7. fejezet

(Bella szemszöge) 

Hétfő reggel van, szóval dolgoznom kell. A kórházban megálltam a recepciónál.

• Jó reggelt Emma. Volt ma már a posta?
• Magának is Dr. Black. Igen. – és a kezembe nyomott három levelet.
• Köszönöm. – elindultam a büfé felé. Megvettem a kávémat és fölmentem az irodába. Helena már bent volt.
• Jó reggelt. – köszöntem és lepakoltam a cuccom az asztalomra.
• Szia Isabella.

Átnéztem a leveleket. Jött egy reklám levél, egy kezelési lap. És volt egy levél, amelyiken nem volt feladó. Kibontottam és olvasni kezdtem.  

Isabella! Olvastam Edward kézírását.

Tudom, haragszol rám, de kérlek, olvasd végig a levelemet.

Tudom, hogy utálsz. Nem kérem tőled, hogy a nyakamba borulj és, hogy megmond, hogy szeretsz. Nekem annyi is elég, ha csak úgy tekintesz rám, mint egy barátra. Igen egy szimpla barátra, akire mindig számíthatsz. Nekem ennyi elég.

Kérlek, gondolkozz el ezen! Ha válaszolni szeretnél, megtalálod a módját.

Edward.  

Na, most ezzel mit csináljak? Ha válaszolni szeretnék, akkor megtalálom a módját? Mire gondol? Nagyszerű. Végülis mi bajom lehet abból, ha kibékülök vele. Nem borulok a karjaiba. Ez jó ötlet.

• Isabella jól vagy? – kérdezte Helena
• Persze. Mi bajom lenne? – érdeklődtem. Ránéztem az órára. Három negyed nyolc. Fél kilencre jön az első betegem. – Mindjárt jövök. – mondtam és lementem a recepcióra.
• Dr. Black segíthetek? – kérdezte Emma.
• Igen. Meg tudná mondani nekem, hogy Dr. Cullen bent-e van? – kérdeztem tőle.
• Sajnálom még nincs.
• És mikor jön be?
• Tíz órától van beosztva.
• Ha megjön, megmondaná neki, hogy kerestem. Ja és hogy hívja föl a mellékemet.
• Persze doktornő.
• Köszönöm. – mondtam egy mosoly kíséretében.
• Ez a dolgom.

Visszamentem az irodámba. Elmentem az első kezelésre. Majd a másodikra. Három negyed tízkor csörgött a vezetékes telefonom. Épp akkor léptem be az irodába. Közben mobilon beszéltem. Intettem Helena-nak, hogy vegye föl.

• Dr. Helena Gwire. – szólt bele. Közben én letettem a mobilom. – Adom. – mondta és a kezembe nyomta a telefont.
• Dr. Isabella Black. – mutatkoztam be.
• Szerbusz Isabella. Carlisle vagyok. A recepción mondták, hogy kerestél. – hallottam a hangját.
• Igen. Tudnánk valamikor találkozni. Fontos lenne, de nem telefon téma.
• Persze. Mikor érsz rá?
• Egyig ráérek. De negyed tizenkettőkor el kell mennem.
• Fél tizenegy?
• Hol? – úgy éreztem magam, mint egy maffiózó.
• Az irodámban. Tudod melyik az?
• Sejtem. Balszárny. Kilences folyosó? – érdeklődtem.
• Igen.
• Onnan már megtalálom. Akkor majd beszélünk. Szia. – tettem le telefont. Összepakoltam a cuccaimat. Mikor ezzel megvoltam, kivittem a kocsimba. Mikor ránéztem az órámra már negyed tizenegy volt. Elindultam Carlisle-hoz. Mikor odaértem kopogtam.
• Szabad. – szólt ki.
• Szia. – mentem be.
• Isabella. Ülj le. – kínált hellyel.
• Nem köszönöm. Sietek. Csak arra szeretnélek megkérni, hogy átadsz egy üzenetet Edward-nak? – kérdeztem.
• Persze mi lenne az?
• Fél kilenc. Kettő. – mondtam. Láttam kicsit meglepődött. – Ő tudni fogja. Vagyis remélem. Köszönöm. Nekem mennem kell. Szia. – mondtam és kimentem.