Benn a városban Alice először leparkolt egy posta előtt. Rosalie és Candy kérdőn néztek rá.

- Írnod kéne Shirley-nek – mosolygott. Candy berohant, és kitöltött egy képeslapot barátnője részére.

- Kösz a tippet! – kacsintott Alice-re.

- Semmiség volt – vigyorgott.

A mozihoz hajtottak. Láttak egy jónak ígérkező vígjátékot. Míg Alice a jegyeket intézte, Rosalie tájékoztatót olvasott, Candy pedig tétlenül álldogált a falnál.

Hirtelen szélvihar söpört végig az utcán, besüvített az ablakon, és rendesen megkavarta a levegőt. Candy úgy érezte, mintha megfagyna az ereiben a vér. Ismerős illat csapta meg az orrát. Jacob Black lélegzetelállító illata.

- Bakker… - nyögte. Azonnal pásztázni kezdte a termet, ám Jacobot nem látta.

„Biztos kintről jött! Vagy az is lehet, hogy rosszul emlékszem az aromára” – nyugtatta magát. Ekkor Alice tűnt fel mellette, majd fél perc múlva megjelent Rose is. A mozi teltházas lett. Candy biztos volt benne, hogy nem érzett még ennyi illatot egyszerre, ám abban is bízott, tud uralkodni magán. Az egyik oldalán Rose, a másikon Alice foglalt helyet. A film egynegyedénél tarthattak, mikor bekapcsolt a klíma. Az összes illat megélénkült, és Candy ismét érezte Jake illatát. Gyorsan körbenézett.

- Baj van? – kérdezte Alice.

- Sok az illat. Ki kell mennem egy pillanatra. – Azzal felemelkedett, és… majdnem visszaült. Jacob éppen fölötte ült, és most farkasszemet néztek. Can kapcsolt előbb. Fürgén kislisszolt a teremből. Csak a mozi melletti sikátorban állt meg. Mély levegőt vett, és próbált megnyugodni. Érezte, hogy ha még verne a szíve, most majd kiugrana. Lecsúszott a fal mellé, és fejét a térdei közé hajtotta.

- Minden rendben? –  kérdezte egy enyhén rekedtes, mély hang. A lány felkapta a fejét, és szembe találta magát Jacob aggódó arcával. „Bunkónak kell lennem!” – eszmélt fel.

- Közöd? – nyögte ki nagy nehezen.

- Semmi – lepődött meg Jacob. – Valami rosszat csináltam vagy mondtam? Ne haragudj. Én csak segíteni akartam.

- Sajnálom… - Candy érezte, hogy nem tudja tovább játszani a bunkót. Hogy is tehetné, mikor legszívesebben addig ölelgetné a fiút, ameddig csak teheti.

- Félreértettem netán a tegnapot? – hajtotta le a fejét a fiú.

- Mit értettél tegnap? –  mosolygott Candy.

- Azt hittem, esetleg, véletlenül, valami csoda folytán tetszem neked – pirult fülig.

Candy felnevetett.

- Ennyire észrevehető  volt? – kacagta. Jacob megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Talán – válaszolt.

- Őszinte leszek hozzád, mert megérdemled – kezdte Candy – Abból, ha köztünk lesz valami, semmi jó nem fog kisülni. Sem neked, sem pedig nekem. Mi nem találkozhatunk – hajtotta le a fejét.

- Mondd azt, hogy Edward Cullennek ehhez semmi köze – kérte Jacob. Candy meglepődött.

- Igazából nem róla van szó, hanem az egész családról. – Még mindig nem mert felnézni.

- És ha nem tudják meg? –  A lány semmit sem tehetett. Érezte, ahogy Jacob keze az állához csúszik, és esetlenül felemeli a fejét.

- Akkor lehet – mondta ki az igazat mosolyogva.

- Rendben. Menj vissza, mielőtt észreveszik – mosolygott a fiú. „Úgyis kiszagolják!” – gondolta Candy, ezért mielőtt visszament volna, a mosdóba ment, és megmosta az arcát, levette a pulóverét, majd parfümöt fújt magára.

- Talán… - kacsintott rá a tükörképére, és visszament a terembe.

