1. fejezet - Az esküvő
Idegesen ültem Rosalie hatalmas méretű kápráztatóan szép fürdőszobájában. - Bella, ha tovább mocorogsz elkenődik a szemhéjfestéked! - szólt rám a sminkes-fodrász szerepét játszó Rosalie. - És ha azt mondom, hogy nem bírom ki mocorgás nélkül? - kérdeztem szinte már tűkön ülve. - Jaj, Rosalie, annyira izgulok! Olyan jó lesz!
Idegesen ültem Rosalie hatalmas méretű kápráztatóan szép fürdőszobájában. - Bella, ha tovább mocorogsz elkenődik a szemhéjfestéked! - szólt rám a sminkes-fodrász szerepét játszó Rosalie. - És ha azt mondom, hogy nem bírom ki mocorgás nélkül? - kérdeztem szinte már tűkön ülve. - Jaj, Rosalie, annyira izgulok! Olyan jó lesz! - Tudom, Bella volt már pár esküvőm, tudom, hogy milyen érzés! Amikor ott állsz az oltár előtt azzal az emberrel aki nagyon fontos neked és akit szeretsz! És amikor elérkezik a pillanat és kimondod az 'igen'-t az olyan.... - sóhajtott fel Rosalie. - Légyszi, ne csináld ezt velem! Ha még jobban felizgatsz, esküszöm kiugrom az ablakon! - szóltam testvéremre. Végre elérkezett a várva várt nap, az esküvőm napja! Rajtam kívül talán csak Alice lehet idegesebb, gondoltam magamban, miközben bejött megnézni, hogy hogy haladunk. - Jujj, Bella annyira örülök! - ugrált örömében Alice. - Vigyázz, Edward nehogy meglássa a ruháját idő előtt! - figyelmeztette Rose-t. - Ne félj, ügyelek rá! A vőlegény mit csinál? - Jhaj, ő még rosszabb mint Emmett az esküvőkön! - sóhajtott fel Alice. - Habár Edward legalább szó nélkül felvette a nyakkendőt. Viszont föl és alá járkál a szobában és nem bír megnyugodni. Jasper már egy órája bent van a szobájába és próbálja lecsillapítani, de egyszerűen lehetetlen! - Oké, figyelj, maradj már itt Bellával, amíg Emmettre ráerőszakolom a nyakkendőt! - mondta Rose Alice-nek, aki boldogan leült mellém, és elkezdett csacsogni. - Ne aggódj, fantasztikus lesz az esküvő, minden készen áll! A vendégeknek hamarosan meg kell érkezniük, de te nem jöhetsz ki Rosalie szobájából, mert Edward járkál a házban, és nem szabad, hogy idő előtt meglásson téged, mert az szerencsétlenséget okoz! - hadarta pergő beszéddel nővérkém. Rose idegesen nyargalt be. - Emmett-nek elég meglátnia a nyakkendőt és máris árkon-bokron túl van! De sajnos muszáj volt visszajönnöm, mert nem fogok végezni Bella hajával és sminkjével! Már csak négy óra van az esküvőig! - panaszolta gyászos hangon. - Micsoda? - úgy ugrottam fel, mint akinek hirtelen ezer tűt raktak a székére. - Négy óra? Úristen! Nekem végem! - Nyugi, nem lesz semmi baj! Gyorsan ülj vissza! - szólt rám Rosalie. Alice felpattant. - Megyek, beküldöm Jasper-t! - Mi? Minek ide Jasper? - értetlenkedtem. - Nézz már magadra! Ha továbbra is így idegeskedsz, ki tudja mi fog történni! - ennek sajnos igazat kellett adnom. Tényleg nem bírtam magammal. Három óra múlva már Jasper se tudott megnyugtatni. Alice és Rose éppen segített felvenni az esküvői ruhámat. Rám rám parancsoltak,hogy ne csináljak semmit, mert úgy remegtem, mint a nyárfa és idegességemnek hála még felállni se tudtam anélkül, hogy el ne esnék. Egyszer csak benyitott anyám. - Kicsim, csodálatosan nézel ki! De biztos, hogy.... - Anyu, ha megint azt akarod taglalni, hogy egy kicsit nem korai-e még ez az esküvő, akkor teljesen feleslegesen jöttél be! - pirítottam rá Renée-re. Amióta Edward megkérte a kezemet és én igent mondtam azóta folyton ezzel nyúz. Már nagyon elegem volt belőle. - Jól van, rendben! Lent leszek a nappaliban! - Hála égnek nem fogja tovább feszegetni ezt a témát! Legalábbis remélem. De még biztosan fel fog jönni egy párszor! - sóhajtottam. - Bella, te most semmivel se foglalkozz, inkább csak koncentráljál arra, amit éppen meg akarunk tanulni: a magassarkúban járást elesés nélkül! - Rosalie és Alice a két oldalamon álltak és jó párszor el kellett kapniuk, amíg végig nem értem a fürdőszobában. Kb. egy negyed óra múlva már a fél fürdőszobai távot meg tudtam tenni. - Haladás! - sóhajtott fel Alice. - Megyek, megnézem, hogy Edward mit csinál. - Küldd be Emmett-et, valahogy rá kell adni valahogy azt a nyamvadt nyakkendőt! - mondta Rose. Emmett pár perc