(Renesmee/Nessie szemszöge)

A nap a lehető leglassabban kezdett felvánszorogni az égre. Nem tudtam, hogy mi fog történni családommal a következő napokban, de nagyon féltem. Féltem, hogy elvesztem azt, ki az én életem közepe. Nem akartam senkinek se elmondani mennyire rettegek, de ez lehetetlennek bizonyult. Apa kiolvasta gondolataimból bizonytalanságom. 

- Nem lesz semmi baj – suttogta, miközben végig simított arcomon.

- Nem tudhatod – sóhajtottam. 
- De tudom. Nem engedem, hogy bántódásod essen. Tanya meg fog fizetni mindenért – biztosított apa. 

Anya már hajnalok hajnalán elutazott. Könnyes bocsú árán engedtem csak el, de legalább abban biztos lehetem, hogy ő jól lesz. 

- Mindenki rendbe lesz –  mondta nyugodtan apa, és éreztem, hogy az én ereimbe is szétárad a nyugodtság.

- Köszi Jasper! – mosolyogtam rá hálásan. 

Jazz válaszul rám kacsintott – Bármikor csajszi!

Alice valamit hadart a telefonba, majd elém szökkent.

- Bella megérkezett. Minden rendbe – mosolygott nénikém.

- Hála Isten! – fújtam ki hangosan a levegőt. 

Apa hátulról átölelt. Majd a fülembe súgta: 
- Fel kell készülnünk kicsim.. Tanya bármelyik pillanatban berobbanhat. 

Megölöm. Gondoltam magamban mire apa csak ennyit mondott: 
- Legszívesebben én is azt tenném kincsem.

- Akkor miért nem keressük meg, és tépjük le a fejét? – hisztiztem, mint valami ötéves kislány.

- Először megkeressük Jacob-ot, utána ígérem, gondoskodok Tanya-ról. 

Ez nem éri.. én bezzeg nem láthatom el a nőszemély baját, aki elrabolta szerelmem. Ez így nagyon nem fair.

- Sajnálom kicsim! Nem engedem, hogy bajod essen – válaszolt apa gondolataimra.

De ez így akkor se oké.

- De igen! Hidd el tündérem, nekem se a szívem közepe Tanya! – mosolygott apa. 

És ekkor egy szőke nő lépett a házba, haját eperszínű tincsei megbabonázták. Tökéletes alakjára rásimult ruhája. És arcán gonosz, levakarhatatlan vigyor ült. Undorító volt, ahogy ránéztem.. olyan volt, mint valami gonosz Barbie. Inkább mint, egy ördög.. nagy fekete szemekkel.. vagy nem is, inkább egy szúnyog!! Kb. akkora orra lehetett.  
 
Fújj…majd átsuhant az agyamon, hogy mi most „Anyát gyászoljuk”. Így hát lehajtottam a fejem, és a földet méregettem. Erősen anyára koncentráltam… és Jacobra. Reméltem, hogyha az ő emlékképükre gondolok, és arra, hogy mekkora veszélynek tettem ki őket, akkor még nagyobb szomorú hullámot leszek képes végig küldeni testemen.  
 
Éreztem, hogy egyre nyugtalanabb leszek, és helyben le akartam szedni Tanya fejét a helyéről! Hülye Picsa, hogy tehette ezt a családommal?? Mit képzel ez magáról? Ki ő? Azt hiszi ő a Jani.. na majd én megmutatom neki, hogy ki a Jancsi.

 
Apa rosszallóan rám nézett és megrázta a fejét.

De apa…  feladom.. nyögtem gondolatban. Carlisle kisétált a konyhából. Mindenki feketében volt, mindenki „gyászolta” anyát. Nevetséges..

 
- Üdvözlünk Tanya. Minek köszönhetjük szíves látogatásod? – sétált Tanya elé nagyapa.

- Nagyon jól tudjátok, hogy miért jöttem! – nevetett fel Tanya. 
Hát én mindjárt betöröm a képét!!!!! Apa erre a gondolatomra megszorította a kezem. 
 
