(Carlisle szemszöge) 

Nagyon izgatott voltam amiatt, hogy mit fog szólni a barlangunkhoz, és a meglepetésemhez. Még soha nem próbáltam meg boldoggá tenni egy nőt, ráadásul Esme nem egy nő volt, hanem a nő. A feleségem, a szerelmem, életem értelme, és még hosszan sorolhatnám. Ilyenkor, amikor ideges vagyok egy meglepetés miatt egy kicsit sajnálom, hogy nincsenek ilyen téren tapasztalataim. Bár bizonyos szinten büszke is vagyok rá, hogy nem csapongtam, és hogy ezeket a szép élményeket az igaz szerelmemmel van alkalmam átélni. Így azért mégis csak romantikusabb a helyzet.

• Messze vagyunk még? – szakított ki szerelmem a gondolataimból. A hangja nagyon izgatott volt. Gondolom kíváncsi volt már, hogy mi a meglepetés.
• Nem, már csak egy perc – mosolyogtam rá, és visszamerültem az emlékeimbe.

Edward nemrég elárulta, hogy mindig is nagyon boldoggá tette Esmét, minden apró kis gesztus. Egy szál virágtól, amit hazafelé szakítottam le neki egy mezőn, teljesen le tudtam venni a lábáról. Volt is ezzel kapcsolatban egy kedvenc emlékem.  

„Éppen hosszú műszakom volt a kórházban. Legnagyobb bánatomra többen is lebetegedtek aznap, és így nem siethettem haza, pedig megígértem Esmének, hogy együtt töltjük az estét, mert Edward is elutazott a Denalikhoz, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. De mégsem hagyhattam cserben a munkatársaimat, és a betegeket. A házunkban pedig még nem volt telefon, így nem tudtam hazaszólni. Azt hittem, hogy elképesztően dühös lesz rám, ráadásul joggal, ezért megálltam egy réten, hogy szedjek neki virágot. Mivel a jázmin éjszaka virágzott, és Esme nagyon szerette az illatát szedtem neki néhány szálat, hogy enyhítsem a bűnömet. Ami sajnos nem ígérkezett tulajdonképpen túl hatásos megoldásnak, mert minden nap vittem neki friss virágot, de jázmint akkor vittem először. Félve léptem be az ajtón, és azonnal megláttam kedvesemet, amint a kanapén ül, és egy újságot lapozgat. Egyáltalán nem is tűnt idegesnek, pedig én arra számítottam, hogy kiabálni fog velem. Amint beléptem felnézett rám és elmosolyodott.

• Bent kellett maradnod, igaz? – kérdezte kedvesen.
• Igen – mondtam döbbenten. – Honnan tudod? – kérdeztem kíváncsian.
• Carlisle, te egy remek orvos vagy. Teljesen egyértelmű, hogy néha tovább kell bent maradnod, mint ahogy tervezted – magyarázta gyengéden.
• Tehát nem haragszol rám? – kérdeztem felbátorodva.
• Hát, ki kell engesztelned – mondta komolyan. – De kezdetnek a jázmin tökéletes lesz – mosolyodott el újra. – A kedvenc virágom.
• Oh, neked hoztam – kaptam észbe. Majd odaléptem hozzá a kanapéhoz, és átnyújtottam a virágokat.
• Köszönöm – nyomott puszit az arcomra, majd elvette az illatozó szálakat.
• Én köszönöm, hogy nem haragszol rám – húztam magamhoz.
• Nincs mit, de ennek, mint mondtam ára van – kuncogott fel kedvesem.
• Bármilyen kérésedet teljesítem – mondtam komolyan.
• Akkor irány a hátsó kert – fogott kézen, és már húzott is kifele.

Ahogy kiléptünk az ajtón csodálatos látvány tárult elém. A hátsókert mindenhol lampionokkal, és virágdíszekkel volt kirakva. A mű  közepén pedig egy vastag fekete pokróc foglalt helyet.