A film tényleg vicces volt, nagyon sokat nevettek, és sem Alice sem pedig Rosalie nem érezte meg Jake illatát.

- Hát ez mókás volt – táncikált Alice a kocsi felé.

- Vezethetek? – kérdezte Rose.

- Aha.

Rose még jobban hajtotta a járgányt, mint Alice, és majdnem fele idő alatt értek haza.

- Milyen volt? – kérdezte Esme.

- Remek – mondták a lányok.

Este Rose és Alice barátaik társaságában voltak a szobájukban, Carlisle és Esme a dolgozószobában csevegtek, Edward pedig Bellánál volt.

Candy épp lezuhanyozott, és elpakolta a ruháit. Éppen a pulcsiját tette vállfára, mikor észrevett a zsebében egy kis cetlit.

„Gyere a Forks-i parkba este kilenc órára! Jake” – hirdették a kusza betűk. Candyt melegség járta át, majd az órára pillantott. Nyolc múlt öt perccel.

Carlisle dolgozószobájához sétált.

Kopogott.

- Tessék! – szólt ki a férfi.

- Sziasztok! – köszönt Candy. – Carlisle, nem tudsz valami nyugodt helyet?

- Éppenséggel a teljes erdő. Miért? – mosolygott Carlisle.

- Szeretnék ma este a szabadban meditálni – mosolygott vissza Candy.

- Majd engem is megtaníthatnál – nevetett Esme.

- Sort kerítünk rá – kacsintott a lány. – Jó éjszakát!

- Neked is – köszöntek el.

Candy a szobájába ment, és felvette az egyik koptatott farmerét, valamint egy fehér, rövid ujjú fölsőt, és rá egy fekete pulóvert. Tornacsukát húzott, és kezébe vett egy kistáskát.

- Kalandra fel – sóhajtotta, és kiugrott az ablakon. A város széléig a bozótban szaladt vámpírtempóban, ott megtorpant, és emberi léptekkel, szép lassan a park felé sétált. Ügyelt rá, hogy nagy ívben elkerülje Swan rendőrfőnök rezidenciáját, Bellástul és Edwardostul. A telefonjára nézett. Húsz óra ötven perc.

„Azt hiszem, végre teszek egy elegáns futást!” – gondolta. A haját kicsit összeborzolta, és egy ivókútból enyhén bevizezte a homlokát, majd emberi tempóban futni kezdett a park bejárata felé.

Ahogy azt gondolta, Jake a bejáratnál állt.

- Szia – suttogta a fiú meglepetten. – Azt hittem nem jössz el.

- Annyit késtem? Ne haragudj. Későn vette észre a cetlit – mentegetőzött Candy

- Pontos voltál, csak azt hittem… - kezdte a Jacob, de nem mondta végig.

- Azt hitted, bárki meg tud akadályozni abban, hogy idejöjjek? – mosolygott a lány.

Jake elszégyellte magát. „Édes istenem. Annyira aranyos!” – sikítozott Candy magában.

„Most légy ügyes, Jake. Belláról lecsúsztál, de kaptál egy második esélyt. Ha elszalasztod, tényleg balfék vagy!” – figyelmeztette magát Jacob.

- Mesélj magadról – szólalt meg egy perc zavarba ejtő csönd után Candy.

- Én? De hát nincs bennem semmi érdekes – pirult el a srác.

- Dehogynem. Már maga a valód – vallotta be Candy, majd lesütötte szemét.

- Hát igazából… - kezdte Jake és elmondott magáról mindent. Az apja helyét a törzsben, a nővéreit, és a kocsik iránti szenvedélyét.

- Komolyan? Egy Rabbitot? – csodálkozott el a lány.

- Aha. – mondta büszkén Jake.

- Ejha! – dicsérte.

Nagyon jól elbeszélgettek. Sokat nevettek. Jake tényleg mindent elmondott, és Candyt igazán zavarta, hogy ő nem mondhat el mindent magáról. Azt mondta, hogy Emmett unokatestvére, és most eljött látogatóba Alaszkából.

- Már ilyen késő van? – eszmélt fel Candy.

- Tényleg, már tizenegy óra van – ébredt rá Jacob is.

- Hát akkor köszönöm. Remekül éreztem magam – közölte Candy.

