, inkább mindig meghúzódott csendben a sarokban.
- Szerinted ez beválhat? - kérdezte apa felé fordulva.
Rose elgondolkodott egy pillanatra, majd lassan bólintott. Apa össze ráncolta a homlokát, miközben csendben elemezte magában Rose javaslatát. Mi, többiek feszülten várakoztunk.
- Elmondanátok végre, miről van szó? - förmedt apára Jake, idegesen.
Helyeslően bólogattam, én is szerettem volna tudni.
- Rose szerinte ha elmentek Forks-ból, és mi megfelelően eltudunk tüntetni minden nyomot, akkor megúszhatjátok. A Volturi egy ideig keresne titeket, de végül feladná a keresést. Az lenne a legjobb, ha eltudnánk hitetni velük, hogy meghaltatok - magyarázta.
Emmett elégedetten hümmögött egyet, de azért látszott rajta, hogy bánja, hogy nem lesz szükség harcra.
- De hová mehetnénk, ahol nem találnak ránk? - kérdeztem bizonytalanul.
Ha van olyan hely, ahol biztonságban lehetünk, akkor ott akarom tölteni egész hátralévő életem.
- Igen - suttogta Carlisle csendesen.
- Hol? - kérdezte Jake kíváncsian.
- Esme-szigetén - jelentette ki csendesen.
Meglepődve pillantottam rá. Esme-szigetéről csak annyit tudtam, hogy valamikor Carlisle ajándékozta Esme-nek, és hogy anya és apa ott töltötték a nászéjszakájukat. Na meg... ott fogantam meg én is. Elég bizarr bele gondolni, hogy oda kellene mennem.
- Honnan veszed, hogy ott nem találnának rájuk? - kérdezte apa csendesen.
Valószínűleg most idézte fel magában a nászéjszaka pillanatait. Elég sok rossz emléke lehet akkorról. Ha jól tudom, akkor nem igazán örült, mikor megtudta, anya terhes.
- A Volturi nem tud arról a szigetről. Nem sejtenének meg semmit - magyarázta.
Mindenki csendben maradt egy percig, majd én voltam az, aki megszólalt.
- Esme-szigete tökéletes. Szerintem nem találnak ránk. Oda megyünk! - jelentettem ki határozottan.
- Biztos vagy benne, hogy jó lesz? - kérdezte Jake óvatosan.
Nyugtatóilag bólintottam.
- A ti dolgotok csak annyi lesz, hogy eltüntetik a nyomunkat, és valahogy elintézitek, hogy azt higgyék, végünk van - mondtam.
Carlisle egyetértően bólintott.
- Mi mindent megteszünk. Ti pakoljatok össze gyorsan, mert holnap reggel már indulnotok kellene, ha biztosan oda akartok menni.
- Igen, biztos! - válaszoltam, és magam utána felhúztam Jake-t is.
Elköszöntünk tőlük, megköszöntük a segítséget, és elindultunk haza, hogy megkezdjük a pakolást. A kocsiban Jake nem szólt hozzám, végig csendesen ült, és mereven bámulta az utat. Mikor bementünk a házba, csak akkor kérdeztem rá, hogy tulajdonképpen mi bántja.
- Valami baj van? - kérdeztem.
Jake éppen a nappaliba készült, most viszont megállt, és lassan felém fordult. Nagyot sóhajtott, és neki támaszkodott a falnak.
- Nem vagy rám mérges? - kérdezte szomorúan.
Értetlenül bámultam rá. Most meg miről beszél?
- Nem, dehogy vagyok! Már miért lennék az? Semmit sem tettél - válaszoltam.
Jake erőltetetten felnevetett. Ez a nevetés nagyon száraz volt, és szomorú.
- Pont ez az! Semmit sem tettem! Volt valami ötletem, javaslatom, hogy mit kellene tennünk?! Nem volt! - bosszankodott.
Odasétáltam hozzá, és megfogtam mindkét kezét. El akarta rántani, de nem hagytam.
- Figyelj Jake, nem tehettél semmit! Ugyan... én sem mondtam semmit sem! Nem kellene emiatt rosszul érezned magad! - nyugtattam meg.
- De én vagyok az, aki miatt ez az egész történik! - válaszolta, s mélyen a szemembe nézett.
- Mi vagyunk azok. Nem te, nem én. Hanem mi! - javítottam ki csendesen.
Jake megrázta a fejét, s kissé távolabb sétált tőlem.
- Én vésődtem beléd, és ezzel veszélybe sodortam az egész családodat - ütött ököllel a falba.
- Jaj, Jake, hisz én is szeretlek! Ugyan úgy mindkettőnk hibája, értsd már meg! - próbáltam elmagyarázni neki.
Egy percig semmit sem válaszolt, csak nézett maga elé bánatosan, majd felém fordult, és egyetlen egy szó nélkül megcsókolt. Én is visszacsókoltam, mire ő egyre jobban, egyre erőteljesebben tapasztotta száját az enyémre. Mikor végre levegőhöz jutottunk, csak akkor szólalt meg.
- Nem hagyom, hogy bármi bajod essen! Megvédelek, Nessie, az életem árán is! - ígérte határozottan.
Elmosolyodtam, de azért nagyon aggódtam. Ha Jake-l bármi történne, én is meghalnék. Ebben teljesen biztos voltam.
- Menjünk pakolni! - kértem, és behúztam a szobába.
Csak a legszükségesebb holmikat pakoltuk be, ruhákat, meg tisztálkodási szereket. Nem akartunk sok cuccot vinni, bár fogalmunk sem volt arról, hogy mennyi ideig fogunk ott maradni.
- Tudod, én nem akarom, hogy meghalj értem - fordultam Jake-hez, miközben egy nagy adag ruhát gyömöszöltem a bőröndömbe.
Jake kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
- Más lány romantikusnak találná, ha a herceg feláldozná magát érte - válaszolta komoran.
Megráztam a fejem, és gyengéden megfogtam a kezét.
- Én nem vagyok akármilyen lány. Azt akarom, hogy az én hercegem éljen, Jake. Hogy maradjon velem. Ha te elmész, akkor én is veled megyek. Mert nekem ott a helyem, ahol te vagy - jelentettem ki határozottan.
Jake elmosolyodott, és végigsimított arcomon.
- Szeretlek! És ígérem minden rendben lesz!
- Tudom - válaszoltam, és gyengéden megcsókoltam szerelmem.