(Jasper szemszöge) 

Már lassan egy hét telt el amióta elhagytuk a Cullen házat. Szerettem otthon lenni, de ez a hely mindenképpen örökké különleges lesz. Még vissza fogunk térni ide, ha máskor nem akkor az évfordulóinkon. Nem sokat láttam még Londonból ennyi idő alatt, de nem bántam. A szobánk és az ágyunk igencsak csábító volt, így még mindig csak ott tartottunk, hogy láttuk a palotát, a Sohót, bár halkan megjegyzem, hogy ezt a helyet már többször is bőségesen végigsétáltuk. Ezen kívül pedig természetesen a Big Bent. Tudom, hogy nem kifejezetten város nézésre jöttünk, de ma újra kénytelenek leszünk felkelni az ágyból, mert már többen is azon gondolkoznak, hogy mi az oka a hirtelen jött szenvedélyüknek. Elég vicces néha hallani az embereket. Nekünk vámpíroknak meg sem kottyan hallgatózni a nem túl vastag falakon keresztül, úgyhogy minden egyes kíváncsi ötleten jót tudunk vidulni. Valaki egyszerűen csak a romantikus környezetnek tudja be a kitöréseit, de vannak, akik szintén nászúton vannak, mint én és Alice. Na meg persze vannak a vicces ötletek. Az egyik kedvencem, hogy afrodiziákumot kevernek az ételekbe, vagy, hogy az italok fel vannak turbózva egy kis mellékessel. Egyik ötleten jobban nevetek, mint a másikon. Szerencsére olyasmire senki nem gondol, hogy egy felpezsdült vámpír van itt a feleségével, aki ráadásul jótékony hatással van az itt lévők szerelmi életére. Így belegondolva elég abszurd ötlet lenne ez bárki részéről is. Legalább biztos, hogy senki nem gyanúsít minket amiatt, hogy túl jó a hangulat itt mostanában.

• Min gondolkozol ennyire? – szakított ki szerelmem a gondolataimból.
• Csak azon, hogy milyen vicces ötleteik vannak az embereknek a viselkedésükre – vigyorodtam el. Hiába a sok jó közérzetű ember jó hatással van a hangulatomra is.
• Oh, te kis afrodiziákum – kuncogott fel Alice.
• Igyekszem – nevettem fel én is.
• Ezt a tényt senki sem tudná megcáfolni – bólintott rá szerelmem.
• Mit csináljunk ma? Úgy gondoltam, hogy talán hagyjuk ismét lélegzethez jutni az itt élőket, mert így senki nem fogja látni a várost.
• Nos, mit szólnál, hogyha ma szemügyre vennénk a londoni Towert, és sétálnánk a Temze parton? – nézett rám kedvesem csillogó szemekkel. Hát hogy lehetne ellenállni ezeknek a szemeknek?
• Rendben, készülj el és már indulhatunk is – mondtam és még egy csókot leheltem kedvesem ajkaira. Majd kipattantam az ágyból.

Néhány perc múlva mindketten felöltözve és útra készen álltunk a szoba közepén. Kedvesem mellé léptem, majd felajánlottam a karomat, amit ő habozás nélkül elfogadott. Emberi tempóban lépkedtünk lefelé a szálloda lépcsőjén, ahol lépten-nyomon ölelkező és csókolózó párokba botlottunk. Nem volt könnyű türtőztetnem magam, és erősen elgondolkodtam, hogy visszafordulunk Alice-szel együtt és nem megyünk sehová egész héten, de tudtam, hogy kedvesem szeretné látni a várost, úgyhogy tartottam magam az elhatározáshoz, miszerint elhagyjuk a szállodát. A lépteimet kicsit meggyorsítottam, mire Alice kérdőn nézett rám, de amikor a szemeimbe nézett és meglátta a vágyakozást bólintott és ő is gyorsabb ritmusra kapcsolt.

