(Bella szemszöge) 
 

Mikor kinyitottam a szemem 1 kórházban találtam magam.Nem értettem, hogy kerültem ide.Az utolsó  emlékem az volt, hogy elmentünk Alice-el Volterrába megmenteni Edwardot.Vajon mi történhetett ott?És hogy kerültem ide?És Edward?Remélem nem esett bántódása, különben abba belehalnék.Jaj ne!Alice is ott volt.Tudom, hogy vámpír, de mégis csak olyan kis törékeny.Remélem neki se esett semmi baja.Gondolataimból az ajtó nyílása ébresztett föl.De az még inkább meglepett,hogy ki lépett be rajta.

-Anyu?Te...te mit keresel itt?

-Jaj, Bella kicsim.Úgy örülök, hogy végre felébredtél.-és nyakamba vetette magát.Persze óvatosan.Vigyázott az infúzióra.

-Anya.Hogy kerültem én ide?Tulajdonképpen hol is vagyok most?És Edward?És Alice?Ugye nem esett bajuk?És te hogy kerülsz ide?-nem tudtam visszafogni a kíváncsiságomat, és az aggodalmamat.

Anyu kissé meglepetten nézett rám.Mintha én lennék a világ harmincharmadik csodája.Ez kissé viccesnek tűnt.

-Bella, édesem biztos jól vagy?Olyan furcsákat kérdeztél.

Nem értettem mire érti ezt.Teljesen jól éreztem magam, kivéve a testi fájdalmakat.De ez érdekelt ebben a pillanatban a legkevésbé.Sokkal fontosabb nálam Edward és Alice.Hisz Edward az a személy, akire mindig is vágytam.Aki fénnyel tölti be az üres napjaimat.Aki értelmet ad, hogy éljek.Alice pedig a legjobb barátnőm.Olyan, mintha a testvérem lenne.

-Persze anyu.De válaszolnál kérlek?-kissé kezdett idegesíteni.Nem értettem, hogy miért, hisz mindig is nyugodt ember voltam.De most valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag igencsak fusztrált anyám hallgatása.

-Autóbaleseted volt drágám.Épp Forksba tartottál a koncertedre, amikor a sofőr egyszer csak elvesztette az irányítást a kormány felett és lesodródtatok az útról.Jaj kicsim!Annyira örülök, hogy semmi bajod.Úgy aggódtam érted.

Egyszerűen sokként ért amit anyám mondott.Koncertre?Én?Milyen koncertre?Sofőr?Mióta van nekem sofőröm?Nem értettem semmit sem.Forks felé?Hisz az elmúlt időben apunál laktam.

-Milyen koncertre mentem én?-kérdeztem a kelleténél kissé dühösebben.

-Hát a tiédre kicsim.Nem emlékszel rá?Híres énekesnő vagy.-miközben beszélt anyám aggódva nézett rám.

Énekesnő?De hisz szörnyű hangom van.Különben is nem szeretek középpontban lenni.Nem szeretem a rivaldafényt.Nem értek semmit se.

-Amúgy most a helyi kórházban vagy.Forksban.Ide szállítottak a baleseted után.A legjobb orvos lát el téged.Azt mondják jobbat nem is kívánhatnánk számodra.-folytatta a mesélést anyám.

-Edward és Alice?-remegett az ajkam miközbe feltettem a kérdést, úgyanis féltem a választól.

-Miféle Edward és Alice?Kicsim biztosan jól vagy?Te nem ismersz semmilyen Edwardot és Alicet.

A válasz a szívem legmélyéig hatolt.Hogy hogy nem ismerem őket?Pont őket nem ismerném?Kik megmentették az életem, ahogy 1 emberét csak lehet?Nem lehettek csak a képzeletem szüleményei.Nem.Ez nem lehet.