A másnap nem indult valami jól. A fájdalom, amire előző nap azt hittem, hogy végleg megszűnt, másnap újra előtűnt. De ezentúl sokkal rosszabb volt, és sehogy sem akart elmúlni. Éppen a partra mentünk volna ki Jake-el fürödni, mikor hasamba újra belehasított a fájdalom.
- Jesszusom! - kiáltottam fel, és kezemet a hasamra szorítottam.
Próbáltam legalább egy kicsit elnyomni a fájdalmat, nem sok sikerrel. Jake aggodalmasan rohant oda hozzám, éreztem, amint karját óvatosan átveti a vállamon.
- Nyugalom, semmi baj! Gyere, beviszlek a házba! - mondta, és óvatosan lépkedtünk fel a meredek talajon.
Minden egyes lépéshez újabb fájdalom társult, a könnyek előtörtek a szememből. Mélyeket lélegeztem, igyekeztem nyugodt maradni, de rémültebb voltam, mint valaha. Mi történik velem? Ennyire selejt vámpír lennék, hogy képes vagyok beteg lenni?
- Jake... nagyon fáj... - nyöszörögtem, és nem bírtam tovább, összerogytam a földön.
Jake rémült arccal hajolt fölém, arcomat simogatta.
- Gyere, majd én beviszlek a házba... - motyogta rekedtes hangon, tudtam, hogy a sírás kerülgeti.
Hevesen megráztam a fejem, és szólásra akartam nyitni a szám, de egy újabb görcs megállított ebben.
- Áu! - kiáltottam fel újra.
Jake megszorította a kezem, és ellenkezésemmel nem is törődve felemelt. Görcsösen kapaszkodtam a nyakába, fejemet a vállához nyomtam, és lehunyt szemmel igyekeztem elviselni a büntetésem. Mert ez az volt. Ezt kaptam azért, amit életemben elkövettem. Nem voltam egy minta gyerek, és ezért most szenvednem kell.
- Sajnálom... - suttogtam, mikor Jake letett a kanapéra.
Meglepetten pillantott rám, szeme sarkából kitörölte a könnycseppeket.
- Nem te tehetsz róla, Nessie. És hidd el, hamarosan el fog múlni! - nyugtatott meg, kezét a kezemre fektette.
Megszorítottam kezét, és közelebb húztam magamhoz, hogy ne kelljen túl hangosan beszélnem, mert még a beszéd is fájdalmat okozott.
- Nem ezt sajnálom. Hanem azt, amit ellened és a többiek ellen valaha is elkövettem. Nem vagyok egy angyal, ezt mindenki tudja, és lám, most megkapom méltó büntetésem... - motyogtam szemlesütve.
Szégyelltem magam, nagyon, amiért nem viselkedtem jobban. Akkor nem kellene Jake-nek miattam szenvednie.
- Nessie! Hogy mondhatsz ilyet?! Megőrültél?! - hitetlenkedett, és még erősebben kezdte el szorítani a kezem.
Jó érzés volt, így legalább elvonta a figyelmemet a hasamról, és a fájdalomról.
- Jake, te is tudod, hogy igazam van. Én... - kezdtem újra magyarázkodásba, de Jake a szavamba vágott.
- Elég volt, Nessie! Hagyd ezt abba, nagyon szépen kérlek! Ezzel csak rontasz a helyzeteden! - kérlelt szomorúan.
Könyörgően nézett a szemeimbe, s mivel nem akartam megbántani még jobban, lassan bólintottam. Látszott rajta, hogy kicsit megnyugodott, de még így is nagyon feszült és ideges volt.
- Felhívom Carlisle-t! - jelentette ki, és már el is tűnt mellőlem.
Nagyot sóhajtottam, és összegömbölyödtem a kanapén. A kezemet olyan erősen szorítottam a hasamhoz, amennyire csak tudtam. Jake vagy tíz percig konzultált Carlisle-val. Volt, mikor kissé megemelte a hangját, és mikor visszatért, akkor is eléggé ideges volt. Jobban, mint az előbb.
- Mi történt? - kérdeztem, nem akartam, hogy miattam veszekedjenek.
- Sikerült meggyőznöm őt, hogy jöjjön ide. Estére már itt lesz - tájékoztatott halkan.
- Nem kellett volna. Rá otthon van szükség. Én el vagyok. Látod, már minden rendben van! - bizonygattam, és fel akartam állni, hogy megmutassam, tényleg remekül érzem magam, de megszédültem, és visszarogytam a kanapéra.