• Huh – fújtam ki a levegőt, amikor már elég messze értünk a szállásunktól.
• Minden rendben, Cupido? – kérdezte Alice mosolyogva.
• Igen, jól vagyok – néztem a szemeibe. – Mi az, hogy Cupido? Én nem vagyok kicsi angyalka, íjjal és nyíllal – húztam fel a szemöldököm.
• Oké, nem vagy egy klasszikus kis szerelemhozó, de azért a hatásod legalább annyira jó, sőt, még annál is jobb – mondta szerelmem határozottan. Majd szenvedélyesen megcsókolt.
• Hogyha szeretnéd látni a város többi részét, akkor egy kicsit még menjünk távolabb a szállástól, különben most azonnal visszaviszlek – mondtam komolyan. Tényleg egy hajszál választott el tőle, hogy ne kapjam fel kedvesemet és vigyem vissza az ágyba.
• Oké, akkor még csak kísértésbe sem viszlek – mondta Alice, majd hátrált tőlem néhány lépést.
• Hé, nem így értettem, azonnal gyere csak ide vissza – mutattam ki a fogaimat, mintha vadásznék, de jó értelemben.
• Nem, nem – rázta meg a fejét. – Nem tehetem, mert még a végén kísértésbe esel – szökdécselt még hátrébb.
• Játszani szeretnél? – mosolyogtam rá.
• Nem tudom? Te szeretnél? – kuncogott fel.
• Hát, ami azt illeti – mondta nevetve.

Majd emberi tempóban az erdő felé kezdett szaladni, ami nem volt messze a lakhelyünktől. Én pedig gondolkodás nélkül utána szaladtam, de azért arra ügyeltem, hogy tényleg tartsam az emberi gyorsaságot, nehogy feltűnést keltsünk. Szerelmemnek elég nagy előnye volt, de miután elnyelt minket az erdő már nem volt olyan nehéz utolérni, és ő maga sem tiltakozott az elfogása ellen.

• Megvagy – mondtam elégedetten, amikor a karjaim közé kaptam.
• No lám csak, még sem jutunk el a Temze partra és a Towerbe? – kérdezte vidáman.
• De eljutunk, csak eltart még egy kis ideig, vagy sok ideig, majd meglátjuk – csókoltam meg gyengéden.
• Inkább sok ideig – határozott szerelmem, majd nyakam köré fonta karjait, és a lábait pedig a derekam köré.
• A számból vetted ki a szót – leheltem a nyakába, majd a hátát egy fának döntöttem.

A szoknya kifejezetten előnyös viseletnek bizonyult egy erdei légyotthoz. Még soha nem volt részem ilyen heves együttlétben, de Alice-szel még ez is csodálatos élmény volt. Kiéltük a rejtett vágyainkat, ráadásul egy gyönyörű  erdő árnyékában. Kifejezetten izgalmas élmény volt, hiszen nem voltunk túl messze egy népszerű túraútvonaltól, de pont ettől volt annyira jó. Még mindig egymásba gabalyodva álltunk a fa tövében, és nem sok kedvem volt megszakítani ezt a nagyon is kellemes pozíciót, de halk neszek zökkentettek ki bennünket, és megéreztem néhány ember illatát is. Óvatosan a földre tettem kedvesem enyhén remegő lábait, majd megigazítottuk magunkon a ruháinkat, és mintha mi sem történt volna elindultunk a főút felé, de azért Alice derekát a világ minden kincséért sem engedtem volna el. Az út felé menet szembe is jött velünk egy másik pár, akiknek az illatát éreztük. Mindentudóan ránk mosolyogtak, és folytatták útjukat az erdő mélye felé. Alice-szel kuncogva néztünk össze, majd apró csókot váltottunk, és ezúttal tényleg elindultunk a városba, hogy megnézzünk néhány látványosságot.