Carlisle értetlenül nézett a nőre. 
- Tévedsz kedvesem – sétált le Esme az emeletről. Arcát elborította a mély fájdalom, de nem tudta „maszkja” alá elrejteni az összes érzését. Szemében vadul ott csillogott a gyűlölet. Igen, ő az én nagymamám!! Egy talpra esett nőő.. legalább ő nem mézes- mázos arcocskával akar mutatkozni. 
 
- Hidd el kicsim, én se erre vágyok! – súgta apa a fülembe, olyan halkan, hogy csak én halljam meg. 
Akkor már nem élne, ez a nem mondom ki milyen nő. 
 
- Mindennek eljön az ideje – meredt a távolba apa, majd a következő pillanatba elengedte kezem és ragyogó mosollyal Tanya mellé sétált, ujjait a nő ujjaiba fűzte és szerelmesen rá mosolygott. 
Mi a fenét művelsz apa??? 
 
De apa meg se hallva gondolataim, Tanya-val összekulcsolt kezét végig simította a lány arcán. Mindenki tátott szájal bámulta kettősüket.  
Nem, nem.. ez nem lehet, fel kell ébrednem ebből a rémálomból. Neeeeeeeeeeem!!! Valaki csípjen meg könyörgök! Ne… apa ne! 
 
Zokogva a földre hulltam, mint egy őszi sárga falevél mely elválik a fától. 
Nem, ez nem lehet. Ráztam meg a fejem. Fel kell ébrednem! A földön zokogtam továbbra is. Majd egy hűvös érintést éreztem, és Emmett karjaiba találtam magam. 
 
- Sssh! Nyugodj meg prücsök – puszilta meg a homlokom Em. Majd megindult velem az emelt irányába. Ingjét görcsösen szorongattam, könnyeim milliói ruháját áztatták.  
- Nem, nem lehet Emmett! – dadogtam. 
- Nyugalom kislány – vitt Rosalie-val közös szobájukba, és lefektetett az ágyra. – Apád biztos csak meg játssza az eszét. Amihez hozzá teszem, hogy nincs sok.. inkább csak káposzta leve, ami már eléggé megposhadt. – próbált mosolyt csalni az arcomra.  
- Nem hiszem Em bácsi! Csak anyára szokott így nézni. Remek. Szétszaggatom az egész családot – sírtam tovább. 
- Ugyan kislány! Még egybe vagyunk – kacsintott. 
- Nem! Elveszettem Jacbot, anya Alaszkában, apa pedig egy másik nőt ölelget – fakadtam ki. 
 
Elveszettem az igaz szerelmem, melyet nem egy boltban kaptam meg. Életem legértékesebb kincse oda veszett, melyet nem egy drágakő tartalmazott, nem egy szép ruha, nem egy barát, nem egy autó. A szerelmem, az egyetlen olyan ember a földön, akit feltétel nélkül elfogadtam, és tiszta szívemből szeretek. Az életemnek nem volt tovább értelme. Mindenről csakis én tehetek. Meg se kellett volna születnem, és akkor nem lenne semmi probléma. Mindenki élhetné boldogan az életét, és szárnyalhatna a fellegekben. De nem! Nekem erre a világra kellett jönnöm, és be kellett mocskolnom a családom életét. Egy fekete tintapaca voltam a gyönyörű fehér családvonások között.  
 
Az ajtó kinyílt, és egy alak teste rajzolódott ki a folyosó sötétségéből. Egyből felismertem az alak tulajdonosát.  
 
- Ez nem lehet igaz – suttogtam.  
 
Mikor megpillantottam az ajtóban ácsorgó alakot, a lélegzetem is elakadt. 
- Jake – nyögtem. 
Szerelmem berohant a szobába, és szorosan átölelt belőlem pedig újból előtört a zokogás. 
- Jake, Jake, annyira hiányoztál. Minden rendben? Jól vagy? – támadtam le kedvesem. 
 
