Már korán reggel eljött értünk apa és anya az ezüst színű Volvóval, amibe szuper gyorsasággal bepakoltuk azt a kicsiny kis cuccot, amit Jake-l összeszedtünk. Mindannyiunkon erőt vett a hatalmas feszültség, a félelem attól, hogy bármelyik pillanatban szembetalálhatjuk magunkat Aroval, vagy bármelyik másik Volturival. Alice szerint, aki végig figyelte a Volturit, még nem készülnek arra, hogy ,,látogatást" tegyenek nálunk, de ez engem nem tudott teljesen megnyugtatni. Még magamnak sem mertem bevallani, mert nem akartam, hogy a szüleim és Jake aggódjanak, de valójában nagyon féltem. Féltem magam, és a családom miatt is.
- Sietnünk kell, a repülő pontban 7:30-kor felszáll - közölte anya nyugodtan az anyós ülésről.
Jake és én hátul ültünk, szorosan egymás mellett, Jake karját átvetette a vállamon. Apa csendesen figyelte az utat, nem szólt egy szót sem.
- Még van időnk. Csak 6:16 van - válaszoltam az órámra pillantva.
A repülőtér még körülbelül fél órányira van innen. Nem kell félnünk, hogy esetleg lekéssük. Arra nem sok esély van, mert Alice szerint nem lesz nagy dugó az utakon.
- Itt vannak a jegyek! - fordult hátra anya, és a kezembe nyomott kettő, kétszer használatos jegyet.
Hogy majd haza is tudjunk jönni, ha vége lesz ennek az egésznek.
- Köszönöm - suttogtam, és nézegetni kezdtem jegyeinket.
Nem tudtam, hogy el akarok e menni Esme-szigetére, de tudtam, hogy nincsen más választásom. Amíg a reptérre tartottunk, út közben egy szót sem szóltunk már egymáshoz. Én csak bámultam ki az ablakon, és néztem a mellettünk elsuhanó autókat. Mikor megpillantottam a reptér bejáratát, azonnal éreztem a gyomromba költöző rossz érzést. Egyre jobban kezdtem félni. Mi van ha a Volturi még sem hagyja békén a családom? Ha amíg én biztonságban vagyok, ők meghalnak, vagy megsérülnek? Nem lenne szabad itt hagynom őket. Apa leparkolt az egyik üres helyre, és már pakolta is ki a csomagokat a csomagtartóból. Jake-l felvettük saját csomagjainkat, és mind együtt elindultunk befelé. Csendesen haladtunk a tömegben. Nagyon sokan voltak a reptéren, és rajtunk kívül senki sem utazott Esme-szigetére. Mert nem utazhattak oda. Valójában mi sem rögtön oda megyünk, hanem egy másik helyen fogunk felszállni egy séta repülőre és azzal megyünk a szigetre.
- Akkor, jobb lesz, ha elbúszúzunk egymástól - szólalt meg anya, mikor már ott álltunk legelöl, és épp be kellett volna szállnunk a gépbe.
- Anya..., mi van ha nem válik be a terv. Aro gondolat olvasó. Mi van akkor, ha kiolvassa a fejetekből az igazat? - kérdeztem szomorúan.
Anya halványan elmosolyodott. Azért ő is aggódott. Látszott rajta.
- Majd kiterjesztem a pajzsomat mindannyiukra - válaszolta egyszerűen.
Meghökkenve pislogtam rá.
- Hogy mi...? - dadogtam döbbenten.
Apa halkan felkuncogott anya mellől. Dühösen pillantottam fel rá. Ebben semmi vicces nincsen.
- Anya, ők nagyon erősek és sokan vannak! Nem tudod megvédeni tőlük a többieket is! - ellenkeztem.
- Kicsim, amikor harcoltunk ellenük, hogy téged megvédjünk, akkor is sikerült. Most is menni fog - nyugtatott meg, s vállamra tette a kezét - Ideje lenne mennetek.
Szomorúan pillantottam rátok, majd szorosan magamhoz húztam anyát. Ezután apát is magamhoz húztam. Jake is összeölelkezett anyával, sőt még apával is illedelmesen kezet fogott.
- Vigyázzatok magatokra, kérlek! - néztem rájuk könnyeimtől csillogó szemekkel.