Először bevetettük magunkat a Towerbe, ami a hírének megfelelően valóban egy hatalmas épület volt. A varjúk pedig tényleg úgy voltak, ahogy azt már olvastam is egy legendában. Amíg a varjú a Towerben él addig az erőd állva marad. A biztonság kedvéért a varjaknak külön ketrece van. Egy pár szabadon kószálhat, míg egy másik pár be van zárva a ketrecbe. Kissé kegyetlennek tartottam, hogy a szárnyuk végét levágták, hogy ne tudjanak elrepülni. Elég kiábrándító volt, ahogy szegények csak ugrálni és szaladni tudnak, holott az övék lehetne az ég. Bár tény, hogy ilyen formában nem tudják elhagyni a Towert és így az épület jövője biztosítva van.

Megnéztük a régi kínzókamrákat, majd elmentünk az emlékműig is, ami pontosan ott volt, ahol régen a kivégzéseket tartották. Alice arca gyakran fintorba torzult, amikor egy-egy történelmi részt olvasva belegondolt, hogyha nem lefejezték volna akkoriban, akkor vagy máglyán, vagy legjobb esetben akasztófán végezte volna a képessége miatt.

• Boszorkánynak tartottak volna. Nem éltem volna sokáig – mondta elborzadva. – Vajon hány nő halt meg még azért, mert más volt, mint a többi?
• Kicsim, ne gondolkozz ennyire komoly témákon. A lényeg, hogy veled nem történt meg. Akkoriban az emberek elég elvakultak voltak – próbáltam menteni a menthetőt.
• Tudom, de ez akkor is szörnyű – hajtotta le a fejét.
• Igazad van, Édesem, de rajtuk már nem segíthetsz, viszont a jövőt még megmentheted – mondtam komolyan.
• Milyen igaz – csillant fel a szeme. Én pedig magamhoz húztam és megcsókoltam. – Hé, te terelsz – húzódott pajkos mosolyra a szája.
• Na és jól csinálom? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
• Igen, határozottan – bólintott rá szerelmem.
• Szerintem elég volt a Towerből, mit szólnál egy kellemes sétához a Temze parton? – kérdeztem lágyan.
• Benne vagyok – mondta boldogan, és már el is indultunk kifelé erről a helyről. Talán mégsem volt olyan jó ötlet megnézni ezt a helyet, de hát ez a történelem része, és mindketten kíváncsiak voltunk.

Néhány perccel később már ki is léptünk a hatalmas falak közül, és azonnal a Temze partján álltunk. Csodálatos volt a látvány. Megfogtam szerelmem kezét és egy sétahajó felé kezdtem húzni.

• Remek ötlet – mondta boldogan.
• Nem ér lelőni mindig a poént, te kis boszorka – intettem játékosan. Majd rádöbbentem, hogy ezt most lehet, hogy nem kellett volna, de Alice csak vigyorogva megrázta a fejét. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem bántottam meg.
• Ha nem vigyázol, akkor szép hercegből béka lesz belőled – mondta összeszűkült szemekkel.
• Ilyet tennél? – kérdeztem tetetett ijedséggel.
• Hát, hogyha én leszek a hercegnő, aki megcsókol, akkor ki tudja. Bár inkább mégsem csinálok belőled békát, még a végén valaki más kap el, és nem én – esett gondolkozóba.
• Igazán kedves, hölgyem, hogy nem változtat át békává – hajoltam meg előtte.
• Azért még ne legyen teljesen nyugodt, uram, de most az egyszer megbocsájtok – nyújtotta apró kis kezét egy csókra. Én pedig engedelmesen megfogtam a felajánlott kezet és lágy csókot leheltem rá.
• Akkor mostantól vigyázok, hogy mi hagyja el a számat – mondtam alázatosan. Majd megfogtam kedvesem kezét, és segítettem neki felszállni a hajóra.

