Édes leheletét az ajkamon érzetem. Bőre melegsége átjárta testem. Arcát megvilágította a hold fénye. 
Érintése feltüzelte a rég nyugovóra térő vámpírt. Elástam őt- elrejtettem a belsőm legmélyebb ketrecébe.  
 
De Ő kinek hatalmas csokoládé barna szemei melegséget árasztanak, haja édes illata érzékeim előcsalogatója, bőre forrósága szívem megolvasztója, Vére csábító illata testem megbabonázója.  
Bella szemeimbe fúrta tekintetét, és nem eresztette pillantásom. 
 
- Aludnod kéne kedvesem – simítottam végig kedvesem arcán. 
Bella persze megmakacsolta magát, mint mindig.  
– Nem vagyok álmos. – mondta, de hatalmas ásítása elárulta őt.  
Halkan- hogy csak ő hallja meg az altatóját kezdtem dúdolni. 
- Edward!- szólt rám erőteljesen – Nem akarok aludni – mondta szerelmem. 
Kérdőn felvontam egyik szemöldököm. 
- Valami másra vágyok – ezzel Bella közelebb hajolt és olyan szenvedélyes csókban részesített, mint még soha életemben. 
Ez a csók jócskán átlépte a határt, melyet én felépítettem kettőnk közé.  

A bennem lakozó szörnyeteg a felszínre akart törni vérének illata elbódította elmém.  
Törékeny kezével hajamba túrt, én pedig hüvelykujjammal simogattam arcát. Azt a puha, bársonyos tökéletes arcot. Az én törékeny porcelánbabám.  
 
Elhúzódtam Bellától. Nem bánthatom – intettem magam fegyelemre. Ha bántanám, azt nem élném túl. Csak keringenék céltalanul a nagyvilágban, mint egy sírós kisfiú az életét keresve.

Kedvesem lehunyta őzike szemeit, fejét mellkasomra hajtotta. Mélylevegőt vett. 
 
- Szeretlek – mondta, majd fülig vörösödött. 
Imádtam ezt a szégyenlős kislányt. 
- Az oroszlán beleszeret a bárányba… - mondtam. 
- Micsoda buta bárány – ásította félálomba léve szerelmem. 
- Aludj kedvesem, az oroszlánod őrizni fogja álmaid – mondtam őszintén.  
És Bella altatóját kezdtem dúdolni. Pár perc múlva egyenletessé vált szívverése, és lélegzete.  
 
„Az oroszlánod őrizni fogja álmaid” – vízhangzott fejemben mondatom. Bella volt az én áldozatom, a lényem áldozata. Bár mennyire is szerettem volna elengedni, hagyni, hogy egy normális életet éljen. Ha kell Jacob Black-kel. Ez a gondolat égette fagyos szívem.  
 
Bármennyire is fájt volna, hiszen én már soha nem lehetek boldog Bella nélkül. Ő megváltoztatott engem. Felolvasztotta az igazi Edwardot. Nem csak a vámpírt keltette fel ezeréves álmából, hanem azt a férfit is, aki mellette lehettem.  
 
De ha neki Jacob-ra lett volna szüksége megértettem volna. Csöndben érzelemmentes arcot vágva elhagytam volna, mert képes lettem volna rá az Ő érdekében.  
 
Persze belül jéghideg szívem apránként tört volna szét, mint egy tükör, amely 7 év balszerencsét hoz. Az én esetemben ezt a 7 évet az örökké valósággal kell megszorozni, hiszen Bella nélkül egyetlen percet sem érdemes élnem.  
 
Szerelmem mocorogni kezdett karjaimba. Álmodott. Egy boldog álomvilágba kerülhetett, hol nem kellett megbirkóznia önmagával. Ábrándozhatott, egy olyan helyre repülhetett, amit ő megálmodhat magának. Álmaiban boldog lehetett. 
 
- Edward – Hallottam meg Bella hangját. Rögtön rá emeltem tekintetem. Még mindig alszik – sóhajtottam gondolatban. Szerelmem szája felfelé görbült. Mosolygott. És az én nevemet mondta. Nem létező szívem hihetetlen mennyiségű szeretet járta át egyszerre, és az én szám is hatalmas mosolyra húzódott.  
 
Régen soha se mosolyogtam. Bella mindig a régi életemről faggat, de én próbálom kikerülni ezt a témát. Ha elmondanám neki az igazat, hogy milyen voltam azt nem fogadná pozitívan. Sőt- kitudja, lehet, hogy nem is hinne nekem. Ő és az a furfangos észjárása. Lábat csókolok Emmettnek ha egyszer rájövök kedvesem észjárására.  
 
A nap halvány sugarai besütöttek Bella szobájába jelezve, hogy reggel van. Ennyire elmerültem volna gondolataimba? – Ez rám vall..  
Kedvesem újra mocorogni kezdett, de immár nem álmában tette..  
 