Anya nyugtatóilag bólintott, és a repülőgép felé terelt. Nem akartam menni. Itt akartam maradni velük, hogy segítsek és megvédjem őket, de Jake a karomnál fogva felfelé húzott a gépre. Nem tehettem semmit, nem ellenkezhettem. A repülőgép ajtaja lassan becsukódott, és a szüleim is ugyanolyan lassan tűntek el a szemem elől.

***

Pontban délben érkeztünk meg a szigetre a kis repülővel. Be kellett vallanom, a táj nagyon csodás volt, és ha nyaralni lettem volna itt, akkor még élvezni is tudtam volna a kilátást. De sajnos, most nem igazán ment. Folyton csak anya meg apa járt az eszemben, s bár Jake igyekezett elterelni a gondolataimat különböző viccekkel, nem igazán volt kedvem rajta nevetni, még akkor sem, ha igazából nagyon is tetszettek a tréfái.
- Szívem, nyugodj meg! Nem lesz semmi bajuk. Erősebbek, mint hinnéd - simított végig a karomon, és közelebb vont magához.
- Igen, tudom, de mégis aggódom - válaszoltam nagyot sóhajtva.
Csak belecsókolt a nyakamba, és éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Talán amíg itt vagyunk, élvezhetnénk is, hogy itt annak ellenére, hogy tél van, a hőmérséklet 30°felett lebeg.
Elmosolyodtam. Valóban nagyon kellemes idő volt, hisz a földnek ezen a pontján soha nem volt tél, és soha nem volt hideg. Ez volt benne az egyik legjobb dolog, s bár, ha mínusz is lett volna, akkor sem fáztunk volna, mégis kellemesebb volt így, hogy a nap is sütött.
- Talán igazad van - értettem vele egyet.
- Tudom. Mindig igazam van. Kapok egy jutalom csókot? - kérdezte vigyorogva.
Bosszankodást színlelve kibújtam karja alól, és elrohantam egy kicsit messzebb tőle. Éppen ugyanis a házunk felé tartottunk, ahol ki tudja mennyi időt fogunk eltölteni.
- Azt hiszed, nem tudlak elkapni? - kérdezte nevetve, és gyorsan utánam rohant.
Bár tudtam, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála így, hogy ő ember alakban van, mégsem rohantam el, hagytam, hogy utolérjen, s megragadjon a derekamnál fogva. Hangosan nevettem, miközben megforgatott a levegőben, és meg-meg csókolta az arcomat. Majd egyszer csak lefektetett a homokba, és rám feküdt, így esélyem sem volt, hogy elszabaduljak. Nem mintha akartam volna. Nagyon kellemes volt a közelsége. Élveztem, nagyon is.
- Szeretlek... - suttogta, és épp meg akart csókolni, de én ujjamat a szájára tettem, megállítva ezzel.
- Csak szeretsz? - tettettem, hogy megsértődtem, és elfordítottam a fejem.
Jake felnevetett, és fejemet az államnál fogva újra maga felé fordította.
- Imádlak, megőrülök érted, te vagy a mindenem, folytassam még? - vigyorgott rám.
Elnevettem magam, és az arcába dobtam egy marék homokot. Míg ő azzal küzdött, hogy szeméből kiküzdje a homokot, én elrohantam a ház felé. De Jake gyorsan kapcsolt, és most simán utolért, pedig nem is hagytam magam. Felkapott futás közben, s míg én sikongattam, kapálóztam, a tenger felé tartott. Belegázolt a vízbe, s mikor már mélyebben jártunk, beledobott engem is. Nagyon csattantam a vízfelszínen, de persze nem fájt egyáltalán, csak a bőröm keménysége miatt volt hangos. egy kis időre a víz alá kerültem, s nem is siettem fel a felszínre. Úgy döntöttem, kicsit megviccelem Jake-t, ezért lassan odaúsztam a víz alatt lógó lábait, és nagy erővel lerántottam a víz alá. Annyira meglepődhetett, hogy elfelejtette levegőt venni, így mikor egyszerre feljöttünk a felszínre, köhögve, prüszkölve igyekezett megszabadulni a torkába kerülő víz mennyiségtől.