A sétahajókázás nagyszerű ötletnek bizonyult. Így nagyon sok mindent láthattunk a városból a vízen, ráadásul még romantikus is volt, ahogy a hajó korlátjánál állva összeölelkeztünk és figyeltük az elsuhanó várost. Miután a hajó visszaért a kikötőbe és mi is leszálltunk róla, Alice-nek hirtelen látomása támadt.

• Mit látsz, Kicsim – öleltem magamhoz, mintha misem történne. Az emberek nem láthatják meg, hogy mi történik a szerelmemmel.
• Azt hiszem, hogy tudom, mit csinálunk este – mosolygott rám néhány perc múlva. – Gyere, meg kell találnunk.
• Mit kell megtalálnunk, Édesem? – néztem rá kérdőn.
• Majd meglátod. Siessünk, nem késhetünk el – mondta boldogan. Majd maga után kezdett húzni, én pedig engedelmesen követtem.

Úgy tíz perc rémült bolyongás után, Alice végre megállt egy nagyobb épület előtt és elégedetten elmosolyodott. Az épületre az volt kiírva nagy betűkkel, hogy „Mozi”. Oh, olvastam már róla, de jómagam még soha nem voltam moziban. Állítólag kellemes élmény.

• Láttam, hogy megnézzük a következő vetítést, és hogy nagyon jó lesz – csilingelte szerelmem, majd húzni kezdett a bejárat felé.
• Tehát, szeretnél moziba menni – mosolyogtam rá.
• Igen, nagyon, még soha nem voltam – mondta izgatottan.
• Oké, akkor vegyük meg a jegyeket – bólintottam rá.

Igazság szerint még én sem voltam még soha mozizni. Biztosan érdekes élmény lesz. Ahogy beléptünk már meg is találtuk a pénztárt, ahol váltottam két jegyet a következő előadásra. Valami romantikus film volt műsoron. Igazi nászutas elfoglaltság. Tetszett az ötlet. A filmig még húsz percünk volt. Alice izgatottan toporgott, és legalább háromszor körbetáncolt a falakat kémlelve.

• Jaj, annyira jó lesz, már alig várom – mondta lelkesen.
• Biztosan nagyszerű élmény lesz, Kicsim – helyeseltem én is.

Negyed órával később már a teremben ültünk és a vetítés kezdetét is vette, ahogy a székeket elfoglalták a nézők. A filmből nem sokat láttunk ugyan, mert minden romantikus jelenetnél én is megcsókoltam Alice. Ki tudta volna megállni, hogy ne érjen hozzá a gyönyörű feleségéhez, amikor a helyzet megkívánta. Bár az én hibámból többen is lemaradtak a film bizonyos részeiről, de nem hiszem, hogy különösebben bánták volna. Sőt, sok boldog pár jött ki velünk együtt a vetítés után.

• Ez fantasztikus volt – lelkesedett szerelmem. – Neked is tetszett?
• Igen, nagyon jó film volt – mosolyodtam el. – Mit gondolsz? Romantikázzunk mi is így a szállásunkon? Jó tippeket adtak. Vagy kimehetünk és „aludhatunk” a Temze parton – mutattam kis idézőjeleket.
• Nos, ha aludni nem is fogunk, de boldogan nézném veled a csillagokat a folyóparton heverészve – mondtam kedvesem boldogan. – Szerezzünk két pokrócot – csillantak fel a szemei.
• Akkor, szerezzük be a megfelelő felszerelést – egyeztem bele, majd követtem kedvesemet.

Néhány órával később már el is értük mai programunk utolsó állomását. A vastagabb pokrócot leterítettem a fűbe, és szerelmem azonnal rátelepedett, majd a kicsit vékonyabb takarót pedig magunkra terítettem, miután én is elhelyezkedtem Alice mellett. Feleségem azonnal elégedetten a mellkasomhoz bújt, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Egész éjszaka az eget kémleltük, majd amikor elérkezett a reggel kéz a kézben sétáltunk vissza a Róka és Libához, hogy átöltözzünk, és belekezdjünk csodálatos nászutunk egy újabb napjába.