Bella, figyelj, én nem akartam ezt tenni, mindent megbántam már, Jacob… az a korcs… miatta nem szóltál hozzám igaz? Na, jó, elismerem nagy hibát követtem el! Bocsáss meg nekem, te vagy az életem Bella!

Edward… 
 

    Olvastam át már vagy milliószorra ezt a levelet… ziháltam és a könnyeimmel küszködtem, még hogy nem szóltam hozzá, én… azt sem érti mi történt, bárcsak a fejembe látna.

   Végigdőltem az ágyamon, de előtte még kinyitottam az ablakom. Hiába vártam nem történt semmi, végül álomba sírta magam.

A giminkben álltam, Jacob szerelmesen ölelt át, és én élveztem.

• Bella… - tolt el magától.
• Jaj, ne… - ismertem fel a szemében lobogó tűz következményeit.
• Bella, én, szeretlek, te vagy az életem értelme…
• Jaj, Jacob… de én… Edwardot szeretem. –amint kimondtam meg is bántam.

Megkeménykedett és nem moccant, elbámult a fejem felett, és rájöttem mekkorát tévedtem, még hogy Edward kell, én teljes szívemből szeretem Jacobot. Csak ő kell nekem és senki más. Majd elsírtam magam, csak meredt maga elé, és nem moccant.

• Jacob, sajnálom, tényleg, én… őszintén… sajnálom, imádlak, sajnálom, te kellesz, Jacob… sajnálom… - zokogtam neki.
• Jacob Black… - szólította meg egy tanárnő. –Menj be az órára. –sétált el mellettem, de valahogy nem vett észre. Jake sem nézett rá, ezért elkönyvelte idiótának és otthagyta.

Ott állt előttem, teljes valójában, nem mozdult, elbámult a fejem felett és a szívem majd megszakadt rajta, zokogtam és könyörögtem neki, de még csak rám sem nézett.

A keze ökölbe szorult, és nem volt hajlandó  észrevenni, bármit csináltam.

Sarkon fordultam és rohanni kezdtem, pár másodperc alatt rájöttem, milyen hülye vagyok, de mire visszafordultam Jake eltűnt.

• Jacob! –sikítottam. –Hol vagy? –nem válaszolt senki, az egész épület kihalt volt, semmi nem történ. Csak össze-visszarohantam és mindenhova benéztem, de Jake eltűnt. Felrohantam az emeletre, de ott sem láttam, kétségbeesetten sikítottam utána. Amikor a lépcsőkorláthoz álltam, és lenéztem, megláttam… ott állt lenn… úgy örültem neki, mint még soha semminek ebben a rövid kis életemben. Jött egy újabb tanár, aki üvöltött vele, láttam, hogy megfeszült a háta, és már kész volt átalakulni, idegessége miatt.
• Jacob, ne! –figyelmeztettem.

A tanár köddé  vált, én pedig lerohantam hozzá. Végre rám nézett, de a kezei még ökölbe voltak szorulva. 

• Szeretlek. –suttogtam neki.

Nem válaszolt, és nem csinált semmit, elhatározásra jutottam, Jacob minden áron az enyém lesz… mély levegőt vettem, és lábujjhegyre kellett állnom, mivel sokkal magasabb volt nálam, de… megcsókoltam. Mikor elválltam tőle, még mindig nem moccant. Makacsul vártam… és pár perccel később… ellágyult a szeme, és magához vont, forró testén nyugtattam hűvös homokom, és újra megcsókolt…

• Jacob!- suttogtam mikor kinyitottam a szemem és a szobámban találtam magam.
• Bella. –hallottam Edward elkínzott hangját, aki velem szemben állt és a dühtől megfeszített kezén még félhomályban is láttam a kidülledt ereit.
• Edward… ez…
• A korccsal álmodtál… megcsókoltad…
• De…
• Miért?- vágott közbe.
• Mert szeretem. –válaszoltam, és meglepődtem magamon, mert igazat mondtam.

Vége…