Jake nagyot sóhajtva rázta meg a fejét, és felállt.
- Hozok neked takarót, borogatást a hasadra és valamilyen emberi ételt. Carlisle szerint nem lenne szerencsés most vadászni menned - jelentette ki, és eltűnt a konyhában.
Bosszúsan bámultam utána. Nem szerettem tétlenül ülni, és várni, hogy mi lesz. Nem mindegy, hogy ülve vagy állva szenvedek? A következménye a bűneimnek úgyis ugyanaz. Vagy örök életemben érezni fogom ezt a fájdalmat, vagy belehalok. Ez lehetséges egyáltalán? Gondolat menetem a gyorsan visszatérő Jake zavarta meg. Először felhúzta a felsőmet, hogy forró vizes borogatást ráteríthesse a hasamra. Be kellett hogy valljam magamnak, nagyon jól esett a forró víz érintése a bőrömön, de a fájdalmat még ez sem tudta megszüntetni. Ezután ráhúzta a pólómat, hogy ne csússzon el, majd vastag szőrme takaróval betakarta testemet. Nem fáztam, de nem ellenkeztem. Örültem, hogy gondoskodik rólam. Ez is csak azt bizonyította, hogy szeret engem.
- Ezt meg kellene enned - nyújtott felém egy szelet vajas kenyeret.
Felvontam a szemöldököm, és undorodva tekintettem a felkínált ételre. Gusztustalan illata volt.
- Én vért akarok! - nyafogtam, és eltoltam a kenyeret nyújtó kezét.
Jake rosszallóan megcsóválta a fejét, és újra a kezembe akarta nyomni a förtelmes kaját.
- Carlisle megmondta, hogy nem vadászhatsz! Ha meg akarsz gyógyulni, akkor ezt meg kell enned! Ha magad miatt nem, akkor legalább miattam! Nem akarom, hogy sokáig rosszul érezd magad! - magyarázta bánatosan.
Elfogott a bűntudat. Jake csak jót akar nekem, erre én itt nyavalygok egy nyamvadt kenyér miatt. Én sem vagyok teljesen normális.
- Sajnálom... - suttogtam bűnbánóan, és eleredtek a könnyeim.
Dühösen kitöröltem őket a szememből. Mi a francért sírok most?! Soha nem voltam ennyire érzékeny, de most még a bűntudatom is képes volt könnyeket csalni a szemembe. Jake döbbenten húzott magához, és óvatosan simogatni kezdte a hátamat.
- Ne sírj, kérlek, édesem! Minden rendben lesz - ígérte, és megpuszilta a fejem búbját.
Könnyes szemekkel pillantottam rá. Annyira kedves, hogy még ilyenkor is mellettem áll. Nem tudom, mi lenne velem nélküle.
- Megeszem - nyúltam a kenyér felé, de ezúttal elrántotta előlem.
- Hozok neked vért, ha annyira vágysz rá. Majd levadászok egy szarvast, rendben van? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
Lelkesen bólintottam. Annyira kedves, és ezt nem győztem ismételgetni. Csak én vagyok olyan, mint egy boszorkány.
- Nagyon köszönöm! - hálálkodtam, és kezemet felé nyújtottam.
Elfogadta, és leguggolt mellém, így megtudtam csókolni. A szám viszont fájdalmasan megrándult, amikor hasamba újabb görcs hasított. Jake észrevette ezt, és rémülten elhúzódott tőlem.
- Kerüljük az érzelmi változásokat. Az csak fokozza a fájdalmat - mondta, majd intett, és távozott az ajtón.
Előtte még megígérte, hogy sietni fog. Mikor elment, csak akkor jöttem rá, hogy mennyire kötődök is hozzá. A hiányát azonnal megéreztem, és ez nagyon nem volt jó érzés. Sőt... fájdalmas volt. Mikor egy óra múlva visszatért, kezében egy hatalmas szarvas tetemével, be nem vallottam volna neki, hogy mennyire rossz volt, hogy nem volt itt velem. Szemétség lett volna tőlem, elvégre én kértem rá, hogy hozzon nekem vért.
- Remélem így már jobb lesz - mondta, és a szarvast odahozta hozzám a kanapéhoz.