Emmett halkan kisétált a szobából, és magunkra hagyott szerelmemmel. 
- Nessie – mondta rekedtes hangon – Nessiem – ölelt még szorosabban, és mélyen belélegezte hajam illatát. – Jól vagy szívem?  
- Én kérdeztem először – próbáltam mosolyogni – Én…hát…meg vagyok – vontam vállat. Két kezem közé fogtam Jacob arcát. – De te hogy vagy?  
 
- Jól – mondta Jake ez hatalmas fintor kíséretében. Én pedig mellkasának döntöttem fejem és beszívtam illatát. 
- Annyira hiányoztál. El se hiszed mennyire aggódtam érted – sírtam mellkasába. 
- Ssssh!! – ringatott egész testével Jake. – Semmi baj, most már itt vagyok – mosolygott halványan.  
 
De én láttam az álarca mögött rejtőző Jake-t. Ideges volt, és elkeseredett. Saját magát emésztette. 
 
Komolyan mondom, kezdem megutálni azt, hogy apa és Jake együtt lógnak. Nem, hogy valami pozitív tulajdonsága ragadna át apáról Jacob-ra. Nem!! Neki át kellett venni ezt az „én vagyok mindenért a hibás” stílust. Betegek!!  
 
- Nessie! Mindent el kell mondanod, hogy mi történt, amíg nem voltam itt. – kérlelt Jake. 
Aprót bólintottam. 
 
- Anya Alaszkába ment – mondtam a lehető leghalkabban – Tanya azt hiszi, hogy meghalt… csak így kaphattalak vissza – simítottam végig kedvesem arcán. Bőre forrósága kényeztette az én hideg kezem. – És hát röviden ennyi. 
- A falkának szóltatok? 
- Igen, Carlisle közölte velük, hogy mi az ábra – fintorogtam. 
- Rendben – fújta ki szerelmem a levegőt. 
 
Nem akartam még jobban letámadni szerelmem, így elhatároztam, hogy később kérdezgetem.   
Jasper lépett be az ajtón. 
 
- Nessie, drágám beszélnünk kell – vágott fancsali képet Jazz. 
- Mi a baj? – kérdeztem hisztérikusan. 
- Nyugodj meg, kérlek. – sóhajtott. – Tudod… - rázta meg a fejét – apád nem csak színlel – mondta végül ki. 
A vér megfagyott ereimbe, nem kaptam levegőt. Újabb könnyek szöktek a szemembe. 
 
Nem! Most biztosan csak rám akar ijeszteni. Nem! Apa mindig is anyát szerette. Nem!!! Nem, nem teheti ezt. Nem! Nem árulhat el…Nekem a családom a mindenem. Én tehetek mindenről. Tanyanak meg kellene fizetnie mindenért, erre apa karjaiba bájolog. De hát.. Alice?! Alice nem látta ezt előre?? 
 
- Jazz, hol van Alice- kérdeztem remegő hangon. 
- Valamiért Tanyaval… mintha máris legjobb barátnők lennének… 
 
Mi vaaaaaaaaaan?? Ide jön ez az isten verte nőszemély és azt hiszi, hogy egyszerre elveheti apám, és a nénikém. Ez nagyon elvan, tévedve azt hiszem. Ő még nem ismeri Renesmee haragját. Meg fogom ölni. Nem most, majd a megfelelő pillanatban lecsapok rá. Hát velem ne szórakozzon ez az isten verte. 
 
- Köszi – fújtattam mérgesen. 
Jasper kisétált a szobából, és hangosan becsapta maga után az ajtót. 
- Ez a nő nem normális – rázta meg a fejét Jake. 
- Kire gondolsz? – kérdeztem szerelmem. 
- Tanyara! Kire, másra? 
 
Nem normális? Ez a nő sokkal több annál, mint egy nem normális nő. Ez egy kígyó. Egy csúszómászó gusztustalan gerinctelen élősködő. Utálom. 
 
Az ajtó megint kinyílt. Komolyan mondom, legközelebb egy üvegszobába megyek.. ennyit ki- bejárkálni. 
Apa és Tanya lépet be a szobába. 
 
Oh kérlek istenem, had törjem be a képét ennek a nőnek! 