• Ragaszkodom az esti programunkhoz, hogy nem merített ki túlságosan a kórház – nézett rám Esme.
• Egyáltalán nem, és itt is ki tudok kapcsolódni – kacsintottam rá. – Annál jobb pihenés nincs is a világon, mint hogy veled legyek.
• Ezt akartam hallani – kuncogott fel szerelmem dallamosan, majd leült a plédre és engem is magához húzott.

A következő  pillanatban már mind a ketten feküdtünk. Természetesen Esme a mellkasomra hajtotta a fejét. Lágyan cirógattam a hátát, egészen addig, ameddig rám nem nézett és meg nem szólalt.

• Legutóbb nem fejeztük be a csillagok elemzését. Szeretnék még hallani róluk – nézett rám könyörgőn. Nem is gondoltam, hogy ennyire érdeklik a csillagképek. Bár kétségkívül valóban érdekes a történetük. „

• Carlisle –  szólított meg szerelmem mosolyogva. – Hallasz engem? Nagyon elkalandoztak a gondolataid.
• Csak eszembe jutott az a csodálatos éjjel a hátsó kertünkben – húzódott mosolyra a szám.
• Valóban felejthetetlen élmény volt – bólintott rá szerelmem.
• Örülök, hogy te is így gondolod – csókoltam meg lágyan. – Készen állsz a meglepetésre? – kérdeztem lelkesen miután elváltunk.
• Igen, már alig várom – válaszolta Esme izgatottan.
• Akkor most hunyd be a szemed – adtam ki az utasítást.
• Miért? – nézett rám döbbenten. – Akkor hogy jutok fel oda? – nézett a szikla felé.
• Hát így – mondtam mosolyogva, majd felkaptam.
• Oh, meggyőztél – hunyta be a szemeit.

Egy határozott ugrással azonnal a barlangban termettem, és finoman a lábaira eresztettem gyönyörű hitvesemet. Tudtam, hogy már érzi az illatot, ami belengi az egész barlangot, de akkor is lesz még meglepetés, hogyha kinyitja a szemét.  

(Esme szemszöge) 

Carlisle a karjaiba kapott és én azonnal behunytam a szemeimet. Tudtam, hogy ez fontos neki. Próbáltam nem elárulni magam, de már kilométerekkel ezelőtt is megéreztem a jázmin illatot, ami innen áradt. Minden jel arra utalt, hogy ez a hely tele van a kedvenc virágommal. Pedig nem is láttam a szigeten még jázmint. Szerelmem egy határozott ugrással már a barlangban is volt velem, majd óvatosan a lábaimra állított.

• Kinyithatom már a szemem? – kérdeztem izgatottan. Már nagyon szerettem volna látni is, hogy hol vagyok.
• Mindjárt – válaszolta szerelmem, majd kézen fogott és vezetni kezdett. A víz csobogása egyre hangosabb lett, de hirtelen megálltunk. – Most már kinyithatod a szemed – suttogta a fülembe.

Azonnal kipattantak a szemhéjaim, és csodálattal figyeltem a barlang mélyén csordogáló patakot. Egyszerűen gyönyörű volt. Még soha nem láttam ehhez foghatót. A vize, ha lehet, akkor még tisztább, mint a tengeré, és lágyan hullámzott, ahogy megtört a köveken. Viszont a jázminokat sehol sem láttam. Ez a hely több meglepetést tartogat, mint hittem.

• Van kedved velem úszni egyet? – kérdezte Carlisle, aki már csak egy szál fürdőalsóban volt.
• Örömmel – mosolyogtam rá, és én is lekapkodtam magamról a ruhákat, hogy csak a fürdőruhám maradjon rajtam.