- Jó reggelt – köszönt rekedtesen.  
- Jó reggelt szerelmem – köszöntem Bella kedvenc féloldalas mosolyával.  
Felpattantam szerelmem mellől, lerohantam a konyhába, majd a következő pillanatba egy tálcával a kezembe álltam az ágy mellett.  
Bella felült az ágyba, én pedig ölébe tettem reggelijét. Még mindig túlságosan is sovány volt.  
Mit tettem vele? Vízhangzott fejemben e kérdés. Nem lett volna szabad elmennem.. kezdtem ostromozni magam újra- és újra.  
 
- Köszönöm – szakított ki gondolataimból szerelmem.  
Megeresztettem egy halvány mosolyt, és leültem mellé. 
- Finom az az izé? – mutattam a pirítósnak elnevezett ételre.

- Megkóstolod? – kérdezte Bella a szám elé tartva azt a furi micsodát.  
 
Én pedig beleharaptam a kenyérbe. Kedvesem szájtátva bámulta „akciómat.” Szemei majd kiestek a helyéről, és szája hatalmas O betűt formálva, tátva maradt. Elég vicces látványt nyújtott. Akaratom ellenére is felkuncogtam.  
 
- De…de…de…de – dadogta. 
Mire én csak megrántottam a vállam.  
- Mondtam már, hogy képes vagyok megenni bármit – mosolyogtam. 
- Nem kellett volna – mondta Bella, közben egy újabb kenyérbe harapott bele.  
- Nem haltam bele. – kacsintottam szerelmemre. – Jut eszembe, Charlie elment Billyhez, nincs kedved a mai napod nálunk tölteni? – néztem Bella szemibe, lehet, hogy önző vagyok, de ha a szemeimbe néz, akkor nem tud nemet mondani nekem. 
- Még szép, hogy átmegyek hozzátok – mondta hatalmas mosoly kíséretében. 
- Akkor megvárlak oda lent – mondtam, majd emberi tempóban lesétáltam a nappaliba. 
 
Párperc múlva kedvesem egy egyszerű összeállításba bicegett le a lépcsőn. 
Mikor leért szorosan magamhoz öleltem, és a fülébe súgtam:  
- Futni fogunk!  
Erre Bella egész testében remegett.  
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Csak hunyd le a szemed! – bíztattam.  
Szerelmem aprót bólintott, majd kisétáltunk a házból kedvesem bezárta azt, én pedig a hátamra kaptam.

- Csak hunyd be a szemed! –  ismételtem újra. 
 
Bella szorosan, már görcsösen kapaszkodott az ingembe. Mosolyogtam magamban egyet, majd futásnak eredtem. Fejét hátamnak szorította, és éreztem, hogy mélyeket szippant ruhám illatából.  
 
Perceken belül lefékeztem családom háza előtt. 
- Megérkeztünk – súgtam Bella fülébe.  
Lefejtettem görcsös ujjait ingemről, és óvatosan letettem a földre. Alice tündöklő mosollyal szökdécselt ki a házból. 
 
- Azt hittem már soha nem értek ide – mondta a kis kobold.  
„Emmett és Rosalie összeveszett, szóval Rosie még undokabb, mint szokott” – üzente Alice gondolatba.  
Mire én csak bólintottam.  
- Menjünk be – sóhajtottam.  
 
A nappaliban Emmett és Jasper TV-zett, Esme az árvaházba ment, Carlsile dolgozott, Rosalie pedig a szobájában duzzogott.

- Sziasztok! – köszöntünk Bellával egyszerre. Alice Jazz mellé táncolt, és lehuppant a kanapéra.  
Emmett keserű képpel bámulta a TV-t. Bella figyelmét ez nem kerülte el, mint soha semmi se.  
 
Leült Emmett mellé a kanapéra, ahová én is követtem.  
- Mi a helyzet Em? – kérdezte mosolyogva szerelmem.  
Emmett megrántotta a vállát. 
- Átlátok rajtad, mint sajtos szendvics a folpakkon! – próbált viccelődni Bella.

Em megeresztett egy mosolyt. Bella hangosan kifújta a levegőt, ezt úgy véltem elkönyvelte, hogy nem tudja felvidítani Emmettet.  
- Bocsi hugi – nézett bátyám kedvesemre – nem a te hibád! 
Bella hirtelen felugrott a helyéről. 
- Maradj itt! – mondta nekem szegezve. Majd eltűnt az emelet irányába.  
 
Perceken belül – melyek óráknak tűntek Rosalie-val az oldalán sétált le. Rose Em elé szökkent és egy rövid csókban részesítette bátyám.  
- Sajnálom. - Dörmögte az orra alatt. – majd mind a ketten eltűntek látó teremből.  
Bellát az ölembe húztam. És fülébe súgtam.  
- Büszke vagyok rád! Emmett jön, neked egyel – kacsintottam életem értelmére.