Először is a miatt lepődtem meg, hogy Edwarddal nevetve jöttek be az órára, mintha ezer éve ismernék egymást.

A másik dolog az a rettentő  ismerős arca volt a tanárnak, amelyet már korábban láttam az utcán.

-Szia kicsim. –ült le mellém  Edward nevetve.

-Te? Hogy? Ki az? Honnan ismered? –habogtam.

-Pssz. Óra után megtudod. Most figyelj. –nézett rám még mindig mosolyogva.

Lemertem volna fogadni, hogy a tanár is rájött már ki vagyok, és a töprengő fejemet látva mosolygott, hogy én még mindig nem ismertem meg őt.

Végre kicsöngettek és  én várakozóan, ott maradtam a helyemen várva, hogy kiürüljön a terem.

-Szia Bella. Látom, még mindig nem tudod, hogy ki is vagyok én. –nevetett rám a tanár.

-Őőő. Nem tudom honnan is, kellene ismernem Önt. Talán már találkoztunk egy másik iskolában? -kérdeztem, de rögtön meg is bántam, hiszen honnan tudna a többi suliról.

-Nem. Nem egy másik iskolában. Pontosan itt találkoztunk, csak egy kicsit régebben. –nézett rám reménykedve, hátha leesik. És így, már sikerült is.

-Maga ismer engem régebbről. Hány éves is? –kérdeztem kábultan.

-Ilyet nem illik kérdezni Bella. Az most mindegy is. Nyugalom, tudom a titkot, Edward már elmondta. Az osztálytársam voltál.

Leesett az állam. Először is Edward elmondta neki, hogy egy vámpír vagyok. Másodszor, az osztálytársam volt, amikor én ide jártam. Most jobban megnéztem a tanárt, és hirtelen beugrott. A kék szemek, a fura mosoly.

-Atyaég. Mike Newton te vagy az? –kérdeztem még mindig hitetlenkedve.

-Oh. Végre Bella, hogy leesett. Ennek nagyon örülök! És a találkozásnak is. Bár nem gondoltam volna, hogy közel 60 év múlva is ugyanúgy nézel ki, mint akkoriban.

-Hát. Én sem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni következőleg. Ez most lesokkolt. Bocsássatok meg nekem. –indultam el kifelé a teremből, mint ez élőhalott. Mondjuk amúgy is az, voltam, de most még hasonlítottam is a sablonos élőhalottra.

Nem tudtam az iskolában maradni. Azonnal el akartam menni Forksból is. Rájöttek a titkunkra, és semmiképpen nem akartam Mike-ot belekavarni ebbe a zűrös ügybe. Ha pedig rájön a Volturi, még bajba is keveredünk. Az elmélkedésből Alice rántott ki, aki persze látta, hogy el akarok menni.

-Nem lehet Bella. Carlislet 3 évre szerződtette le a kórház. És egyébként is, nem hagyhatjuk csak így itt Nessiéket. Ne aggódj, attól hogy Mike tudja a titkunkat, nem fog bajt okozni.

-És a Volturi? –kérdeztem ijedten, mert tudtam mire képesek, egy ilyen ügyben. Majdnem meg kellett halnom nekem is.

-Nekik nincs még egy ilyen jövőbe látó segítőjük. –húzta ki magát. –Vagyis van, de nem ennyire kifejlett a képessége. Tudjuk, ha jönnek, és akkor majd intézkedünk..

-Rendben. De, most ha megbocsátasz nekem el, kell mennem innen oda, ahol egyedül vagyok.

-Bemegyek az irodába és mondom, hogy rosszul lettél.

-Köszi. Szia.

Nem tudtam hová is, menjek, de végül egy magas fenyőfán kötöttem ki, véleményem szerint azon, amelyiken Edwarddal együtt mászkáltunk valamikor. Soha nem gondoltam volna, hogy a múltamból előkerül valaki, és most, hogy ez megtörtént, teljesen lesokkolt. Csak ültem ott és bámultam magam elé. Nem tudtam mit tenni, és ez nagyon aggasztott. Hiába futtattam le magamban ezer meg egy szituációt, egyik sem lehetett megoldás erre a problémára. Annyira elmerültem a nagy semmiben, hogy azt sem vettem észre, amikor Edward helyet foglalt mellettem.

-Te mikor kerültél ide? –kérdeztem zavartan.

-Nem akartalak megzavarni. Nagyon össze vagy zavarodva, ahogy látom. Amúgy körülbelül fél  órája ülök itt. –mosolyodott el.

-Sajnálom. Én csak, nem tudom, mit kezdhetnék ezzel a gonddal. Alice meggyőzött, hogy a költözés nem jó ötlet. Amióta itt ülök, csak ötleteket gyártok, de egyik sem jó valami gond mindig keletkezhetne belőle. Mit tegyünk? –eléggé elgyötörtre sikerülhetett az arckifejezésem, mert Edward arca is eltorzult.

-Ne tedd ezt velem. Nem szeretem látni, ha ilyen szomorú vagy. És ne aggódj emiatt, tényleg nem szükséges. A legrosszabb, ami történhet velünk, hogy Mike kikotyogja valakinek a titkunkat. De ki venne komolyan egy idős öregembert? Amúgy is, az egészségi állapota sem tökéletes, nem azt mondom, hogy nem sokára, de évek múlva lehetséges, hogy..