- Én köszönöm. Csodás vagy… illetve volt – zavarodott össze Jake, és még a füle is irult-pirult.

Can felnevetett.

- Ezt bóknak veszem – kacsintott.

Jake is elmosolyogta magát, majd feltette azt a kérdést, amitől Candy rettegett.

- Mitől olyan hideg a kezed? – kérdezte mosolyogva, majd a kezébe vette az említett testrészt, és az arcához simította.

- És te mitől vagy ilyen meleg? – próbált kitérni a válasz alól.

- Értem. Szóval nem fogod ma elmondani – sóhajtott lemondóan és elengedte a lány kezét.

- Nem lehet. Erre magadtól kell rájönnöd – nyögte ki Candy az igazat.

- Hát akkor jó éjt! Mikor találkozunk legközelebb? – ismét elpirult.

- Legyen holnap ugyanekkor, ugyanitt – javasolta.

- Rendben.

- Jó éjt! – búcsúzott Candy, majd elindult. Érezte, hogy Jake nem mozdul, ezért visszalépett, és arcon csókolta a fiút. Jake még merevebb lett, Can pedig gyorsan távozott, és teljesen elégedett volt magával. 
 

„Édes istenem! Imádom!”

Edward szemei kipattantak.

- Candy – mondta.

- Mi? – kérdezte Bells. Edward hallgatózott egy kicsit, majd ismét lehunyta pilláit.

- Semmi. Képzelődtem – mondta, és homlokon csókolta szerelmét. 
 

- Jó reggelt – sétált le a lépcsőn Candy.

- Neked is. Milyen volt? –  érdeklődött Esme.

- Remek. A szabadban meditálni sokkal jobb. Friss levegő, lágy szellő, az erdő hangjai – áradozott a lány.

- Micsoda remek érzés lehet – vélekedett a nő.

- Megjöttem – lépett be Edward. – Sziasztok.

- Szia – köszönt Candy, Esme és az éppen leérő Carlisle.

- Szép estéd volt? –  érdeklődött „apja”.

- Persze – bólintott a fiú.

- És szép napod lesz? –  kérdezte Esme.

- Nem. Bella ma elmegy az apjával horgászni a rezervátumba – duzzogott a vörös.

- Kár. Akkor megtennéd, hogy megmutatod nekem az erdő legbékésebb helyeit? Kitaláltam, hogy a szabadban szeretnék meditálni – kérte Candy.

- Miért pont én? –  lepődött meg Edward.

- Azért mert Alice Jasperrel lesz, Emmett meg Rosalie társaságában tölti majd a napot. Légy szíves! – nyavalygott.

- Rendben, rendben. Csak fogd be – intette le Edward.

- Köszi – ujjongott Candy, mire a kocsik riasztója észveszejtő vinnyogásba kezdtek.

- Candy! – suhant le Alice.

- Bocsi – kacagott fel. – Jasper túl messze volt.

- Jól van, jól van. Itt vagyok – siklott le a szőke srác is.

- Hajnalok hajnalán…  - kezdte Emmett.

- Tíz óra – szólt közbe Rosalie.

- Kivernek az ágyból. Ráadásul a saját kocsim! – fejezte be Emmett, majd a garázsba ment, hogy elhallgattassa a még mindig esztelenül vinnyogó autókat.

- Készülődj, Catie – mondta Edward.

- Candy – javította ki az említett.

- Tök mindegy. Egykor indulunk – legyintett a fiú.

- Értettem – állt vigyázzba a lány. – Vörös őrmester!

Mind nevetni kezdtek. Kivéve persze Edwardot, aki csak a fejét csóválta. 
 

Egy órára Candy lefürdött, felöltözött, megfésülködött, (ábrándozott egy sort) és lesiklott a nappaliba.

- Csinos vagy! – mosolygott Rosalie.

- Ebben? – kacagott fel a lány. Végignézett kopott farmerjén, piros pólóján, és magára vette a méregzöld pulóverét.

- Aha – csatlakozott Alice.

- Mi van rajtad? – jelent meg Emmett.

- Egy őskori farmer, egy múlt heti póló, és egy kétéves pulcsi – sorolta.

- Attól még csinos – siklott mellé Jasper.