Egy perccel később pedig már a kellemes víz vette körül a testünket. Carlisle és én úgy kergetőztünk a vízben, mint a tizenéves tinédzserek, és mindkettőnkön látszott, hogy mennyire boldoggá tesszük egymást. Még csak meg sem kellett szólalnunk ahhoz, hogy tudjuk, mit érez a másik. Hirtelen elfogott a vágy. Ez mostanában elég gyakori volt nálam, és rávetettem magam kedvesemre. A hirtelen jött támadástól egy pillanatra hátrahőkölt, de ahogy magához tért egy sziklafalhoz húzott, és finoman hozzányomta a hátamat, hogy még jobban a testemhez préselhesse a sajátját. Az utóbbi időben annyira maga alá gyűrtek a vágyaim és az érzéseim, hogy már egyenesen elszégyelltem magam attól, hogy állandóan a férjemmel akarok lenni. Na nem, mintha, ez bűn lenne, de egy kicsit azért izgultam, hogy nem tart-e emiatt szerelmem ledér nőszemélynek. Nem bírtam tovább magamban tartani a félelmeimet, ezért megszakítottam a szenvedélyes csókot, és mélyen a szemébe néztem.

• Mi a baj, kedves? Túl heves voltam? – kérdezte aggódva.
• Dehogy – kerekedtek ki a szemeim. Még hogy ő a heves? Én támadtam le többször is amióta itt vagyunk. – Nem tartasz engem, túl… - kezdtem bele, de nem igazán tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg a kérdést.
• Nem, sőt örülök, hogy ennyire vágysz rám – mosolyodott el szerelmem elégedetten. – Tudod, hogy mennyire jót tesz az önbizalmamnak, hogy néhány óránál többet nem bírsz ki nélkülem? – kérdezte, majd a nyakamhoz hajolt és finoman megharapta, mire azonnal feltört belőlem egy elégedett sóhaj. – Ráadásul, a feleségem vagy. Akkor lennék megbántva, hogyha nem így éreznél, és viselkednél – motyogta a bőrömbe, majd hozzám nyomta az ágyékát. Én pedig hangosan felnyögtem, ahogy elárasztott a forróság. – Van még kétséged afelől, hogy én is ugyanannyira szeretem a közelségedet, mint te az enyémet? – búgta a fülembe.
• Nincs – súgtam a fülébe, majd újra az ajkaira tapadtam.
• Akkor minden rendben – bólintott rá szerelmem, mikor elszakadt tőlem, majd ott folytatta a kényeztetésemet, ahol abbahagyta.

Az ajkaink újra szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben szerelmem ott simogatott, ahol csak ért. Én sem tétlenkedtem, és kezeimmel felfedeztem újra a háta minden egyes négyzetcentiméterét, majd hirtelen ötlettől vezérelve kezeimet tökéletes hátsójára csúsztattam. Elszakadt az ajkaimtól, és apró puszikkal borította be az arcomat, majd folytatta az útját lefelé a nyakamon át, egészen a mellkasomig. Egy gyors mozdulattal megszabadított a vállamon pihenő pántoktól és így zavartalanul folytathatta tovább a testem kényeztetését. Elégedettségünk hangjait a barlang falai lágyan vízhangozták, még erotikusabbá téve a meghitt pillanatokat. Minden porcikám remegett a kéjtől, amit Carlisle ajkai nyújtottak nekem, és már csak arra vágytam, hogy a testünk újra összeforrjon, de szerelmem a végletekig akarta feszíteni a húrt, és nem hagyta, hogy megszabadítsam a nadrágjától.

• Carlisle – nyöszörögtem halkan.
• Igen? – mormolta a bőrömbe.
• Kérlek, ne… kínozz… tovább - ziháltam, ahogy keze megérintette a legérzékenyebb pontomat.
• Ez kínzás? – kérdezte ártatlanul. – Én azt hittem, hogy jól esik, de ha tévedtem – húzódott el tőlem. Én pedig azonnal kétségbeesve utána kaptam, majd magamhoz rántottam. – Mh… ezt akartam elérni – mosolygott rám elégedetten. Én pedig értetlenül néztem rá. – Imádom, hogy ki tudom hozni belőled egy kicsit a vadságot – magyarázta az örömének okát.
• Tetszik neked, amikor ilyen vagyok? – néztem rá döbbenten. Én meg itt szégyellem magam a túlzott érzelemkitöréseimért?
• El sem tudod képzelni, hogy mennyire imádom – mondta komolyan.

