1. fejezet - Visszaemlékezés a múltba
Borús napra ébredtünk de mivel ez az idő jónak számított errefelé az osztálytársaim szerveztek egy egész napos túrát a közeli erdőbe. Mivel szombat volt nem igazán akartam elmenni, de a szüleim úgy gondolták, hogy el kéne mennem, hiszen mit árthat egy kis kirándulás (most már tudják, hogy sokat). De, hogy boldogok legyenek elmentem.
Borús napra ébredtünk de mivel ez az idő jónak számított errefelé az osztálytársaim szerveztek egy egész napos túrát a közeli erdőbe. Mivel szombat volt nem igazán akartam elmenni, de a szüleim úgy gondolták, hogy el kéne mennem, hiszen mit árthat egy kis kirándulás (most már tudják, hogy sokat). De, hogy boldogok legyenek elmentem.
Mikor odaértem az erdő széléhez ahol gyülekeztünk minden szem rám villant, de rögtön vissza is fordultak ahhoz, akivel el voltak foglalva. Egyedül egy idegen kislány szaladt felém aki annyira megbabonázott, hogy észre se vettem hogy, hogy hívott.
- Alec nézd, itt van holdfény angyalka! Nézd Alec, nézd!
- Mary, Mary ne rohanj!- Eközben a kislány már mellettem is termett. De amikor fölnéztem, hogy kié lehet ez az angyalka meghökkentem a gyönyörűségtől, amikor egy magas, fekete szemű srác állt meg előttem. Csodaszép volt, a bőre hófehér és olyan mintha vékony papírból lenne a haja sötét barna és göndör fürtökben súrolta a vállait.
- Bocsáss meg a húgomnak nem tudom mi ütött belé. Ja igen, amúgy a nevem Alec Balman, és ő a húgom Mary. – Mutatott a kislányra.
- Szia az én nevem Isadora Alston.- nyújtottam neki a kezem de nem fogadta el.
Ez furcsa miért nem fogott velem kezet? Na de mindegy, a többiek már elindultak ahogy látom, úgyhogy nekem is mennem kéne.
- Bocsi, de nekem mennem kell, mert hát én az osztálytársaimmal vagyok itt - mutattam a nagy csoport felé akik kezdtek elindulni a kisösvényen be az erdőbe.
- Mi átutazóban vagyunk itt. Úgyhogy szeretnénk mindent megnézni amit csak tudunk, ugye nem gond ha veletek tartunk?- kérdezte bizonytalanul miközben az osztálytársaimra sandított akik közül már csak páran voltak itt az erdő szélén.
- Szerintem nem lesz semmi gond. - Magamban megjegyeztem, hogy senkit sem érdekel, hogy mi vagy ki van velem.
Elindultunk mi is a többiek után, leghátul haladtunk hárman és egy kicsit le is maradtunk mert hát Alec és Mary bevárták amíg én bukdácsolok a kiálló gyökerekben és minden egyébben.
- Nyugodtan mennyetek előre mert velem nagyon lassan haladtok, - mondtam miközben belebotlottam egy kiálló gyökérbe.
- Nem baj – kapott gyorsan utánam Alec – így legalább gyönyörködhetünk az erdőben, - mosolygott rám Alec – Ugye Mary?
- IIIIIIIgen! – Kiáltott föl.
- De komolyan nem kell engem is bevárnotok. – mentegetőztem
Erre Alec csak mosolyogni tudott. Még mentünk jó darabig amikor beértük a többieket egy kis tisztáson. Itt mi is megálltunk, hogy megpihenjünk. Mikor leültünk egy fatönkre, Mary megtámadt a kérdéseivel. Készségesen válaszoltam az összes kérdésére, bár sok kérdésének nem értettem a lényegét.
- Nem értem, hogy miért vagy mindig egyedül? – Ez volt Mary egyik érdekes kérdése, mert eléggé meglepődtem rajta, hogy mennyi mindent tud rólam.
- Hát nem is tudom. Szeretek egyedül lenni. – Erre a válaszomra Alec csak elkezdett még jobban nézni. – Miaz? Semmi, csak nem értelek, hiszen az ember társasági lény. – furcsállódott Alec.
- Tudom. Sokan kérdezik ezt tőlem – sóhajtottam.
- Bocsánat, én egy kicsit szeretnék elmenni sétálni, de ti maradjatok itt. – mondtam miközben elindultam a tisztás szélére de Alec utánam kapott és megfogta a kezemet miközben megállított.
- Hé, hé, hová mész? Ne menjek veled?
- Nem, nem köszi inkább egyedül. – Elengedte a kezem és én elindultam még beljebb az erdőbe.