Jake arca hatalmas fintort öltött, én pedig még közelebb húzódtam hozzá. Karjaival védelmezőn  átkarolta derekam. 
 
- Nem lesz semmi baj – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam meg. 
- Sziasztok! – Köszönt gúnyosan Tanya, gonosz vigyora a képembe világított. 
- Hello – szűrtem ki a fogaim közül. 
- Sziasztok – vett egy mély levegőt Jacob. 
 
Apa elengedte Tanya kezét és egy csókot lehelt ajkaira, majd mellém sétált és leült az ágyra. 
 
Menj innen. Bájologj Tanyácskával!! - üzentem apának gondolatban. 
- Beszélnünk kell – suttogta a lehető leghalkabban a fülembe. – Elmegyek vadászni, gyere utánam! – utasított apa. 
 
Nem értettem miért mondja ezt, és nem is nagyon érdekelt, de még mindig szeretem őt, így akaratom ellenére is bólintottam kérésére. Hatalmas vigyor terpeszkedett apa arcán és visszasétált Tanyahoz. 
 
- Gyere szerelmem, hagyjuk őket! – karolta át Tanya derekát apa. 
- Rendben Édes – mosolygott Tanya. 
 
A „szerelmes pár” kisétált a szobámból, én pedig újabb zokogásba törtem ki. 
Miért csinálja ezt? Miért? 
 
- Sssh, Nessie nyugi – simogatta a hátam, szerelmem. 
- Azt mondta, hogy mennyek utána.. vadászni megy – dadogtam. 
- Akkor utána megyünk – mondta határozottan Jake. 
- Nem kell velem jönnöd – tiltakoztam. 
Elég, hogy ilyen állapotban kell látnod. Istenem, hogy tehetem ezt Jacobbal? Legalább nem előtte lennék kibukva. 
- De veled megyek – ellenkezett szerelmem. 
Hangosan kifújtam a levegőt. Nem akarok pont most vitázni Jacobbal. 
- Rendben. – egyeztem bele. 
 
(Edward szemszöge) 
 
Miután kisétáltam Tanyaval az oldalamon Nessie szobájából, ismét hatalomba kerített egy érzés. A szerelem érzése. Nem értettem, hogy ez miért, hogyan lehetséges, de inkább hagytam beteljesülni a szerelmet, mint tiltakozni ellene. Nem voltam ura saját testemnek. Az agyam próbált harcolni a szerelem ellen, de a testem többi pontja cserbenhagyott. Mi történik velem?  
 
Lesétáltunk a nappaliba, ahol a mindig szökdécselő vidám Alice szomorkás arcát véltem felfedezni. 
- Mi a … - akartam kérdeni, de ahogy Alice meglátta Tanya arcát felpattant, és elénk táncolt.  
- Elmegyünk vásárolni? – kérdezte kedvesemtől Alice nagy boci szemekkel. 
 
Kedvesemtől? Hát én hova dugtam az eszem? Miket hordok én itt össze? Azt hiszem, ki kellene mosni az agyam szappannal. Az tenne most csak jót nekem. Hogy vagyok képes Tanyara szerelmes szemmel nézni? 
 
- Édes – simított végig arcomon Tanya – Nem baj, hogyha elmegyek Alice-el? – Ahogy megérintette arcom különleges forró bizsergés áradt szét testemben, és már megint elvesztettem a fejem. 
 
- Menj nyugodtan szerelmem – mondtam bársonyos hangon, majd közelebb hajoltam hozzá és vad- tüzes csókot leheltem ajkaira. 
Tanya elengedte arcom. – Este találkozunk kicsim – majd ragyogó mosollyal eltűnt a házból.  

- Ez meg mi a fene volt öcskös? – kérdezte mérgesen Emmett. – Neked elment a maradék józan eszed? Mit művelsz te szerencsétlen? - kelt ki magából bátyám. 
- Remekül vagyok kösz Em – mondtam kaján vigyorral a képemen. 
- Lehet, hogy remekül vagy, de százas tuti nem! – morogta. 
Megrántottam a vállam – Elmegyek vadászni. 
 