Én pedig nem tartottam tovább vissza a vágyaimat. Egy határozott mozdulattal levettem szerelmemről a nadrágot, és lábaimat a csípője köré fontam.

• Szeretlek – motyogtam a nyakába, majd magamhoz húztam.

Testünk, ahogy eggyé vált, megtalálta a közös ritmust. Csípőink először lassú, lágy ütemben mozogtak, majd egyre hevesebb ringásba kezdtek. Szerelmem folyamatosan simogatta a testem az egyik kezével, míg a másikkal a fenekem alá nyúlva tartott. A víz pedig mozgásunk ritmusában simogatta a bőrömet. Egyszerűen hihetetlen élmény volt. Még sosem volt részem ehhez hasonló extázisban. Bár mindig ezt gondolom, amikor együtt vagyok a kedvesemmel. Minden szeretkezésünk egy csoda, amit soha nem lennék képes elfelejteni.

Carlisle egyre gyorsabb tempót diktált, és én készségesen alkalmazkodtam hozzá. Már én is nagyon közel jártam a beteljesüléshez, sőt már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, de mindenképpen meg akartam várni a szerelmemet. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Kedvesem nem is váratott magára sokáig. Néhány mozdulattal később hátravetette a fejét, és egy hangos kiáltással adta a tudtomra, hogy szerelmünk újra beteljesedett. Abban a pillanatban én sem fogtam vissza magam többé, és testemet jóleső remegés járta át.

Úgy szorítottam magamhoz szerelmemet, mintha az életem múlna rajta, és Carlisle is ugyanezt tette velem. Kedvesem lassan elindult velem a part felé, és amikor kiért velem a partra, le akartam tenni a lábaimat, de szerelmem szorosan megfogta őket, és nem engedte, hogy elszakadjak. Készségesen fontam szorosabbra az ölelésem újra.

Carlisle elsétált velem egy sziklához, a következő pillanatban, pedig egy puha takaró ölelte körbe nedves testünket. Amint körénk csavarodott a lágy anyag férjem újra elindult velem valahová. 

• Hunyd be a szemed – suttogta a fülembe.

Én pedig készségesen engedtem a kérésnek. Néhány pillanattal később újra megéreztem a jázminok csodálatos illatát, ami most már egészen közelről jött. Carlisle néhány lépéssel később lassan ereszkedni kezdett velem a karjaiban, majd éreztem, ahogy a testünk valami kellemesen puhára, és melegre hanyatlik.

• Most már kinyithatod – nyomott csókot csukott szemhéjaira.

A látványra, ami elém tárult nem voltak szavak. A barlang formája hasonlított egy szobáéra, a közepén pedig puha párnákból és takarókból álló fekvőhely volt kialakítva, amin éppen feküdtünk. Körülöttünk pedig mindenhol jázminok voltak elszórva, hogy az illat belengje az egész termet.

• Egy gyönyörű – mondtam elkábulva.
• Örülök, hogy tetszik – mosolygott rám szerelmem. – Vess egy pillantást a mennyezetre is – tette még hozzá.

Azonnal engedelmesen felpillantottam, és a látványtól tátva maradt a szám. A barlang felső fala felettünk ki volt ütve, és így láttuk a csillagokat. Egyszerűen nem találtam szavakat. Hogyha képes lettem volna könnyeket hullatni, akkor az örömkönnyeim betöltötték volna az egész termet. Még soha nem volt részem még csak hasonló élményben sem.

• Hogyha van kedved, akkor itt tölthetnénk az éjszakát – búgta a fülembe.
• Nagyon szeretnék maradni – szakítottam el tekintetem a mennyezetünkről.
• Reméltem, hogy ezt mondod – húzott magához még közelebb, én pedig boldogan simultam a karjaiba.

Egész éjjel összeölelkezve néztük a csillagokat, és Carlisle készségesen elmesélte minden élményét, ami ezekhez a gyönyörű égitestekhez tartozott. Eddig létezésem legcsodálatosabb éjszakája volt, bár tény, hogy a férjemmel ez minden éjjelre igaz.