(Bella szemszöge)

-Vámpírok vagyunk, mind. - mondta halál nyugodtan én meg néztem mintha az mondták volna nekem, hogy vámpírok... te jó ég azt mondták vámpírok, de... nem.
-Ő... azt mondjátok, hogy vámpírok vagytok. - mondtam ki én is.
- Hol itt a tréfa? - kérdeztem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ilyet kérdezni.
- Mi halál komolyan beszéltünk! - mondta felemelt hanggal Rosalie.
- Rendben ez még megemészthető. Engem is meg fogtok enni? Nos ez már nehezebben menne, az biztos.
- Nem. Mi nem ölünk embert. Most pedig mesélünk neked. Rendben? - kkérdezték és én pedig aprót bólintottam.
- Tudjátok mit? Nem számít. Carlisle, Esme. Én tudom, hogy ti a világon a legjobbszívűbb szülők vagytok, és én akor is szeretnélek titeket, ha boszorkánnyá változnátok. Lehet ez kicsit csöpögősen hangzik, de nekem már olyanok vagytok, mint az igazi szüleim. Sőt, nem csak olyanok vagytok, hanem tényleg azok vagytok.

(Carlisle szemszöge)

Bella beszéde után mindketten meghatottan álltunk, mert azután amit mondtunk egy kicsi nevetést még vártunk volna, de őt nem csak, hogy nem érdekli, de még szüleiként is néz ránk.
- Nos akkor kezdjük el. Mire vagy kíváncsi?
- Rendben, de ne legyetek mérgesek. Mit szoktatok enni? Mert ha nem emert és nem emberi kaját esztek akkor mit?
- Állatvéren élünk.
- Tényleg koporsóban alszotok?
- Nem. Mi nem tudunk aludni. - mondta Edward.
- Denevérré válás?
-Nem. Annál van sokkal jobb. - csapta össze a tenyerét Emmett
-Természetfeletti gyorsaság. Vannak különleges képességeink is. - mondta Edward

(Bella szemszöge)

- Természetfeletti gyorsaság. Vannak különleges képességeink is. - mondta Edward és vártam, hogy folytassa, de nem tette.
- Milyen? - kérdeztem.
-Én látom a jövőt. - szólalt meg Alice, majd folytatta.
- Carlisle-nak a hatalmas önuralma, Esmének a szeretete, Rosalienak a hiúsága. - az utóbbi fel is mordult majd felment a szobájába magaután jól becsapva az ajtót.
- Emmettnek a nagy maci ereje. - kuncogott.
- Jasper érzelmeinket érzi és manipulálni is tudja. -fejezte be.
- És Edward? - kérdeztem miközben egy nagy kortyot ittam a vizemből.
- Én gondolatolvasó vagyok. - mondta az említett és kis híján megfulladtam.
- MI?! - kérdeztem hisztérikus hangnemben mire mindenki elmosolyodott kivéve Edwardot majd megszólalt.
- A tiedben nem tudok... sajnos. - mondta szomorúan, mire én egy nagy sóhajtás kíséretében felálltam, majd Carlisle megszólalt.
- Ne haragudjatok, de mennem kell a kórházba. Egy sűrgős eset. - mondta és elment, majd szépen lassan, fontos dologra hivatkozva, elmentek a többiek is. Csak én és Edward maradtunk a szóbában.
Lehajtottam a fejem és vártam, hogy mikor fog megszólalni, de úgy gondoltam, inkább leülök amíg várok. Nem sok kellet, de Edward meg is szólalt.
- Félsz? - kérdezte, de én még mindig nem emeltem fel a fejem.
- Hát... mit ne mondjak váratlanul ért és hát... úgy döntöttem nem számít. Én így szeretlek titeket. És nem, nem félek.
- Nem számít az, hogy egy szörnyeteg vagyok? Bármikor megölhetlek és még csak nem is számít. Bella tudod, minden porcikánkkal magunkhoz csalogatjuk a zsákmányt. A hangunkkal, az illatunkkal és még a szépségünkkel is. Mintha bármelyikre is szükségünk lenne. - mondta egy kicsit kikelve magából, de ezután meg enyhült a hangja. Nekem még midig le volt hajtva a fejem. Odalépett hozzám és letérdelt előttem, majd felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Olyan gyönyörű aranybarna szemei vannak, hogyha én cukorból lennék szerintem már elfolytam volna. De még így is mintha a csontom is olyan... nem is tudom, kellemes érzés járta át a testem, de ezt csak egy rövid perc után értettem meg, hogy miért.
- Bella, én a világon mindennél jobban szeretlek. - szeretlek... szeretlek... szeretlek.... csak ez az egy szó jutott el ép elmémhez míg a szemébe néztem.
- Én... is. - mondtam egy kicsit megrészegülten. Lassan odahajolt és megcsókolt. Olyan gyengéd, volt, hogy az már fájdalmas. Túl tökéletes volt, szinte elvesztem. Karjaimat a nyaka köré fontam, de akkor hirtelen már ott se volt előttem. Ránéttem, de bár ne tettem volna. Szemei aranybarnából, hirtelen váltott át koromfeketébe. Kezdtem kicsit félni. Majd megszólalt.
- Ez... egyszerűen... tökéletes volt. - mondta Edward. Felálltam a kanapéról és odamentem hozzá és átkaroltam. Elkezdett kivezetni a házból, de rossz sejtésem volt. Kis híján szívrohamot kaptam amikor Alice kiugrott az ablakon és mellettem landolt. Kicsit fájdalmas csontropogtató testvéri ölelésben részesített majd sokatmondóan Edwardra tekintett, engem pedig beküldtek a házba, mert négyszemközt akartak beszélni.

(Alice szemszöge)

- Jaj, Edward, úgy örülök, hogy végre bevallottad neki. Jöhet a rossz hír. A Denali klán, hamarosan meglátogat minket. Van kedved elmenni vadászni? - kérdeztem gyorsan mielőtt eljut a tudatáig, hogy jön Tanya.
- Tanya is jön? - kérdezte kicsit ingerültebben. Én savanyúan bólintottam, mire ő beviharzott a házba Bella után. Folytatódhat a mesélés...