Ezzel a lendülettel kilépem az ajtón, és eszeveszett futásba kezdtem. Érzékeim kikapcsoltam nem akartam semmit se érezni, vagy foglalkozni a külvilággal. Nem érdekel senki, és semmi. Csak lebegni akartam a messzeség édes vizében.  
 
Mi történik velem? Én, én nem akarom ezt. Ahogy távolodtam a háztól, egyre jobban távolodott elmémből Tanya képe. Mintha kivágták volna belőlem, és egy hatalmas űrt kezdtem érezni a nem létező szívemben. Valami hiányzott belőlem. Pontosabban valaki. Szemeim előtt egy csokoládébarna hajú, arany szemű nő képe jelent meg. A feleségem, Bella képe.  
 
Lefékeztem az egyik fánál, nem tudtam tovább menni, nem volt erőm vadászni. Hogy tehettem ezt a világ legtisztább lelkű lényével? Hogy tehettem ezt az én Bellámmal? Amikor megígértem neki… 
 
Fejem a falba akartam verni. Meg akartam szűnni létezni. Hogy lehet ekkora fatuskó? Mi tettem édes istenem… Pont vele…  
 
Leültem a fához. Arcom tenyerembe temettem.  
 
Tudatomba akaratom ellenére is beszűrődtek a képek. Ahogy átkaroltam a szőke vámpír derekát, ahogy ajkai az enyémekhez értek. Elmém elborította a düh. Nem, nem lehet, hogy én hozzá értem ahhoz a nőhöz. Nem, nem… nem tehettem ezt! 
 
- Apa? – hallottam meg egy remegő hangot. – Apa – mondta erőteljesebben. És én mentem felismertem a hang tulajdonosát. 
- Nessie – szóltam. 
 
A lányom közelebb lépett hozzám, leguggolt mellém, és karjaimba vetette magát. Mellkasából előtört a zokogás, ingem görcsösen szorongatta. 
 
- Sssh! Nessie, kicsim… - dörzsölgettem a hátát. 
- Apa, hogy tehetted ezt? – kérdezte kiabálva. 
 
Nagyon is megtudtam érteni, hogy így kikelt magából. Soha nem volt még ilyen, de ezt most jogosan tette. Megérdemeltem. Jobban, mint azt bárki hinné. A tetteimért az örökké valóságig bűnhődni fogok.  
Arcom fájdalmas grimaszba torzult. 
 
- Apa!!? – szólított ismét Renesmee. 
- Nem… tudom… kincsem – mondtam ki egyesével, nagyon lassan a szavakat. 
- Hogy, hogy nem tudod? Jazz azt mondta, hogy szerelmes vagy Tanyaba! Alice, az én legjobb mindig mosolygós barátnőm, ALICE, pedig Tanyaval van…apa miért? – zokogott lányom karjaimban. 
- Bárcsak tudnám édesem – simítottam végig Nessie könnyel áztatott arcán. 
 
(Nessie szemszöge) 
 
Miután Jake beleegyezett, hogy egyedül találkozzak az erdőben apámmal, arra hivatkozva, hogy szükségem van egy kis apa- lánya beszélgetésre szélsebesen apám nyomába eredtem. Az illatát követtem mindvégig. A kellemes édes illatot. Nem kellett sok idő mire megpillantottam apa alakját. Nagyon remélem, hogy mindenre van ésszerű magyarázata. 
 
- Apa – szóltam remegő hangon. De Edward nem felelt, kezdtem bedühödni – Apa – szóltam erőteljesebben. 
- Nessie – nyögte apa. 
 
Közelebb mentem apához, leguggoltam mellé, majd hirtelen rá vetettem magam. Nem tudtam testem irányítani. Egyszerűen képtelen vagyok rá haragudni. Nem, nem megy. Hiszen én mindennél jobban szeretem apám. Könnyeim akaratom ellenére is kiszivárogtak.  Görcsösen magamhoz szorítottam apát ingjénél fogva. Kitudja, hogy mikor lehet újra a közelében. Hogy mikor lesz önmaga.  
 