- Köszönöm. De elég lesz – pirult volna el.

- Mehetünk? – lépett mellé Edward.

- Aha – felelte, majd távoztak. 
 

Az erdő szinte összezárult körülöttük. Minden smaragdzöldben pompázott. A lány rápillantott a fiú sziklaszilárd arcára.

- Ez az. – A fiú megtorpant. Egy hatalmas szikla előtt álltak. Már ez is zöld volt. Benőtte a moha.

- Gyönyörű – suttogta a lány.

- Igen. És nyugodt. Ezt javaslom meditációra. Itt maximum egy-két állat fordul meg – mondta távolba révedő szemmel Edward.

Candy felszökkent majd letelepedett a kő szélére. Megpaskolta maga mellett a kemény sziklát. Edward elmosolyodott, és csatlakozott hozzá. Jó ideig csendben ültek, majd Edward törte meg a csendet.

- Milyen volt eddig az életed? – érdeklődött.

- Olvasd ki. Kinyitom most az elmém neked. – Azzal Candy hanyatt feküdt, lehunyta szemét, és hagyta, hogy a fiú kedvére szemezgethessen túláradó gondolataiból.

- Rendben. – Azzal Edward „turkálni” kezdett. Látott mindent. Látta a lány félelmét, mikor az ráeszmélt, hogy mi lett. Látta a Butháni évek boldogságát, azt a rengeteg – Edward szerint bolond – fiút, aki belehabarodott ebbe a sötét hajú gyilkosba, jó pár megbánt kínzást vélt felfedezni, és még valamit…

- Hát ennyire megzavarlak? – Candy szemei felpattantak. Edward arca csak néhány centire volt az övétől.

- Nem tehetek róla – vont állat, kissé duzzogva. – Jó illatod van. És jól esik, ha közelebb engedsz magadhoz.

Candy először megijedt, hogy netán Jacobbal kapcsolatban jutott valami eszébe, és lebukik, de nagy kő esett le a szívéről.

- Értem. Mutassak még nyugis helyet? – állt föl a fiú, és leporolta nadrágját.

- Aha. Légy oly szíves – állt föl a lány is.

- Leszek – azzal Edward leszökkent és megiramodott, Candy pedig utána vetette magát.

- Várj meg! – kiáltotta.

- Kapj el, ha tudsz! –  És Edward fokozta a tempót. Candy arcán kacér mosoly terült szét. „Na jól van vöröske! Te vagy róka, én meg a vadász?” Fokozta a tempót, bár úgy tudta, hogy Edward a leggyorsabb a családban. Azt hitte semmi esélye elkapni a fiút, ám ekkor kapcsolt, hogy neki is van erőssége. Elrugaszkodott, és egy hatalmas ugrással a fiú hátán termett.

- Megvagy! – súgta a fülébe, és felkacagott.

- Ejha! Ez igen! – Edward tovább szaladt. Candy erősen fogta a derekát, miközben a haját turkálta, vagy épp borzolta, esetleg fonogatta.

- Mi a lótúrót csinálsz? – értetlenkedett Edward.

- Befonom a hajad! –  jött a könnyed válasz.

- Na, nem! Azt már nem! –  azzal Edward még gyorsabban futott, majd hirtelen megtorpant, és hanyatt vágta magát.

- Köszi – nyekkent Candy.

- A legnagyobb örömmel tettem hölgyem. – Edward legördült a lányról, és mellette maradt a fűben.

- Meghiszem, te szadista. Bella nem fog örülni, ha te ennyire bírod a szadit. – De elharapta a végét, meg Edward oldalba vágta.

- Kuss – mondta, tőle szokatlan szóval. Candy kacagott.

- Szerintem ő gyengéden szereti, bár erről inkább valaki mást kéne megkérdezni…  - Ismét egy ütés, ám most könyökkel a gyomorszájba. Can félig felült, de annyira nevetett, hogy visszafeküdt.

- Mi baj, Edward? Nem szeretsz intim témákról beszélgetni? Pedig egy majd százéves ember már felnőhetne ehhez…

- Menjél te a jó… - És felpattant.

- Nem mész el! – szökkent talpra a lány is.