- De kis gonosz vagy! Hát nem esik meg rajtam a szíved? És ha megfulladok? - most rajta volt a sor, hogy bosszankodást, haragot színleljen, de észrevettem, hogy a szája sarka fel-fel rándul az elfojtott mosolytól.
- Jaj, annyira sajnálom, Jakieke! Miért is nem gondoltam erre? És az szép volt, hogy te beledobtál? - kérdeztem, és közelebb úsztam hozzá.
Jake a derekamnál fogva magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. Forogtunk a vízben, miközben egyre vadabbul csókolgattuk egymást. Mikor véget ért a csókunk, nem szólaltunk meg, csak élveztük a másik közelségét. Végül én törtem meg a csendet.
- Felvehetek egy fürdőruhát? Jobb lenne abban fürödni, nem gondolod? - mosolyogtam rá.
Jake elvigyorodott, de azért elengedett, hogy elindulhassak a partra.
- Neked ne hozzak? - kérdeztem.
- Mit? Bikinit? - viccelődött.
Nevetve forgattam meg a szemeim, és elkezdtem kiúszni a partra. Siettem, mert minél hamarabb vissza akartam térni Jake-hez. A legszexibb bikinim vettem fel, amit még Alice vásárolt egyszer, bár nem gondoltam volna, hogy valaha is viselni fogom. Mikor felvettem, megcsodáltam magam a tükörben, majd kifésültem vizes csomókban a vállamra hulló hajam, bár nem tudom miért, mert úgyis megint olyan lesz, de ehhez a bikinihez tökéletes külső illett. Mikor mindennel elkészültem, rohantam vissza a partra. Jake ugyanazon a ponton úszkált, ahol otthagytam, s mikor észrevette, hogy közeledek, a távolból integetni kezdett. Berontottam a vízbe, és elkezdtem gyorsan felé úszni.
- Azta, de jól nézel ki! - sóhajtotta, amint meglátott.
Pedig annyira nem is látta a bikinim, inkább csak a melltartó részt, de azt is csak alig.
- Köszi! - mosolyogtam rá, és magamhoz húztam.
Most valahogy olyan érzésem volt, mintha mindig csak csókolni akarnám őt. És lehet, hogy így is volt. Érezni akartam őt, az érintéseit, a csókjait, azt, hogy itt van velem és hogy szeret. Ez mindennél jobb érzés.
- Imádom mikor ilyen vagy... - suttogta Jake a fülembe, még mindig karjaiban tartva engem.
- Milyen? - néztem rá kíváncsian.
Jake a fülembe kuncogott, és nagy sóhaj kíséretében válaszolt.
- Ilyen kis telhetetlen.
Elnevettem magam, már sokadszorra ezen a napon. Sikerült elfelejtenem legalább ennek a napnak a délutáni részére a rossz dolgokat, és csak én voltam meg Jake. Csak mi számítottunk, semmi más.
- Szerintem te ne mondj semmit! - viccelődtem.
Jake felvonta mindkét szemöldökét és nagyon ártatlan képet vágott.
- Most mit tettem? Én férfi vagyok és teljesen egyszerű képlet részévé váltam. A férfi vágyódik a nő után, a nő a férfi után, végeredmény gyakori esetekben egy kis férfi vagy egy kis nő...
Olyan szakmai hangon és komolyan mondta mindezt, hogy nem bírtam ki, és röhögő görcsöt kaptam.
- Hé, Nessie, a végén megfulladsz! Bár ez lehetetlen, de azért mégis, abba kellene hagynod... - kérte pár perccel később Jake, mikor még mindig folyamatosan röhögtem.
- Bocs... csak ez a kis férfi meg kis nő nálam kiverte a biztosítékot... - magyaráztam bocsánat kérően nézve rá, de még mindig mosolyogtam.
Jake megrázta a fejét, és elsimított egy kósza tincset a fülem mögé.
- Semmi baj. Jó látni, hogy jól érzed magad, és nem aggodalmaskodsz - válaszolta.
- Egy ideig nem is fogok. Ígérem! - bújtam hozzá a testéhez.
Jake magához szorított, és úgy suttogta a fülembe.
- Már rengetegszer ígértem, és lehet, hogy eleged van belőle, de én meg ígérem: mindent megteszek annak érdekében, hogy megvédjelek.