- Sssh! Nessie, kicsim… - dörzsölgette apa a hátam. 
- Apa, hogy tehetted ezt? – kérdeztem kiabálva. 
 
Nem akartam őt egyből letámadni, de nem volt rá máslehetőségem. Választ akarok kapni a kérdéseimre! Kerüljön bármibe… 
 
- Apa – szóltam újra, ugyanis a kérdésemre még mindig nem válaszolt. 
- Nem…tudom…kicsim – mondta nagyon lassan apa. 
Még, hogy nem tudja!? Persze, én nem vagyok galamb, engem ne etessen!!!     
- Hogy, hogy nem tudod? Jazz azt mondta, hogy szerelmes vagy Tanyaba! Alice, az én legjobb mindig mosolygós barátnőm, ALICE, pedig Tanyaval van…apa miért? – zokogtam kikelve magamból apa mellkasába. 
- Bárcsak tudnám kincsem- simított végig kézfejével arcomon.  
- Meg kell tudnunk apa… emlékezz anyára. – mondtam dadogva. 
 
Apa hangosan kifújta a levegőt, és arca még, ha lehet ilyesmi… még fehérebb volt!  
 
- Nagyon jól emlékszek Bellára! – mondta szinte zokogó hangon. 
Értetlenül néztem apa arcára. De hát, az előbb még azt az átkozott kígyót ölelgette. Még a gondolattól is felfordult a gyomrom.  
- Ezt nem értem – vallottam be őszintén – Hiszen az előbb még… - de hirtelen apa a kezét a számra tette.  
- Kérlek, ne mond ki – kérlelt meggyötört arccal. 
- Nem értem – ráztam meg a fejem. Apa mély levegőt vett. 
 
- Ha a közeledben vagyok, vagy ha Tanya elég távol van tőlem, akkor nem érzek iránta mást, csak színtiszta gyűlöletet – szűrte ki fogai közt apa. 
- Ez nekem magas – szűkítettem össze szemeim. 
- Nessie kicsim, én nem önszántamból bájologok azzal a nővel! – mondta indulatosan apa. 
 
Szemeim felcsillantak, mint az esthajnalcsillag. Hát nincs minden remény veszve! Szám széle felfelé húzódott, és boldogsággal töltött el a tudat: apa nem hagyott cserben. 
 
- Minek örülsz ennyire kincsem? – kérdezte meglepetten apa. 
- Hogy nem hagytál cserben! 
- Miért tettem volna? – húzta össze szemöldökét. 
- Hát, hogy… anyát szereted még – mondtam hatalmas vigyor kíséretében. 
 
Annak az isten verte nőnek mégse sikerült szétszednie a családom. Apa még szereti anyát. Csak erre tudtam gondolni. Hát mégis van remény! Nincs veszve semmi. Ki kell tervelnünk valamit.. majd valami szöget ütött a fejemben. 
 
- Ha most visszamegyünk, akkor te újra Tanya karjaiba borulsz? – kérdeztem, és éreztem, hogy arcomon végig folyik egy nagy kövér könnycsepp. 
- Valószínű, kivéve… - töprengett apa. 
- Kivéve? – kérdeztem. 
- Ha te mellettem vagy, nem hat rám…  
- Ez olyan, mint egy képesség? – kérdeztem csodálkozva. 
 
- Bizonyára, még pedig az érzéseinket tudja befolyásolni, csak sokkal erősebben, mint Jasper… de ha te mellettem vagy, valamiért blokkolod ezt… 
- Vagy, csak mert túlságosan szeretlek – morogtam az orrom alatt alig hallhatóan. 
- Az is lehet- mosolygott végre apa is. 
- Mit teszünk? – kérdeztem bizonytalanul. 
 
Apa habozott egy percig, majd megszólalt. 
 