Már jó ideje mehettem amikor észre vettem, hogy nem vagyok egyedül. Mikor megfordultam egy gyönyörű lánnyal találtam magam szemben. Nem is lehet elmondani, hogy mien szép is volt, alacsony de még is vékony, rövid fakóbarna haja hátrasimítva, az ajkai teltek, a szemei vágottak és mintha az írisze rubinvörösből feketévé változna, de biztos csak a képzeletem játszott velem. Nem tudom.
- Oh, bizonyára te vagy Isadora? – kérdezte a lány de én még csak meg se bírtam mozdulni, nem hogy válaszolni. – A testvérem már ódákat zengett rólad, hogy milyen gyönyörű vagy meg még sok minden más bla, bla, bla.
- Jaj ne legyél már ilyen félénk! – kacagott fel boldogan.
- Ki, ki vagy te? – kérdeztem ijedten.
- Ó, bocsánat a nevem Jane és Alec az ikertestvérem – az ikertestvére??? Huh ez ledöbbentett. Nem is mondta, hogy van egy ikertestvére, én hülye minek is mondta volna?! De várjunk azt mondta, hogy ódákat zengett rólam, hogy milyen gyönyörű vagyok?, meg ilyesmi?
- Nem hagyom, hogy elved tőlem a testvéremet! Nem engedem!
- Miről beszélsz? Hogy én elvenném a testvéredet de hiszem most találkoztam vele! – kiabáltam rá. Eközben éreztem ahogy a vár az arcomba szökik.
- Amikor dühös az ember akkor még elbűvölőbb és ez a te esetedbe sajnálatos tény.Hmm, micsoda aroma nem gondoltam volna, hogy ilyen ínycsiklandozó vagy. Elbűvölő és ínycsiklandozó nekem ez az ideális páros. – nevetett föl, de én ettől a nevetéstől megijedtem.
Én csak néztem és nem értettem, hogy miről beszél. Ínycsiklandozó? És egyszer csak belémnyilalt a fájdalom. Nem értetem, hogy miért-mitől vergődöm de egyszer arra lettem figyelmes ahogy ott vergődöm a talajon. És az a Jane nevű lány közeledik felém először egy vastag fatörzs mellet állt de most olyan gyorsasággal jön felém, hogy csak egy elmosódó csíkot látok belőle. Megáll előttem és a szemeit mintha belém fúrná le se veszi rólam. Még egy nagy fájdalom és ezen a ponton már azt kívántam bárcsak meghalnék. Már lecsuktam a szememet hogy, felkészüljek a halálra de nem következett be, de ekkor a fájdalom múlni kezdett és lassan már el is tűnt mintha nem is lett volna. Gondoltam kinyitom a szememet de féltem hogy, azzal az őrjítő fekete szemekkel találom magam szemben, de a kíváncsiság úrrá lett rajtam. Mikor kinyitom a szemem Alecet látom magam előtt de mielőtt észbe kapnék már fel is kapott a karjaiba és eszeveszettül rohant velem még beljebb és beljebb haladva az erdőbe.
- Ne félj. Nem lesz semmi bajod, megígérem.
Mire ezt kimondta én egy fatörzsnek ütköztem amibe bevertem a fejemet. Jane közeleg felém, el akarok rohanni de nem bírok megmozdulni olyan ez az érzés mintha ólomból lennének a lábaim, Jane csak még közelebb és közelebb kerül hozzám míg el nem ér engem, és akkor megfogja a fejemet és magához húzza a hajamat félresöpri a vállamról, odahajol de ekkor már csak a fájdalmat éreztem.
- Áááááááááááá!!! – sikoltottam
Jane eltűnt, mintha ott se lett volna. Ez volt az a pont amikor megint azt kívántam bárcsak meghalnék.
- Kérlek oltsátok el a tüzet a fejem ég!
- Nem! Nem lehet nem változhat át! – Mary? Észre se vettem, hogy itt van.
- Tudom Mary, de már nem csinálhatjuk vissza. – Meglepődtem Alec elkínzott hangján.
- Oltsátok el a tüzet nem bírom tovább!
- Holdfény angyalka! Alec bénítsd le bénítsd már le ne hagyd, hogy szenvedjen. Kérlek!
- Alec ölj meg nem… Ááááááááá!
- Mary, vigyük el innen, nem maradhat itt.
- De hova? – kérdezte sírásba csukló hangon Mary
- Mikor jöttünk ide fele, láttam egy elhagyatott faviskót az épen megfelel.
- Öljetek meg kérlek, öljetek meg!
- Alec bénítsd le!
- Bénítsd le MOST – az utolsó szót már ordította.
És ekkor minden elsötétült a fájdalmamat már alig éreztem, és ez jó volt de a tűz még mindig kínzott, egyre jobban haladtam lefelé a sötétségbe.
|