(Anthony szemszöge) 

Nagyon örültem, hogy Nathalie végre kicsit felengedett. Nagyon sokat változott, azóta, amióta utoljára találkozhattunk, és sajnos nem csak jó értelemben. Az én mindig életvidám, kedves és szeretetreméltó Nath barátomat is elérte a farkassá válással járó esetleges depresszió. Bár ebben amennyire tudom eddig csak Leah szenvedett előtte. Valószínűleg ez a lány farkasok sajátja lehet. Hiszen valljuk be, hogy a legtöbb nőnek nem éppen az a vágya, hogy farkassá változva vámpírokat irthasson, még akkor sem, hogyha emberfeletti erőre és akár örök életre is tehet szert ezáltal. Megértettem a fájdalmát, de biztos voltam benne, hogy idővel hozzászokik majd a helyzethez. Be kell vallanom, hogy önző dolog, de én örültem, amikor megtudtam, hogy farkas lesz belőle. Főleg azért, mert így sokkal hosszabb ideig marad életben. Az elmúlás mindig is vegyes érzéseket keltett bennem. Hiszen ha úgy vesszük, akkor ez egy természetes dolog, az élet végtelen körforgása, legalábbis Dawn így tartotta normálisnak, és helyesnek. Viszont akkor miért léteznek olyan lények, mint a vámpírok és a vérfarkasok, akik a legkevésbé sem természetes lények. Bár a vérfarkasoknak van értelme, mert ők védik meg az embereket a vámpíroktól, de ettől még a vámpírok nem éppen természetes lények. Na mindegy, ezen elfilozofálhatok még egy ideig, és akkor sem leszek okosabb. Jobb, hogy elfogadom a tényt, hogy vagyunk és kész. A családom szerint is néha túlkombinálom a dolgokat. Lehet, hogy igazuk van.

Hogy eltereljem a figyelmemet a soha véget nem érő gondolatmenetemről lepillantottam Nathalie-ra. Annyira gyönyörű, és aranyos volt, ahogy szuszogott a karomban. Észre sem vettem, hogy mikor aludt el. Bár meglepett, hogy egy ideje már nem hallottam a gondolatait.

Már csak egy kilométernyire lehettünk a házuktól, amikor hirtelen meghallottam két idegen gondolatait, akik felénk tartottak és korántsem voltak barátságos szándékúak. Érdekes, hogy nem éreztem az illatukat, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg tapasztalt harcosok lehetnek, és olyan szögből támadtak, hogy a szél nem felém fújta az illatukat, hanem pont a másik irányba. Apa még anno tanította, hogy mindig figyeljük ezt a területet, mivel az orrunkra ez esetben nem hagyatkozhatunk, de La Push-ban még soha nem volt rá szükségem, hiszen a farkasok közé nem igazán merészkednek a vámpírok.

Hirtelen fordultam meg, hogy meglepjem őket, de rosszul mértem fel a távolságot, mert egy női vámpír azonnal kitépte a kezemből Nathalie-t, a férfi pedig rám vetette magát, és valami furcsa szagú rongyot nyomott az orrom elé. Az utolsó, amit láttam, hogy Nathalie ijedten pillant felém, majd elsötétült minden.

(Nathalie szemszöge) 

Amint felébredtem, és felnéztem rögtön ijedten kaptam a pillantásom Anthony felé, aki még kábán rám nézett, majd összeesett, és nem mozdult többet. 

• Anthony – akartam kiáltani, de inkább csak érthetetlen motyogásnak hathatott, mert a nő befogta a számat.

Hogy juthattak be? Hiszen a falka járőrözik. A ruhájuk vizes volt, tehát csakis a tenger felől közelíthettek, amit kevésbé őriztünk.  Át akartam változni, de még mielőtt létrejöhetett volna az átalakulás valami rongyot nyomtak az orrom alá, és elsötétül előttem minden. 

(Billy szemszöge) 

Kicsit ideges voltam amiatt, hogy Nathalie éppen Anthonyt választotta párjául, hiszen egyikük sem volt éppen könnyű eset. Bár talán pontosan ezért illenek ennyire egymáshoz. Már egészen azóta szoros volt közöttük a barátság, hogy Nath megtanult járni, és beszélni, de nem gondoltam volna, hogy ez egymás iránti törhetetlen bizalom egyszer át fog csapni valami sokkal komolyabba, bár így talán Nathalie végre talán elkezdi élvezni az életet, és az állandóan önmarcangoló fivérem is. Már éppen ráfér mindkettőre, hogy egy kicsit csillapodjon a nagyfokú „minden az én hibám” hozzáállásuk.

Így jobban belegondolva mégsem lehet annyira rossz a helyzet, hiszen már órákkal ezelőtt hagytam őket kettesben, tehát sikerült értelmesen megbeszélniük a dolgokat. Bár tény, hogy Nath nagy fába vágta a fejszéjét, amikor azt hitte, hogy le tudja futni Anthonyt, ugyanis ez még egyikünknek sem sikerült.