Azonnal a nyakába mélyesztettem a fogam, és mohón szívtam ki testéből a vért. Kellemetlen volt, hogy Jake tartja nekem a testet, amíg én táplálkozom, de nem tudtam uralkodni az éhségemen. Amikor már nem maradt egy csepp vér sem a szarvasban, jól lakottan terültem el a kanapén. Jake egész délután ott ült mellettem, és beszélt nekem mindenféle kellemes dologról, hogy elterelje a figyelmem folyamatos fájdalmaimról. Este hét óra felé kopogtattak az ajtón. Mi azonnal tudtuk, hogy Carlisle az, így Jake rohant, hogy beengedje.
- Merre van? - ez volt Carlisle első kérdése, ahogy belépett a házba.
- A kanapén - hallottam Jake hangját, és Carlisle szinte azonnal mellettem termett.
- Nem kellett volna eljönnöd... - motyogtam rekedtes hangon.
Carlisle arca megrándult a hangom hallatán. Ennyire borzalmasan csengene?
- Jake szerint nagyon nagy a baj, és most látom csak, hogy igaza volt. Mióta vannak fájdalmaid? - kérdezte orvosi hangon.
Elgondolkodtam.
- Azóta, mióta hívtalak. Egy kicsit megszűntek, de reggel óta folyamatosan tart - meséltem.
Carlisle összeszűkült szemmel tette kezét a homlokomra, valószínűleg a test hőmérsékletem nézte meg.
- Különös... - suttogta szinte magának.
- Mi a baj, Doki? - kérdezte Jake aggodalmas hangon.
- Nessie testének hőmérséklete nagyjából azonos most a tiéddel. Jobb is lesz, ha megmérem - magyarázta, és elővett a táskájából egy elektronikus hőmérőt.
Ha ezt használja, nem kell várnunk percekig, hogy megtudjuk a pontos eredményt. Csak hozzáérinti a bőrömhöz, és a gép már azonnal csipogni is kezd. Mos is így tett.
- Úr isten! - kiáltott fel Carlisle döbbenten a hőmérőt bámulva - 48°-os a tested jelenleg, Nessie...
Rémülten kapkodtam a tekintetem Jake-ről Carlisle-ra és vissza.
- Ez rosszat jelent? - hangomban hallatszott a rémület.
Carlisle nem válaszolt. Csendesen kutakodni kezdett a táskájában, míg nem egyszer csak megtalálta azt, amit keresett. Egy kis füzet volt az, ahová ha jól láttam, bejegyezte a testem hőmérsékletét. Csak utána fordult hozzám újra.
- Fogalmam sincs, ez mit jelent. Eddig soha nem találkoztam még ezzel. Félő, hogy haza kell, hogy vigyelek... - motyogta szinte magának.
Jake azonnal ellenkezni kezdett.
- Veszélyes lehet! Itt kell maradnia! Vizsgáld meg jobban, te vérszívó, mert nem állok jót magamért! - sziszegte fogai között.
Carlisle nyugodtan válaszolt neki.
- Nincsenek itt a megfelelő műszerek. Itt sajnos nem tehetek semmit sem. Haza kell vinnem, hogy megtudjam, mi történik vele. Hidd el, Jacob, nincsen más megoldás... - magyarázta Carlisle.
- És ha a Volturi rájön?! Ha baja esik? - rémüldözött megint szerelmem.
Carlisle lassan megrázta a fejét.
- Most a Volturinál sokkal nagyobb gondunk is van. Nessie nagyon rosszul néz ki, és az a legfontosabb, hogy megtudjuk, hogyan segíthetnénk rajta. Te is ezt akarod, nem?
Carlisle farkas szemet nézett Jake-el, aki végül legyőzötten szegezte tekintetét a földre.
- Pakold össze a holmitokat, én addig elvégzek néhány apróbb tesztet, amihez nem szükséges semmilyen orvosi műszer - kérte Carlisle Jake-t, aki szó nélkül a szobába ment.
Sajnálkozva tekintettem Carlisle-ra.
- Bocsáss meg a viselkedése miatt. Csak aggódik! - védelmeztem szerelmem.
Carlisle megértően elmosolyodott.
- Tudom. Én megértem. De nem kell félnetek. Addig nem nyugszom, amíg rá nem jövök, mi folyik itt, és meg nem gyógyítalak, ígérem!
Elmosolyodtam. Tudtam, hogy bízhatok benne. Ő sosem hagyna cserben, csak úgy, mint a többiek sem. Számíthatok rájuk. Most már nem féltem. Ha meg is fogok halni, legalább azzal a tudattal tehetem, hogy ők szerettek engem.