múlva be is jött. - Nem veszem fel a nyakkendőt! Nem és nem! - tiltakozott a fiú. - Emmett, légyszi! - kérlelte felesége. - Nem vagyok hajlandó felvenni azt a rémséget! - Kérlek, Emmett, az én kedvemért! - néztem rá. - Nem! Az a bigyula teljesen megfojtja az embert! - mérgelődött. - Öhm, Emmett! Téged nem lehet megfojtani és nem is vagy ember! - mondta Rose. - Ööööö... nem baj! Ha a saját esküvőmre nem állt módomban felvenni, akkor most sem fogom! - Micsoda? - kérdeztem hitetlenkedve. - Komolyan mondja. Végig üldöztem a fél világon! Kalkuttában, Indiában értem utol. Majdnem elkéstünk a saját esküvőnkről! - panaszolta Rosalie. - Ne már! Ez most komoly? - néztem hitetlenkedve. - Jaj, Emmett ne gyerekeskedjél már! - lépett be Esme, Carlisle és Charlie. Esme rögtön odament fiához és a nyakába kötötte a 'rémséget'. Emmett akárhogy is próbált tiltakozni, semmit se tehetett mivel Charlie is jelen volt. - Bella, gyere már mindenki itt van! - mondta Carlisle nekem. Az én szívem rögtön ezerrel kezdett kalapálni. Jaj, Istenem kezdődik! - Figyelj: Charlie levezett és átad Edward-nak. Azután elkezdődik a szertartás. Apám odalépett mellém. Megfogta a kezemet és kimentem vele a fürdőszobából. Lépni is alig bírtam, annyira remegett a lábam. Odaértünk a lépcső elé és engem elfogott a félelem. Mi van, ha nem tudok majd lemenni? Ebben a cipőcsapdában, amit Alice és Rosalie rám adott járni is alig tudtam, ráadásul még a lábam is remegett. Így hogy a francba menjek le a lépcsőn? Az oldalamon Charlie legalább biztos léptekkel ment. Hagyta, hogy rátámaszkodjak, persze úgy hogy a násznép ne vegyen észre. Amikor a lépcső felét már megtettük, megláttam Edward-ot. Fenségesen nézett ki a zakójában. Egy Isten szinte semmi se volt hozzá képest. Magunk mögött hagytuk a lépcsőt. Hirtelen észrevettem, hogy a pap sokkal magasabb, mint Edward. De hiszen az lehetetlen! Edward magában is eléggé magas, akkor a pap kb. 2 méteres, vagy még több! Lenéztem a lábához. A szívem kihagyott egy pillanatra és az arcom elszürkült. Emelkedőn állt! Egy három lépcsőfokos emelkedőn! Eközben apám átadott Edward-nak, aki úgy, hogy csak én halljam a fülembe súgta: - Ne félj, nem fogsz elesni! Majd én segítek! - ettől megnyugodtam. Tudtam, ő nem hagyná, hogy akármi bajom lehessen. Nem is lett semmi. - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy....... - a pap belekezdett mondandójába és még egy jó ideig csak beszélt és beszélt. Már éppen rátértünk volna az 'igen'-ekre, amikor Alice hirtelen felpattant és Edward is ijedten kapta oldalra a fejét. Hatalmába kerített a mérhetetlen rettegés. Lehet, hogy talán mégse akarja ezt az esküvőt? Meggondolta volna magát, és úgy döntött, hogy már nem is szeret? Pár pillanat múlva maga mögé lökött és a hatalmas üveg-fal betört. Mindenfelé üvegszilánkok röpködtek. Hála égnek engem egy se talált el, mivel teljesen Edward mögött álltam. A násznép elkezdett sikítozni és fejveszettül szaladni. Carlisle, Jasper és Emmett kifutottak a betört üvegen. Edward mondott valamit Alice-nek, aztán ő is elrohant. A Rosalie és Alice odajöttek hozzám. Én térdre rogytam és elkezdtem zokogni. Időtlen-idők óta csak ezt a napot vártam, és most tönkrement! Félbeszakadt az esküvőm! Egyre csak sírtam és sírtam. Senki se tudott volna megvigasztalni. Talán egy valaki. De ez a valaki most éppen azt a bizonyos idegent kergette. Hatalmas üvöltés hallatszott az erdőből. Az összes fa beleremegett. Aztán pár másodperc elteltével Edward, Carlisle,Jasper és Emmett visszajöttek. Én rögtön odaszaladtam Edward-hoz és a mellkasába kezdtem el ismét zokogni. Ő átölelt és vigasztalt. Egy idő múlva felemeltem a fejemet és belenéztem a szemébe. Most teljesen fekete volt. Pedig nemrég még olyan szép aranyszínű volt! Edward letörölte az arcomról a könnyeket. - Nyugodj meg, majd tartunk másik esküvőt! - mondta a szerelmem. - De én csak egyet akartam! A mostanit! - arcomat beletemettem Edward mellkasába, aki elkezdte simogatni a hátamat. Hirtelen minden vámpír felkapta a fejét és beleszimatolt a levegőbe. Az erdő mélyén én is megláttam valamit: csillogó szemeket.
|