Elégedetten heveredtem le a kanapéra, és éppen készültem bekapcsolni a tévét, amikor az ajtóm hirtelen berobbant, és egy nagyon ideges Sam jelent meg a küszöbömön.

• Tudod az az ajtó azt hivatott szolgálni, hogy kopogjanak rajta, és hogyha valaki kinyitja, akkor már be is léphetsz – állapítottam meg.
• Nem érdekel az ajtód! Hol van a lányom? Veled volt ma este elvileg, de nem jött haza veled együtt – üvöltött Sam. Na igen, hát nem lesz egyszerű a helyzet, amikor megtudja, hogy a lánya éppen Anthonyt választotta párjául, mert Sam nem igazán rajong azért, hogy egy félvér is a falka tagjának számít. Nincs különösebb baja a fivéremmel, csak úgy gondolja, hogy a farkasok között, csak farkasoknak van hely. Valamilyen szinten érthető ez az álláspont. Az Uley család mindig is a konzervatívabb réteghez tartozott itt La Push határain belül, ami alól egyelőre csak Nathalie a kivétel, mert őt egyáltalán nem zavarja, hogy Anthony itt van. Sőt.
• Nyugodj meg, lent van a parton – mondtam higgadtan.
• Egyedül? – kérdezte Sam mindent tudó arckifejezéssel.
• Nem, momentán Anthony van vele – rántottam meg a vállam.
• Valahogy ezt sejtettem – csóválta meg a fejét Sam.
• Mi a fene bajod van a testvéremmel? – kérdeztem idegesen.
• Semmi, amíg nem csapja a szelet a lányomnak. Ő nem való Nathalie-hoz – mondta határozottan.
• Nos, a szellemek nem így vélték, mert éppenséggel Nathalie éppen néhány órával ezelőtt vésődött bele, úgyhogy nem tehetsz ellene semmit. A bevésődés szent dolog, nemre, korra, és létezési formára tekintet nélkül. Anthony Natlalie-nak rendeltetett, úgyhogy kezdj el hozzászokni a gondolathoz, hogy nem tehetsz semmit a kapcsolatuk ellen.
• Majd meglátjuk – morgott Sam az orra alatt. – Akkor megyek és megkeresem a lányomat magam, mert ha nem tudnád ő még csak tizenhét éves, és szerintem még korai lenne, hogyha túlságosan is elragadtatnák magukat.
• Anthony tisztességes férfi, a lányod pedig érett gondolkodású lány. Mi lenne, hogyha egy kicsit bíznál bennük? – kérdeztem dühösen.
• Nathalie élvezi a bizalmamat, de ebben az állapotában, mindketten tudjuk, hogy bármit megtenne, hogy boldoggá tegye az univerzuma közepét. Anthony pedig, mint tudjuk, férfiból van, és a férfiak hajlamosak kihasználni az adandó alkalmat – mondta Sam feldúltan.
• Teljesen megbolondultál? – kérdeztem hitetlenkedve. - Anthony soha nem volt az a szoknyapecér fajta. Sőt, amennyire emlékszem legkomolyabb nővel való érintkezése egy-egy puszi vagy ölelés volt, amit Nathalie-val váltottak, vagy éppen valamelyik anyánkkal, bár az anyáinkat nem venném éppen nagy hódításnak.
• Hát éppen ez az, az egyetlen nő, akihez valaha is közeledett az az én lányom volt. Úgyhogy ne próbáld meg elhitetni velem, hogy csak rémeket látok, mert történetesen mindketten tudjuk, hogy nem közömbösek egymás iránt – morgott tovább Sam.
• Mit vétett neked Anthony? – kérdeztem kíváncsian. Soha nem kedvelte igazán, és fogalmam sincs, hogy miért.
• Szülőnek nem való gyermekét temetni – válaszolta Sam keserűen.
• Még mindig nem értelek – néztem rá kikerekedett szemekkel. Ez most vajon, hogy jött ide? Hiszen, hogyha Nathalie Anthony párja lesz, akkor valószínűleg örökké farkas marad, hogy együtt lehessenek.
• Hogyha Nath teherbe esik tőle, akkor lehet, hogy a gyermek ugyanúgy megöli őt, ahogy Anthony is tette az anyjával. Még akkor is, hogyha akaratlanul bántotta. Mi nem tudjuk vámpírrá változtatni a lányomat, mert a méreg csak megölné. Nem akarom néhány éven belül elveszíteni.
• Most már értem – bólintottam. Soha nem gondoltam, hogy ezért akarja ennyire távol tartani a lányát a fivéremtől. Bár, hogyha átgondolom, akkor van benne logika, de nem lenne ugyanolyan a terhesség, mint amilyen anyáé volt. - Hogyha belegondolsz, akkor Nath teste sokkal erősebb, mint anyáé volt, ráadásul Anthony csak félig vámpír. Tehát a gyermekük sem lehet annyira erős, mint amilyen a testvérem volt. Nem tudhatod, hogy mi fog történni – próbáltam megnyugtatni.
• Nem tudhatom, ez igaz, de van okom aggódni, és ezt te sem tagadhatod – mondta határozottan.
• Ebben teljes mértékben igazad van – sóhajtottam fel megadóan. – A bevésődés ellen azonban, akkor sem tehetsz semmit – fűztem még hozzá. – Ez ellen még én sem tehetek semmit, bár őszintén szólva szerintem szép párt alkotnának, és nem akarnám szétszedni őket.
• Nem mondtam, hogy nem illenek össze, de ettől még féltem a lányom életét. Majd, hogyha lesz egyszer gyermeked, akkor te is megérted, hogy mit érzek most – mondta Sam már sokkal lágyabban.
• Elhiszem, Sam – mondtam már sokkal higgadtabban. – Ezt a gondolatmenetet eddig nagyon is jól titkoltad a falka elől – fűztem még hozzá.
• Nem kell mindenről tudnotok. Nem akartam terhelni senkit, főleg nem a lányomat. Jobb, hogyha azt hiszi, hogy nem kedvelem Anthonyt, mint az, hogy megtudja, hogy gyáva az apja, hogy elengedje – mondta lehajtott fejjel.
• Nem vagy gyáva, és ezt Nathalie sem gondolná sosem – mondtam komolyan. – Meg fogjuk oldani a dolgot, hogyha oda kerül a sor. Ígérem, hogy nem esik baja.
• Ebben nem lehetsz biztos, de azért köszönöm a bíztatást – mondta hálásan. – Azért ha nem gond, akkor most inkább keressük meg őket, mert szeretnék biztos lenni benne, hogy ma éjjel azért még Nathalie egyedül alszik.
• Mint már említettem a fivérem talpig úriember, de azért mehetünk, mert ismerlek. Tudom, hogy tűkön fogsz ülni, amíg elő nem kerülnek – kuncogtam fel.
• Ez már csak így van – bólintott rá Sam.