-Ne mondd ki! Értem. Azt hiszem, tényleg nagyon eltúloztam ezt a dolgot. Sajnálom, hogy látnod kellett ilyen kétségbeesetten. Nem tudom mi ütött belém. –néztem rá bocsánatkérően.

-Butus Bella. Soha ne aggódj amiatt, hogy kimutatod az érzelmeidet, főleg nem előttem. Nekem mindig, mindent elmondhatsz, bár mindig elmondom, nem sokszor teszed ezt. De nem hibáztatlak emiatt. Én így szeretlek, ahogy vagy. Gyere, menjünk vissza a házba. Már mindenki aggódott miattad, hogy merre vagy.

-Rendben. De Mikenak miért mondtad el ezt az egészet? Azt értem, hogy megismert, de mint mondtad, ráfoghattad volna arra, hogy az öreg kora miatt összekevert valakivel. Lehet, hogy még bele is törődött volna.

-Ez volt a terv. De aztán Alice meglátta, hogy hogyan reagál, amikor meglát téged. Hidd el, nem jött volna jól, ha miattad szívrohamot kap a biológia órán.

-Uhh. Szóval majdnem megöltem. Azért nagyon fura lesz, hogy azt fogja megtanítani nekem, amit anno vele tanultam együtt. –nevettem el magam.

-Köszönöm. Ez már nagyon hiányzott az életemből. Mostanában nem nevettél ennyire felhőtlenül.

Az út további részét csendben töltöttük, én elmerültem abban, hogy ismét felszabadultam egy nyomasztó kérdés miatt, Edward pedig engem nézett, mert nem tudtam letörölni a mosolyt a számról.

Otthon Esme és Carlisle ledöbbentek, hogy ki is a mi új biológiatanárunk, és Esme egyből a költözést szerette volna megszervezni, de időben leállítottuk, és meggyőztük, ennek tényleg semmi értelme nincs. Amikor pedig ránézett Carlisle, aki fájdalmas képet vágott, beleegyezett.

Az elkövetkezendő hetek szokásosan teltek, az iskola unalmas volt, én, pedig nagyon sok mindent megtudtam Miketól, aki meghívott magához az egyik délután.

Kiderült, hogy Angela Los Angelesben él, van neki 3 unokája, és most a boldog nagymamit játssza, ami viszont ledöbbentett, hogy a férje Eric lett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú távú lesz a kapcsolatuk.

Szívesen meglátogattam volna, mint ahogy Mike is beleegyezően bólogatott erre az ötletemre, de aztán elhessegettem ezt az ötletemet, mert ha még egy embert belekeverek ebbe az ügybe, az nem lenne helyénvaló.

Jessicáról csak annyit tudtam meg, hogy meghalt autóbalesetben körülbelül 35 éves korában, beleszaladt egy kamionba valahol Mexikó környékén, ugyanis, olyan munkája volt, ahol egy napot sem töltött ugyanabban a városban, és elaludt a kormány mögött.

A többiekről még Mike sem tudott, és ezt sajnálta is. Róla is kérdeztem, hogy mi történt vele ebben a sok eltelt évben. Szívesen mesélt a múltjáról.

-A feleségem, Marta, két  éve hagyott itt engem. Szívbeteg volt, és erre számítani is lehetett. Nagyon megviselt, de akkor döntöttem úgy, hogy visszatérek Forksba, és tanítani kezdek ott, ahol én is tanultam egyszer. Van három gyönyörű gyerekem, mind valahol máshol él, és felváltva szoktak meglátogatni engem. Az egyik lányomnak már van 3 gyereke, a fiamnak, pedig kettő. A legkisebb lányomnak, még csak vőlegénye van, de még gyerekről szó sem lehet, mert most vannak a karrierjük csúcsán, -mindig ezt mondják, ha ezt kérdezi tőlük valaki. –nevette el magát fejcsóválva. –Tudod, azért van nekünk is sok gondunk. Az egyik unokámnak, a legidősebbnek, nemrégiben diagnosztizáltak egy súlyos betegség első tüneteit. Azóta, a lányomból, mintha kiszívták volna az életkedvet. És ami a legbosszantóbb nem tudok ez ellen semmit sem tenni, csak várni, hogy mikor csörren meg a telefon, és közlik velem a szörnyű hírt. –csordult ki egy könnycsepp a ráncos arcára.

Nagyon megsajnáltam őt, és  úgy gondoltam, jobb, ha elindulok haza. Rám is várt a család, és csak most gondolkoztam el rajta, mennyire is fontos ez nekem.

-Köszönöm Bella, hogy átjöttél. Mostanában nagyon unatkozok itt.

-Megígérem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt vagyok. Szia, Mike, jó éjszakát!

-Neked is Bella, bár, a vámpírok hol alszanak?

-Sehol. –nevettem el magam. –De ígérem legközelebb, én mesélek el mindent magamról!

-Ohh. Rendben. Kíváncsian várom.

Hiába aggódtam még egy pár héttel ezelőtt, hogy miként is alakul ez a dolog, most örülök, hogy van egy olyan ember, egy igazi ember, akivel beszélgethetek. Annak, pedig végképp örültem, hogy ez az ember olyasvalaki, akit ismertem, és mint barát, szerettem is régebben.