• Szerelmes vagyok beléd, Bella! Bella, szeretlek! – a szavak csak úgy jöttek egymás után, és azt vettem észre, hogy most először nem hablatyolok,ha,megakarom győzni Bellát –És azt akarom, hogy engem válassz, és ne őt! Tudom, most nem így érzel, de azt akarom, hogy tudd, mi az igazság, és hogy milyen választási lehetőségeid vannak. Nem akarom, hogy egy félre értés az utunkba álljon! – fejeztem be. Tudom, hogy még azt hiszi, hogy amit érez az nem több szimpla barátságnál,de én majd megmutatom neki, hogy szerelem az, amit irántam érez.

Bella arcán ezernyi érzés futott át, de a döbbenet nyert teret azon a gyönyörű arcon. Láttam rajta, hogy nem tudja, hogy mit válaszoljon nekem, és nem tudtam megállni, hogy el ne vigyorogjak a tanácstalanságságán. Mint mindig, most is beharapta az alsó ajkát…

• Oké! Ennyi az egész! – próbáltam szóra bírni.
• Jake! – kereste a szavakat, és ez nekem kedvezett – Nem tudok…mármint nem akarok…most mennem kell. – mondta. Nem azt nem hagyhatom, nem hagyhat itt! Nem engedem! Még nem mondtam el mindent, de ő már hátatfordított nekem ezért gyorsan utána nyúltam.
• Ne, várj! Tudom, Bella, de figyelj, felelj nekem egyetlen kérdésre, jó? Akarod, hogy elmenjek, és soha ne találkozzunk többet? – kérlek Istenem, mond, hogy nem ezt akarja…- De őszíntén felelj! – utasítottam, de erre egyáltalán nem vagyok büszke. De akkor is tudnom kell! És neki tudnia kell! Pár percig csendben vártam Bella válaszára, de most megvárom míg, ő kezd el beszélni, nem adom meg neki a lehetőséget a terelésre, menekülésre. Már nem.
• Nem, nem akarom. – vallotta be suttogva, az én szívem verdesni kezdte a bordáimat, azt hittem, hogy ott helyben szívrohamot kapok.
• - Na látod! –jegyeztem meg vigyorogva.
• De én nem ugyanazért akarlak látni, mint amiért te engem… - próbált meg tiltakozni a teljesen  nyilvánvaló ellen.
• Hát akkor mond meg pontosan, miért is akarsz látni! – szerencsére nem látta az önelégült vigyort az arcomon, mert a földet bámulta zavarában.
• Hiányzol, ha nem vagy a közelemben. Amikor vidám vagy, én is vidám vagyok – habozott – De ugyanezt elmondhatom például Charlie-ról is. Te a családhoz tartozol, Jacob. Szeretlek …-  eufória, boldogság, remény kezdett el a vérem mellett száguldozni ereimben, az egész testemben, hisz most mondta, hogy szeret! Ezt neked Edward Cullen, mutattam be neki gondolatban. -…de nem vagyok szerelmes beléd. – Sejtettem, hogy még nem tudja, hogy nincs különbség a kettő között, szeretet, szerelem…amíg irántam érzi, addig  én boldog vagyok. Lassan bólintottam.
• De azért továbbra is látni akarsz. –kötöttem az ebet, mármint a farkast a karóhoz.
• Igen.
• Akkor nem adom fel.
• Te valósággal keresed magadnak a bajt – morogta, de ezzel sem tud meggyőzni, reménytelen a dolog. Nem tudtam megállni, hogy a kipirult arcát meg ne simogassam, mikor a bőréhez értem, az olyan volt, mintha előrehozták volna a szülinapomat, de amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan is lett vége, mert ellökte a kezemet.
• Viselkedhetnél egy kicsit normálisabban is, nem gondolod? – kérdezte ingerülten, bár nem festett ijesztően…sőt, most olyan volt, mint egy kiscica, amikor megfújja a nagy, csúnya farkast. De most stratégiát kell válltanom, mert így nem fog össze jönni.
• Nem, nem gondolom. Neked kell döntened! Vagy kellek neked, így ahogy vagyok, akkor is, ha rosszul viselkedem, vagy sehogy. – kicsit erősebben, mérgesebben sikerült, mint ahogy akartam, de éppen az volt a lényeg, hogy rájöjjön, hogy egy kereszteződés közepében áll. Vagy engem és az életet választja, vagy a vérszopót és önként választja táncpartnerének a halált, de erre nem is akarok gondolni.
• De ez így nagyon önző! – háborodott fel, de ezzel csak egy magas labdát dobott fel, amit a saját érdekemben, muszáj volt lecsapnom.
• Akárcsak te! - És nálam a pont. Láttam a szemében a bűntudatot.
• Igazad van. – Nem tudtam megállni nevetés nélkül, bár nem a „vidám vagyok” nevetés volt, hanem csak egy szimpla „minden OK” nevetés.
• Én azért nem haragszom. De próbálj meg nem haragudni rám! Mert én ugyan fel nem adom! – Nem teszem meg annak a mocskos vérszívónak ezt a szívességet! –Tényleg van valami ellenálhatatlan a vesztett ügyekben.
• Jacob…- mondta lassan, mélyen a szemembe nézve, elmerültem a lét csokoládé barna szemében, és nem bántam. – Én Edwardot szeretem! Ő az egész életem!
• De engem is szeretsz – emlékeztettem, de láttam, hogy ellenkezne ezért másként folytattam, mint szerettem volna – Tudom, tudom, az nem ugyanaz. De az sem igaz, hogy ő lenne a teljes életed. Most már nem. Valaha talán az volt, de aztán elhagyott. – az az időszak nem csak neki volt rossz, én is szenvedtem.