Mindketten kimentünk a ház elé, és gyorsan átváltoztunk, majd már futottunk is, hogy megkeressük az elveszett báránykáinkat. Egészen a partig futottunk, de már nem voltak ott, úgyhogy Samék háza felé  vettük az irányt.

• Érzed? – hallottam Sam gondolatait.
• Igen, két vámpír, és keveredik velük Anthony és Nath illata is. Egyre erősebb – morogtam fel, és gyorsabb tempóra kapcsoltam. Hogy a fenébe juthatott be ide két vámpír? A határt őrzik a farkasok. Szinte képtelenség áthatolni a védelmünkön.
• Itt – fékezett le Sam, és én is azonnal megálltam. – Itt találkoztak velük.
• Én is érzem. Vajon hova lettek? Kövessük a nyomokat – mondtam határozottan.

Majd futásnak eredtem, Sam pedig azonnal utánam jött. Közben gondolatban értesítettem a falkát, hogy azonnal jöjjenek. Nem is telt bele öt percbe és már meg is jelentek a többiek.

• Elhagyta valaki a pozícióját? – kérdeztem dühösen.
• Nem, a szokott útvonalon járőröztünk – mondták határozottan, és gondolatban végig is vetítették.
• Akkor a tenger felől jutottak valahogy be. Pedig elvben lezártuk azt a részt is. Mindegy, a lényeg, hogy megtaláljuk Nathalie-t és Anthonyt, addig senki nem megy haza, amíg nincsenek meg – mondtam határozottan.
• Igenis – vágták rá azonnal a többiek.

Kétségbeesetten rohantunk az illatok irányába, de az időjárás megint csak nem kedvezett a kereséshez. Eleredt az eső, és az illatok egyre inkább halványultak, majd teljesen eltűntek, pedig már a Port Angelest szegélyező erdő szélén jártunk.

• A francba – vonyított fel Sam, és én is pontosan úgy éreztem, ahogy ő. Elkéstem. Nem védtem meg sem a falka egyik tagját, sem pedig a saját fivéremet. Milyen alfa vagyok én? Milyen testvér? Az egyik bátyám a kedvese betegágya mellett ül, míg a másik bátyám valahol Port Angeles, vagy a város környékén raboskodik, hogyha egyáltalán még él.
• Billy – szakított ki Sam a gondolataimból.
• Tessék – fordultam felé.
• Azt hiszem, hogy erről szólnod kéne Bellának és Jacobnak is – mondta lehajtott fejjel. – Én pedig hazamennék egy pillanatra, hogy értesítsem a feleségemet is, hogy mi történt. Jobb lenne, hogyha tőlem tudná meg, hogy Nathalie-t elrabolták – nézett rám könyörgőn.
• Persze, menj csak – bólintottam rá. – A falka többi része pedig folytassa a keresést, én pedig hozok még segítséget – adtam ki a parancsot. Majd futásnak eredtem a Cullen ház felé.  

