(Bella) 
 

...Lágy dallam száll a levegőben…egy zongora mű. Pár mély hang után, néhány magas akkord…

És a hangokból egy gyönyörű melódia válik egyik pillanatból a másikra…és én sodródom a dallammal együtt a sötétségbe, hol örök csend és nyugalom honol, semmi baj, gond, veszély, brutalitás. Ez lenne a mennyország? Megérdemlem? Remélem, igen, mert nem akarok vissza menni a rideg valóságba…maradni akarok. 
 
 

Éles gépcsipogás zavarta meg a nyugalmamat, olyan volt, mintha egy örvény szippantott volna magába, majd könyörtelenül kilökött az öntudatlanság szélére.

• A szívhang elfogadható, légzése normális, pupillák reagálnak… - mormolta egy csilingelő hang. Hideg kezeket éreztem a homlokomon, majd a csuklómon. – Isabella, ideje lenne felébrednie.
• Dr. Cullen, mit írjak a kórlapjára? Baleset… - kérdezte a nővér, teljes meggyőződés nélkül. -  A férje azt mondta, hogy legurult a lépcsőn. – a férje szót persze, ilyenkor mindig jól kihangsúlyozzák. Hirtelen lesüppedt az ágyam a testem mellett, és az orvos a fülemhez hajolt.
• Bella, Bella, mi történt veled? – sóhajtotta, de nekem nagyon furcsa. Honnan tudja a becenevemet, és egyáltalán miért érdekli az, hogy mi van velem? – Alice… - ekkor kinyílt a kórterem ajtaja és ismerős lépteket hallottam meg.
• Mit csinál maga? – üvöltötte - Nem hiszem, hogy ülve gyógyítják a betegeket, akiket ideszállítanak!  - idegesen dobbantott a lábával, és haragosan fújtatott, mint mindig, ha ideges. Sajnos kiismertem az összes ösztönös reakcióját, minden helyzetben, hisz volt rá két évem…
• Mr. Moyer, nem, csak beszéltem hozzá, mert ilyenkor jót tesz a betegnek, maga is beszélhet hozzá, elég valószínű, hogy hallja. – ajánlotta kedvesen, de süket fülekre talált az udvariassága.
• Még hogy beszélt hozzá! Azt lehet állva az ajtóból, vagy a másik sarokból, de nem az ágyán ülve… maga, egy…
• Fejezze be uram, kérem. Ez egy kórház. És ráadásul lenne egy pár kérdésem.
• Mint például? – morogta Stephen.
• A felesége valamilyen egyensúlyi zavarokban szenved?
• Nem tudok róla, bár szerintem egyszerűen csak béna, de nem maga az orvos, magának kell tudnia!
• Értem uram, kérem, távozzon, nem tesz jót ezzel a felesége állapotának…

(Carlisle szemszög) 
 

Nem sok dologgal lehet engem feldühíteni, de ennek a férfinek nagyon gyorsan sikerült…

Hogy lehet egy nővel, nem, egy lánnyal így bánni?!

Mert, hogy nem esés nyomai vannak a testén, az már biztos, bár szerintem ezeknek a sebeknek a nagy részét emberi szem már nem láthatja…

Borzalmas… és nem tehetek semmit, mert nem tudom bizonyítani…

Pedig olyan szép lány, mogyoró  barna szemek… furcsa érzés kerített magába, amikor belenéztem, mintha már száz éve ismerném, ami lehetetlen.

Furcsa. 

Miért ment hozzá ehhez a férfihez? Egyáltalán, ki ez a férfi? Stephen Moyer, furcsa, szúró  szaga van, de nem annyira vészes… viszont a jelleme…

Újra egyedül vagyok Isabellával a korteremben, talán újra megvizsgálhatnám…

Ágyához léptem, és szakszerűen kezdtem átvizsgálni, további sérülések után kutatva, de csak régebbieket találtam… segíteni akarok neki, bár szerintem semmit nem mondana el magától. Felhívhatnám Edwardod, hogy segítsen, olvassa ki a lány fejéből a történteket… bár azzal sem lennénk sokkal előrébb… hogy magyaráznám el bárkinek is azt, hogy honnan tudom…

De valahol el kell kezdeni…

Isabella hirtelen zihálni kezdett, dobálta magát az ágyon, próbáltam lenyugtatni, de épp az ellenkezője történt, még jobban kapkodta a levegőt, szinte hallottam, hogy a tüdeje levegőért könyörög. Nem akartam nagyobb sérüléseket okozni neki, ezért emberi sebesség kétszeresével szedtem elő a nyugtatót és adtam be neki. Lassan hatott a gyógyszer, de aztán lenyugodott. 

• Jól van, Mrs. Moyer? – próbáltam nyugtató hangszínt megütni
• Persze, minden rendben van, Dr… - borzalmasan hazudik, állapítottam meg, bár mindig észreveszem, ha valaki hazudik nekem…
• Carlisle Cullen, de szólíts Carlisle-nak, kérlek.
• Köszönöm, Carlisle, mikor engednek haza? – Egyre furcsább ez a lány, haza akar menni a férje mellé, lehet, hogy szereti annak ellenére, hogy így bánik vele? Nem először látnék ilyet…
• Hát, egy ideig biztosan bent tartjuk a törött bordái miatt. – Addig is biztonságban lesz itt. Meg akarom védeni…