(Renesmee szemszöge) 

Reggel kipihenten ébredtem, és minden tökéletes volt, egészen addig, amíg rá  nem jöttem, hogy szomjas vagyok, de nagyon. Hallgatnom kellett volna apáékra tegnap, és elmenni velük vadászni, de akkor valahogy sokkal jobban izgatott, hogy Jacobbal lehettem, és megint száguldhattam a hátán. Vajon ki volt már régen vadászni a családból? Gondolkodtam el. Valaki csak szomjas. Egyedül még nem akarnak elengedni, pedig már bőven kinézek hat évesnek is akár. Nem értem, hogy miért kell ez a nagy felhajtás, hiszen simán elejtek egy szarvast. Sőt, biztosan el tudnék kapni mást is, hogyha hagynák végre. Valaki csak eljön velem, ha más nem is, akkor anyu biztosan „feláldozza” magát a kedvemért, és velem tart.

• Jó reggelt, kicsim – lépett be anyu a szobámba, apu pedig szorosan a nyomában volt.
• Nektek is jó reggel – mosolyogtam rájuk, majd megpusziltam őket.
• Mit csinálunk ma? – kezdtem puhatolózni.
• Nem tudom még – gondolkozott el anya.
• Emmett, éppen vadászni készül, ha gondolod, akkor vele tarthatsz. Nem kell női praktikákhoz folyamodnod, mint a „puhatolózás” – kuncogott fel apa, mire én dühösen felszusszantottam.
• Mindig el fogod csenni a gondolataimat? – ráncoltam össze az orromat.
• Ugyan, édesem, csak hallottam, hogy mennyire szomjas vagy. Már éjjel is vadászatról álmodtál – simogatta meg apa a fejemet, és megpuszilta a fejem búbját, amit kifejezetten szerettem.
• Oké, akkor megyek Em bácsihoz – pattantam fel, és a szekrényem elé siettem. – Mit is vegyek fel? – vizsgálgattam tudományosan a gardróbom tartalmát.
• Renesmee, vadászni mész, nem pedig bálba – csóválta meg a fejét apa és anya.
• Nem vehetek fel akármit. Például ez az ing nem vadászatra való, ez egy igazi Zara modell, a hozzávaló pulóverrel együtt. Vagy nézd csak meg ezt a fekete Thomas Jeans farmert, amin Hello Kitty van. Csak nem fogom elszakítani – mutogattam a ruhadarabokat. Igaza volt Alice néninek, semmi érzeke a szüleimnek a divathoz.
• Mit szólnál egy teljesen átlagos farmer, pulcsi kombinációhoz? – lengette meg anya előttem a márkamentes darabokat.
• Köszi, anyu – ugrottam a nyakába, majd a fürdőbe siettem fogat mosni és felöltözni.

Néhány perccel később, tisztán, frissen, és útra készen jöttem ki a fürdőből. Apu, és anyu szokásukhoz híven, a nappali kanapéján ücsörögtek és úgy vártak rám.

• Nem kéne felvenned még egy kabátot is? – kérdezte anya aggódva.
• Ne már, tudod, hogy nem fogok megfázni, kérlek. Bebugyolálva nem lehet rendesen vadászni – néztem rá könyörgő szemekkel.
• Na jó, de a folyót ezúttal legyetek szívesen átugrani, és nem átúszni Emmettel – intett anya szigorúan.
• Ígérem – adtam meg magam.
• Rendben, akkor mehetsz – bólintott rá anya, majd megölelt, és végre elengedett. Imádtam a szüleimet, de anyu néha túlzásba vitte a törődést. Gondoltam magamban, mire apa köhintett egyet.
• Bocsi – hajtottam le a fejem szégyenlősen. Majd ártatlan boci szemeimet bevetve az ölébe kuporodtam. Tudtam, hogy apu nem tud ellenállni a szemeimnek.
• Hé, már megint próbálsz elbűvölni? – kérdezte apa játékosan, mire én is elvigyorodtam, és aprót bólintottam. – Akkor sikerült, el vagyok bűvölve – kuncogott fel, majd megpuszilt, és utamra engedett.

Már jól ismertem az utat a mi kis házikónktól a nagy Cullen házig, úgyhogy percek alatt átszáguldottam az erdőn, majd a folyón átugorva, már ott is voltam a ház előtt. Berohantam a nappaliba, ahol Rosalie azonnal elkapott. Mindig ezt csinálja, egyszerűen nem tudok túljárni az eszén.

• Megvagy, tündérem – kapott fel boldogan, és megpörgetett.
• Szia, Rose néni – mosolyogtam rá ellenállhatatlanul, majd puszit nyomtam az arcára.

Valamiért ettől az apró, kedves gesztustól mindenki elájult, és hát mit ne mondjak, gyerek révén szerettem ezt kihasználni. Bár az is igaz, hogy imádtam osztani a szeretetemet, mert biztos voltam benne, hogy senki másnak nincs ilyen szerető családja, mint nekem. Néhány pillanattal később már mindenki körülöttünk volt, kivéve nagyapát, mert ő a változatosság kedvéért dolgozott. Mindenkit üdvözöltem, és körbepusziltam, majd mackós nagybácsim elé sétáltam, aki rögtön szélesen elmosolyodott.

• Mizújs, kiscsaj? – vigyorgott rám szélesen.
• Apu azt mondta, hogy vadászni készülsz – kezdtem bele.
• Ez így igaz – bólintott rá.
• Veled mehetek? Én is szomjas vagyok – rebegtettem meg a szempilláimat.
• Naná, legalább végre valaki olyannal vadászhatok, aki nem fél a kihívásoktól – pattant fel lelkesen. – Gyere, induljunk – kapott fel a karjába, és egy gyors „sziasztok” után már ki is száguldott a házból velem együtt.

Már nem is tudom, hogy milyen messze lehettünk a háztól, amikor megálltunk, és én azonnal körbenéztem, de itt még nem jártam. Azt hiszem, hogy sokkal messzebb lehetünk a háztól, mint amennyire én valaha is voltam.

• Hol vagyunk, Emmett? – kérdeztem kíváncsian.
• A Kecske sziklánál – kezdte el húzkodni a szemöldökét.
• Itt vannak a medvék, igaz? – vigyorodtam el hirtelen. Em bácsi már sokat mesélt róla, de még soha nem hozott el ide senki.
• Bizony, rengeteg ízletes maci mászkál errefelé, hogyha szeretnéd, akkor majd adok neked is az egyikből – ajánlotta. – Te pedig addig vadászhatsz szarvasra is, hogyha gondolod – tette még hozzá.
• Miért vadásszak szarvasra, hogyha egy csomó medve jár errefelé? – kérdeztem értetlenül. – Állítólag a húsevők sokkal finomabbak.
• Ez így igaz, de te, Pöttöm Panna, még nem vagy elég erős ahhoz, hogy macikkal játszadozz. Még egy medvebocs is elintézne. Várjunk még néhány évet ezzel a medvetánccal – nézett rám komolyan.
• Nem vagyok, Pöttöm Panna – húztam fel az orromat. Még hogy még egy medvebocs is elintézne. Be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok én olyan nyápic. Valahogy rá kell vennem, hogy engedjen medvére vadászni. Oh… megvan. – Em bácsi – pislogtam rá ártatlanul.
• Tessék, csajszi – nézett rám, de közben már mélyeket szippantott, hogy megérezze a medvéket.
• Mit szólnál egy kis fogadáshoz? – kérdeztem izgatottan.
• Na… ez remek – nézett rám lelkesen. – Mire gondolsz?
• Fogadok veled, hogy el tudok ejteni egy medvét – mondtam komolyan.
• Nem is tudom, lehet, hogy ez nem is jó ötlet – húzta össze a szemöldökét.
• Ne már, ezt te sem gondolod komolyan. Hogyha veszélyben lennék, akkor te úgyis megvédenél. Mi vesztenivalód van? – próbáltam rá hatni. Akkor is meg fogom mutatni, hogy nem vagyok már kislány.
• Oké, de mi lesz, hogyha veszítesz? – kérdezte kíváncsian. – Kell valami tét – tette még hozzá. – Tét nélkül nincs értelme egy fogadásnak.
• Mit szólnál, hogyha én veszítek, akkor egy hónapig parancsolhatsz velem – ajánlottam fel a lehetőséget. Te jó ég! Biztos, hogy ez jó ötlet volt? Most már biztosan nem szabad veszítenem.
• Ez jól hangzik – ült ki kaján vigyor Emmett arcára. – Mi van, ha én vesztek?
• Akkor egy hónapig járnod kell vásárolni velünk, de csak akkor, hogyha én is megyek, és cipelned kell a rózsaszín szatyraimat – vigyorogtam rá gonoszul.
• Huh, kegyetlen vagy, babám – kuncogott Emmett. – Még jó, hogy esélyed sincs – fűzte még hozzá. – Áll az alku, Tökmag.
• Miért adsz nekem folyton ilyen hülye beceneveket? – morogtam.
• Azért, mert imádlak. Gondolj csak bele, hányszor hívom Rosalie-t a saját nevén? – kérdezte kíváncsian.
• Soha, mindig azt mondod neki, hogy Baby – utánoztam a hangját, aminek következtében hangosan röhögni kezdett.
• Látod, ez is mutatja, hogy mennyire imádlak. Csak téged és Rose babyt becézgetem. Veheted kiváltságnak – mondta, majd felkapott és magasra hajított. Imádtam, amikor ezt csinálta, legalább hat-hét méterre feldobott, aztán elkapott, miközben és boldogan nevettem és sikítoztam.
• Akkor áll a fogadás? – kérdeztem, amikor letett a kis játékunk után.
• Áll bizony – csapott bele óvatosan a tenyerembe. – Akkor hajrá, Törpilla – mondta ki a végszót, mire azonnal futásnak eredtem.

Nem telt bele egy percbe sem, és már éreztem is a zsákmányomat, illetve reméltem, hogy egy medvét érzek, mivel még soha nem vadásztam ilyen ragadozóra az illatát még nem ismertem fel. Mindenesetre a csábító illatok után vetettem magam, és nagyon reméltem, hogy nem egy oroszlánnal találkozok majd.  

(Emmett szemszöge) 

Imádom az unokahúgomat. Egyszerűen szédítő ez a kislány. Megvan minden tulajdonsága, hogy néhány éven belül igazi dögös bombázó  legyen, ráadásul még vagány is a kiscsaj. Nagyon tetszett ez a fogadás ötlete, bár nem voltam benne biztos, hogy a szülei is értékelni fogják, de egy jó kis balhéért bármit. Egyébként is teljesen ki van zárva, hogy mellettem bántódása essen.

• Akkor áll a fogadás? – szakított ki hirtelen a gondolataimból.
• Áll bizony – csaptam bele óvatosan az apró kis tenyerébe. – Akkor hajrá, Törpilla – mondtam neki vigyorogva. Imádtam becenevekkel cukkolni. Olyan édes volt, amikor összeráncolta az a pici kis homlokát.

Azonnal futásnak eredt, én pedig követtem. Szorosan mögötte haladtam, hogyha szüksége lenne rá, akkor segíteni tudjak. Nem telt bele néhány percbe se, és már éreztem is egy nagy maci vérpezsdítő illatát. Mélyebbet szippantottam a levegőből, és ez határozottan egy kifejlett példány, méghozzá hím. A kedvencem. Gondoltam el, majd egy pillanat alatt visszatértem a valóságba. Ez túl nagy, ez a maci már túl kifejlett Renesmee-hez.

• Nessie, ez egy hatalmas hím, állj meg, töröljük a fogadást – kiabáltam utána, de már késő volt. 

Tátott szájjal figyeltem, ahogy unokahúgom egy szempillantás alatt rávetette magát a hatalmas medvére, és a lendületével le is terítette, majd éles fogait belemélyesztette a mackó ütőerébe.

• Te jóságos ég! – néztem a jelenetet kigúvadt szemekkel.

Renesmee nem, hogy nagyon hasonlít vadászat közben egy vámpírra, de messze túlszárnyalja néhány fajtársunkat. Azért így leteperni elsőre egy kifejlett hímet, nem semmi. Élvezettel szívta ki az állat vérét az utolsó cseppig, majd elengedte áldozatát, és szélesen vigyorogva elém szökkent.

• Na, így kell Em bácsi? – kérdezte izgatottan, de én még mindig csak megkövülten álltam, és néztem az elejtett állatot. – Hahó, Emmett! Jól vagy? – kezdte el rángatni az ingemet, mire végre magamhoz tértem.
• Nessie, ez… - mutattam még mindig elképedve a medve irányába.
• Igen, ez egy medve volt, de én leterítettem, úgyhogy nyertem – ugrándozott boldogan. – Jöhetsz velem vásárolni – kiabálta, és boldogan körbeszaladt engem.
• Huh, ez egyszerűen hihetetlen. Büszke vagyok rád, édesem – kaptam fel, még mindig kábultan, és megpörgettem.
• Biztosan jól vagy? – kérdezte megint.
• Hát persze – vágtam rá azonnal. – Senki másnak nincs a világon ilyen vagány unokahúga.
• Na meg olyan se, aki annyi pénzt el tud verni, mint én – kuncogott fel, és akkor felfogtam, hogy mire célozgat.
• Oh, a francba. Most járhatok vásárolni, igaz? – kérdeztem kétségbeesetten.
• Bizony ám – kuncogott fel Nessie gonoszan. – Te is keress egy macit, és már indulhatunk is Port Angelesbe – nevetett fel.
• Gonosz vagy, tudod – csóváltam meg a fejem.
• Nem, gonosz akkor lennék, hogyha most azonnal indulnánk, de én hagyom, hogy kiélvezd a közös vadászatunkat. Úgyhogy csípj el néhány macit, én meg elkapok még egy szarvast – ajánlotta.
• Oké, ebbe boldogan beleegyezem – mondtam mosolyogva. Majd puszit nyomtam Nessie homlokára, és már el is rohantam, hogy elkapjak néhány medvét.

Nem is tartott sokáig, és már el is csíptem egy igen szép macit. Egy kicsit játszottam vele, aztán jóízűen lakmároztam be. Mire végeztem, Nessie is visszaért hozzám.

• Na, mehetünk? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán.
• Előbb vagy utóbb úgyis túl kell esnem rajta – sóhajtottam fel.
• Ne félj, Em bácsi. Kíméletes leszek – ígérte.
• Azt el tudom képzelni – forgattam meg a szemeimet.
• Eltekintek a Barbie mintás szatyroktól a kedvedért – emelte esküre az apró kis kezét.
• Ezért igazán hálás vagyok – könnyebbültem meg.

A vadászat után azonnal hazarohantunk, hogy átöltözzünk, és vásárolni menjünk. Renesmee csúnyán elbánt velem, de ettől még imádom. Ő az egyetlen nő a családban Rosalie-n kívül, akinek boldogan cipelem a szatyrait.

Ahogy elértük a házat, Renesmee már be is rontott a nappaliba, és boldogan elkiáltotta magát, hogy vásárolni megy.

• Ez nagyszerű – rohant le Alice a lépcsőn. – Induljunk – mondta lelkesen.
• Nem, most Em bácsival megyek kettesben – hajtotta le a fejét szégyenlősen.
• Miért Emmettel? Neki nincs is stílusérzéke – húzta el a száját Alice.
• Ezt kikérem magamnak – mondtam vérig sértve. Egyáltalán nem vagyok analfabéta a divathoz, csak nem szeretem hajkurászni a menő cuccokat.
• Miért akarsz kettesben menni Emmettel? – lépett be Edward kíváncsian.
• Azért, mert… - ugrott Renesmee az apja karjaiba, és kis kezét az arcára tette.
• Oh – kerekedtek el öcsém szemei. – Vidd a hitelkártyámat, Édesem, és vegyél meg mindent, ami tetszik – nyújtotta át neki Edward az aranykártyáját. – Veled pedig majd még számolunk – nézett rám szigorúan. – Csak Bella meg ne tudja, mert elevenen megnyúz – tette még hozzá, mire én lehajtottam a fejem.
• Tudom, hogy kicsit felelőtlen voltam, de hogyha egy pillanatig is veszélyben lett volna, akkor megvédem – mondtam határozottan.
• Tudom, Emmett, de azért megérdemelsz egy kis büntetést – vigyorodott el Edward gonoszan. – Kicsim, a múltkor nagyon megtetszett neked az a rózsaszín babaház, ami akkor nem fért már el a kocsiban – kezdett bele.
• Igen, tudom – hajtotta le a fejét Renesmee. – Olyan gyönyörű volt. Szerettem volna.
• Tudod, Emmett autójába könnyedén befér – ajánlotta Edward.
• Komolyan megvehetem? – kérdezte izgatottan.
• Igen, kicsim, nyugodtan vedd meg – bólintott rá fivérem.
• Jaj, apu, úgy szeretlek – vetette magát a nyakába.
• Én is, kicsim. Na, menjetek, amíg vissza tudom tartani Alice-t – nevette el magát.
• Ezért még ki kell engesztelned, Renesmee – mondta Alice komolyan.
• Ki foglak, ígérem – emeltem fel a kezem. – Anyu hol van? – fordult vissza Edward felé.
• Egy kicsit takarít – mondta Edward elgondolkodva. Aha, persze, takarít. Inkább felsöpri a romokat.

Még beszélgettünk néhány szót a többiekkel. Ráadásként bezsebeltem egy-két taslit, amiért hagytam, hogy Nessie medvére vadásszon, majd elindultunk Port Angeles felé. Nem telt bele fél órába és unokahúgom már járta is a plázát velem a nyomában. Már alig vártam, hogy végezzünk, mivel már legalább húsz szatyor volt nálam, de akkor Renesmee megállt egy játékbolt előtt, és meredten bámult egy babaházat. Biztos ez az, amiről Edwarddal is beszéltek.

• Ez lenne vágyaid tárgya? – kérdeztem mosolyogva.
• Hát, tulajdonképpen, igen, de ez nem alkalmas pillanat – motyogta maga elé, majd tovább akart sétálni, de megállítottam.
• Miért nem? – kérdeztem kíváncsian.
• Mert megígértem neked, hogy nem kell majd Barbie mintás holmikat cipelned – hajtotta le a fejét. – Tartom a szavam.
• Tudod mit? – emeltem fel az arcocskáját.
• Mit? – nézett rám értetlenül.
• Menj be ide, és verd el apád összes pénzét, én meg leviszem ezeket a szatyrokat a kocsiba, és visszajövök, hogy levigyem neked a babaházat is – mondtam mosolyogva.
• Komolyan? – kérdezte döbbenten.
• Igen, teljesen komolyan – bólintottam rá.
• Szeretlek, Em bácsi – vetette magát a nyakamba.
• Én is szeretlek, Renesmee.
• Hé, a nevemen szólítottál – nézett rám boldogan.
• Néha ilyet is kell – rántottam meg a vállam. – Na, irány a játékbolt, én pedig mindjárt visszajövök – fordítottam a bejárat felé. – Ne tartsd vissza magad.
• Oké – fordult még felém, majd eltűnt a hatalmas rózsaszín üzletben.

Egy szempillantás alatt letettem a csomagokat a kocsiban, és azonnal rohantam is vissza az unokahúgomhoz, aki komolyan vette a feladatát, mert a babaház már be volt csomagolva, amikor odaértem, ráadásul Nessie már ki is fizette. Odasétáltam hozzá, de út közben megláttam egy hatalmas plüssmackót, aminek nem tudtam ellenállni. Én magam vettem meg Renesmee-nek a mai közös napunk emlékére.

Miután végeztünk a boltban, büszkén vittem végig a hatalmas rózsaszín dobozt Nessie mellett. Nagy nehezen sikerült bepakolnom a kocsiba, de annyira ügyesek voltunk, hogy Nessie már csak az ölemben fért el a vezető ülésben.

• Akarsz vezetni, csajszi? – kérdeztem vigyorogva.
• Tényleg megengeded? – nézett rám döbbenten.
• Naná – bólintottam rá. – Csak fogd a kormányt, és tartsd egyenesben, én pedig majd váltok – magyaráztam.
• Jól van, ez menni fog – mondta boldogan.

Nessie úgy koncentrált, hogy még a nyelve is kilógott a szájából, de látszott rajta, hogy nagyon élvezi a vezetést. A hazaút egy órán át tartott, mivel nem akartam leterhelni ifjú sofőrömet túl nagy sebességgel. Miután hazaértünk kipakoltunk az autóból, és leültünk a nappaliban. Az egész napot elmeséltük a családunknak, akik mosolyogva hallgatták végig a történetet. Kétségkívül életem egyik legszebb napja volt a mai.