Tudom, hogy a határ átlépésére vonatkozó engedélyünk csak egyszer volt érvényes, de most nem volt időm a formaságokra. Nem hiszem, hogy harcot akarnak majd, hogyha megtudják, hogy miért igyekeztem ennyire hozzájuk. Olyan gyorsan futottam, amennyire csak bírtam, és néhány perc múlva már meg is láttam a hatalmas házat, tele ablakokkal.  

(Bella szemszöge) 

Csendben néztük egymást Edwarddal, és éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor halk kopogtatás zavarta meg a pillanatot.

• Gyere csak, Carlisle – szólt ki Edward.
• Sziasztok! – lépett be az ajtón fogadott apánk. – Nem akarlak zavarni titeket, de elkészültem Gabriella vizsgálataival, és gondoltam, hogy érdekelni fog titeket az eredmény.
• Már hogyne érdekelne – pattantam fel – Kérlek, ne kímélj. Minden rendben?
• Nos, tulajdonképpen, igen. Minden rendben, de azért Gabynak be kell majd tartania néhány szabályt. Pontosabban meg kell tanulnia kontrollálni magát.
• Ezt meg hogy érted? – estem kétségbe. – Hiszen én azt hittem, hogy nem változott át.
• Nem is változott át. Illetve igen, és nem. Átváltozott, de mégsem – magyarázta Carlisle.
• Sajnálom, de én még mindig nem vagyok képben a helyzettel kapcsolatban – húztam fel a szemöldököm. Mi az, hogy átváltozott, de mégsem? Ilyen elviekben nem nagyon fordulhatna elő.
• Gyertek át a másik szobába Gabyhoz és Jacobhoz, és akkor mindent elmagyarázok. Azt hiszem, hogy lesznek még bőven kérdéseitek, és egyszerűbb lenne, hogyha mindenkinek elmagyaráznám egyszerre a helyzetet, aki érintett ebben a kérdésben – ajánlotta Carlisle a lehetőséget. 
• Ahogy gondolod – bólintottam rá, és mindhárman átmentünk Jacobhoz és Gabriellához.

Gaby, ahogy beléptünk felállt, de elképesztő sebességgel. Tehát erre kell majd ügyelnie, vagy erre és még másra is. Majdnem olyan gyors volt, mint egy vámpír.

• Megvannak az eredmények? – kérdezte Jake idegesen.
• Igen, megvannak. A helyzet nem rossz, de nem is hétköznapi – kezdett bele Carlisle. – Gabriella vére tartalmaz még vámpír mérget, de ahhoz keveset, hogy átváltozzon, annál viszont természetesen többet, mint amennyit kéne. Ebből adódnak az új képességei, amik nem veszélyesek. A vámpírságunknak úgymond csak a pozitív oldalát kapta meg. Gyors, valószínűleg erős, és nagyon gyorsan regenerálódik. Megsérülhet, ugyanúgy, mint egy egyszerű ember, de nagyjából olyan sebességgel gyógyul, mint ahogy a farkasok is. Gyakorlatilag megvágja az ujját és az azonnal összeforr, a csontjai is néhány nap alatt rendbe jönnek. Megrekedt valami olyan állapotban, ami az emberek és egy félvér vámpír között van. Legalábbis úgy gondolom. Egy embernél sokkal erősebb, de azért Anthonynál például gyengébb – magyarázta Carlisle.
• Mi a helyzet ezzel a gyors regenerálódással? Hogyha jól láttam a gondolataidban, akkor még az is megeshet, hogy nem öregszik tovább, és megreked ebben a állapotában, mint mi – nézett Edward kérdőn az apjára.
• Nos, ez még a jövő zenéje, fiam. Megvan rá az esély, hogy nem fog tovább öregedni, de az is lehet, hogy mégis. Ezt csakis az idő múlásával tudhatjuk meg – mondta Carlilse határozottan.

Jacob már  éppen pedig már éppen szólásra nyitotta volna a száját, de hirtelen berontott az ajtón Billy, akit még soha nem láttam ennyire feldúltnak.

• Mi történt? – kérdeztem ijedten. Egy pillanattal később pedig Edward torkából mélyről jövő morgás szakadt fel. Ő már nyilván tudta, hogy mi történt, és ez nagyon nem hangzott jól.
• Anthonyt és Nathalie-t elrabolták – mondta fiam idegesen.
• Hogy mi? – kérdeztem döbbenten, és éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánik.