(Alice szemszöge) 

Hát ez a nap is eljött végre. Már alig vártam, hogy végérvényesen és  örökké Jasperhez tartozzak. Hosszas mérlegelés után véglegesen is elhatároztam, hogy lezárom a számomra ismeretlenné vált múltamat, és csak arra koncentrálok, ami most van, és ami még lesz. Nem emlékeztem emberi életem egyetlen pillanatára sem, de abban biztos voltam, hogy át kellett változnom, hogy Jasperé lehessek. Mindennek oka van.

Néhány óra múlva kimondhatom a boldogító igent, és holnap reggel pedig már indulhatunk is a nászutunkra. Már alig várom, hogy férjemmel megismerjük London minden kis zugát, és bejárhassuk az Oxford Street-et, a Sohót, és elmehessek a méltán világhírű Harrodsba. Rengeteg tervem volt a nászutunkra, aminek nagy részében mondjuk a hálószobánk szerepelt, de azért a látványosságokhoz és a legjobb boltokhoz bármi áron el szeretnék jutni.

• Elkezdünk készülődni? – dugta be a fejét Rosalie izgatottan.
• Igen, azt hiszem, hogy itt az ideje – bólintottam boldogan. – Megyek és megfürdöm, utána pedig öltözködés, ruha, smink, cipő. Nemsokára jövök – mondtam még, majd eltűntem a fürdőben.

Gyorsan engedtem magamnak egy nagy kád vizet, kellemes illóolajokkal, és belefeküdtem. Nem akartam túl sokáig bent maradni, hiszen rengeteg dolgunk volt még, de a gondolataim elragadtak. Vajon jó feleség leszek le? Széppé tudom-e varázsolni Jasper életét egy örökkévalóságon át?

• Alice? – kopogtatott be Rose az ajtón.
• Igen? – kérdeztem vissza és az ajtó felé fordítottam a fejemet.
• Már egy órája bent vagy, nem akarsz már kijönni? Idő kell hozzá, hogy megcsináljuk a hajadat, és felvedd a ruhád. Nem szabad félvállról venni a készülődést – magyarázta hevesen.
• Nem is fogom. Minden tökéletes lesz ma – mondtam határozottan, de azért már ki is szálltam a kádból egy törölközőt tekerve magam köré. – Mehetünk – mondtam vidáman, majd kitáncoltam a szobába. Ott már az ágyamra volt készítve a fehérnemű, a harisnya, a harisnyatartó, és a ruha, az ágy mellett, pedig ott volt a cipőm is. Felvettem a fehérneműt, és rá a köntösömet, azután pedig a fésülködő asztalhoz ültem, és Rose azonnal a hátam mögé lépett. Felvette a hajkefét az asztalról, és fésülni kezdte a hajamat.
• Milyen frizurát szeretnél? – kérdezte kíváncsian. – Esetleg láttad is, hogy milyen lesz?
• Igazság szerint láttam, de szeretném rád bízni, úgyhogy fésüld úgy, ahogy érzed – mondtam boldogan. – Biztos vagyok benne, hogy csodálatosan meg fogod csinálni a hajamat.
• Rendben, akkor teszünk bele néhány csillogó hófehér csatot is, és a frizurád éke pedig az a hajtű lesz, amit tőlem kaptál a zafírdíszítéssel. Mit gondolsz? – kérdezte izgatottan.
• Egy nagyon jól hangzik – bólintottam rá.

Rose kifésülte a hajamat, utána pedig finoman hátrafogta a rakoncátlan tincseket egy-egy csattal, majd a végén finoman belecsúsztatta a hajtűt, hogy a frizurám éke lehessen. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Még annál is szebb volt, mint amit a látomásomban láttam.

• Na, mit szólsz hozzá? Szeretnéd, hogy több csat legyen még benne? Vagy esetleg virágot? – kérdeztem elgondolkozva. – Bár, hogyha engem kérdezel, akkor ez így tökéletes.
• Szerintem is, így jó, ahogy van – mondtam lelkesen. – Köszönöm szépen Rose, ez csodálatos.
• Nagyon szívesen – mosolygott rám nővérem.
• Bejöhetek én is? – dugta be a fejét Esme is az ajtón, mögötte pedig Charlotte kukucskált.
• Gyertek csak – mondtam nevetve. – Miért ne jöhetnétek be? Egyébként a fiúk már visszaértek? – kérdeztem kíváncsian.
• Igen, Jasper már javában készülődik, ahogy te is – mondta Charlotte izgatottan. – Már alig várom, hogy elkezdődjön a szertartás.
• Hát akkor mit mondjak én? – kérdeztem kuncogva. Hiszen én megyek férjhez nemsokára. Még szép, hogy alig várom, hogy ott lehessek az oltár előtt és kimondhassam, hogy „akarom”.
• Gyerünk, vedd fel a ruhát is – mondta Esme izgatottan. – Már alig várom, hogy újra láthassalak benne. Annyira gyönyörűen áll rajtad.

Azonnal a ruhához siettem, levettem a köntösömet, és az ágyra terítettem, Rose és Esme pedig segítettek belebújni a ruhámba úgy, hogy a frizurámnak ne essen baja. Miután a ruha is rajtam volt, belebújtam a hófehér, tűsarkú szandálomba, majd felvettem a gyönyörű nyakláncot, amit Esme adott nekem kölcsön, és ezzel végleg elkészültem. Boldogan szaladtam oda a tükörhöz, hogy megnézzem magamat. Nem, mintha nem láttam volna már a végeredményt, de akkor is egészen más volt élőben látni magam.

• Gyönyörű vagy, kicsim – ölelt magához Esme. Majd csatlakozott hozzá Rosalie és Charlotte is. – Carlisle a lépcsőnél vár, hogy az oltárhoz kísérjen – tette még hozzá anyám, majd Charlotte-tal együtt eltűnt.
• Indulhatunk? – fordult felém Rosalie mosolyogva.
• Igen, menjünk – mosolyodtam el én is.

Néhány pillanattal később pedig már fogadott apám felé sétáltam, aki boldogan nézett rám, majd, mikor mellé értem azonnal a karját nyújtotta.

• Hihetetlenül szép vagy, Alice – mondta elismerően.
• Köszönöm – mondtam boldogan, majd elfogadtam a felajánlott karját.

Ahogy a lépcső  felé fordultunk és elindultunk felcsendült a zongoraszó. Edward volt olyan kedves és elvállalta, hogy ő játssza a zenét a szertartás alatt. Tökéletes ritmusban játszotta az indulót, bár én szívem szerint ennél sokkal gyorsabban lépkedtem volna szerelmem felé. Főleg, amikor leértünk Rosalie után a lépcsőn, és megláttam az én mindig fess vőlegényemet, aki most még inkább tökéletesen festett. Még soha nem láttam fekete szmokingban, de meg kellett állapítanom, hogy szívdöglesztő látványt nyújtott benne. Miután végignéztem rajta tetőtől talpig, azonnal a tekintetét kerestem, ami most még annál is gyengédebb volt, mint általában szokott. Olvasztott aranyként kavargott a tekintete, és boldog mosolyra húzta ajkait, ahogy én is. Már csak néhány lépés és odaérek. Amint megálltunk Jasper előtt, Carlisle megpuszilta a homlokomat, és a kezemet Jasper kezébe csúsztatta, pont úgy, mint ahogy az igazi apukák szokták, és ettől meghatódtam. Gyorsan nyomtam egy puszit fogadott apám arcára, majd szerelmem elé léptem, aki az oltár felé fordított minket.

A szertartás igazán gyönyörű volt, pontosan olyan, mint amilyet mindig is szerettem volna. Nagyon kedves volt Eleazar, hogy elvállalta a feladatot.

• Alice Cullen, ígéred, hogy szeretni, tisztelni, és becsülni fogod az itt megjelent Jasper Hale-t? Hűséges párja leszel az örökkévalóság hátralevő részére?
• Igen – válaszoltam határozottan. – Másra sem vágyom – tettem még hozzá, mire szerelmem szélesen rám mosolygott.
• Jasper Hale, ígéred, hogy szeretni, tisztelni, és becsülni fogod az itt megjelent Alice Cullent? Hűséges párja leszel az örökkévalóság hátralevő részére? – tette fel Eleazar a kérdést, most Jaspernek.
• Igen, örökké – mondta szerelmem határozottan.
• Akkor kérném a gyűrűket – mondta Eleazar lágyan. Edward pedig azonnal előttünk termett a párnával, amin a gyűrűk foglaltak helyet.

Felhúztuk egymás ujjára a karikákat, amik az örökké való egymáshoz tartozásunkat hivatottak szolgálni, majd Eleazar ismét megszólalt.

• Mostantól férj, és feleség vagytok. Megcsókolhatod a menyasszonyt – tette még hozzá. Jasper pedig egy pillanatig sem habozott. Azonnal magához húzott, és lágyan megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden érzésünk egymás iránt. Szerelem, szeretet, tisztelet, egymáshoz tartozás.

Nem tudom, hogy mióta csókoltuk már egymást, de nem igazán akartunk elválni a másik ajkaitól. A teremben hatalmas tapsvihar tört ki, és ezt már mi sem hagyhattuk figyelmen kívül, úgyhogy ha nehezen is de elváltunk egymástól, és fogadtuk a családunk és a barátaink gratulációit. Mindenki megölelgetett bennünket, és boldogan nyilvánították ki örömüket a házasságkötésünk alkalmából. Életem legcsodásabb pillanataival voltak ezek.

Ezután kimentünk a kertbe, ahol a csodálatosan feldíszített táncparkett előtt találtuk magunkat. Az első tánc Jasperé és az enyém volt. Külön erre az alkalomra gyakoroltunk be egy csodálatos keringőt. Miután befejeztük az első táncot, mindenki megtapsolt minket, majd Carlisle felkért engem, Jasper pedig felkérte Esmét, így másodszorra a szüleinkkel táncoltunk. Carlisle is nagyszerű táncpartnernek bizonyult, és ahogy láttam Esme sem panaszkodhatott a tudására. A harmadik táncomat Edward kérte el. Aki szintén nyugodtan nevezhette magát a parkett ördögének. Minden férfi vendéggel táncoltam, természetesen, és Jasper is így tett a hölgy vendégekkel. Utoljára maradt Emmett, aki csak szélesen rám mosolygott, majd szó szerint felkapott és úgy táncolt velem, hogy a lábam nem is érte a földet.

• Tudok táncolni a saját lábamon is – kuncogtam fel.
• Tudom, de úgy mindenki tud – nevetett Emmett. – Egyébként is olyan pöttöm vagy, hogy nem lenne valami kényelmes lehajolni hozzád tánc közben, még a végén becsípődik valamelyik csigolyám a megerőltetéstől.
• Haha, nagyon vicces Emmett – húztam el a szám.
• Ugyan már, hugi. Tudod, hogy csak vicceltem – nézett rám békülékenyen.
• Hát persze, hogy tudod – vigyorogtam rá én is.
• Akkor jó – biccentett fivérem.
• Lekérhetem a hölgyet? – hallottam meg szerelmem bársonyos hangját.
• Hát, nem is tudom. Igazából szívesen kisajátítatnám, de mivel mégiscsak a te feleséged, ezért talán átadom – gondolkozott el Emmett, majd letett a lábamra, és átnyújtotta a kezemet kedvesemnek. – De ebből nem csinálunk rendszer – intett minket játékosan, majd eltűnt.
• Szabad? – kérdezte Jasper mosolyogva.
• Boldogan – mondtam, mire közelebb húzott magához, és táncolni kezdtünk a zene ütemére.

Mindenki nagyon jól érezte magát. Edward pedig örömmel vállalta magára a feladatot, hogy az összes egyedülálló hölgyet alaposan megtáncoltassa. Mesélte, hogy nagyon szeret táncolni, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Az idő  sokkal gyorsabban telt, mint ahogy szerettük volna, mert még csupán néhány órája táncoltunk, amikor Rosalie lépett mellénk.

• Itt az ideje, hogy átöltözz, hogyha el akarjátok érni a gépet – mondta kedvesen.
• Rendben, már megyek is – mondtam mosolyogva, majd még egy csókot leheltem Jasper ajkaira, és el is tűntem a nővéremmel a nyomomban.

Ahogy beléptünk a szobába boldogan a szekrényemhez szökkentem, és kiválasztottam egy nagyon csinos fekete csőszárú farmert, egy fekete tűsarkú csizmát, és egy vérvörös blúzt, ami mélyen dekoltált volt. Gyorsan átöltöztem, és a hajamat is kiengedtem Rosalie segítségével, hogy az úton már teljesen hagyományos fényemben tündököljek. Nem telt bele tíz percembe, és már útra készen is voltam. A bőröndöm azonban sehol sem volt.

• Rose? Hova lettek a poggyászok? – kérdeztem.
• Éppen egy pillanattal ezelőtt vittük le őket Edwarddal – mondta szerelmem lágyan. Azonnal a hang irányába fordultam, és boldogan vettem tudomásul, hogy már ő is átöltözött és útra készen áll. – Indulhatunk, Mrs. Hale? – kérdezte mosolyogva.
• Igen, Mr. Hale, elkészültem – mondtam boldogan, és Jasper mellé szökkentem.

Kedvesem kézen fogott, és lefelé kezdett el húzni a földszint felé. Mindenki a nappaliban állt, és mosolyogva tapsoltak minket. Ahogy leértünk a lépcsőn előkerültek a rizses tálkák, és mindenki nevetve dobált meg bennünket az apró fehér szemekkel. Kaptunk egy telitalálatot is a hátunk közepére, amit valószínűleg a nagyon is vidám Emmettnek köszönhettünk. Ahogy kiértünk a házból beszálltunk a járművünkbe, aminek a vezetését Edward boldogan elvállalta és már indultunk is a nászutunkra. Már alig vártam, hogy felszálljunk a gépre. Nagyon hálás voltam Edwardnak, hogy elvállalta a fuvarozásunkat, mert így nem kellett sem taxit hívnunk, sem pedig megoldanunk az autó hazajuttatását.

• Megérkeztünk – mosolygott ránk Edward a visszapillantó tükörből.
• Köszönjük – mondtuk hálásan.
• Nagyon szívesen – mondta őszintén, majd kiszállt a kocsiból, és azonnal a bőröndökhöz sietett. – Segítek bevinni őket – mondta kedvesen, majd Jasperrel, és a csomagokkal együtt elindultak a váróterem felé.

Én pedig boldogan követtem őket. Miután minden poggyászunkat feladtuk, elköszöntünk kedvenc bátyánktól, és felszálltunk a járatunkra. Ahogy elfoglaltuk az ülőhelyeinket befészkeltem magam Jasper karjai közé, és lágyan megcsókoltam. Már alig vártam, hogy odaérjünk a szállásunkra. Két hét csak kettesben. Biztosan csodálatos lesz.