- A közelemben kell lenned, mindenképp, nekem pedig olyankor tettetnem kell magam – fintorgott ismét apa. 
- Az nehéz lesz – motyogtam. 
- Meg kell tennünk… 
- És Alice? Vele mi lesz?- és a könnyeim újra utat törve maguknak könyörtelenül végig folytak arcomon, olyan érzés volt mintha savval marták volna bőröm. És mind ez a fájdalomtól, hogy Alice Tanya-val van…,hogy elárul, és kitudja… lehet, hogy ő önszántából pártolt át Tanya-hoz.  
 
- Azt erősen kétlem – rázta apa a fejét – Nem hiszem, hogy Alice cserbenhagyná anyádat – válaszolt apa ki nem mondott gondolatomra.  
- Kitudja… én már… semmit sem értek – dadogtam. 
 
Éreztem, hogy szemeim égnek a szárazságtól, hogy könnycsatornáim kifogytak a vízkészletükből. Sírtam volna még, de nem lehetett, tennem kell valamit. Meg kell mentenem a családom jövőjét. Nem hagyom, hogy Tanya elfeketítse az én gyönyörű családi képem.  
 
Hogy bemosódjon, mint egy véletlenül oda cseppentett fekete pötty. Ha kell, én magam sikálom, és törlöm el a családi festményemről. Én irtom őt ki a családból.  
 
- Nessie, nyugalom, elintézem Tanya-t – mondta nyugodtan apa. 
- Igen, persze, a múltkor is ezt mondtad… - mondtam szemrehányóan. 
- Megengeded, hogy befejezzem a mondatot? – nevetett gonoszul apa 
- Hát persze – én pedig fülig vörösödtem. 
Apa nagyot sóhajtott- El se hiszed, hogy mennyire hiányzott ez a kipirult arcod! 
 
- Apa.. – mondtam még vörösebben. 
- Elintézem Tanya-t, a te segítségeddel – kacsintott apa. 
- Komolyan? – kérdeztem szájtátva. 
- A lehető legkomolyabban – válaszolta apa, anya kedvenc féloldalas mosolyával meghintve.  
 
Nekem pedig lefelé görbült a szám, és ismét elkeseredtem. 
 
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte szomorúan apa. 
- Nem, dehogy – tiltakoztam egyből, igen, persze.. már megint kezdi a „mindenért én vagyok a hibás” hisztijét. – Csak hiányzik anya – mondtam őszintén. 
- Nekem is kicsim, nekem is – mondta apa.  
 
Majd még közelebb vont magához, és lassan ringatni kezdett. Élveztem a közös pillanatokat, hiszen kitudja, hogy még meddig kell majd elviselnem a „Tanya-val folytatott viszonyát”. 
 
Most az egyszer valamelyest örültem is, hogy anya nem volt itt. 
 
Amikor apa ezt a gondolatom meghallotta egyből rám nézett: - Miért?  
- Apa megengeded, hogy befejezzem gondolatomat? – kérdeztem durcásan. 
 
Szóval, azért örülök, hogy nincs itt anya, mert legalább nem szenved, és nem tudja, hogy mi folyik itt – mondtam apának gondolatban. 
 
- Úgy is el kell majd neki mondanunk – hajtotta le fejét apa. 
- Meg fogja érteni – mondtam halványan mosolyogva. 
- Nagyon remélem – sóhajtott apa. 
 
Ismertem már eléggé az én csupa szív anyám, és tudtam, hogy nála a szerelem a nyerő kártyalap. Őt nem érdekli majd, hogy milyen áron értük el a célt. Csak az lesz a szeme előtt, hogy újra boldogok vagyunk. Igen, mert ő az én önzetlen, boldog, erős, kitartó, bátor anyukám. Nem is tudom, hogy mi lenne, hogyha ő nem lenne. Egy biztos, hogy még az életemnél és többet köszönhetek neki. 
 
És ezért, jár neki annyi, hogy rendbe hozok mindent itthon, mire ő visszatér. Mindent helyre fogok állítani. Ezt megígérem magamnak, apának, anyának, Jacobnak, és Alice-nek is… egyszóval mindenkinek, hogy ismét egy család leszünk Tanya nélkül!