- És ki állít meg? –  húzta fel fél szemöldökét a srác.

- Természetesen a legszebb teremtmény ezen a helyen – húzta ki magát Candy, és az orrát magasra szegte.

- Én? Ugyan miért állítanám meg maga… - Valami mellbe taszította.

- Kuss – „legyintette” mellbe a lány.

- Hogy beszélsz kisasszony? Kimossam a szádat? – A lány felé ugrott, és játékos morgást hallatott.

- Próbálkozni szabad. –  Candy támadó testtartást vett fel.

- Azt hiszed, le tudsz győzni? – Edward lekicsinylő pillantást vetett rá.

- A bátyám nem fog örülni, ha te most lenézel. Az, hogy kisebb vagyok, nem jelenti, hogy lenézhetsz rám – húzta össze a szemét.

Edward a lányhoz sétált, és jó másfél fejjel fölé magasodott.

- Ha már felnézni nem tudok…  - Candy ismét mellbe lökte, ám ezúttal erősebben. Edward repült pár métert, majd egy fának csapódott. Candy leporolta a kezét, és éppen indulni készült, Edward viszont gyorsabb volt.

- Hova, hova? – kérdezte, és a derekánál fogva hátradobta.

Jó darabig így játszottak, hol Candy ütött, hol Edward, de egyik sem volt erős vagy vad. Inkább, mint egy gyilkos flört. Egy flört, amiben nem az estéd a tét, hanem egy kapcsolat. Egy kapcsolat, ami megszülethet, vagy elveszhet. Egy kapcsolat, ami lehet baráti, lehet gyűlölködő, de ezt a „harcot” vizsgálva, még szenvedélyes, szerelmi viszony is. 

Már fél órája játszottak, mikor Edward felkapta a lányt, megpördült vele, majd lefektette a fűbe, és hevesen csókolni kezdte. Candy viszonozta a csókot, és vadul túrt a fiú vörös hajába. Ajkuk elnyílt, és Edward most nem akart megállni. Furcsa volt neki a hideg, kemény, márványszerű száj, de kellemes. Nem akarta lefejteni magáról a lányt, és nem érezte, hogy ezzel veszélybe sodorná, és ez megnyugtatta. Simogatta, csókolta, harapta, ahol érte a bőrét. Ahol nem érte, oda odaférkőzött. Lehúzta a póló nyakát, vagy felhúzta az anyagot a derekán, Candy pedig hasonlóképpen cselekedett. Mindketten tudták, hogy nem lenne szabad, de nem tudtak megálljt parancsolni. Már egyikőjükön sem volt felső. A két márványtest egymásnak feszült, egy-egy hevesebb mozdulatnál szinte csattant. Candy fordított. Hanyatt fektette a fiút a füvön, és átvette az irányítást. Edward pedig, rá nem jellemző módon, engedett. Elterült a füvön, és csak élvezte a lány ajkát, és nyelvét, amik feltérképezik testének minden pontját. Mikor a lány a csípővonalához ért, felnyögött. Candy felkuncogott, és folytatta a „pont” ízelgetését. Edward fél perc múlva úgy érezte nem maradhat rest. Csókolni kezdte a lányt, és visszafektette. Talált a nyakán egy ingerlő pontot. Azt csókolta, harapta. Nyelvével apró köröket írt le rajta. Megérezte a lány ujjait az álla alatt. Felnézett. Látta a vágytól égő barna szemeket, a kissé kusza, sötét, hullámokban szétterülő hajat, és a vérvörös, enyhén megdagadt ajkakat.

„Nem!” – kiáltott benne egy hang. „Ő nem Bella! Te Bellát szereted! Edward Cullen! Most azonnal hagyd abba!” És Edward engedett a hangnak. Leugrott a lány egyre melegebb testéről, és eltűnt az erdő zöld, semmit mondó homályában. Candy dermedten feküdt. Nagy levegőt vett, és felült Beletúrt kusza fürtjeibe, és visszavette a pólóját. Karjára fektette Edward ingét, és elindult vissza, a ház felé. Lassú, emberi léptekkel sétált, mígnem ismét a vörös fiú állt előtte.

- Ne haragudj! – kikapta a kezéből az inget, és újra elnyelte őt az erdő.